Ballada a láthatatlan történetről

Stekovics Gáspár képe

Az Angyal legalább egyszer

mindenkinek megjelenik.

Kifénylő cseppek gyűlnek

látványod korlátain.

Milyen vigasztalást álmodsz

a könnyező vasaknak?

Legyen külső, vagy belső,

elválaszt a tájtól.

Látni magad olyannak, amilyen -

ezt a képességet éleszti az Angyal,

ezt a kényszert, amikor

mégis megjelenik.

Látványod monokróm tájjá

szürkül tőle. Kimosódik a színek

ösztönös, önzésből születő

összes hazugsága.

Minden minthaérzeted. Mert

magadra maradsz az esővel,

amikor egyszer tényleg

megjelenít az Angyal.

Szentségtörés

Pavlos Samios (1948-2021) Soir au cafe 'Neon', 1978

...a kultúra, mint ruha...

A lustaságon kívül nem volt 

egyéb okom a meztelenségre,

amikor hajnalban meglátogattalak -

egyszerűen nem volt kedvem felöltözni. 

Aztán eltöltöttük az időt, felkelt a nap,

és most mindenki szeme láttára

pucéron kéne hazamennem.

Szóval értsd: ez a kitettség ugyanúgy

nem szólt neked, mintha

a legjobb ruhámba öltöztem volna.

Persze most, hogy már járnak az utcán,

azért örülnék, ha lenne rajtam

legalább egy szál gatya.

Nemzeti Gáz

Automatikusan félni. Gáz

telíti a nyomásra érzékeny luftballon

kifeszített testét.

Ez a tapasztalat régi, köze van a mohósághoz,

ahogy habzsoltad a húsokba göngyölt haláltusát,

egészen a vastagbéltükrözésig.

Kiürítettek, aztán felfújtak levegővel, 

hogy az ánuszba tolt kamera megmutathassa

a belőled nőtt,

bélfalon tekergő polipkákat.

Azóta tudod, hogy milyen szar a lufinak.

Automatikusan félni gáz. A végbélnyílásunkon 

keresztül kommunikált ótvar hazugságok

légből kapott anyaga fúj fel.

Talán ezért hasonlít a kiáradásuk

a vastagbéltükrözés után kötelezően

bekövetkező fingórohamra.

Csak ez a szájunkon át.

Mikor a számonkérhetetlen,

benned is keltett félelmek 

utat találnak kifelé. 

Féltetnek bennünket, és ez

magyarázatot adhat a körülöttünk

terjengő intenzív fingszagra.

Nyár jön, még élesebb lesz

a kapualjakban sorakozó kukák

penetráns bűze - és mi

lelkesen hozzáteszünk:

Lássuk, Uramisten, mire megyünk együtt!

Féltetnek bennünket és ez a fortélyos

félelem illatkibocsátást igazgat.

Nincs igazán választásod -

de legalább a saját szájszagod

kapcsold le erről az ipari méretben

érzéketlenített Nemzeti Közműről.

Ne üríts az egymásból lélegző

közegbe, ahol épp egy másik bódulat

virágába borulnak a cseresznyefák.

Szürke árnyékot fázik

Haller Szabinak

Az ember képes árnyékot fázni, ez

szürke érzés, fűszer benne az odasült

sajtok és húsok feketébe hajló

barnájának illata.

Állj odébb, ha más

óvatlanul árnyékot fázik neked -

vagy légy oly jó, és keverj bele

némi ajakpirosítót, zöld szemfestéket,

hajvégek lázadó liláját, azaz

játssz el a paletta kínálta

bőrlégzéssel.

Csinálj úgy, mitha a hét szín

világa tényleg jelentene - nem csak 

egy hellyel-közzel körülárkolt érzést, 

ahogy némelyek érzik a csirkehúsban a

vörösbarna toll-ízt.

Az ember képes árnyékot fázni a

másik embernek. Ez szürke érzés. Jó

volna, ha fehérebb szürke volna, a

fehérben bontatlanul elfér

az összes szín.

Az ember, ha képes árnyékot fázni, akkor

épp prizma. Ez egy fikció, ami

teljes joggal kötődik a valósághoz, mert

a fehér egy szürke, ami több, mint szürke.

Vannak fényevő prizmák, és

vannak fénytelenek.

Az ember, aki képes

árnyékot fázni, ilyen fénytelen prizma.

Egy párapaplanba göngyölt

lázcibálta beteg nap 

fénytelen prizmája.

Akire vetül, az önkéntelen

legyen kénytelen - döntse el a saját 

szín-esztéziája, 

alákerül-e. Tényleg. Ahogy

rókadög a reflektorokat suhanásban tartó

abroncsok alá.

Színnek. Parányi,

eltaposott reménysugárnak.

Zen fotók: Haller Szabolcs (14.)

Forgalomzárvány

szerepében utast vár

a sétatempó.

Időborostyán -

volt, mikor maga volt az

innováció

Élet módjával,

tempó módjával - ülj bele

és dőlj hátra.

*

Forgalomzárvány -

nyüzsgésben, rohanásban

utasára vár.

Zen-fotók: Stekovics Gáspár (82.)

Északfok titkát

hallucinálja ezüst

víz, ólom felhő.

 

Elvanási

Elvan a gyerek ha játszik.

Elvanási tüneteim vannak.

Te egyre felnőttebb vagy -

ha netalán elhagysz majd, ezért

hagysz el, ahogy süllyedő hajót

a menekülők.

Úgy csinálok, mintha érdekelne

a komolyan vétel - holott vételek

tekintetében másra hangolt,

amolyan rosszul beállított rádió:

nem fogja, csak a vészjelzéseket.

Eljátszom a felnőtt léteddel,

nyomot hagyási szándékkal, hiszen

az eltelt évek nyomot hagytak benned,

nyomjelző lövedékek, soha

nem a célra tartva - 

rossz tengerészgyalogos volnék, csupa

figyelmeztető lövés, katasztrófális

találati aránnyal.

Ha elhagysz, hát ezért, 

hiszen nem találok.

És lehet, nem lesz elég a te

találataid megtapsikolni.

Elvagyok. hogy ez az el

mikor lesz neked indulóvá, azt

nem tudom.

Közösen szoktunk a kimenetelbe menetelni,

de te egy ideje másik ritmusra lépsz.

Megcsinálom a reggelid.

Összetapogatom az estéd.

A vállam a párnád.

De közben látom, ahogy 

becsomagolod a tárgyak

vesző rajzait egy számomra elérhetetlen

megmenekülésbe.

Elvanási tüneteim vannak, és

ez már így marad -

rajtad áll, melyik hetedik hullámtól

lesz ez a vereség gyógyíthatatlan.

Artikulál

Margaret Atwoodnak, Joy Harjonak, meg a nagymamák eres kezének

Nagy Csend övez. 

Kifogytam belőle -

két lukkal

beljebb húznám az övcsatot,

de ahhoz lukasztani kéne;

mondom,

túl nagy rám ez a Csend.

Olyan mint 

az indián költő néhány lova,

több van belőle,

mint ahányat lecsutakolhatsz.

Olyan mint -

hiába artikulálom, ahogy

az író meséjében a túlélő

a szaporíték új faj

elmeárnyékába.

Szabálykövető volnék, de

nagy Csend övez, amiben

túl sok a szabály, ami

egyenértékű azzal, ha nincs szabály.

A Parancsnok hallgat,

lukasztani kéne ebbe a nagy Csendbe

pár parancsot.

Zaj, az van. Nem attól nagy Csend a

csend, hogy nem zajos.

Kifogytam belőle -

alkalmatlan

alkalmi süket.

Valami csattog a távolban,

madártorok, vonat, a Gólem

szünetet nem tűrő mormogása -

mind a nagy Csend része.

Mit csináljak -

senki meg nem mondja, mit csinálj.

Szaporodnak belül a 

kicsi csendek, mert

nagy Csend övez.

A szférák Zenéje mese és

túl nagy rám ez a Csend -

elrabolta tőlünk a növekedés álmát:

belélegezhetetlen gáz egy

véletlenül elkapott, vékony

műanyag héjú luftballonban.

Írtam egy verset - látod,

ez is az övre alkalmatlan

eszközzel karcolt emlékeztető:

lukak helyett, ahova

csat pöcke illenék.

Nem elég szoros. Még kifüstölögnek

belőle a felmelegedés

tüzében égő csipkebokrok -

simogass meg. Legyen

értelme a hallgatásnak.

Etűd a járdán

Elmondhattam volna önnek,

torokfojtó idők jönnek -

űrben úszunk, világsérülékeny, 

vékony védőréteg mégse-légűrében,

itt terjed hang, de e széles járdán

direkt elém lépve, közlekedés-zárvány

szerepében, kezdetben némán

önben a légűr-úr vicsorgott énrám.

Azaz hát a fasznak tekerek 

a járdán, amikor a körút

mentén elvett sávban ott a bicikliút - 

kár, hogy mi itt vagyunk, a kihalt és tétlen

szél se fújta, álmos Gutenberg téren.

Apropó.

Egy csoportot egészen utálni nettó

cangásfaj-gyűlölet, véleménygettó -

s nem felelős állampolgár, ki konfliktust nyűget,

csak egy áldozat, akit bedarált a 

Nagy Nemzeti Közös Akarattal

Mindent és Mindenkit Gyűlöljünk-művek.

Kicsurog gennyes

mérge a szájsebből.

Mindazonáltal

áldd meg, Isten, agyamart

hontársam bontásban!

Ne űzd ellenséget látónak

rontástan!

Mer' aki most fenyeget,

pengeszóval enyeleg -

eszközhasználatig el

sodorhatja decibel.

Főleg ha én se fogom vissza magam.

Elmondhattam volna önnek, ha végre

nem fröcsögtem volna gyűlöletbeszédre

gyűlt indulattal. A dalnok

szégyenli magát, hogy 

tűzzel oltott volna fröccsenő napalmot.

Hiszen

ebben a megavult formáktól revés

légkörben ez a mi munkánk,

és nem is kevés -

hogy bármekkora farok áll az aurába,

lehetőleg gyúlásmentesen,

árnyaltan és békemézesen,

mosolyogva, higgadt, szelíd angyalhangon

                                     küldjük el a 'csába.

 

Verdesés

 

Beszélgetés egy olyan idegen nyelven,

amit nem tanultál, és mégis: érzed.

Miről beszélget két mesterségét

áhitatos szertartásba göngyölő ember.

Ez a "miről" alá- és fölényúl a fogalmakon

edződött összefogdosás lehetőségének:

téged ragad meg. Ragad el. Elragadtatásod

csordulna jelekbe - karvaly karmáról

csurranó galambvér. De amiről a

világban, a világról, a világnak beszélni tudunk

az legtöbbször csak ennyi. Elragadnak, és visznek,

tájjá tágul közben, becsukott szemű

nyíló figyelemben a mondhatatlan.

Visszajáró vendég

Nézetem szerint fekete

a feketén. De nézetem szerint

hagynom kell, hogy Kassza Szandra, a jósnőm

a kéz apró remegése 

árulkodó szemrebbenés után

ismét helyes üzleti döntést hozzon.

Az egyértelműbe kényszeríti

a kétértelműséget. Nézetem szerint

ez Művészet.

Nézetem szerint fekete

a feketén. Nézetem szerint

(bár fejjel lefelé látom)

meglepem vele, ha újra találkozunk.

De hűséges természet vagyok, és

túlélő természet - még néhány vetés erejéig

szándékaim szerint figyelmen kívül hagyom a 

Holocén kihalási eseményt.

A Klubrádió közvetíti az Ódry színpadról Madách Az ember tragédiáját

A háborgáshoz szükséges hullámverést

újra és újra bilibe lüktető frekivenciaviharba lóg a kezem.

A Tregédiát táncoljátok, babalépésekkel

közelítve a szögesdrótot húzó szögletes mozdulatokhoz -

egyenruhás balett, csendőrtollas, pufajkás, nyilaskeresztes

karszalagos árnyékot vetnek a színpad

ellopott lehetőségére irányított reflektorok.

Azt az öntelt, ostoba vigyort világítva meg, ahogy

a méltatlan kodik. Kleptokráciás kodik. Úrhatnám kodik.

Kodik vagytok. Csupa hiány, az alkalomhoz illő

zeti viseletben. 

A háborgáshoz szükséges hullámverésen

megúszó trágya - ami értékes, fajsúlyos, az

nehéz és elmerül. Kodik vagytok, a kodi

mindig megússza. Kéz kezet mos, az arcokon 

az ünnepélyes komolyság tragikomikus, kodikus paródiája.

Olyan fejet vágtok zeti viseletre, mintha

folyamatosan szarnotok kéne. Az a vigyor meg

olyan, mint amikor sikerül. Székrekedésből a

sorok közül kipréselni a fejünkre szánt

valódi mondanivalót.

A háborgást keltő hullámverést ebben a biliben

mi tényleg szarviharnak éljük meg. Hát bocs,

ezek szerint picik vagyunk, és tényleg ti vagytok

a történelmileg egyedül jogfolytonos abuzáló nagyfiúk.

Ezen a bilivel bőven beterített nem épp EUkompatibilis játszótéren.

A kodi csupa hiány, nincs arányérzéke se. Ezért van

itt ennyi háborgáshoz szükséges hullámverést 

imitáló bili. A tapasztalat azt mutatja, hogy még 

legalább tíz napig eltart az újabb ezeréves birodalom is - az pont 

tiz nappal hosszabb kodiuralom. Lesz vagy nem lesz más itt.

Kompország alatt géles lassúsággal vonszolja magát

a tetemre hívást sodró nyálfolyó.

A hűtlenségről

 

Arra ébredtem, hogy rám gondoltál,

de én nem rád gondoltam.

Aztán az éberség fokozódásával egy

ritmusban eszembe kúszott a neved.

Éjszaka van, tiszta, és hideg.

A pára, a körénk fújt közös lélegzet

odafagyott a holdfényhez.

Másra gondolni egymás helyett. Ezt

gyakran űzzük. Éjszaka van, 

hideg és tiszta. A szakadatlan csillagrajzás

mégis csak egy képernyővédő az

ámítógépeinken. Arra ébredtem,

hogy rám gondoltál, és eszembe kúszott

a neved - de nem tudom, a senkinek se

fényeskedő közvilágítás keltette fényárnyékban

a belső órát csörgető ébresztőt

valójában melyik csillagom kiabálta.

Valaki számon kért félálomban

egy benne keltett érzést 

bennem, és keltett. Az éjszaka

tiszta és hideg, nem zavaros és

langyos. Mintha nem volna közöm

az összefogdosható szerelemhez.

Persze, hogy nem igaz -

vigasztalásul gondolom, amiért

nem rád gondoltam, hogy te gondolsz rám.

Szakadatlan csillagrajzás lüktet

az egymásra függesztett tekintetekben,

de a bőrök súrlódó alkímiája

mégsem nyílt ég. 

Egy másra.

Arra ébredtem, hogy rám gondoltál -

jogodban áll. Ezt az ébredést is elengedem.

Van közöm és érintésközelben

összefogdosható szerelem. Amit 

keltettem benned, azt benne nyugtatnám.

Vele takarom el a csillaglukas eget és

vele lélegezzük egymást össze.

Ébredő nap. Csillag ő is,

de érintésközel. Átmelegít, ha

összetapogat.

Lehet, hogy mindvégig másra gondoltam,

mint akire ébredtem?

De ez a különbség az álom

és éberség között.

Nem gondolja magát végig

a megtestesült gondolat -

mindegyik kézzelfogható. De csak

az egyiken marad ujjlenyomat.

"reménnyel és bizakodással"

Andrej Tarkovszkij: Áldozathozatal

ami történik

letöredezik rólad -

szia, maradék

áldozat soha

nem válik a hozatalából -

életen át seb

letörhetnék üvöltő

jégszemcséket sodró szelek.

növényi részed

hegyoldal árva foltján kapaszkodó

girhes göcsört

állati részed nem csoda

ha vattapuha hájba göngyöli

csont hús és háj

egy feltárás disznóvágáskor

azóta is minden falattal

részes gyilkosa -

nincs kizárólagos

áldozat soha

de minden töréssel gyúlékonyabb

az éghető

hozatalából élet viteléből

ige által

csipkebogyó vöröslőn

hátha lobban

lobbantva hátha lobban.

Street Food

 

szégyen ide vagy oda

az utcai szemetes mellett

egy mozdulattal a hulladékot

tél van nincsenek szagok

nem állok odébb

én voltam itt előbb

tehát testközelből látom ahogy beletúrva

előveszi 

gondosan csomagolt

anya? nagymama? anyós?

valakinek nem ízlett a piskóta

egész tepsire való

felrikkant, bontja

tömi befelé

emberes szeletek

roncskompország patkánya

amúgy. ahogy én.

szégyen ide vagy oda

nehezen viselem hogy a 

haszontalanított társadalmi közjószág

miközben tömi az odvas pofáját

morzsát köpködve összefüggéstelen 

köszönöm-történeteket hadovál.

áldd meg amit adtál nékünk.

állunk és eszünk az utcán. van bennünk

valami közös. szégyentelen és szégyellt

konok rokonság.

Készülődés hajnali házkutatásra

 

Fiktív tárgyakat tologatok egy elképzelt asztalon,

ez a rend a házkutatóknak készül,

előkészíteném nekik a terepet. A

rejtőzködő tárgyak kutathatóságát a feltárás

gesztusával szegényíteném. Elképzelem a

csalódott képüket, minden kompromittáló 

adat itt lesz az orruk előtt, tényleg felesleges

volna bármit kutatni a tárgygazdagság életen

át gyűjtött hordalékában Ott már, higgyétek el,

nincs semmi érdekes. Ez az elrejtés lehetőleg

teljes inverze. Ahogy a kiteregetett képzelet

szégyentelenül várja, hogy összetapogassák.

Vegyétek és vigyétek. Ez az én testetlen festett

ostyám a bűneitek bocsánatára.

Az Átláthatóság érkezése előtt fél órával aztán

észreveszem, hogy száradnak. Fiktív tárgyaim

elhervadnak. De ez már nem az én bajom. 

Nem érdekel, ha avar gyanánt söpritek össze, vagy

kavarogtok benne, ahogy a zörgésből hangtestet

zabráló szél. Elképzelt asztalomon boldogok

a tárgyak. Nekem még teljes pompájukban,

dohszagú Bűn és bűnhődés összeragadt, penészes

lapjai őrzik az elmesélhető történetbe csomagolt

elmesélhetetlen érzéseket. Ez az elrejtés lehetőleg

teljes inverze, ahogy az anatómiai ábrák 

fordítják-tárják a gondolat fényvillanásait

ki tudja, hova dugdosó zsigerek romlékony tájait.

Vegyétek és vigyétek. Ez az én testetlen festett

vétkem. Kifordított zokni transzparencia.

  

Ars poetica

tollfosztás lassított felvételen

élő állatból - levett hanggal, mert

alszik, akinek növeszted a pelyhet.

a tátogó gigához így is hangot képzelsz,

ahogy a visszafojtott létezés

ki-be jár a sajnálatos egekbe.

mit csináltok vagy pontosabban

mit művelünk. katedrálisok vízköpői

csobognak ekkora csöndet.

tanult volna repülni inkább, akinek

szárnya van, legalább egy

rövid eufória erejéig, a kilencedikről -

de ez a kép így se takarná a másikat,

ahogy szakad a bőrből kifelé a

gravitációt csúfoló képesség.

tollfosztás lassított felvételen -

öltétek volna, vagy pontosabban

öltük volna meg inkább.

Sikerlista

Kepes András könyvének polcról levétele alkalmából

Acsargókeltetőt
renitens mosollyal lábalók
talpalávalók:
Mikkamakka, Berzsián
innen óperencián
sután
hevernek tapostatás után.

Aki lázad
vicsorgás helyett fel-
kunkorítja fogsorán az ajkat,
ne látsszon, jobb, ha hallgat,
mer' különben rontom-bontom
átroboghat rajta hat vad
fehérvári-huszárattak.

Tán ha kussol, akkor
csak a fix und fertig
gazos árokpartig
löki félre loncsos
lompos és bozontos
piszénpisze vakkomondor
vak kor.

Hogyha szépen hallgat
s úgy fordul a falnak
rontom bontom rokolya
ne látsszék a mosolya,
acsargókeltetőben
ne suttogja, hogy ő nem -

én istenem láss csudát:
nem dorgálják akkor.

Jatt

Schneider Thomas képe

Piramis lépcsője nyugaton, ahol

akadálymentesen gurul

a mélybe fej, a test -

keleti szentélylépcső, ahová 

szégyenné izzadt köntösödben

vonszolsz fel érdemest,

szóval a lépcső, ahol leszakad

rólad, mert leszakadóban

illúzió, önkép, szólam -

szóval mikor a napi 

ezer lépcső program

jegyében hágod grádicsod,

mert nincs lift, vagy proxis, kulcsos;

jóllakatók járjanak gyalog,

a futár fusson - ne lebegjen fel, hol

holdellensúlyban napi éhség rejszol,

s nem istenednek, csak mint az állatok

viszed a mannát és mannavonó tested

a nap végére reszket;

jutalmaz Mammon, vagy borravalótlan

képzelgés a mindenek felett:

alászállás közben 

üres zsebbel is

maradj emelkedett.

A könyvtár

 

Az arcotokra, ahogy a szedéstükörre, a

tipográfiára igen -

vagy jobbára, nagyobbára igen.

Van, mikor két éhes kinézetet

összemos bennem az ízemlékezet -

(vagy inkább tapintat? ízlelni ritkán...)

De általában jól elkülönültök.

Viszont a gerincre nyomtatott címeket,

a neveteket túl gyakran elfelejtem.

Visszhangzik valami nevetés

a hallójárataimban, de 

nem tudom, hogyan hívtalak.

Milyen hívószóra reagál a néhány 

ezer magammal hurcolt nyomdatermék,

ami beltartalmával bútorozott belém.

Valamikor fontos voltál. Ahogy 

a műnyomópapír a sikerlistának.

Ti lehetnétek az igazi könyveim.

Elővennélek, lapozgatnálak. 

Hogy ne üszkösödjön a feledésben -

ahogy elhagyott könyvtár szagában

az összeragadt paginák.