Zoli második levele a farizeusokhoz

Szóljak bár emberek vagy angyalok nyelvén,
ha nincs benne hazugság,
csak sár vagyok, elpattanó húrok.

Legyek bár próféta,
ismerjem az összes titkokat és
minden tudományt, legyen akkora hitem,
hogy hegyeket mozgassatok miatta,
ha hazugság nincs benne, mit sem ér.

Osszam el bár köztetek minden tartozásom,
vessem oda annak, aki követel:
fénylik, árnyéklik, tökmindegy, ki fizet -
hazugság nélkül nem használ nekem.

A hazugság színes, jóságos látszat,
féltékeny, kérkedő, gőgös koromban
fűszere a Földnek.

Tapintatlan, önző, haragot generál,
de csesszétek meg, nem jövünk ki nélküle.

Mindent eltűr, mindent elhisz,
mindent remél, mindent elvisel?
Ezek vagytok ti. A hazugság virág.
Ajándékba adom. Illatos.

A prófétálás töredékes,
a nyelvek dadogás,
a tudomány humbug, ha elenyészik.
Keress neki egy megfelelő vázát.

Amikor még gyermek voltam,
ösztönösen, mint a gyermek,
csak magáért, mint a gyermek,
úgy hazudtam, mint a gyermek,
mint a vízfolyás.
De mikor férfivá nőttem,
elhagytam a gyermek szokásait:
beleszüremlett az érdek is.

Még csak tükörben, homályosan -
de lesz, hogy színről színre festjük át.
Most csak töredékes a hazugság,
Mit is hazudtam? Hol is hagytam abba?

Úgyse marad meg? Hit, remény,
meg a többi legyintés elenyészik -
de a hazugságra emlékezni fogtok.

Égmély üreg

Nemes Nagy Ágnesnek

Lakik itt valaki, a szálló por
felületének hártyavékony redőiben?
Lakik itt teremtmény? Vagy folyomány?
Valami kőgolyóra rajzolt,
lélegzettől borzolt tévedés?

Eltévedés egy elme képzelgéseit
leképező adathálómodellben?
Honnan és hova tart, a por a porból,
ha itt lakol - ha egyáltalán lakol?

Az értelem gyümölcse virágkorában
fagy észak csókjába - látod?
Árnyékká váló tükörkép, milyen
formákat ölt a formátlanságod?

Valaki bennünk
úgyis lehetetlen
útvonalat választ.

Valaki bennünk, ha ebben lakik,
ha eltéved. Csak úgy talál haza.

recenzi ó

kétség nem fér hozzá
hogy perfekt lételem
jelentőségű költő
könyvének légtelen
terében engem furdal
(hatvanhetedik oldal)
pár sort szentelt nekem
talán kétségtelen
vagy kétség nem fér hozzá
hogy én így képzelem
s e tisztes bélbelosztály
szerint elégtelen

*

begurultam a kórtermébe
biciklivel hogy jaj mi kéne
ál mában csengetek kicsit
egy nővért egy klasszik dokit
minek ma szépelegni
pöszögni érzelegni
pumpát szentelni jajnak
befordított a falnak

*

sebaj legalább láta
vagy látni képzele
a jelre jel használta el
szegény yorick ha kérdezel
csontnak minek saláta
se dob se szűrt maláta
bár nem vagyok se itt se ott
se trónbitor se trombitás
se szendergés se szundítás
se lét se lót se állapot
se költő éjfele

jól kitörölt vele

Beszélgetés egymásnak (csaknem) háttal

Billy Collins:

Bevezetés a költészetbe

Kérem tőlük, végy egy verset,
tartsd aztán a fény iránt
úgy, mint egy diát,

vagy tartsd füledhez méhkasát.

Mondom, dobj a versbe egy egeret,
és figyeld míg kitalál,

vagy lépj a versszobába te,
s keresd a villanykapcsolót.

Azt akarom tőlük én,
hogy vízisízzenek a vers színén
intve a part s szerző neve felé.

De ők csak azt lesik,
hogyan kötözhetnék meg a verset,
hogy amit tud, belőle kiszedjék.

Ütni kezdik egy gumicsővel,
Hogy vallja be jelentését.

(Fordította: Krusovszky Dénes)

shizoo:

Versfény iránt

Nagyobbára ajándékba 

kapod, ahogy a csukott szemen 

át a zöld napfoltokat,

vagy a fülcsengést, a durranás után.

hogy egyszerre kint és bent

sem egeret, sem macskát, se be-

se kitalációt.

Nem mentség. Pont olyan, mint a gégecsöves

lámpa a vallatószobában,

beléd hallatszik, és ha akarnád

se tudod kikapcsolni.

Nem a színe, hanem az elmerülés, a

fuldoklás meg a jé, mégis élek.

Az a vers, ami ha akarod, ha nem

bevégez, de nem végez ki téged.

Beszélgetés lapszélen, ceruzával

Szaniszló Judit

Lapszélen, ceruzával

Midőn ezt írtam, tiszta volt
az ég és én
sem voltam némi felületi sebhajlandóságot
leszámítva túl koszos -
jobbára csak elgurulok a padok mellett
ahova leülhetnék, a
két méteres távolságot szigorúan betartva
de mégse melléd,
hogy ne révedj fegyverbe a
vándor vidékitől,
aki éhes is, szomjas is, de főleg
vizelnie kell, már vagy harminc perce, sajnos
a legtöbb étteremben nem boldogok a gondolattól:
élni
szeretnének a távolságtartás WC-t bezáró
elővigyázatosságával, pedig akár
le is fertőtleníteném magam után;
hiszen nem keltem
bajos szél zaját, a kerékpárom
jól karban tartott testét lovagolva,
a két hete megejtett ambuláns beavatkozás sikerült,
kicseréltük a kopó alkatrészeit,
hajlandó volna incselegni -
frissen ültetett, friss levelet bontó,
karcsú, koronás
facsemetéket kerülgetek, és megint
nem álltam meg a padod mellett, ételfutárként
egyfolytában siettet a mások várakozása,
pedig fertőz engem is a tavasz pofátlan pandémiája -
tegnap 17.45-kor, ma, 11 tájban,
mégsem voltam, nem vagyok, talán nem is leszek
boldogtalan.

Erőltetett (három menetben)

para-fázis

Bolond, ki most botorkál -    hírportálok sarát
turkálva gyúrja lába,    minthogyha volna láb,
mi lépésről a lépést    még megtalálja itt,
az értelem világos,    rajzolt ösvényeit;
kifújt ködökbe dúdol,   lélekmintázat eszme
foszló igézetében    kapaszkodót keresne -
hiszen bolond a jámbor,   karantén-otthonok
magánya úgy nyel léptet    ahogy futóhomok,
apró halálok úsznak:   tüsszentés-fellegek,
lázas párák borítják    a létmérő eget,
tilalmak élesednek    rügyrázó fák alatt
és félelemtől bolyhos    az oly szent akarat.
Ó, hogyha hinni tudnám,   hogy nemcsak túlélés van!
Halom vécépapírok    és megrakott éléskam-
rák szabott zárkózása,    hanem társadalom,
hol társ a társ és szolgál    a nem is hatalom!
Azt fertőzik a hírek:     a fél világ beteg
s ez is csak alkalom, hogy      ti szintet lépjetek,
bezárt bazár. Az egykor    vendéghívó verandák
alól a patkány kór rág    alkalmi propagandát,
ez is csak alkalom, hogy     ti szintet lépjetek?
Hány fuldoklásunk méri     a túlélésetek?
Nagy százalékban. Persze.    A test átvészeli.
Az emberség fog itt, most    halomra dögleni...
ne menj tovább! Ne pördülj  nyákos tavaszba már -
Az égre! Írjak? Mit, tesám?   Egünk is tiszta nyál.


*

mediális fázis

Előbb lassú, kimért, értelmes tavasz-szavakkal
nyilatkozzátok: hiszen az autoriter anyabaszók
mennyivel jobban kezelik, mennyivel hamarabb
lábalnak ki - a kezét-lábát tehetetlenül tördelő vita
a válság kezelésére alkalmatlan. Kínai példa. Persze.
Csak közben az irányításban inkább Irán-ítástan
fejetlensége kendőzné az adatok szabad áramlását,
mikroszkóp helyett gépágyúval mentek vírusra,
pedig ez a Venatio Álmoskönyve szerint is
hajtókat söréttel tizedelő rémálom.

Aztán parttalanítjátok a vitát, hogy kikönyököljön
az alkalmatlansága. Szerintetek nincs még elég
próbáj ne mindenhez érteni és ne kommentelni
ha a szükséges alapokkal se eleganciájától zuhanó-
repülésben süllyedő remélem beledöglesz a 
koronaviselésbe ocsmányságáig terjedő
parttalan vitaparódia - ahol az is észosztó
parizernek tűnik, aki az utolsó vesszőig
megőrzi a bér- és önkéntes seregetek által
folyamatosan ingerelt józanságát.

Aztán jönnek a szilárdabbnál Szilárdabb alapokra
terepszínnel mázolt képek, operatív törzs, előre
szegezett tekintetek az egyenruhához méltatlan
sörhasak felett - jön mázas hangú Tusa-malackánk,
a Stadionkertitörpe hangja a hangszóróból,
és az elmebeteg Vis Major Domus, amint a
parlamentben baráti tűzben elesett parlamenterek
felé lenget, csak a Ho-ho-ho horgász ül
valahol vízparton, távcsöves pecabottal, partjelző
által hiába beintett, hosszú méla lesben.

Honvédelmileg fontos tényekről hazudozó
törvényi hatállyal megítélhető szavak? A lényeg:
hogy maradj otthon. Otthon maradunk. Ez most
elemi érdek - azaz én nem maradok otthon, flamót
bazseválok a home oficérek önkéntes
karanténba dugott kurvapecér emésztő-
rendszerébe. Úgyhogy a felkelés virulenciája
most garantáltan elhervad, mielőtt még
szárba szökkenne. Ez van. Hiába maradsz
egészséges, ha a társadalmad felfügesztik.


*

meditatív fázis

Rendszerváltók.

Távkapcsolatban ékeket

vernek - közénk.

Ne nyugodj, tükör!

Ugyanúgy kutya szülte. Ott a vadállat
ami elől a lányok hozzá menekülnek, a
bőre alatt. Puha húsa alatt. Kutyahűség
szeme árnyékában a szűrt vicsor.

Hörgéssel éled, párát gyűlöl ég,
dermedt a hús és karcol a vidék,
hó nincs, puhája hiánykeszkenő,
sárrá nem gyúrja az elmenő.

Hiába mondja: soha nem bántanálak
ami elől a lányok - mert hát húsz deka
gyilkot ölel az álmaiban. Ráfűznék
a nyakörvet a sintérek bármikor.

Hol is van? Éles szalmaszál, nagyon
törékeny, a fagyott féluton;
kis száraz érzés, igéket szuszog,
növényi csontban velőként buzog.

Hiába mondja. Mert paripája az ösztön,
nem ereszt, nem ereszt, lánc a nyakán
ami hűség. Gyöngék menedéke a
karja, menekültjét szeretettel marja -

De valahol fenn elmét bont a köd.
Ha megéri, majd úgyis leül öt
baj közé és gyógyír, hallhatón
lélegzi, hogy: legyen, vállalom.

Ki kell ugassa magát? Kijózanodásig
kell mámort zabáljon? Hogy a másik,
aki hűség, ébredjen? Amilyen
nehéz, olyan könnyű mondani: nem.

Ne nyugodjon, vér-íze húshegyén,
csók ízel minden vicsorgás helyén,
nyikkanó madár, utat majd koron ás,
csak bírja el, hisz úgyis látomás.