Hold a holnap

Gábor Balázs asztrotájképe

Hold a holnap, úgy telik -

ma nem kelünk fel reggelig.

Hold a holnap, jókora -

mennyboltba fúl a szó kora.

Hold a holnap, sír a Nap -

meging az ág, mert ingatag.

Hold a holnap, így vigasz -

de sír a szó, irígy igaz.

Hold a holnap, égi más -

holt éhet nem töm ragyogás.

Hold a holnap, nem ragaszt -

nem tűr némi szűrt vigaszt.

Hold a holnap, rossebes -

egy pillantás, és este lesz. 

Hold a holnap, füst szaga -

mély ködbe fúl az éjszaka.

Hold a holnap, égi bál -

csillagbolhákat zabál.

Hold a holnap, úgy lesem -

ne falj fel minket, kedvesem.

Karácsonyi oratórium

Kovács Tímea képe

Már nem elvárás, hogy e misére

a legszebb fehérben, feketében. 

Tarkállnak a színek, ahogy benépesül

a koncertterem.

Pedig a nyíló, óvó angyaltollak

másik nézőpontból árnyékot vetnek.

Fehéren, feketét. Fehérül, feketéllik.

Alóla nézzük, egykor volt szentestéje

mit suttogott a Tamás templom 

egykor volt karnagyának.

Nemcsak a legszebb fehérben, feketében,

ahogy a kottalap a karmester előtt -

övé az első csembalószólam is.

Régizene. Egy még mindig új

hatását keltő, de már sokat látott

árnyas teremben.

Ahol a falon nincs a történet festve-faragva,

mint a templomokban. A méltósággal

bábtáncoltató betlehem. Meg a passió:

angyaltoll fénye, jövőt vető árnyék.

Hangosbetlehem. Egykor volt bátran született.

És ha megérint szárnyainak suhogása,

megérint, miért volt bátor benne

örvendező pásztorok gyűrűjében,

születés, fehér alatt, előre

a Mária-siralom feketéje.

Kórházból haza utca öt, harmadik emelet

A kép csak illusztráció. Nem akkor, nem itt...

Nem láttam, hogy járt. Hogy táncolt

fruskakorában, kinek adta

a mozdulatát. Futkározni se láttam

bakfis kutyamód, hajított boldogságbotokért.

Vonult-e fel majálison? Sétálta a felszaba- 

dúlást? Nem láttam, hogy járt.

Sose láttam.

"Mindig csak a jobb

lábad emeld, támaszkodj ránk."

Hát látja, hogy jártam, fiatalember.

"Tartjuk, asszonyom, nehezedjen ránk."

Kétfelől. Jobbjáról én.

Szívoldalról fia? Öccse? Hozzátartozó.

Nem láttam, hogy járt. Hogy táncolt

széllelbélelt bálokon át -

arcán egykori bálok lángja

a visszafojtott kín.

Mégis. Szépségét vonszoljuk

lift nélkül, szörnyetegéhű házban, haza, fel,

a toronyszobába.

A legfelső emeletre. A mennyek alá.

A fák felett, a fák alatt

Dzislaw Beksinski

Nemes Nagy Ágnes hangjával

Mozdíthatatlan körkörök,

a dudva térbe tört örök

markos gyökértől fel az ágra -

firkál a földre őr dögöt

a lélegzet geoglifája,

a fák felett, a fák alatt.

Avarhalom igazat szólás,

a nyelv: sav-ágya morzsalék,

artikulál a lég sebén át,

Jancsibohóc avagy Jónás,

elzeng. Boldogok a némák.

Boldogtalan a magos ég.

A térre rajzolt vonalak,

acélos, rozsdás Nazca-firka.

Mozdíthatatlan körkörét

a boldogtalan, magos ég

a talpalatnyi földre írta.

A fák felett, a fák alatt

ha hinnéd, van még mozdulat,

egy markos géppel markolod:

gyökérből tépnéd. Nincs heve,

csak úgy mint ösztön. Állatok

kövült-kihalt csontja a földből.

Kátránylevük ha légbe föltör

sugárhajtómű-lökés -

a fák felett, a fák alatt,

csak firkált Nazca-vonalak.

Sebességgel sincs szökés,

kijárat e bolygógödörből.

Adjon az Isten

az önvezetés képessége a szemed

lángol vagyis mondhatnám úgy hogy

elegem van a bűnevésből a tükör

vagyis bármilyen felület ahol

afféle kapu amin át szakadoznak a 

szálak hát szakadozzon hogy 

ennyire kitetten létezik ez a folyton

publikált élet fázik a többi szelében

kifújt lélegzeted az önvezetés képessége

a szemed lemondó alul több fehérje

háborús fotón tekintet afféle kapu

amin át szakadoznak a lényeg 

körül felfeslő önmegvezetések -

A tiszta lappal induló napok

hol gyerekfirka mind ahogy ragyog

megízesül a meghúzott vonal

és fellebeg a lapról mint fonal

de nem szövődik foszló pasztorál

átlényegül a meghúzott fonál

és idevon egy térré lett vonást

az arcodon hogy tükröződve lásd

alattad tér nyílt nem kohósalak

alattad ott egy újra tiszta lap.

Vagy mialófasz. Jó napot kívánok, vagy mialófaszt. 

Megadom magam egy érzésnek, vagy mialófasznak.

Kívánsz nekem, jó napot kívánsz, vagy mialófaszt.

Báttyának szólítasz vagy tegezel, vagy mialófasz 

hagyja el a kicsi szád. Ez az elhagyás a mialófasz,

vagy amikor beérkezik a mialófasz, és én megélem.

Kívánságérzékeny vagyok, vagy mialófasz. Vagyok.

Ez az egy bizonyos. A többi bizonytalan, De vannak

empirikus bizonyítékok erre a szakadatlan mialófaszra.

az önvezetés képessége a mást

vezetés képességének logaritmikus

hatványa ha ideveszem a számmisztikát

ötvénye mert általában vereség és veszteség

amikor megáll a lábán mégis akkor négyvény de

amikor a mások lábán is megáll akkor háromvány bár

kétvény szeretne lenni erre nincs recept jó volna

legalább egy vény a tűpontos önmegvezetés

alapja hogy mások írnak a tisztalapodra

mások kívánsága a te tisztalapodon

hogy rákosodjon el a végbeled

Például. Szerelem márvány helye volna -

ehelyett sár, amit egymásnak akarnánk.

Keletebbről ujjbegynyit idemaszatolva 

másba bedörzsölt páclé, fűszer a karmánk.

Például. Te magamnak és én temagadnak

kívánok, kívánsz, létedbe ha szerelem

a virágport ringó szelek is kitagadnak -

ha akarnád zúzmara gyűlik meg a szememen -

például. Létünk egymásba bevert sár.

Állj félre, a látvány undort kelt, letörülten

ugyanott érzed a tapadást, aki voltál

fröcskölném rád vissza a mérged, aki volt - nem!

az önvezetés képessége 

a szolgálat képességének

viszonyában osztódik 

nem tudod miket beszélsz

ömlik belőled ez a fájdalom 

hogy elég a másoknak kívánt 

elég a másikat kívánd 

elég hogy megcsináld

hogy megkívánjon a másik 

a másik az 

ha választást élnél

ami már megtörtént 

ne kívánd meg felebarátod

emlőjét ölbevalóját 

ne azért mert otthon vár ölbevaló

vele együtt teljes másik vár 

akinek nem de akihez

tartozol (vagy mialófasz)

és ha ebben a tükörben nézed

akkor legyen inkább 

a kihez és ne hova tartozás.

Adjon az isten -

nagy szégyen, de nem tudom,

mi a kérésem.

Popeye

Funkopop Popeye

Ételfutár-etűdök X

A családias étterem önpromófalán a gyerekrajz,

ahogy ácsorgok a csomagolt háziasra várva,

amit majd aztán. Meg az a ránézvést

gimnazista korú pár, akiknek az

asztala mellett csorog a ruhámról

létmérő időnk nedve.

Arik. Nincs bennük étteremrutin, olyan

új nekik ez az élmény, hogy ettől

nekem is ilyen új lesz. Így a fiú:

"Együnk spenótost, mint Popeye!"

mire a lány: "Hülye vagy. Nézd meg a fejét,

azért zabál spenótot, mert nincs

egy kósza foga se."

A családias étterem önpromófalán

a mafla figura - alatta: "Finom volt, nagyon,

Ágika, 3. b. osztályos."

Meg az a ránézvést gimnazista korú lány -

ígéretes, új, nemzedék. Nem tudom,

mit ettek végül. De reménykedem:

a hallottak alapján nekik talán 

tényleg nem gyerebe

a szokott ízekből mixelt dizájndisznótoros.

Ikrek hava

Ebből lesz a csillagjóslás....

Az Androméda-köd keresztezi a Tejutat, 

a Mars Jupiter szögfelező szinusza

konvergál a Tatuin-Halálcsillag kotangenshez: 

a szociopaták ma mókusokra vadásznak.

(Bende Tamás)

Ebből lesz a csillagjóslás - képzeld

volt egy hosszan terpeszkedő kor

amikor nem vált el a kettő. Szar a májtól,

mondja a böllér. De egy Kopernikusz is,

képzeld, a nagy fordulat közben

belemérte az uralkodó pszichopaták

szögpercébe az új nézőpontot:

egyik se a világ közepe.

Ebből lehetne csillagjóslás - Phillip

K. Dick a billentyűzet fölé hajol, és

elrejti a hologramot Artudétu agyába:

kérem Obi Van, segítsen, mondja el,

milyen latyak köpülődik az Ikrek havából.

Lehetne. A taknyos tudományosság anno

adatot szolgáltatott a vénembereknek - 

el lehetne játszani vele, ez a nézettömeg

milyen homokdűnén milyen

féreggé izzadná magát.

De egy Kopernikusz türelme kéne hozzá,

szakértelem a géppel csevegéshez.

Lehet, hogy tényleg ugyanaz van fenn,

ami lent van. Hérakleitosz a leírások szerint

seggfej volt - bár most szuverénnek hívnák,

a követendő példák korában. Ha egyszer

elindulok erre, az utamon majd

vegyes halmazállapotú, sózott 

havanyúság esik, két helyről nézzük

majd a létmérő időt -

a két szemem közt fényévek énekelnek,

úgy táncolunk a tű fokán.

Raj

Rajzás mikulásfutás rajtjához - Timi lőtte mobillal

A megvezethetetlen távolságából nézve

halvány gőzök.

Miklós egyedül volt,

bíbor magányban kente bűntudatára

az adakozás kenyőcsét -

aki pontosan tudja, milyen

hiányokat töltene hiába:

miklósalkat.

De most jelmezbál van, előre hozott farsang.

Ahogy a vajúdás kezdődik, 

az első szürkébb, őszkönnyes napokkal.

A megnevezhetetlen távolságából nézve

távcsővel is foghatatlan messziről

vöröslő hangyák rajzása -

       csak a magányos,

       egyedi féreglyukán át

       ringatható a jászol,

meséli egy érzés, krampuszok sugallta tévtan -

azt hazudja, magánügy a valami közös:

egyéni szociális problémák.

Püspökrajzás a futóversenyen -

itt is az a lényeg: ki a győztes,

kit köp a dobogóra a vajúdás befutója. 

A megnevezhetetlen távolságából nézve

ez az egész atomi.

Miklós egyedül van, bíbor magányban,

adakozó részvétlenség poklában, 

és nem képes feloldozni magát.

És mégsem.

A megnevezhetetlen távolságából nézve

ez az egész az egyetlen.

Adás és elfogadás bennünk keltett

huzatának függönylebbentése.

Repkényuralom

Kovács Tímea képe

Nem képzelnéd, de ott áll a rászabott

autó mellett, a miszterelnöki hivatal előtt

...most mit vagy ilyen avantgard, geci!

Van rajta sapka? Nincs rajta sapka.

És kiadja a kilövési engedélyt

a vízszintesen tartott, kihangosított telefonba -

növényi analógiája folyondár,

ahogy egy egykor milleniumi díszítménymódra

megalkotott köztér funkcionális sarkán

elhelyezett fojtogató érzés,

úgy szélfútt, úgy nincs rajta se sapka -

nem képzelnéd, de

bármikor visszavághatják tőből:

jancsibohóc a tolvajzivatarban, csak

egy jancsibohóc.

És tényleg mindegy, hogy egy ilyen

biciklis podró -

hogy hallod.

Kérdés, hogy győzik-e,

ebben a győzikekultúrában

- most mit vagy ilyen avantgard, geci -

nem a növényi dominál,

hanem az állati;

- van rajta sapka nincs rajta sapka -

nem képzelnéd, de minden analógia sértés:

az egykori ornamentikán

csiganyálat húz a repkényuralom.

Város utca százhuszonhat

a kép illusztráció, nem itt, nem akkor...

A hála ömöljön

patak verejték-sóban a gerinc

görbült oszlopa mentén,

midőn a találkozások rendjén

esett szeplő gyanánt valaki

a legrosszabbat hozza ki belőled.

Mert nem marad bent.

Nem lesz belőle dörzsölt

belső szervekből gyűlő

vész, tumor, miegyéb -

kiadtad magad magadból,

ott toporog a dologban

és néz utánad.

Mert nem maradsz benne.

Kilépsz a fleur-t dumáló

de húsevő növény valóját

nem is rejtő roméletek

házának kapuján, a lehetőségbe -

mögötted, ami bizonyos

tekintetben lehetnél:

érett bomlás

húsán fényes, zöld 

potrohú légy.

Város utca hatvanöt

a kép illusztráció, ez nem akkor, nem ott...

Tanuld meg, Kuksi, hogy nincs két egyforma Vorazlicki Klára Nóra Annamária Olga a világon.

Örkény István

Sziaszia sziasztok

most hogy így mindannyian

egybegyűltünk ezen a

végtelenbe nyitott íven

amit a két egymással szemben

nem pont párhuzamos liftfalon

elhelyezett tükör nyit 

a szürke valóságba

kedves mindnyájam sziasztok

szeretném kifejezni azon reményem hogy

mindnyájam megőrizzük a

szellemi és testi épségünket

akármelyik csaknem teljesen de

teljesen mégsem ugyanolyan dimenzióban

szeretném kifejezni 

hogy szeretlek benneteket és 

amíg felérünk a nyolcadikra elmondanám

hogy büszke vagyok rátok

amiért túléltek és túléltek

nap- mint napi irgalmatlan

forgalmat közönyt rosszindulatot

ellen és hátszelet

sírmélyhideg égből

alsógatyáig benyúló jeges esőt

arcotokon szemgödrötök

üres árokszárító hő

napfarkasszemét

annyi mindent etcetera

kedves mindnyájam sziasztok

végezetül szeretném kifejezni abbéli óhajom

hogy valahol a nem látszó íven

a túlfelén ennek az irdatlan részecskegyorsítónak

ahol most közös érzelmünk szóba cirkulál és 

magába ütközik

egy

közülünk egy

legalább egyvalaki

ne legyen ekkora irgalmatlan lúzer

mint én.

 

Mozgalmi indulók

...csak illusztráció (Kovács Tímea képe)

Rekviem a banyatank-hadosztály elesettjeiért

Jaj, fiatalember.

Jaj, ez mint a dög.

Ide le, az előkertbe.

Víz van benne, három marmonkanna.

A gondnok napok óta

bújkál előlünk.

Jaj, a szívem. Kiszárad itt minden.

Nem tudtuk meglocsolni.

Hát már csak mi páran.

Mi, az öregek.

Pedig régen, hajaj!

Lakóközösség? Ez?

Senkit nem érdekel.

Azt se tudom, kicsoda.

Vagy, hogy milyen náció.

Látja, ha maga nem jön...

még felmegyek. Majd, a kapáért.

Hagyja csak nyitva, figyel az őrszem.

Látja milyen szép?

Jelszavunk munka és béke...

Jaj, fiatalember.

Idén leszek nyolcvanhárom.

De mi még, látja, még

őrizzük a lángot.

Város utca ötvenhat

A megjegyzés rovatban ott a kód, tehát 

az időutazó csengetés nélkül hatol be,

nem is először, de ennyire későn még soha -

annak a két asszonynak mindenképp

szorongást keltően későn, akik

a lifttel épp leérnek, hogy megsétáltassák

a félsötétben az öreg kutyát.

Az időutazó már félig 

nyitná a liftajtót nekik, amikor 

a fiatalabb öregasszony: nenenenene!

köti az ebet, kapkodástól lassan,

létük őszes pofájú őrét, aztán

maga nyit magának -

akihez hozzáöregedett, a bottal 

az időutazó fémparipájának pislogni hagyott

lámpája felé int: fél tőle, nagyon, nagyon

fél tőle, nem jó ez így, fél tőle -

kopog a szóhoz a bot,

bothoz a zsolozsma, bár az eb,

a vén, fogatlan bolhazsák az időutazóra

s a vaslovára ügyet se vet;

félig nyitott ajtón surran utána 

a másik, aki hozzáöregedett,

vakolathoz málló vakolatpor, 

kikerülve az időutazó auráját -

a további szép estét-re ugyet se vetnek.

Fenn, a hatodikon az időutazó

kényszerűen a földre tálal,

mert az éhek ajtaja összevont

szemöldökfával zárva marad -

érintkezésmentesen próbál

visszaszállni ő is az antik,

nyikorgó liftbe, kijutás közben 

nyitva hagyva az ajtót egy másik lakónak,

szintén biciklis, itt, ebben lakik,

komolyan meglepi az udvariasság,

Itt minden időugrásnak ára van:

kijutás ára, testvéráldozat,

legyen szép estéd... jó munkát... -

az időutazó emlékezni fog

az arcán összefagyó érzelmekre,

ahogy hazaérve elnyelte a múlt: 

éjébe fordult, idekövült

házforma rettegés.

Ritkán játszott dalok

saját

Most átmegyek krónikus
bűnügyi krónikásba, mert a tegnap
hurcolja magával, ahogy a Kopasz
a végén ott állt a lépcsőház előtt
a civil ruhás nyomozók között.

Amikor először arra vitt és
befordultam volna, a sarkon egy
mentőautó terpeszkedett,
a mentőorvos ölbe ejtett kézzel
a jegyzökönyvet diktálta -

a kaput félig elállta egy Fakabát, egy
Lakóval beszélgetett:
...de hogy nem látta, hogy
nem lélegzik... tudja, a hozzátartozó,
a Kopasz. - Hát... kezdte volna a rendőr
a szolgálati titkot, de én
addigra befordultam
a nyitott kapun, fel a harmadikra, ahol
egy külföldi srác várta a mannát,
A szuterén pokoli drámájáról mit sem tudva.

Have a nice day.

Aztán lementem a rendőr mellett
lezáratlanul hagyott paripámhoz -
érted, ennyiben érintett, hogy gyeplő
nélkül hagyhattam a lovam a nyolcban -
és mentem a dolgomra. Élet
éhe várt és nem halál.

Később, mikor másodszor fordított arra
az algoritmus kénye, láttam a közrefogott,
faggatott Kopaszt a végén - ezek szerint jól
hallottam a mentőst, felmerült
az idegenkezűség gyanúja.

Bűnügyi krónikáinkat hallották -
mindjárt valami megnyugtató zene szól,
pengő cimbalom, elzeng -
de tényleg, az egész nap úgy telt,
Hogy mindenki kedves volt, vagy közömbös.

Amúgy egész nap semmi különös -
de ha a békénk mesélném,
senkit nem érdekelne.

Nyolcvanhatcé

saját kép (csak illusztráció)

A kapud belém akadva segítette a lépcsőd botlani,

hogy egy üres szelektív kukának koppanjon a sisakom -

azaz úgy estem beléd egyből Nyolcvanhatcé

bakugrató őr dögszag szerelembe.

A lifted nyöszörgött, fájdalmas-kéjes lassúsággal

vonszolt fel a hatodikra, ahonnan a hetedik

bűnt a lépcsőn mászva értem el, 

magától is szeppent, 

bizonytalan tekintetű leányod 

átvette rendelt vacsoráját -

lefelé menet banyaőröd, akit 

nem szólítottam öreganyámnak,

rámnyitott kukucskaablakán át:

Mi járatban, jahogy enni hoztál, 

mennyit lóttok futtok, városszerte,

vigyázz, mennyi szörnyű baleset!

Mondta megint előbb is a hírek!

Vigyázz, annyi szörnyű baleset!

Nem szólítottam, magától rendelt

volna, sorsom-létre rongyolt göngyöleg -

így vontam rá vállat:

Asszonyom a híreknek ne higggyen,

hazudnak éjjel és hazudnak nappal... -

de be se fejezhettem, becsukódott közben,

biztonsági üveg őközte meg köztem.

A liftedbe lépve a tükörbe nézve

éreztem magamon, tekintetbe vettek a

lassú erők és tehetetlenségemben

felröhögtem, átkod űző, hangos röhögéssel -

el is fulladt a lift, elakadt a negyediken,

de a gombnyomogatásra mégis ereszkedni kezdett

a valósság józan, mértani utcája felé,

ahol paripám várt, és a következő éhes száj

egy másik, lelketlen címen -

Cuppanva szültél utcára, nyolcvanhatcé, mint aki

kiköpi a nem ízlő vacsorát - 

mégsem leszel a második anyámmá,

bőrőmről démonűztelek, öreganyám, 

álnok nyolcvanhatcé; s most, hogy elmeséltem,

az írás szerint nincs hatalmad rajtam -

ha rajtam múlik, nem találkozunk.

Vasföld, Arakhné

 

Rozsdabarna pókháló felett

felett derengsz belegabalyodva

páracsík szóalkatú kilégzés

géz gyanánt a barna tájseb testén

Valaha ez haladás maga

innen oda és onnan ide

menetrend szerint vasló alatt

kőszénfüstöt integető vasláb

Lélegzeted rozsdát indukál

áthatolás egén luftballon

drótra kötött szabadság ami

bizserget a felsővezetéken

Rozsdabarna pokháló felett

lélegzeted belegabalyodva

lihegi hogy szárnyaltál a dróton

takaratlan te voltál a pók

Delírium - áthatolhatatlan

mélységekból szól hozzád uram

drótszamáron ahogy áramolsz

keresztül rajta: látod. elhagyod.

Piroska-kód az erdőn

John Morris szobra

Amikor kint minden Farkas

és már csak belül vagy Piroska

az érben a vérben a vérbőségben

tobzódó szervekben húsban -

Amikor kint minden Farkas

erdei veszedelmek lesnek

mérő szemekkel

minden füleli a lihegésed -

Amikor kint minden Farkas

a kint tükör a kint a tükröd és

ez a kint lihegi a kínt

levegővételben ki a tested?

Egyen-Farkasbőrben tapadó

létben tapadó Piri vagy még -

vagy Piriséged a bőr és

te is úgy, ahogyan kint minden?

 

Körletrend

kép: Kovács Tímea

a minimum, hogy elpakolsz

magad után. 

az érkezőnek e cella, ahol

lélegzet hosszát mérted

tágasabbnak tűnjön.

belehajoltál mások lélegzetébe -

elkerülhetetlen, hogy elterjedjen

általad is a fertőzés;

ahogy illatnak tudod a leírt szavakat -

ebben a cellában tehát óhatatlanul

ott marad belőled valami.

de nem lesz köze a valósághoz:

egy rendhez lesz köze

hiszen elpakoltál -

mindazonáltal

remélhetőleg kiszellőztetnek.

Vita Contemplativa

Kovács Tímea képe

Az elefántokat szelídítő gyermek

találkozik

a gyermekeket szelídítő elefánttal -

dolguk helyett

csak nézik egymást -

látják egymást.

Provokátorok

saját

Provokátorok

Maga biztos.

A fiú, aki útba tolja

megunta a totojázást

az engedékenységet hát miféle zár ez -

nem azt mondom, hogy az vagy,

csak azt, hogy úgy viselkedsz, mint -

ürügyet adsz.

A lány, aki ránézvést nem

zetbiztonsági érdekből

érdeklődik: megyünk-e.

A közöny elveszi a munkádat?

Pedig szereted és jól csinálod,

Gégemegafon?

Maga biztos.

Nem az. 

Csak bennem egy elrothadt rutin

fogdossa a kapaszkodókat,

ahogy feltámadás után a csontok

tapogatják magukon az újra

testre meszelt húst.

Maga biztos?

Az egyetlen biztos a vagyok.

Minden más bizonytalan.

Égbe ütött szegek

Kép: Kovács Tímea

A bajunknak bajunk csak a része:

bimbó szirmához szike vasa ér,

kiléphető, két lépés édenünk

tetűinvázió abuzálta -

keljfeljancsink hanyatt heverész,

csillagainkba kapaszkodik.

Introitusz

Kiss Marianna képe: Edinburgh, Holyrood Abbey

uram 

látva lássalak kötözött ernyedt kezekben

diszkréten nyújtják át 

látod

nyelvemre veszem

híradásokból az elfogadhatlan 

alvadó ostyát

emberség határait a védtelenek őrzik

engedd lehessek védtelen

ne érezzem közben

áldozathozatal

szarszag büszkeségét

feszelgés nélkül

nem görnyedő gerinc

úgy vélik a vélők te nem jutalmazol

és kérni minek

uram ne kérjelek

hogy több iskolát gyereket ne

írmagot ne

maradjon

kérni minek hogy

lássam a pálcát törő

tekintete mélyén a

tekintetes embert

mikor kiejti:

nálad a kegyelem

Hely. Meghatározás.

idő óta - végezetéig

Kivételes életek
kivett szabályok:
a futársereg élen jár,
mit keres a szituban -

ha két keréken begurulsz,
rajtad nagyobbat csattan.

Eltévedésünk bolyong
az algoritmusban:
létet nem fakaszt, de

pontosan kiszámol -

a hova érés
hely: meghatározóbb, mint

az oda tartás.

Alaptónus képregény idején

Kovács Tímea: Zöld Lámpás

Nézzél feszülten. Sugalmad

rugalma mintegy ugrásra készen

vetítse: felkészültség,

készség támogat a feladatra -

legyen bármi a kihívás, te

elbírnál vele. 

                      Világod világa

mentésre szorul, tekintetben

pislákoló kanóc hitek alatt

árnyékká hízik, miközben

fogyaszt. El önmagát, mintegy

ugrásra készen, de túl messze van

a híd, a trambulin, az élhetetlen

másik golyó. 

                      Világod világa

mentésre szorul, nézzél feszülten.

Másképp nem hiszik el. Hogy

sugalmad rugalmas elszakadása

tárgyától összenyomott rugó,

ami kipattanhat még, ahogy

jövőd légzését garantáló rügyek

a virágládában.

                         Világ világossága,

sugalmad rugalma hitesse el:

ez a vereség nem a végső - még

visszatérünk. Úgyhogy nézzél

feszülten. S a haza fényre derűl.

A péntek őrülete kedden

Jézus él!

Nem vállalta a harmincharmadik évét.

(teológiai vita utáni, függőben tartott variáció:

Felvállalta a harmincharmadik évét!)

***

Egyetlen mondat egy szerelemből

A veszekedéseinket

is élveztem -

Ő szintén.

Két oldala

Kovács Tímea képe

Álmodért nyúló kacsok,

bimbómodorban jól nevelt igézet -

azaz mikor fonnyadásba fog,

belőled viszi a viselhetetlen részt

a hervadásba.

Átveszi és nem bírja el -

elfojtja a téged környékező árnyakba 

rejtett betegség.

Rezonál a neki nyújtott 

júniusi didergésre -

köszönd meg neki.

De ez a Fej. Az Írás szerint

te fojtod el, mert árnyékba vonod

verőfényben is. Galambok karmán

tetőnkig utazó tetvek,

lisztharmat, penész -

a védtelenség nem tűri a sebszéleken

kiáramló sikolyt.

Pörgő érme. Legalább amíg pörög, 

ne gyászold előre. 

Mert ez itt írás, de ez a betegség is

fejben dől el.

Nyunyóka hezitál

Kovács Tímea képe

Lesz vigasz

(Tandori)

Jaj, súlyos hiba szerintem,

majdhogynem bűnnek tekintem,

hogy az elérhető, kevéske

kínálatban nincsen csoportos

kedvezmény a rettegtetésre.

Van bennünk vögösz, vugusz, vigasz,

bár közben szemtelen, pimasz:

tekintet nélkül nem kapja el

az elzuhanó pórt, hogyha ejti

porcicaként a bakó siker.

Egymást nem kapjuk, isten ments,

vírusmagunkban szervercsencs:

hómofiszonlájn léggömblény,

elkaphatnálak, felőled fújdos

valami kósza légörvény -

jaj, súlyos hiba szerintem,

elkaplak. Megint. Megint nem.

Megosztó zárványjárvány van:

wifije nélkül kisgyermek jézus

zokog a köztérmárványban.

Takarhatatlan

Képek: Kovács Tímea

Réseinken át a visszavert vörös,

valaki benned nincs a horizont

alá bukó Nap lángjaira kötve -

valaki benned dacol az elemekkel:

saját sejtelmeivel és

a tükörképvilág visszavert

offenzíváival.

Én csak szorítok, ez a háború,

a sejtek sejtelmének kézzel fogható

botránya a szomszéd országban -

benned folyik.

Én csak szorítok, izzadt, szorongó

izzással egy másik, izzó kezet,

ami a tiéd; ahogy tiéd

az ország és a dicsőség,

az összes, amit markolhatunk:

ne engedd el magad.

Tükörkép az is -

mégis, felcsillanó reménynek

vesszük észre:

harmadnapos, vékony,

Holdsarlószirom

elfeketülni szivárgó égi mezőn.

Réseinken áthullt

közöttünk már ilyen

virággyönge, bibés Hold -

szemsarokablakban ma nem ragyognak

érte fénykönnycseppcsillagok -

a horizontunk, látod, mégsem sikerült

dunnával betakarni.

A Bárány nem száll fel a fekete hetesre

Nathaniel Barlamnak, Peter Gabrielnek, meg a régi Genesisnek

Amikor mesét rajzolhattam volna a hangnak (hiszen akartam), még nem sejtettem, milyen lesz látni az összeszorított keserű ajkaid a zserzetesi csuha barnája felett, ahogy felszállsz és leülsz, bőven elém, nekem szerencsére háttal.

Hogy nem veszed észre, amikor felszáll az asszonyszemély, akit - és odaül a bal oldalon, pont a veled átellenes ülésre, bár most a régi dac már nem kirívó: a szeplők, a tetkók, a piercing, még az egykorinál jóval fakóbb haja vöröse se.

Hogy látlak benneteket, ahogy háttal és egymásnak is háttal, még mindig háttal, abban a történetben, ami a mozdulataitokból mindmáig tisztán nyílik, hogy összehangolt a félelmetek és undorotok egymástól még most is, és úgy is, hogy észre se veszitek egymást.

Velem átellenben az ördög ügyvédje, bornírt vén alkoholista; lám, szinte minden szereplő az egykori perből, így, a holt időben szinte üres busz első traktusában; hiszen jómagam is, aki csak tanú, akkor is, meg most is - talán a vád, talán a védelem tanúja, nem tudom.

Még szerencse, hogy a főinkvizítor a telefonját lustán görgetve be se pillantott az ablakon, a Zugló vasútállomásnál; neki túl lassú lehet ez a járat - de a Bárány se, hiába reménykedem, most se szállt fel egyik megállóban sem erre a befelé tartó fekete hetesre.

Amikor mesét rajzoltam volna a hangnak (hiszen akartam), szerencse volt, hogy nem tudtam rajzolni (most se tudok); a mások hangjának segedelmével sokkal könnyebb volna ezeket a történeteket ennél gömbölyűbbre hazudni - hogy guruljanak.

Alkalmi vers Galló Áginak

Macska a forró bádogereszben

— ∪ ∪ / — — / — ∪ ∪ / — — (— ∪)

Galló Ágnes

(zoozoo.hu)

Macska a forró bádogereszben:
vén a cserép, ám őrzi az álmát,
szunnyad az apró, karmos egérvész,
járja az álomtelje világ át -

járta az álmot, sokbirodalmas
nagyhatalom jár így tova-szerte,
macska a forró bádogereszben -

míg a világ fel nem csiripelte.

Pillanatnyi összegzés

Kovács Tímea képe

Bennünk ennyi kész:

tavasz, lassan éledő,

álmos fürdőhely.

Utóirat a madarak festéséhez

Kovács Tímea képe - a félreértések elkerülése végett: ez nem egy albatrosz.
De élete folyamán számos alkalommal berepüli a maga röpdéjét (kalickáját)

Az albatrosz élete folyamán számos

alkalommal megkerülheti a Földet,

élete első hat évét megszakítás nélkül 

a levegőben tölti - úgymond

berepüli a röpdéjét, a 

globális méretű kalickát.

De ha költeni akar, 

le kell szállnia a földre. 

Hogyan fessünk madarat...

...ha már mindenáron madarat akarunk festeni, és nem beszél le a sokadik alkalommal átélt kudarc a saját kalickáink nyitott ajtajában ücsörögve, kitépett madártollal a kezünkben.

Jacques Prévertnek és Horváth Krisztának

Kovács Tímea képe

Emlékezetből.

Tollat, begyet, csőrt, karmot,

szem fényét - ahogy.

Fészekhagyó

kép: Kovács Tímea

Bele van vésve húsodba-véredbe:

a csőre látványa cseppekből összeálló

hideg patakban a gerinced mentén -

nem érvényesek, suttogod, rám

nem érvényesek, valaki más volt,

egy másik élet, másik halál, szemgolyó,

nem hollók, hanem varjak, másik

varjak, valaki, másik -

lakjon tükör az előérzet

illékony lakásában, ahogy átsuhan

a város felett egy károgásban,

kifújt lélegzetben szirénasikoly -

nem érvényesek, suttogom, ez

volt már, ez elmúlt, a bőröm alatt

a rángó idegek emlékeznek, 

pedig nem az én bőröm, nem az

én idegem, nem az, nem az, nem az -

elhagytad a madárlélek földjét.

De mint a földed, sírhalomról, zsebben

most is visz magával, elveszíthetetlen.

Bele van vésve húsomba-vérembe

a tollak szürke-fekete suhogása.

Limlom

saját

Törnek, kopnak, avulnak
a megörökölt tárgyak:
rám tukmált hagyaték,
tányérok, poharak, a tál,
fáradt merőkanál –
mennyire utáltam az „ezt is vidd el,
jó lesz valamire, kisfiam”
passzív agresszióját!
Mégis, albérletről lakásra
vonszoltam rajtuk öreg kezek
érintésnyomát.

Most úgy nézek körül a hagyaték
maradékán, mint holmi
halk rezonanciákra figyelő,
vereségét emésztő tábornok.
Az elfogyás felértékeli a túlélőit?
Megavult kacatok. Nem
bennük lakik, ha lüktet
belőlünk valami folytonosság –
bár a polcomra akasztott
haszontalan rózsafüzérnek,
a rajta csillanó fénynek erről
teljesen más a véleménye.

Verőfény

Kép: Kovács Tímea

Minden reggel

a megelőző éjszaka tapasztaltak
szabta módon.

Ha jól aludtál, csak kisimítom
a fejed vetette ráncokat.
Nyomot hagysz a párnacihában. 

Olykor, ha nem vagy itthon, 

és nem látja senki, 

beletemetem az arcom –
nyughelybe temetett nyughely.

(Pardon, életem,
ezt sem kellett volna
közzé tennem. Ugye?)

Más kérdés, ha
ébredtem arra hogy riadtál.
Zaklatott hajnalok ágyát
ököllel szelídítem.
Kiverem belőle a
vergődés emlékeit.

Ki is szoktam tenni, ha ragyog odakint.
Ez a legjobb, a ragyogás
bolygóforgás-lassú püfölése.
De sajnos forgolódásaink után
sincs minden reggel verőfény.

És a kifújt mérgek sűrű párája
nem ágyaz jól a kötelező
vörössel ágyba kísért
esti főhajtásnak.

Analóg kollázs

Lakner Zsuzsa - The Memory of the City No.: 1

Ha idő fodrain

járhatnál, mint lépcsőn,

hova tartanál?

A Pályaudvar önfelszámolása

A vágányok hallgatnak (Építészfórum)

"A vágányok hallgatnak"

Építészfórum

"Te emlékszel még, ugye, a mozdonyforgató dobra? Terméskő-ellipszisben végződött akkor a pályaudvar, az ellipszis fejében ott volt az acéldob. A mozdony ráállt és megfordult vele, mint egy táncoló elefánt. Még ott a régi, sárga állomásépület, avult, de működő nosztalgiákkal. A gőzbodor mögötti lámpák, esőben a hajnal. És a sínek meg a talpfák éjszaka (ezt fentről nézd, a hídról), ezek a derengő, mennyei lajtorják a vízszintes végtelenbe."

Nemes Nagy Ágnes: Egy pályaudvar átalakítása

Oldozhatatlanul? Oldódik. Vegyszer
fröcskölte műanyag, leveti kötéseit,
és kel és jár. A pályaudvar felszámolása
helyén az átadási ünnepség, helyén a
mozdonyfordító – kioldódik a versből
a belekötött műanyag, és ami marad,
kel és jár. A teremtés titka almaevésig
ez a járás-kelés. Mert valami többletből
oldódik, veti le kötéseit, ahogy
műtét után a harmadik napon, amikor
a legnehezebb. Eltünedezése ilyen.
Járás és kelés.
                        Ahogy a Pályaudvar,
megunva az ácsorgást, az ólmos, villamos üzemű
fáradtságot böfögő hova-tartókat, traverzeket,
felkel és jár. A sínek mentén, megszokásból,
szerviz- és mezőgazdasági utakon. Majd
picit porosan, fáradtan beül egy vidéki
kolléga restijébe, pálinkát kér, ül, és
hallgat. Oldozhatatlanul? Menj oda, és
kérdezz. Válaszolni fog, ahogy a sokat
látott utazók, pedig egész életében egy
helyben állt – de annyian utaztak benne
annyifelé, és a hely, ahol állt, szintén utazott,
a kétség hideg űrébe vetve. Válaszolni fog,
de jól gondold meg: oldódni fogsz tőle,
ahogy a vegyszer fröcskölte műanyag:
kicsurgathatja belőled a kovalens kötéseket
a tudata, hogy kelt és járt. Valami többletből
oldódnak a kérdésre adott válaszai.
Eltünedezése is ilyen kérdésre adott válasz –
úgysem hiszik el, ha elmeséled: beszélgettél
a Pályaudvarral egy vidéki kolléga picit
lepukkant, felszámolás előtt álló restijében.

Úrvacsora

Alexander Jansson

A felhallatszó nyikorgás, a kenetlen kerék kelletlensége,
a büntetésük töltő, ketrecbe zárt kukák cellái közt,
bennük a lejárt szavatosságú ennivaló, meg
a minek őrzöd, mire jó, minek ez –

menthető, eladható, vagy eltüzelhető.
A nyikorgás idegen lehet, a más terepén, mert 

ez is birtoklás, határok és határátlépők,

zsákmánytalanság migrációra késztető
hordalékhiánya, meg az így képződő hordák –

a guberálás területfoglalása,

aztán villanás,
erkély magasából,
ahonnan lenézed.

A feje felett. Fénycsík felsuhanóban, egyetlen
fehér szárnycsapás. Egyetlen fénytoll egy repülésből.
Aztán dörrenés – hát persze. Valaki nem tudta
kivárni Szilveszter-éj felét. Csak a zabolátlan öröm,
űzne ősi minták mentén őrdögöt.

Egy tüzijáték, mindössze. Meg egy hajléktalan –
aki, láttad, mégsem elhagyott. Mert
ezt kell értened először, látást és látomást:
hogy mindkettő igaz.

Mégsem elhagyott, mert egy szárnycsapásig
látszó őrangyala van, és te
láthattad, ebből a szögből csak te –
na látod. Így köszön önkényes ritmusoknak,
kinek-kinek a maga
megtapasztalható, elhessegethető
személyes Istene.

Neked köszönt.

Köszönj vissza. Ez a minimum.

Slow Fashion

Kovács Tímea képe

Ajakfeltöltés


Olyan egyediek,
megismételhetetlenek,
összetéveszthetetlenek,
vékony, kamaszos törzzsel –
vagy dehogyis.

Olyan egyformák szerettetek
volna lenni:
egyformán nyerőesélyesek.
Szőkék, karcsúak, ahol kell, teltek,
szépségkirálynői koronával.
Szakszerűen visszavágottak,
kiemelkedően dekoratívak.

Sorban vonultok a
bíráló szemek előtt –
a látvány plasztikázott,
útszéli színpadán.

Gömb koronájú juharfák.

Fátum


„Nagyon sokat dolgoztam a rólam
kialakított képen...”
suttogta szél lélegzetével,
levelek hangszálaival,
minthogyha évszak instagramján megosztott gifen
a hárs a láncfűrésznek.

Azóta tél jött. Aztán tavasz.
A suttogás visszhangja körbeért
a légkörkaranténban.
Hallja a tönkből
makacsul kitüremkedő hajtás is –
de hiába.

Tovább próbálgatja, milyen
a Nap kamerája előtt,
az égbolt tükrében pucsítani.
Csücsöríteni.

Bereniké haja

Zavaró, amikor
belülről tapogat, mintha a
bőrön.

Mert ezek szerint egész
világ van odabent, ahol elfér a keze,
a fogcsikorgatása, oroszlán és bárány,
a fürtként fodrozódó csillagok.

Hadjáratok a szírek ellen,
akik meggyilkolták királyi nővérünket.

A keze hadjárata ellenem.
Az ujjbegyével először, aztán
belülről rám
simul az egész tenyere.

És valami a tenyerében.
Belülről nekem feszül, ahogy
egy metszően éles kép.

Csoda, hogy beleőrülök ebbe?
Hogyan nyúljak magamba, hogyan
fogjam le tapintatlan
ujjait, mielőtt beköltözik
a rések melegébe?

Nincs más választásom,
engednem kell a vas,
az olló legyőzhetetlen csábításának.

Hommage á Nemes Nagy Ágnes

saját

Az első reggel készakarva
ébredsz, mintha volna ma -
akarná alvó, rozsdabarna
éhét tudni mind a fa -

hová karcolnak csont igények
halma közt az éleik -
ne lásd, ne halld növényi élet
mondhatatlan tetteit!

Magadtól

Kovács Tímea képe

...nem fénylesz. Nem képesség. Hanem
helyzeti energiák szörnyeteg találkozása
a boncasztalba csapódás előtt.
Nevezzük légellenállásnak, amely
felforrósítja a köpenyed és kómát alkot
köréd a kidörzsölt anyagból. Mert
magadtól nem fénylesz, csak ha zuhansz,
kedves meteor - a becsapódásig,
mert onnantól meteoritnak hívnák
a maradványaid. vagy porból lett,
porrá lesznek. Bár leginkább elfogysz
addigra, elégsz a légkörben, amit
a többi zuhanó liheg köréd, sűrű,
fájdalmas, lassú égést provokáló közeggé.
Úgyhogy magadtól fényleni nem –
az a látszat: vagy megvilágít valami, vagy
kidörzsölődsz a zuhanástól, amiben
mindannyian kapaszkodunk.

Tüdőlövés

Zdzislaw Beksinski

A célra tartás már félig találat.
A benzingőz feleződési idejében gurulva
az oldalszél áldás, mert eltéríti
a lövedéket.

Növendék lövedék. A helyszínelés tart,
oda, ahol abbamaradt
a lihegés, szirénázva siet,
mintha nem volna mindegy.

Adj utat neki.

Célra tart az összes, körülötted
elterülő ösvény. Kiszámíthatatlan ütemben
következnek egymásra a csattanások.
Adj utat nekik. Embertelen, vagy sem:
itt a babakocsiból kisandító
szempár is célozni tanul.

Adj utat a félig találatoknak,
hogy egészen odaérjenek, az
aszfaltra festett kontúrokig. Mert
nem hagyhatod abba, amíg
körbe nem rajzoltak -

a benzingőz oszlik, kitakarja a szél
előérzetektől libabőrös
célszerűségeink.