Szembe kerül

Alexander Jansson festménye

Tudod, hogy csak azért kérdezem,
mert ez is egy módja a fütyörészésnek.
Hogy elhiggyem: történjen bármi,
úgy lesz majd rendben.
De amikor így nézetsz szembe a sötétséggel,
az kinek az érdekét szolgálja, Uram?

Tudod, hogy csak azért kérdezem.
Hogy elhihessem, téged kérdezlek.
A meggyulladó csipkebokor az
óceánon anakronizmus volna.
Amúgy is. Tudom: a másik neved,
a másik arcod Fényhozó.

Tudod, hogy tudom. Nem az a kérdés,
amit feltennék. Csak a sötétség itt
szembe kerül. Ha így nézetsz vele szembe,
eltévednek az irányok. Még lebegünk.
Még lebegünk. A szívdobogásunk
dédelgeti a ringás ütemét.

Tudod, hogy tudom. A ringás ütemére
rezonál a szívdobogásunk.
De soha nem felejtem el neked,
hogy így nézetsz szembe a sötétséggel.
Meg tudom-e majd bocsátani
valaha neked, hogy így hitettél?

Fene tudja utca 5

ez ott - ez pontosan

Ha gémer volnék, aki nem átall

rámenteni a gyalázatra.

Nem érteném, ez a pálya

vagy bármelyik pálya itt 

gangrácsos tálcán miért a vének

salétrom marta vakolat-

szépségét kínálja.

Persze, hogy szívesebben nézném 

érett nőstények ingó fenekét,

ahogy játékba vonnak.

kamaszlányt haspólóban

ágaskodó bimbókkal.

De libabőr helyett ez a város

a ráncok éhes árkába temet.

Porhoz gravitáló por. Az arcokon

a banyavonások alatt sejlő

szirénigények. Elhiszem, hogy

megőrültek önért, a tekintetében

még ott a szikra. A szeme éhes,

mint a modell feleségével pucéran 

fotózkodó bakkecske költőnek. 

Megnyalta a sót.

Ha gémer volnék, aki nem átall

rámenteni a gyalázatra,

önt fényképezném, nem a lényét

jelenítő, kongó gangot.

Hiszen az éhség űr. Betölthetetlen.

Bár ez a tudás nem

szűnteti meg magát az érzést.

Tudja a fene, hogy így hova tartunk.

De ön is, meg én is, még a játékban -

nem nyugszunk békében.

Most csak ezt a pár falatot hoztam

eldobható csomagolásban.

Jó étvágyat. További szép napot!

Vihar tér 3 (óriásplakáttal)

Aznap elegendő szél fújt

egy igazán szánalmas eséshez.

Hogy az asztronauta mindvégig fenn

maradt az illúzióin, 

kizárólag a szerencsének köszönheti.

Emlékszel? Az Amerikai szépség című filmben

hosszan nézhettünk egy nejlonzacskót,

amivel eljátszott az örvénylés.

Porördög, mini víztölcsér, levélkavargás -

és akkor az a nejlonzacskó.

Az asztronauta látott aznap

egy kétszer két méteres plexilapot így

a vihar játékszereként, egy gyár udvarán,

ahol raklapszám állt a játékra 

kapható anyag. 

Plexi pillangó -

kiszámíthatatlan,

"kit hogyan talál meg".

"Repül a nehéz kő -"

repül a, repül a...

Aznap elegendő szél fújt 

az izmok görcsös fáradtságához,

a folytonosan görgetett késéshez,

pedig olykor úgy ragyogott a nap a réseken,

ahogy junk food amcsi csúfság

tárháza felett a csattogó plakáton

csillogó topán.

Aznap keserűen kiröhögte 

az alkonyat az asztronautát.

Egyfajta elmebaj,

hogy másnap is felöltötte redvás,

elhasznált szkafanderét -

szökni készülő pillangó egy

nejlonszálaktól fénylő 

reklámnadrág szárán.

Város utca 15 (Szabadon futó)

Országszerű pánik betege nyílt színen,

látod, ez a futónövény is lassított felvételen ér célba. 

Szimbiózisunk másik lepkéje nem érti, 

felette miért nem burjánzik így a házi befutónk,

a nyilvánvalóbb lepkém felett meg miért igen.

A táplálék miatt lehet. Félek, a növény 

tényleg kieszi belőlünk a gondolatáram

feszültségét. A két lepke közül, aki vagyunk

csak az egyik félelmei kézzel foghatók.

Találd ki, melyik növeszt. Nem nyert.

Persze, hogy a másik.

Országszerű pánik netege nyílt terek

tűzfalára futva. Élő, futkorászó lángok.

Látod, ez a lobogás is lassított felvételen ér célba.

Szimbiózisunk másik lepkéje nem mer

szabadon félni. Lenyűgözi magát. 

Ezért nem jut belőle elég a befutónak.

Mert nem szabadon futó, hanem kontrás.

A másik neve ennek: mohóság. Önmagának játssza

a mindenkinek fotoszintetizáló fékutakat.

Ne gondold, hogy most rébuszokban beszélek.

A táplálék miatt lehet. Félek, a növény

tápoldata valójában a termőre fordult gondolat

csurranó leve. A két lepke közül, aki vagyunk

az egyik virágnak képzeli magát. A másik

tényleg virág. Márpedig soha, semmi jó

nem sült ki még a kannibalizmusból.

Ezért nem jut a futónak elég hosszútáv. 

Ez országszerű pánik, van nemzetgazdasága,

áruházlánca, utcazenéje, nyugdijasotthona.

A másik neve ennek: éhezőművészet. Magának se ad

eleget a kupori falatból. Leplezetlenül lepke.

Ha hely (Város utca 23.)

Van egy érzése, ha hely
volna, akkor ilyen. A valaha
felvonót égbe nyitó térrész körül.
Kint vagy bent. Nézőpont kérdése,
ki a lakó, ki a látogató az állatkertben.

Van egy érzése, hogy így
volna lépcső. Le, fel - az irányokat
saját súlyával érzi.
Bár van olyan nézet, hogy fejen áll.
Amit érez: az ég ürege húzza.
Oda gravitál.

Mert van egy érzése és mégis,
inkább ott szeretne rács lenni, ahol
kék mélységeket szeg
a felületkezelt andráskereszt.

És mivel van olyan nézet,
hogy fejen áll, oda indul.
Az égbe lógó imába.
Oda le.

Napod aranya

 

Summázatul ennyi,
megértésről árulkodó tekintet
karon ülő csecsemő szeméből.
Tekintetbe vett.

Össszegzésképpen varjú
falatozása általad átkozott
- tudod, megismerted -
eltaposott galambdögből.

Mindent egybevéve a mosoly.
Nem neked szólt.
A villámgyorsan
éhbe érkező vegaburgernek.

Egyenleget vonva ennyit
őrzöl este: sikerült
megérintened a napkorong
szórványos makuláit.

Ujjadra tapadt napfolt,
szemedben megértés,
szajsarokban mosoly,
éhek bocsánata gyomrod táján -
menj, és add meg, amivel
mindannyiunknak tartozol.

Tudhatnád.
Egy borzongás sincs ingyen.

Alant, közép, felejt

Ars poetica

Alant hely bújik -

hol múlt lant húrja pattant.

Túlfeszítettem. 

Középen, épen,

újrahúzott húr, hang, köz,

meg mégse pendül.

Felejtenélek,

de végtelen sokára

esnél, oda, fel.

*

Cantum, cantumula...

hang, hangocska kelj fel,

kelj fel és járj.