Arra ébredtem, hogy rám gondoltál,
de én nem rád gondoltam.
Aztán az éberség fokozódásával egy
ritmusban eszembe kúszott a neved.
Éjszaka van, tiszta, és hideg.
A pára, a körénk fújt közös lélegzet
odafagyott a holdfényhez.
Másra gondolni egymás helyett. Ezt
gyakran űzzük. Éjszaka van,
hideg és tiszta. A szakadatlan csillagrajzás
mégis csak egy képernyővédő az
ámítógépeinken. Arra ébredtem,
hogy rám gondoltál, és eszembe kúszott
a neved - de nem tudom, a senkinek se
fényeskedő közvilágítás keltette fényárnyékban
a belső órát csörgető ébresztőt
valójában melyik csillagom kiabálta.
Valaki számon kért félálomban
egy benne keltett érzést
bennem, és keltett. Az éjszaka
tiszta és hideg, nem zavaros és
langyos. Mintha nem volna közöm
az összefogdosható szerelemhez.
Persze, hogy nem igaz -
vigasztalásul gondolom, amiért
nem rád gondoltam, hogy te gondolsz rám.
Szakadatlan csillagrajzás lüktet
az egymásra függesztett tekintetekben,
de a bőrök súrlódó alkímiája
mégsem nyílt ég.
Egy másra.
Arra ébredtem, hogy rám gondoltál -
jogodban áll. Ezt az ébredést is elengedem.
Van közöm és érintésközelben
összefogdosható szerelem. Amit
keltettem benned, azt benne nyugtatnám.
Vele takarom el a csillaglukas eget és
vele lélegezzük egymást össze.
Ébredő nap. Csillag ő is,
de érintésközel. Átmelegít, ha
összetapogat.
Lehet, hogy mindvégig másra gondoltam,
mint akire ébredtem?
De ez a különbség az álom
és éberség között.
Nem gondolja magát végig
a megtestesült gondolat -
mindegyik kézzelfogható. De csak
az egyiken marad ujjlenyomat.
