hergelődő tárgyalóterem -
túl hangosan beszélnek!
Bíró úr, nincs több kérdésem,
csak még annyi, ha megengedi:
a kegyelmi pillanatok pauzái után,
mikor már majdnem hinnénk,
miért következik?
A város miért hullik darabokra,
a működés szokott rendjébe vonva
az anomáliát? Miért a ragyogásra
gélesen kenődő gajdolás?
Kényszerű séták pótlóbusz helyett,
kőbalták harsány éle, ha mégis,
a rajta veszkődő békeharcosok -
hogy jutunk így haza kegyelemmel,
amit megkaptunk a cirkuszsátorban,
koncertteremben, hetedik sorok
áldozatok árán fenntartott közepén?
Miért vádol mégis minden gesztusuk?
Tényleg csak pillanatokra
száll fölénk műholdakon az angyal?
Vetkeinket nézve, s nem egyházunk hitét
a személytelen végítéletig?
Mivégre akkor a nehezen csikart,
takargatott, melengetett
szánalmas, szőrös, halmozottan
hátrányos helyzetű öröm?
