díjakrul és könyvekrül

van egy díjam. egy kevéssé ismert költő-író
nevét viseli, megkaptam és kaptam vele egy könyvet.
ettől még nem lettem költő.

ugyanez a marginális kör, amely az országos
bolthálózatokból hiányzik, azóta
kiadott tőlem egy másikat is.
megtiszteltetés és kirekesztődés -
a másodiktól sem lettem költővé.

ti tennétek költővé, csak
nem láttok. mert a megosztó
megosztó tartalomnak tekintve a betűim
oszthatatlanná tett.

így lettem egy és oszthatatlan.
de még mindig nem vagyok költő.

van egy díjam, két könyvem
amit pár száz ember -
érted, párszázas ajánlat -
de a rokonaim, a barátaim és üzletfeleim
nem tesznek költővé.

nem vagyok költő -
de tudod mit?
ez most már maradjon is így.

Könyvbemutató (ahelyett, hogy)

Faludi Ádám: 

javaslat ahelyett hogy

a patikus szomorú úgymond rezignált úgymond

apatikus költeményeket ír

ahelyett hogy bevenné magát

ha az orvos másképp nem rendeli

3x1 alkalommal naponta egy kerek erdőbe és

kilyukadna

a

közepén

Most az üres teremmel dolgozom -

nem tartozik rám, miért nem jöttél el.

Nem kérdezem. Egyikőtöket se

zaklatnálak ezzel - jogotokban áll ignorálni

a nyilvános remeteséget.

Ti sem kérdeztek, így nem is nektek mondom.

Egyre inkább csak annak, aki

űrt teremt bennem. Akitől nyílik

az üres terem. Amit

kénytelen vagyok betölteni.

Mert megvesz az isten hidege, ha 

űr marad.

Miközben tudom: betömhetetlen.

Éhségekből csavart örvény. Bármit

belecsurgathatnék, hiszen lék, szakadás

a szervek pontatlan térkitöltése

közt megnyíló űr -

teremt bennem.

Kicsordul a számon. Akkor is,

ha csak az üres teremnek dolgozom.

Nyilván szerepet játszik benne, hogy

rezignált, úgymond

apatikus költeményeket dadogok.

De már nem veszem be magam -

és nem kívánok ennél jobban

egy négyszögletű kerek erdőben sem 

kilyukadni.

Térdepelve

Most a gyónom a mindenható 
istennek-kel dolgozom, és nektek testvéreim - a
lényege, ugye, a titok. Gyónási titok.
De annyit elárulhatok: számos
alkalommal gyóntam különböző alakú,
pihés, ékszerezett fülekbe.

Van ebben valami elemien kegyetlen.
Hisz nem erre van felszentelve. A ti fületek.
Tényleg nincs semmi közötök hozzá.
Csak mint az első benyomás-turisták
általában: ingadozó létemre keresztet
vetettem a templomotokban.

Pedig az érintés nem arra való, hogy rögtön
tabu legyen belőle.

Csak érdekes akartam lenni. Hogy
lenyűgözzön akár az elrontott csattanó:
a legőszintébb mesém is a szószéketeken
ágálva meséltem. Gyónás-attrakció,
és ti lenyűgözve figyeltétek.

Tapogathattátok imára kulcsolt
kezetekben a saját nyirok termelte vágyat -
pedig ez a szex az írások szerint
már Mária Magdolnának se jött be.

Úgyhogy gyónom a mindenható istennek és
nektek testvéreim, hogy ez nem volt -
egyik sem volt gyónás.
Csak a figyelmed vadászatának
prédikációval megejtett esete.

A templomomban hideg van.
Menjetek ki a napra. Szárítsa le
az indiszkrét szavak keltette párát.
Én vétkem,
én vétkem,
titok. Amúgy. Rátok nem. Kizárólag az
Istenemre tartozik.

Beszélgetés, fogást keresve

Élő Csenge Enikő

kézbe való nyél -

földből égbe való törzs

voltál valaha.

Úszótanfolyam

Most édesapám életével dolgozom, a
részletek kizárólag a szeretteimre tartoznak.
Azt a tempót viszont megosztanám veletek,
a büdös kölök tempót,
amitől ebben a közösen megúszott
medencében fuldokolni tanultam.

Félreértés ne essék, senki
nem hibás, csak én. Mert
nem emelem ki a fejem belőle. Mert
megóvhatatlan meccs, hiszen magamtól
sose mentem volna úszótanfolyamra.

Az első, hogy víz alá kell nyomni a fejed.
A medence falához támasztani a lábad.
Elrugaszkodni és siklani, még
mindig a fejjel víz alatt.
Csak ezután jön a tempó. Az
első tempó. A büdös kölök tempó -
amikor az ember kézzel-lábbal
csapkodni kezd.

Kapálódzni. A szeretet ellen,
ami helyette úszna.

Az apukám egyik rabságból a másik
bilincsbe szédült, anya és feleség,
anyós és meny. Neki is hamar
szájáig ért a menyből az angyal. De
szerette ezt a kényelmet, ahogy
más tempózik a kezével.

Akárcsak ő, én is ebben a fedett
medencében úszkálok. Megszerettem
ezeket a hosszokat. Hossz és bessz.
Én sem ugrok fejest. Akárcsak ő,
én is lefejeltem már
a medence alját.

Valahol vannak természetes vizek is.
Valahol messze.

A kis hülyéről (2.)

Szóval a barátom.
Egykor ő is gyerek volt, aki
a metró szelében egy
labdazsákba lógatott
madzagánál fogva nyakába akasztott
labdával dekázgatott.

Épp leszálltak? Vagy csak vártak valakit?
A peron szélén, kicsit belógatva a
cipőt a biztonsági sávra, hogy
rád dörögjön az égi hang:
Kérem elhagyni... Érezd,
létezel, mert rád szólt
a feletted is diszponáló
felettes felügyelet?

Nem ismerek minden részletet.

Kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak!
És pont akkor nem sikerült túl jól a térdes.
A becsukódó ajtók odacsípték
a zsákba kalodázott labdát.

És csend lett. Mély csend.
Mint kihagyott szívverés-
ütem mély csendje.

A horizontális telő idő vertikális csendje,
végtelen csend, és a lélek jelenléte -
és lélekjelenlét: a metróvezetőé.

Egy automata megölte volna.

A barátom meglett, érett férfiú,
férj és apuka.
Megúszta a maga idióta
kis-világába merülést, mert
valakinek ott és akkor
jelen volt a lelke. De például
egy kutyával ellentétben
a barátom tudva tudja:
egy ilyen eset után soha többé
nem lehet ilyen
kis hülye.

Az Olasz

Hármunk közül

valakinek meg kell nyomorodni

az országúton.

Öt bikaborjúból egynek

be kell mutatni a

legyőzetés áldozatát.

Hogy odakerülhessen a nyolchoz

aki fél.

Naiv hitek és az élet csodája

másképp nem érnek képpé.

A film elsősorban mozgó kép.

Kép és zene. Párok és beszédek.

Csak ha félsz, úgy

válik az egész páratlanná.

Hogy elfojtsák a pillanatnyi örömök.

Az édes élet. Hogy nevet kapjon a

leselkedés. Elkapott pillanatok a

beleegyezésed nélkül.

Még ha nem is kattintasz, lehetsz

paparazzi?

Csak úgy lehetsz magad lesője,

ha eljátszatod magad egy baráttal.

Vagy ha lefújod a régen várt forgatást.

Felöltözve is érezheti magát

az ember fia-lánya meztelennek.

Porörvényt vet a bohóc cipője -

aztán egy törpe apáca lecsalogat a fáról.

Mennyi félelmet kellett

elfelejtened,

hogy lecsalogathasd az estébe

a hold hangját?

 

A kis hülyéről (1.)

Szóval az ebedli.

Liftben muszáj ismerkedni, ha az amúgy

harapós öleb ráizgul a netpincér

hátiputijának illatára.

Én a harmadikra, ők a negyedikre.

Öreg kutya, mellhámmal,

aggodalmas öregasszonnyal.

Én csak a gazdi sikoltozására

fordultam meg. A becsukódó ajtó

azt az utánam csámborgó ebet ugyanis

kicsukta.

De ki ám!

A kihúzható póráz sodronyánál fogva

a liftajtó felső sarkában lógott,

mint egy három kilós, hámra kötött

kis krisztus - kidülledt szemmel,

továbbra is mereven fixírozva a hátizsákom.

A néni lerobogott a lépcsőn és leakasztotta -

én csak álltam, és megrökönyödve gyönyörködtem ebben

a filmbe való jelenetben.

Kis hülye. Ha elég hosszú a hámod,

megúszhatod a mohóságot.

Legfeljebb tönkremegy a póráz.

Odaszorulva a szükségszerűség

liftajtajába. De te megúszhatod

a magad idióta keresztjére feszülve, amíg

le nem emel a megkönnyebbült kéz,

az istened keze.

Ha elég hosszú a hámod,

megúszhatod a mohóságot -

hogy mintha mi se történt volna,

csinálj tovább mindent ugyanúgy,

te kis hülye.

 

Óvás

Most a megfelelés-kényszerrel dolgozom, a
részletek adnák ki az egészet -
úgyhogy ez csak egy rész.
Csak az íze. Van egy semmihez nem hasonlító,
lepedékes íze. A homoké. Ahogy kényszeres
oldalpillantásokkal lesem, ezt
vártad-e. Azt kaptad-e.

Nem vagyok megfelelő. Ne
haragudj, megismételnéd? 
Elfelejtettem a kérdést.
Így nehéz rá. Megfelelni.

Pedig az a felem felelne, aki
figyelembe vesz. Téged, elvárást,
elvarratlan szálakat. Még
mindig a homokozóban. Kezembe
adtad a vödröt, a lapátot, de bennem
nem bomlottak akkor sem formák,
főleg nem szabályos rendbe. Óvott óvodás -
szemem sarkából lestem, mit
csinál az eszközkészlettel a többi. Nem
értetted, hogy az ügyetlenkedésük is a
minta része volt. Maguktól nem
hoztak lázba se a vödrök,
se a homokkúpok.

Van egy íze. Ennek a versnek
is ettől lett homokíze. Most is
a megfelelés-kényszerrel dolgozom.
Óvást nyújthatsz be, hiszen
ezúttal tényleg
senki se kérdezett.

Közjáték (9.)

A Közjáték csoportban elhangzott (fél)mondatra csaptunk le, és ezennel kiteszem a játszótérre is.

Inkább kísértés volt, mint bármi tényszerű. Ezt próbáljátok versbe foglalni.

Kiss Judit Ágnes - a Közjáték csoportban

Kísértettséged mértéke, hogy mennyi
tényszerűség fér az észleletbe.
Hogy magadtól vagy messzire kell menni,
vagy spirális ívben hullsz, nyeled be

mintegy a bármit (éj-mélyén a semmi) -
a kísértés az furton-furt kitárat.
Kísértettséged mértéke, hogy mennyi
vak tényszerűség benned a kijárat.

Merthogy ezek mintha egy nyeletnyi
korttyal terhes stampedli. Szeletke
kísértettség és tényészleletke -

egy ócskapiac mélyén lelt találat.
A tényszerűség mond érte egy árat,
s a kísértettség fogja kifizetni.

Zen-fotók: Sasa Gyökér (58.)

Low tide, Pacific ocean
2019 december

tajték, ha nézed -

hullámhab-lélek nézi

elmosatását

Zen-fotók: Stekovics Gáspár (79.)

01
17

rügyezés, magzás -

suhanás ritmusának

szelében suttog

Vajon kié?

Most a barátsággal dolgozom, a
részletek nem tartoznak rátok.
Csak az éjszaka, mikor az arcüregi
fájdalom alattomos eltökéltséggel a
fogínyig csámborgott. Hogy még
a kedves forgolódásomra neszelő
ösztönből gyógypuszijára is
csak annyit mondjak: hagyj,
irritált vagyok.

Hogy kiüljek fotelbe végül, bóbiskolni
az önsajnálatban. Hogy ott se
találjam a helyem. Nekem a fájdalom
az elvett helyek. Idegenség a
saját életteremben. Ezeket a helyeket
hittem meg - most nem voltam bennük
otthon.

Napok teltek el azóta. Meggyógyultam?
Csak elhagyott az éjszaka, ahogy
(duzzadó Donalgin) felkelt a Nap. Elhagyott
a fájdalom patkánya. Süllyedő hajót.
Nem volt bennem otthon. Valaki
másban. Erre ébredtem rá
ma reggel. Csak sejtem, melyik sejtekből
szőtt sejtelmet fájtam, melyik barátot -
az ilyesmi ritkán áll tisztán
a bűnevő előtt, ha a
megtiszteltje még életben van.

Napok teltek el azóta. Meggyógyultam?
Csak eleresztett. Eleresztett bennünket. Ez
kovalens kötés - úgysem
képzelhetnék magunknak ennél
kevésbé testi
testen kívüli mitológiát.

Beszélgetés, mögötted lihegéssel

Gutai Magda: Helyett (részlet)

Helyed

Nincs faja. Arca. De követ.
Tarkó felől. Örvényem szélén.
Nem én döntöttem: kell-e. Kell.
Valaki kell - bárcsak beszélnél -.

Előérzet. Hószag. Nem érvény.
Orromon nem ül pehely.

Didereg minden télízű fában.
Leamputált levele-hely.
Hiányt vet minden
lélegzetvétel -

bántani fog. Nem érdekel.

A kudarc

Most a szomorúsággal dolgozom, a
részletekkel nem untatnálak.
Csak megismétlem ami
az erkélyig zengett az egyik
autót basztató suhanc szájából:
Ez mi a faszom, Geci!

Lehetne ennél pontosabban, vagy
árnyaltabban is - nyilván van a
szofisztikált megközelítés, amolyan
vadász ül hosszú, méla lesben
vagy cserkel a nyomon, vagy
puskavégre terelik a vadat a
napidíjas hajtók -
körmondatokba gyűrni a gondom
galacsinná, amit aztán
felétek hajítanék.

Igét keresnék a szomorúságnak, meg
főnevet keresnék a számos név közül,
jelzővel határozott irányt szabnék a
megtalált szerkezetnek, hogy
tényleg eltaláljon.

De nem volna pontosabb, mint
a fentebb idézett példa. Mert nem
szaladunk el előle Mikkamakkával.
Például. Nem futunk a szomorúság
elől. Mert beleállunk, ahogy
odalenn az a három
amatőr az autószerelésbe.

És így tényleg
ez mi a faszom
és végezetül tényleg a
geci.

Az esés ontológiája

Megnyugtató, hogy minden segítség nélkül
képes vagyok összetörni magam.
A részletek nem fontosak. Ami igen:
végre észrevettem, milyen szörnyethalni.
Az elme mozog tovább. Komoly késéssel
veszi észre, hogy nem az eltervezett
mozgás mentén halad, hanem megérkezett.
Idő kell neki, amíg ráeszmél, azt hiszem
így köszön el az idő, hogy még kell.

Idő kell hozzá, hogy ráeszmélj, nincs
többé folyamat. Hogy a haladást a
hajtókar letörése az áthatolhatatlan felé
irányította, amin szétkenődsz. Komoly
késéssel konstatálod: nem haladtál át
sem a kereszteződésen, sem a széttöretés
azon fokán, ahonnan már nem kelsz
fel, összekaparva a megütődés által
megakasztott eszméletet.

Így veszíti el az eszméletét az ember, egy
ráeszmélés által. Idő kell hozzá, csak
ennyi a különbség. Hogy komoly
késéssel látja majd a még működő
maradvány: áthatolt valamin, ami
erre alkalmatlan. Még mindig nem tudod
hova érkezel majd, de azt már nagyjából
igen, hogy hogyan.

Röpül felé

a szóra provokáló írás - olvassál bele

Nem is tudja. Vágyik-e tényleg oda - mert oda
tényleg nincs, ott nincs, csak odébb van, meg még odébb,
klikkek, birodalmi körök, meg együtt sörözések, meg
klubok, meg évfolyamok, meg egyetemeken sem
egyetemes ellenszenvek.

Vojtina sincs, csak ez a megsemmisítő attitűd -
vagy a szervilizmus. Azaz a legtöbbször ez a két
teniszütő, feszültség pattog köztük, nem a szerva itt,
csere ott haminc-tizenöt érvelt, számolható meccse -
ezek egymást.

Nincs oda, aminek a szélén. Beleolvasott ma reggel
egy fröcsögésbe, amit egy szeretett követettje
engedett meg magának. Nem tudja, hogy igaza van-e,
csak abban biztos, ez a hangnem nem tesz lehetővé
érdemi meccset.

Nincs oda, aminek a szélén. Nincs pálya. Tetszik, nem
tetszik. Én ide be nem megyek van, ha az a kánont szájba
baszó szufla vezényel. Fullasztás van, pedig nem
medence, vízilabda, hogy lenyomjuk az alacsony rendű
lírikus fejét. Pukkadjon az epilógja.

Lehet, ott van jó helyen, ahol van. A biciklin,
ahol legföljebb az ököllé összeszorult, menetszélbe gyűrt
artikulátlan, kilehelt indulat, sarkok és keresztutcák
mögül kisüvítő, mindenkit válogatás nélkül lökdösése
röpül felé.

Ne nyugodj, tükör!

Ugyanúgy kutya szülte. Ott a vadállat
ami elől a lányok hozzá menekülnek, a
bőre alatt. Puha húsa alatt. Kutyahűség
szeme árnyékában a szűrt vicsor.

Hörgéssel éled, párát gyűlöl ég,
dermedt a hús és karcol a vidék,
hó nincs, puhája hiánykeszkenő,
sárrá nem gyúrja az elmenő.

Hiába mondja: soha nem bántanálak
ami elől a lányok - mert hát húsz deka
gyilkot ölel az álmaiban. Ráfűznék
a nyakörvet a sintérek bármikor.

Hol is van? Éles szalmaszál, nagyon
törékeny, a fagyott féluton;
kis száraz érzés, igéket szuszog,
növényi csontban velőként buzog.

Hiába mondja. Mert paripája az ösztön,
nem ereszt, nem ereszt, lánc a nyakán
ami hűség. Gyöngék menedéke a
karja, menekültjét szeretettel marja -

De valahol fenn elmét bont a köd.
Ha megéri, majd úgyis leül öt
baj közé és gyógyír, hallhatón
lélegzi, hogy: legyen, vállalom.

Ki kell ugassa magát? Kijózanodásig
kell mámort zabáljon? Hogy a másik,
aki hűség, ébredjen? Amilyen
nehéz, olyan könnyű mondani: nem.

Ne nyugodjon, vér-íze húshegyén,
csók ízel minden vicsorgás helyén,
nyikkanó madár, utat majd koron ás,
csak bírja el, hisz úgyis látomás.

Közjáték (8.)

"Újévkezdő regölést szeretnék! Lehet benne jókívánság, fogadalom, átok-áldás."

Kiss Judit Ágnes - a Közjáték csoportban

Volnék összeragasztó,

kitiltott a megosztó,

haj, regö-rejtem!

Dehogy rejtem, engem rejt,

bennem rebelliót sejt,

haj regö-rejtem!

Mer' a szívem csujogat,

lehe-madárt fujogat,

haj regö-rejtem!

Mer'hogy csíp a lehe-kár

csőrű fekete madár,

haj, regö-rejtem!

Dehogy csíp az, rossebet,

tapasztaná a sebet,

haj, regö-rejtem!

Volnék összetapasztó,

meggyűlölt a megosztó,

haj, regö-rejtem!

Nem kívánok neki rosszat,

orozzon, aki orozhat,

haj, regö-rejtem!

Nem kívánok egyebet,

ne fojtsa a legemet,

haj regö-rejtem!

Mer' a lég ha ködbe málé,

a madaram röpte csálé,

haj, regö-rejtem!

Mer' a csőröm befognák,

torkom zúzán ragadnák,

haj, regö-rejtem!

Kiabálom az időt,

adjék az Úr levegőt,

haj, regö-rejtem!

Adjon az Úr, amennyit,

hagyjon békén az egy bit,

haj, regö-rejtem!

Beszélgetés a reggelizőasztalnál

Nádasdy Ádám: A reggeli

A reggeli

Ezt a bőséget csak szállodában:
ott dől el, mit engedsz meg magadnak,
hogy mi ragad meg. Mert reggel általában
kényszerütemben rágsz, alkalmazkodva a
rád szakadó kényszerüzemhez. Ha tekersz,
szalonna, húsok, hajtóanyag, a müzli csak
láblógató napok reggelének luxusa.
Fényévnyi távolság van az otthoni beosztás
és a sokcsillagos, pazarló bőség közt,
hidegtál, paradicsom, sonkák és szalámik,
jól kitalált falatkák, virsli, sült kolbász,
rántotta és lecsó, müzli, persze, előtte pezsgő,
utána kávé és gyümölcslé - úgyis mindent
megkóstolsz. Beles vagy. És a pihenés
szépen felöltözött, költséges áradása alapból
lakomát ekecsöl a reggeliből. Késsel, villával,
elegánsan, a többi igyekvő vendég közt -
mennyiség. Idő kell hozzá. Türelem.
És egy szintúgy éhesen ébredő feleség.

Beszélgetés fák és rönkök között

forrás: Újholdasok

Nemes Nagy Ágnes:
Fák

Tanulni kell. A téli fákat.
Ahogyan talpig zúzmarásak.
Mozdíthatatlan függönyök.

Meg kell tanulni azt a sávot,
hol a kristály már füstölög,
és ködbe úszik át a fa,
akár a test emlékezetbe.

És a folyót a fák mögött,
vadkacsa néma szárnyait,
s a vakfehér, kék éjszakát,
amelyben csuklyás tárgyak állnak,
meg kell tanulni itt a fák
kimondhatatlan tetteit.

shizoo:

Rönkök

Hogy tükröket láss. Ott, ahol.

Kidöntött törzsben. Téli fában.

Szíjács húsán a fogsorod.

Meg kell tanulni a világon

lukadt parázsábrázatot,

füst és hiány. Ezt szívja be

egymásból itt a test, s a test.

Látvány mögött a foncsoron

karomnyomok. Fűrészporos

holdfény didergő hamva fúl -

a reszketésed cinketoll zaj.

Meg kell tanulni: itt a rost

elég. Kimondhatatlanul.

Brexit

Ötölés, hatolás, verskompót,
(fenn)költenék, de a közepén nyersen,
szósszal szeretik.
Szóval Boris cár is csak
szósz.

Nem árt tudni, hogy
ez visszaélés. Bár tökmindegy tudni. Hiszen
közben intézményrendszer
zsigereiben bugyborgó rákká lesz
az oly szent akarat, azaz
maga a működés fojtja meg magát.

Vissza élés, mert visszaüt a birodalomálom.
Ötölés, hatolás. Világzsigerbe hatolt,
európai penge. Gyarmata-fosztó
posztógyártó prosztó. Rabszolga-
kereskedő. Hajószám vitt életvitelszerű élés -
vissza. Csinálhatatlan.

Szóval Köztársaságpárti Hülyehajú Boris
csak a szósz. A hús az a vastag,
múltba fejlesztett füst a gőzösök kéményéből.
Ahogy az Egybesült Álmok steakföldje is
Európa, csak az anyavilág minden kulturális
gátlása nélkül. Atyavilág. Egy sokkal hatékonyabban
világpusztító hülyehajú szósszal.

Visszaélés, mert visszacsinálja a
gyarmatosítást. Lassan minden kis porcika leszakad.
Végül leválnak az Írek. A skótok. És
Anglia végül újra visszatalál a valódi méretébe.

Gombostűhegynyi picsányi föld. Ahogy mi. Meg ahogy a
bolygó csillagászati méretekben. Csak
mert nagyot álmodni.

Nos - ez a birodalomálom vége. Ötölés, hatolás,
verskompót, (fenn)költenék, de ide
Szakspíler kéne. Hogy írja sirálydrámába a
szemétszigetből torkon akadó rikoltást,
ahogy egy álom végén az álmodói
síppal, dobbal, nádi hegedűvel
minden csepp kiontott vérért
megfizetnek.

Naptárazás

Játék a Kalamáris-csoportban, a heti feladat: Naptár

Nálunk naptárkultusz van. Az asztalomon
heti tervező. Kézügyben a félbőrbe kötött
notesz. Egy jegyzettömb a határidőknek. A
falamon cuki cicás fali. Kaptam. A szeretteim
születés- és névnapjával. Az előszoba falán
a közös fali. Elegáns, artisztikus. A közös
dátumoknak. Nálunk naptárkultusz van, és
az év első hete a naptárazásé. Mindent
beírunk. Előre eltervezzük az év bizonyos
kiemelt szakait. Megszületik az éves
szertartásrend, ahogy aztán majd havonta
a havi, hetente a heti. Beírtuk az évet, a
januárt, beírtam a jövő hetet. Most már
nincs más dolgom, mint írás szerint. Mindent
az írás szerint. Ez egy teljesen kiforrott, évről
évre pontosan betartott liturgia. A véletlennek
esélye sincs. Így részünkről apokalipszist
már megbocsáss, de idén sem tervezünk.