Tegnap

Elindulásunk indulatteli,
mert készülődő hazaárulás-
pecséttől foltos, leevett ruhában
(akár menetből hulló csillagok)

esélytelen kofák vagyunk a Nagybanin,
akciósan sem kell kiárusított
resztli otthonunk ma senkinek -
tegnapi kifli. Nyúlós tésztapép.

Elindulásunk indulatteli,
portékánk úgyse fogy - ugyan kinek
érné meg ez a sínszálakon
gyökkettővel zötyögő csődtömeg?

Pecséttől foltos, leevett ruhában
szégyenkezünk az armaniközönyben,
vezérürünk gyarmat-cupákja sem
fogy itt, csak mélyen ár alatt.

A várost kettényíró ár-folyam
felett zötyögve, hazaárulóban -
bárhova gurulsz, itt mindig ugyanott vagy:
nyakunkon ragad. Megfőztük. Megesszük.

Szuverenitásvédelem

A tévelygéseink köbkilométereit
cellasikolytartalom füstölgi össze.
Nem vetkőztük le az ősi reflexek
hónaljban bevágó darócruháit.

Megvédenek magunktól, hiszen
tényleg veszélyt jelent a szívható
tavaszi zsongás - még a végén
összekoszolja a térkőmezők réseit

valamiféle lázadó, pipacs szabadság.

Még a végén csak bőrökhöz érő bőrök
gyengéd veszedelme. Megbocsátás
és a legelső szeretet, a legnagyobb,
ami az inkvizítort is gyöngéddé ölelné.

Levetkőztetett lélegzetvételek
veszélye szaglik - az igazat mondás
brutális kísértése. Megvédenének
az ébredéseinktől ezek a keserű
ízzel otthonos, régi reflexek.

Szuverénszarvasagancsaink
díszelegnek az újra belakott
régi vadászkastélyok falán -
megvédenek magunktól, hiszen
úgyis csak egymást böködnénk
az értékes, sérülékeny trófeákkal.

Ne hagyjuk. Könnyű ezt mondani!
Magunkat nem kéne uralkodni hagyni.
Mert mind vagyunk az út, az igazság
s az élet helyén az összes ősi jussok.

Díszpáholy

A fürdőben reggel, még időben
a törölközőt a fix nyugágyra -
a terasz szimpatikus asztala mellé
a gurulós bőröndöt, tetején szalmakalappal -
a táskát számozatlan hetedik sorok közepén,
ahova majd megjön, hisz megígérte -
az alsó széle közepe élet is helyet foglal:
mindjárt jövök. Ez itt a helyem.

Téglafalra nyíló ablakra nyíló ablak.
Magnólianyílás a céltáblamentes
védett belső zugokkal hintett udvaron.
Belső kertek virágládáiban az esőt
kannából váró kiszolgáltatottság -
létezhetünk helytelenül, de mikor
az ördög veri a feleségét,
mindannyian helyet foglalnánk,
ahonnan jól látszik az Ítéletnap Színház
aktuális díszbemutatója.

Felment a függöny -
halkul, elcsendesedik
páholy és zsöllye.

Lécci utca 3. emelet

A képek illusztrációk, nem ott, nem akkor...

Lécci. Fel tudnád vinni a harmadik emeletre?

Mindjárt telefonálok neki, hogy megjöttél.

Nem marcangolta a vasat hörögve harci kutya,

szőrbőrú rozsda. Az érkezéshez hangolt ugatás 

apró, rémült torokból szakadt. 

A földszinten ma is délelőttig ér

a mulatós zenére gajdult tegnap este,

van, akinek tényleg mindegy a napszak -

bár a rosszarcúak aztán jó arcnak bizonyultak.

Persze. Rosszarcú környék ez,

laktam négy házra innen. 

De nem vagyok nő. Mégse tudhatom.

Ezer oka lehet, ha egy ilyen apró, 

emós baba a gyászra kihúzott szemeivel

csak akkor babrál a rácson,

mikor az ajtajához érek.

Nyakpántos, apró, rémült torok, 

érkezéshez hangolt kulcscsörgés. 

Egy áldozat. Akibe már

belepökték a magvat. Nem is él.

Már elásták erőszak után. 

Kísértete körül örvénylik a Város

önemésztő abúzus-háborúja.

Házimozi

 Andrej Tarkovszkij tempójában

A főcím után nem sokkal egy immár

soha el nem induló lift belsejét addig

közelítjük a távolból, míg rá nem lelünk.

A szemmagasságban éktelenkedő 

Jatt felirat mögül

lekopott a kérdőjel. 

Ráközelítés közben, a törmeléken át 

megbillen a kamera. Az illúzió.

Nem én írtam oda. Soha nem 

követeltem külön jutalmat 

a jussomon kívül, mert kiszolgáltalak.

De ebben a filmben ez a firka. Mégis

ez a firka vagyok én.

Azonosulni azzal, amit látsz.

Szegény mozigépész! Remélem,

rá nem vonatkozik. 

Megmutatjátok. Ahogy egy 

lerágott körmű ujj

ujjatlan kesztyűben megérinti a betűket.

Alig tapintható, eltűnésre ítélt

alkoholos tinta.

Ez voltam én. Mindig borzongok,

ha simogatnak.