Elbeszélő költemény

Legszorosabb kapcsolatot

(ha úgy vélem, csak második a szeretet és

első a hatalmi ösztön)

a bántalmazóval teremtünk.

Oda és vissza. Ráhúztam a nadrágom, 

ő meg rám kiabált: fáj!

A jajszava csípés. Onnantól 

fájtunk egymásnak, hiszen odakaptam, ahogy

kisodortam a tapadós biciklis ruciból.

A legszorosabb kapcsolatot

(ha úgy vélem, Pálnak volt igaza:

mégiscsak a szeretet a legnagyobb)

a bántalmazónkkal teremtjük.

Odatartottam a másik orcám helyett

az ujjam. A nyilvános WC viseltes

padlójához, ahova fájni esett.

Felkapaszkodott rá és 

mászkált a kezemen.  

Átballagtam a Pizza Forte

átvevőpultjáig a rendelésemért,

(fogarasi Tesco - hétköznap, üzem)

és fél kézzel beügyetlenkedtem

 a táskámba a más ennivalóját. 

Legszorosabb kapcsolatot

(ha mégiscsak a hatalom 

nyelve a nyertes)

a bántalmazóval teremtünk.

Türelmesen elbabrált a felület, 

a bőrömből kiálló szálak,

a biciklis kesztyű és a belőle kiálló szálak

elmélyült tanulmányozásával,

a bántalmazóját tapogatta

amíg a pultos kislányok megcsodálták,

jé, milyen helyes, milyen 

kis fiatal, fiatal dongó!

A legszorosabb kapcsolat

(ha legnagyobb a szeretet)

a bántalmazókkal alakul ki.

Mert a szabad levegőn aztán

elengedtük egymást. Mert ez a szeretet,

a legnagyobb. Bántalom érte,

és engem is bántalom ért - sejtelmem sincs,

milyen kiváncsiság vitte a nyilvános WC

hipószagába, de kihoztuk egymást - 

kihoztuk egymást a szituból.

A legszorosabb kapcsolatot

felszámolta a légmozgásba göngyölt

pollenek üzenete. Úgy néztem utána, 

hogy lám, belecsomagolt

a világba, ahonnan 

(ha mégiscsak a hatalom akarása a nyertes)

kiemelkednék, minden igémmel külön álló

uralomnak -

A legszorosabb kapcsolatot

göngyölte körém, ahogy az avulni

épített romból visszatalált a szelekbe -

úgy néztem utána, hogy lám, a legnagyobb:

szabadon szerethetünk. 

Felszámolva a bántást, amit aztán

kifizet a világ.

(-)

Az Ezüst Uszizó

szoboravatás, belecsomagolt kritikával

Szuperhősévad alól
kiliheg a tény: csak dísz
a luk körül.

 
Kamaszéh etetése.
Ennyi a versenyző nő?
Lábak túlfinomult
vonalából felfoszló vaginakeret?

Égvízbe fejest
csak ez ugrik: a vágyad
tárgyiasított, végképp minimál
öl-monumentje?

Delfin! Ugyan már!

Tárgyiasítás nyilván -
az egész iparág tárgyiasít.
Ennyire meztelenül mégis ritkán látszik:
lelketlen kell.

Üzleties tisztán
kalkulusok egyenlege kell.
A többi: dísz a luk körül.
Erről szól az egész -

tekintet nélkül.
A tekintet mély kútja nélkül,
ahova nem hull, s onnan
nem csillan vissza a tiszta igézet.

Lelketlen ívek alól kiliheg a tény:
ennyit akarnánk. Az összes, amúgy
létet fénybe szövő bonyodalmak nélkül.
Dísztelenül.

(-)

Terror Háza

Olyan mély csend ül egykori cellák
sikolyterében, amit csak a
vezetőszáron tartott vágóállatok
lélekfoszlása tud teremteni.

Ahogy kiüríti kavargó aurád
hiába menekülsz, hiába futsz
sorsot termő jövőíz képzetek
kívül csukódtak, beteljesült -
neked még mentő kommandók terepszín
illúziói röpködnek a fejedben,
de a lehetőségek maradék húsát
már nyársra húzták az Erünniszek.

Az anya, a szűz, meg az öregasszony.
Kígyóhajú ölek. A vénasszony ribanc-
tetkóján megereszkedett
jövőtlenséged árkol ráncokat.
Védszellemeid, a nemzetség java
helyett csak ők. A kéjes nevetésük,
a csitri ajkába szúrt piercingmosoly,
és anyu. Ahogy rákészül a szerepre.
A gyászra - hiszen elfúlni nevelt.

Olyan mély csend. A város ricsajos
vetélkedése nem hallatszik át.
Ide be. Ahol magad maradtál:
vágóállat lélekfoszlatása,
ítéletét előre tudó,
vágóhídi ízt a szájban érző
áldozat. De közben feszült
szívdobogásod üsse ritmusába:

ezért vagy itt. Akár ha tétován,
véletlenül, akarva-akaratlan,
de elkövetted.

                        Vegyél levegőt.

(-)

BúraDerű

A nyelvében élő nemzetközi nemzet
(rés a résben, munkagödör-bástya,
kifordítom-befordítom, nem tömődik el)
Fertő úti kalandjában pont az volt a szép,
hogy nem volt kaland. Szokott rutin,
abált szalonna, hagyma és kenyér volt,
akkor is ha gőzgombóc, vagy gyóza,
illatos-omlós, édes-savanyú
honlakás a vaskos vereségben.

Idejöttök és megtanultok tőlünk
(vendég és munkás, családtag és bébi,
pocaklakásból másodikszülött)
nagyon hamar pont úgy magyarogni,
ahogy mi szoktuk. Szokott rutin:
panaszhangolt búbánatos búbán
géplován vélt elégtételt keresve
előz, üvölt ki, töri, de így is értem -
az akcentusa megröhögtetett.

Testvéreim az Urbán gügyögésben!
(Apák, fiúk, leányok és anyák,
repeta-taták és repeta-nyanyák)
Legyünk már egy picit szabadabban
felszakadó egymást röhögések,
tortakrém, tejszínhab, gesztenyepüré,

baklava-bülbül, bubble tea -
ürítsük fenékig, hátha elfogy egyszer
a rossebette belebútt-a-gyász.

Zsákmányállat

A megkötözöttek, ajtónyitók és
kijáratkeresők egy szűk látómezőben,
kellő nagyítás mellett feltűnnek a retinán.
Csak nem akarod látni. Mert a legtöbb
odamarkolt lélek megfoghatatlan;
a látványhoz az érintés bizalmát
nem köti test. Csak foltokat, úgy ám,
csak foltokat lát ilyenkor a
túlságosan hangolt félelem; akit
rettegtet az a néhány alkalom, amikor
mégis érintés született a látomásból,
és nehezen dőlt el, kettőtök közül
kinek az éhe elragadóbb.

Szabadítottál már. És ebben is ott
borzong a kétely: jól tetted-e,
hogy szakadásra bírtad, elszakadásra
magától és magából a lebilincselt
dimenziót síró elítéltet. Mert mi van ha -
kezdenéd. De ez egy rossz mondatszerkezet.
Mert ilyenkor az van. Ha nélkül. Az van,
amitől a második tagmondatban rettegnél.
Látod. Csak foltokat. Bevérzések, rögök,
elúsznak a csillagaid előtt is, kellő
nagyítás mellett. 

Megkötözöttek. Ajtók lélegzetében.

Szabadítottál már. Lépj tovább.
Egy másik, kézzelfoghatóbb, otthonosabb,
húshoz, bőrhöz, borzongó képzelethez
egyformán jobban illő elragadtatásba.

Világzenész

Mikor találkozunk, elnémult műhold,
perdületet veszt a súrlódástól,
elég a légkörben -

valódi mivoltod megsemmisít.

Pedig a rajongáson túl
látom a vonzó szerepek
összehasonlító geometriáját is -
a pályarajzot, mert hisz te is
valami nálad nagyobbhoz gravitálsz.

Valójában lenne mit mondanom, de
ez a per tu is hamis, nem jön
élőben számra a te - mintha nem is
beszélném a nyelved.

Pedig látom, nem a rajongás
bamba bociszemére - tényleg
pezsdítő eszmecserére számítottál.

De erre képtelen volnék. Elnémult,
jelet vesztett műhold.
Pirulok. Szűzlény, ha baszni visznek.
Égés, mondom - a megsemmisülésig.

Szerintem mindkettőnknek jobb,
ha úgy teszünk,
mintha ez itt meg se történt volna.
A várva vágyott nagy találkozás.

Munkálkodások

Bontásból törmelék jutányos áron,

ostrom vagy prosperáló érdek omlasztása,

Isten az atyám, még a Szent Tereink is -

a márványborítás egyben leszedett

újrafelhasználható reményei:

hogy az öröklétnek. Vagy legalábbis

egy újabb hetet kibír még a hitetlen tűz alatt

tartott erőd, ha kevés oroszlán

bújik kazamatába a szakadatlan,

megafonba üvöltött puskaporszagban. 

Bontásból származó egérnyi érdek:

bennünket is csak a megmenekülés izgat,

csak az el innen, ugyan hova -

bár még tart a szentmise, ne fészkelődj,

énekeld, hogy szent vagy, uram, szent vagy,

ne hagyd szét híveid a bajban.

Hogy az öröklétnek szóló munkálkodások

az Ötödik Birodalom vereségének évében

befoglalják a hit vidámait

az összevont szemöldökű, golgotai keretekbe.

Bontásból rakott új paloták

fészkes fenéi gyűlnek, akár a megadás

a Második Ostrom zsoldos szégyenébe.

Kevés oroszlán, vagy szétfutó egér-

had bomlik téglapor rakaszokba így,

beszennyezett egek. Ne kukacoskodj,

nem képvisel értéket a túrás.

Hogy az öröklétnek képzelsz, természetes,

de pillanatnak élsz. Legyen áldott emlékű

áldozattá, súgod, megint valaki más.

Canossajárás

A Tebenned Bíztunk Eleitől Fogva
Biztosítóvállalat székhelyével szemben
ott az Erős Vár A Mi Istenünk
Rt. fiókja is - a választék teljes,
mégsem simogatja egyik se
a vasút menti tájsebek kietlenségét.
Ott a bukottak istensége dolgozik,
a rozsdaövezeti angyal.

A választék az elválasztás mellett
az ítéletre vár. Bár várakozás közben
sem tartanak a bacchánsnők szünetet -
biztosítanak róla, hogy tényleg
az élvezet a legutolsó,
az elharapott sikolyok előtt.
Valaki bennünk lehetetlen
útvonalat választ. Nem megvallásunk,
de hitünk szerint.

Bulgakov utazik

Pontatlan megfogalmazással
élek, mert a mélységélességhez
túl sok a pára, koszosak az üvegek;
túlárazott szeszekkel imbolyog az
étkezőkocsi, az első osztály
pontosan olyan mint a Szadovaján,
mintha tényleg tartana, valaki valahova -
üljünk közelebb a szakadék széléhez.

Velem szemben bikafejű
egyén ül, szeme vérben forog -
Istenek, isteneim,
mérget nekem, mérget!

Holott csaknem kisütött az előbb,
a felragyogó kontúrok a rozsdát is
bearanyozták. Az életeink nem értek
szügségszerű véget a bombariadóval.
Pontatlan a megfogalmazás, mert
folytatódunk, lélegzetvétel után
rózsacsokrokig jutó, összetett
körmondat gyanánt - amelyben kiderül.

Az utolsó szó jogán

A hurcolt vélelmek kilóiban
hergelődő tárgyalóterem -
kegyelmi pillanatok pauzái után,
mikor már majdnem hinnénk,
miért következik?

A város miért hullik darabokra,
a működés szokott rendjébe vonva
az anomáliát? Miért a ragyogásra
gélesen kenődő gajdolás?
Kényszerű séták pótlóbusz helyett,
kőbalták harsány éle, ha mégis,
vélt valókkal veszkődő békeharcosok -

hogy jutunk így haza kegyelemmel,
amit megkaptunk a cirkuszsátorban,
koncertteremben, hetedik sorok
áldozatok árán fenntartott közepén?

Miért vádol mégis minden gesztusuk?
Tényleg csak pillanatokra
száll fölénk műholdakon az angyal?
Vetkeinket nézve, s nem egyházunk hitét
a személytelen végítéletig?
Mivégre akkor a nehezen csikart,
takargatott, melengetett,
halmozottan hátrányos helyzetű öröm?

teher. vonat

Markolt világunk

pletykáin közömbös

tonnák fátyla libben.

A munkásosztály a paradicsomba megy

A teljes súlyával rád nehezedő

magadra vett
terhel, vagy nem lesz grammnyi rész sem
tényleg tied?

A zakatolásban alvó forgolódó
nyughatatlan
kedvetlensége valóban téged is fedő
tüskepaplan?

Mi merhető át kék tányérodra mért
húslevesbe?
Gőze íze átjár, borzongat, sós párája
mintha lepne,

de aztán odébb gurulsz "köszöntem,
szívesen" -
s nem értint többé a másik élet
híre sem.

Verebek és Galambok

I'm Lovin It - vagy valami hasonló
tésztaszűrővel szaggatott beszéd:
a gyorsétterem légkondijában
gyerekfelnőttek zavaros
csivitelése cirkulál.
Ki, hol, mikor, hogyan veszítette el,
meg mit talált helyette -
elhallgatom. Papírzacskó zörgésére várok.

Aztán pár méterrel és órával odébb
egy másik peremre vágyó zacskó
sürgetése közben szinte
szóról szóra, mégse ugyanaz.
Ezek felnőttebb gyerekek.
Sikamlósabb a burukkolás.

Mintha ott se lennék -
galambok, verebek. Rám nézvést
fekete tollak égsutrálása rémlik -
persze a varjú is csak miabánat.
Burger King menüt -
tűzön grilleznek '67 óta;
és még mindig nem készültem el.

Az elrendelőnek

Rések és közök. A tekintet, a fény, a kerekek
érintkezésmentes áthatolása.
Ennyi volna összesen a dolgom, miközben
az éheiddel egyensúlyozom.
Rések és tévedések. El és meg. Csak újabb
nevetséges nevei vagyunk a
városjáró csutkaharapásnak.

Közök és rések. Közöm lett hozzád,
és persze mégse. Hiszen csak
fuvarozom a gyónatlan bűnök
romlékony ostya testét.
A fényes, fénytelen, hozó-vivő
iskoladráma amatőr szereplője.

Boncoljuk fel, minthogyha élt
és éhségével szintén sebet ejtett volna
ez a lihegő, agyagtestű Város
Anyácska ölek garmadából
álló zigótatestén?

Rések, és közök. Vagdosd, keresd meg,
lökődj ki végül az alkonyi esőből.
Ott, ahol neked fenik, élezik
a tévedést, el, és meg. Hiszen csak újabb
napot áldoztál a révedésnek
felhő mögött tévelygő csillagodra.

A Csata utcától a Keleti pályaudvarig

 direkt képek

Idejétmúlt égősor arcod
templomot imitál:
riherongy térfigyelő kamerával
a bezárt kapujában.
De ha már Csata, evidens, hogy abból
nekünk Mohács kell.

Szia megváltó. Összedöntött
romkocsmába terítik elkésett híveid
az utolsó vacsorát -
a munkagépek között ez a másé,
az a te tested! Lustán csöpögő
gépolajvéred.

Szia, Magyarok Istene. A zivatar
egy huszárvágással három-az-egyben árul el.
Szerintem megemlegettünk.
De tudod, mindenki olyan megváltást érdemel,
amilyenre a híveknek telik -
és itt-most hivatalosan
még nem divat az emberáldozat.

Panolárma

 

Az áradás tetőzik. Valaki benned

úgyis lehetetlen útvonalat választ.

Csak a lépő képes oda is, vissza is,

ugyanott, ugyanúgy botlani.

A tégla és cserép megbomló és 

újra felrakott káosza, rendje.

Tetőzött áradás. Nincsen benne 

egymás, de maga iránt sincsen

tisztelet.

Ez tiszteletlen város. Folyvást 

vésnek, munkálkodnak benne.

A felhőtakarója is szakadozott.

Daru csipeget a lent hagyott,

de fel vágyó anyagokból.

Agyaggólem. Látod, milyen

összevissza sejtekből épül?

Kihasznált, ráncos kinézetek -

nem mindenhonnan látni a napot.

Vakult, simulékony,befelé néző

magukba révedt talpazatai

egymásba nyílnak, átjáró szagok -

átjárhatatlanul. Nincsen bennük 

egymás, de maguk iránt sincs

bennük tisztelet.

Egy éhség szuszogja, dédelgeti itt

a lélegzet olcsó kiáradásait.

Valami ennél kevésbé csálé utca

megragadó mivolta. Lépő,

lefelé majd ugyanott, ugyanúgy

botlasz. De jó lesz, hidd el -

magához édesget az egyébről

minek is mit sem tudása.

Vendégségben

A hely, amit otthonnak hívnak,
és ahova nem hívatlanul
toppansz be. Mégis -
egy pillanatig úgy néz rád
mint egy pufajkás kiskatonára.

Pedig a hivatásod a jóllakatás,
nem az attak, zabrálás, fosztás -
a te -talan, -telened a mások
éhségét célozza. Mégis -
egy pillanatig úgy néz rád a hely,

barbárra a kapun belül:
elfulladt lélegzettel.

Hogy aztán lustán kifújja a füstöt.
a hő- és füstelvezetésre alkalmas
nyílászárón át.
(Tűz esetén kinyitni.)

Első látásra emlékeztettél
valakire, akit behurcoltál ide.
A hely emlékszik, vagy
te emlékszel benne -

teljesen mindegy.
Leszoktál azóta.

Hit kérdése

Lassú a nap, mint a megtérés.

Aszfalton totyogó öregasszony

módjára vonszolja 

árnyék-banyatankját a galamb.

Mintha miséről -

fülbegyónt a mindenhatónak,

fel is oldozták,

csak az érzés hiányzik mégis,

a szájpadlásra ragadt ostya irritáció,

hogy tényleg megtörtént, ami.

Ügyet sem vet a borzolt tollak

mellett elsuhanó kerekemre.

Próbálom sebesen tartani magam.

Ahogy a szél, meg a Krisztus Teste:

sebességsebződés ragad

a szájpadlásomon.

Vasárnap van, úrnapi kongás,

de inkább szentségelek.

Kerülgetve a béke 

vonszolódó galambjait. 

Mintha miséről.

Ahol nem történt semmi emlékezetes.

Aszfalton totyogó öregasszony

módjára vonszolja magát a város -

valaki most is biztosan szerelmes benne.

Cellasor a Város utcában

A kiszabott égnek festett virágok

a hirtelen napfényben enyhe festékszagot -

valahonnan máshonnan jön,

szól rám a megkopott szirom.

Ha nincs kinézet, akkor nincs kinézés.

Csak befelé. A kifeléből

árnyékok vetülő szögei

kihangsúlyozzák a rácsokat.

Csak befelé, ahol sörszag van.

Mámorok olcsó megistenülése -

gondolnám, de gyereknevetés

hallatszik ki valahonnan.

Kiszabott égnek festett virágok

a gyermekeink, itt, ahol a nyár dele hullat

csak napfényt a középen álló,

dísztelen karácsonyfára.

Festékszag, sörszag, de lásd, én sem

elsősorban csak befelé - főleg, mivel

a nevetés visszhangjától ez a hely

megpengette a szerelem hangszálait.

Ha nincs kinézet, valaki befelé néz ki?

Legyél ez a valaki. Növeld magasabbra 

az oromzatoknál a tekintetbe vételt -

mert onnan már adás a cellasoron.

Vadonjaink

Ha nem csinálnád itt,
körülöttünk a világot, akkor is.
Nem tehetek róla. Ha a szemedben
így válok a mindenséged koldusává.
Kéregetni, fosztogatni, szemetesből szedni a
kihajított részed -
az eltakarítás bajnokaiként.

Ha nem csinálnád itt,
körülöttünk a világot, akkor is.
Bekényszerült az életteredbe az életterem,
amióta csak kultúrtáj van,
meg a parlag.
A vadon mese. Ahogy a dzsungel
törvényei a szabályaid lettek.

Kimész az erdőbe, amit szépapád telepített,
a csúf hanyagolt el, és úgy véled:
ez a természet.
És természetben
a koldulásom nem természetes.
Tanult viselkedés. Ahogy
megkötöm veled a szerződéseket.

Ha nem csinálnád itt,
körülöttünk a világod, akkor is.
Ott rekedne a torkomban
magzó maradékban az ének,
nevezzük így: az éned károgása.