Hiány utca 31.

Kállay Kotász Zoltán készülő regényéhez, szeretettel.

Ha nem volna a cetli, csak az űrt

látná a fényképező. Üres teret, ami betölthető.

A hiány egy riasztóan üres helyiségben 

onnantól működik,

ha felrémlik, aki itthagyta ezt az űrt.

Rémlik, rémlátomás, szellemkép a

portálra vetülve.

Pedig nem ismerted, csak a fazont. A kivágott

alak helyén a saját, jellegében azonos

veszteségeid hiányoznak.

Egy idős cipész, a trafikos, a cukrász -

néhány szakértelem és tanítványok hiján 

ugyanígy hamvába holt hagyaték.

Ha nem volna a cetli, meg sem állít

a város lassú kiürülése - 

ahogy frissen gründolt mammon-templomok

is egyre több üreget rejtenek 

plázagyomraikban.

Ez még nem a hiány gazdagsága -

azt a gyerekkorod tízfilléres mivolta 

most is felismertetné.

Ez itt csak egy folytathatatlan történet

jelentését vesztett szabásmintája.

Egyfajta térkép. Ahogy öregszel,

meg kell tanulnod eligazodni rajta.

Másképp eltévedsz. És nem találsz. Haza.

Körletrend

kép: Kovács Tímea

a minimum, hogy elpakolsz

magad után. 

az érkezőnek e cella, ahol

lélegzet hosszát mérted

tágasabbnak tűnjön.

belehajoltál mások lélegzetébe -

elkerülhetetlen, hogy elterjedjen

általad is a fertőzés;

ahogy illatnak tudod a leírt szavakat -

ebben a cellában tehát óhatatlanul

ott marad belőled valami.

de nem lesz köze a valósághoz:

egy rendhez lesz köze

hiszen elpakoltál -

mindazonáltal

remélhetőleg kiszellőztetnek.

Vita Contemplativa

Kovács Tímea képe

Az elefántokat szelídítő gyermek

találkozik

a gyermekeket szelídítő elefánttal -

dolguk helyett

csak nézik egymást -

látják egymást.

A Pályaudvar önfelszámolása

A vágányok hallgatnak (Építészfórum)

"A vágányok hallgatnak"

Építészfórum

"Te emlékszel még, ugye, a mozdonyforgató dobra? Terméskő-ellipszisben végződött akkor a pályaudvar, az ellipszis fejében ott volt az acéldob. A mozdony ráállt és megfordult vele, mint egy táncoló elefánt. Még ott a régi, sárga állomásépület, avult, de működő nosztalgiákkal. A gőzbodor mögötti lámpák, esőben a hajnal. És a sínek meg a talpfák éjszaka (ezt fentről nézd, a hídról), ezek a derengő, mennyei lajtorják a vízszintes végtelenbe."

Nemes Nagy Ágnes: Egy pályaudvar átalakítása

Oldozhatatlanul? Oldódik. Vegyszer
fröcskölte műanyag, leveti kötéseit,
és kel és jár. A pályaudvar felszámolása
helyén az átadási ünnepség, helyén a
mozdonyfordító – kioldódik a versből
a belekötött műanyag, és ami marad,
kel és jár. A teremtés titka almaevésig
ez a járás-kelés. Mert valami többletből
oldódik, veti le kötéseit, ahogy
műtét után a harmadik napon, amikor
a legnehezebb. Eltünedezése ilyen.
Járás és kelés.
                        Ahogy a Pályaudvar,
megunva az ácsorgást, az ólmos, villamos üzemű
fáradtságot böfögő hova-tartókat, traverzeket,
felkel és jár. A sínek mentén, megszokásból,
szerviz- és mezőgazdasági utakon. Majd
picit porosan, fáradtan beül egy vidéki
kolléga restijébe, pálinkát kér, ül, és
hallgat. Oldozhatatlanul? Menj oda, és
kérdezz. Válaszolni fog, ahogy a sokat
látott utazók, pedig egész életében egy
helyben állt – de annyian utaztak benne
annyifelé, és a hely, ahol állt, szintén utazott,
a kétség hideg űrébe vetve. Válaszolni fog,
de jól gondold meg: oldódni fogsz tőle,
ahogy a vegyszer fröcskölte műanyag:
kicsurgathatja belőled a kovalens kötéseket
a tudata, hogy kelt és járt. Valami többletből
oldódnak a kérdésre adott válaszai.
Eltünedezése is ilyen kérdésre adott válasz –
úgysem hiszik el, ha elmeséled: beszélgettél
a Pályaudvarral egy vidéki kolléga picit
lepukkant, felszámolás előtt álló restijében.

Artikulál

Margaret Atwoodnak, Joy Harjonak, meg a nagymamák eres kezének

Nagy Csend övez. 

Kifogytam belőle -

két lukkal

beljebb húznám az övcsatot,

de ahhoz lukasztani kéne;

mondom,

túl nagy rám ez a Csend.

Olyan mint 

az indián költő néhány lova,

több van belőle,

mint ahányat lecsutakolhatsz.

Olyan mint -

hiába artikulálom, ahogy

az író meséjében a túlélő

a szaporíték új faj

elmeárnyékába.

Szabálykövető volnék, de

nagy Csend övez, amiben

túl sok a szabály, ami

egyenértékű azzal, ha nincs szabály.

A Parancsnok hallgat,

lukasztani kéne ebbe a nagy Csendbe

pár parancsot.

Zaj, az van. Nem attól nagy Csend a

csend, hogy nem zajos.

Kifogytam belőle -

alkalmatlan

alkalmi süket.

Valami csattog a távolban,

madártorok, vonat, a Gólem

szünetet nem tűrő mormogása -

mind a nagy Csend része.

Mit csináljak -

senki meg nem mondja, mit csinálj.

Szaporodnak belül a 

kicsi csendek, mert

nagy Csend övez.

A szférák Zenéje mese és

túl nagy rám ez a Csend -

elrabolta tőlünk a növekedés álmát:

belélegezhetetlen gáz egy

véletlenül elkapott, vékony

műanyag héjú luftballonban.

Írtam egy verset - látod,

ez is az övre alkalmatlan

eszközzel karcolt emlékeztető:

lukak helyett, ahova

csat pöcke illenék.

Nem elég szoros. Még kifüstölögnek

belőle a felmelegedés

tüzében égő csipkebokrok -

simogass meg. Legyen

értelme a hallgatásnak.