Fekete-fehér

 

Egy régi képen mintha én -

pedig nem voltam ott soha

és töpörödvén, feketén,

csipája mintha éj szemén -

törölném onnan, ostoba

reménnyel, mintha én sose

lebegtem volna képeken -

bimbó se, íves szára se,

ha lettem volna részese,

mást kéne most jelentenem!

Egy régi képen - nem lehelt

e test, amelybe inhalált

a születéstől pára-telt,

haragból, önzésből emelt

időnövény, nem ily halált

lihegne mintha-múlt leső,

de lelkem legmélyén azon

a régi képen lásd, vesző

magamra hull a hűlt eső -

itt sem maradtam szárazon.

Egy régi képen meztelen

nyíltsággal nyílik, nézhető

az aktuális életem -

hisz így is értelmezhetem,

hogy fagyba dermedt rózsatő,

csipája mintha - törleném

az éj szeméről, mindörök-

re letagadva, hogy nem én,

hogy töpörödve, feketén

nem én török. Nem én. Nem én.

Forgalmi helyzet

 Kiss Zsuzsi szavaiból

Besorolsz mögé, mert úgy tűnik a jármű

testbeszéde alapján, hogy kanyarodni vágyik -

illetve kinézed belőle, hogy kilő a kanyarodósávból, 

a többiek elé.

Itt járatja a motort előtted az apokalipszis.

Itt sétál minden sarkon. A komplementer ruhája

a teljes testet takaró szkafander, mintagyűjtő

készlet van a kezében, decens kék hűtőtatyóban,

de öltönyben és nyakkendőben elegánsabban mutat

valamerre, amerre nem fog indexelni.

Besorolsz mögé, mert láthatólag

arra megy majd, amerre csak akar -

és jelentősége lesz, ha a célod követve

te is követed.

Itt járatja a motort előtted az apokalipszis

valahanyadik lovasa. Lehet, hogy ugyanarra mentek,

figyelj, mert arra van a szakadék. Egészség-

ügyi vagy egészségtelen; ahogy a pirosnál

mégis megáll, az a remény utolsó, leghalványabb jele

ebben a karanténba göngyölt óvodában.

Besorolsz mögé, igyekszel a holtterében

maradni, ahogy a lényeg marad a szemsarok

ablakán kívül: ahogy a megérzésekkel vert vad bújna a

vadász árnyékába.

Szürke koszcsík vagy a frissen mosatott

elit gépjármű hiányzó szirénahangján, amit

még nem távolítanak el vegyszerek és vakcinák,

pedig mindig méreggel gyógyítjuk a mérget és

anabázissal az apokalipszist -

zöldre váltott. Most dől el minden. 

A tárgyalás szünetében

 

Nem baj, ha a tündérmese befejezése nem életszerű.

Mert nagyon nehéz együtt élni a tudattal, hogy

az ölemből hiányzó szőrös szeretet- és önzésgombóc

megkóstolná a világodba függesztett madáretetőről

hiányzó kis tollas önzésgombócokat, ha tehetné. 

Hiánynak hiánya!

Mélyéből szólok hozzád,

és tudva tudlak.

A tanítás, amit nézhetek, olvashatok, hallhatok, ismételgetek,

ilyen nem életszerű tündérmese. Mindegyiknek van eleje, 

van vége, vannak tanulságai. Van bennük közös: mindegyikben

ott vadászik ez a nem közömbös, többszörös hiány.

Mégis, lehetőségem nyílik rá, hogy ezen belátás birtokában

is inkább egy tündérmesében éljek. Ahol a hiányzó

hiányok helyén ölelkezik az oroszlán és a bárány -

csak ez nem ment fel a tanúskodás kötelme alól.

Mert tényleg nehéz tudva tudni, hogy az ölemből hiányzó 

vágyak és meg nem valósult ölelések megkóstolnák egymást. 

Akkor is, ha nem lettem sem faló, se felfalt. Csak a vád 

életszerű, terhelő tanúja.

Suzon dala

 

Éduárd Manet: Un bar aux Folies Bergère

Nem, monsieur. Nem végzek ma sem korábban. 

Pitymallat előtt nem. És este se 

akarjon engem festeni. 

Ne vetkőztessen a tekintete. 

Méghogy itt! Hogy rajtam nevessen 

az egész abszintpárás, mámoros terem! 

Hiába kínál többet. Megbocsásson 

monsieur, de nem. 

(Mögöttem az tükör? És én és ön látszunk 

egy mögöttes, elcsalt rajzolatban? 

Meglátott tényleg valamit a szememben, amit nem egy 

pult előtt könyöklő alaknak tartogattam? 

A kiszolgálót, ahogy kiszolgáltatott? 

Mellünkre tűzött virággal, amíg a párlatok 

az üvegekben tovább erjednek, érnek - 

céllövöldében agyagbáb ragyogásunk, 

amit csak festék öltöztet fehérnek, 

hisz tépázzák magvas találatok; 

hisz úgy engedünk egy sötét kapualjban 

a vágynak, ahogy a bagzó állatok?) 

Nem kéretem magam. Láttam, amit. 

Ön is csak elküldene. 

Ne akarjon engem festeni. 

Ne vetkőztessen a tekintete. 

Lehántaná rólam azt a keveset, 

mit meghagyott viseltes szégyenem? 

Bármennyit kínál. Megbocsásson 

monsieur, de nem. 

(Szép vagyok. Igen. Ahogy a pír 

elönt és felragyog. A veszteség, amin tűnődöm. 

Meglátott tényleg valamit, 

ami a szememben túlnőtt az időmön? 

Most már örökre férfiszemek 

betevője? Előre érzett bánat? 

Ugyan melyik szép leány ne akarna 

öröklétnyi bámulót magának? 

Elkészültünk, monsieur. Magára vessen. 

Elvett ártatlanság és felvett teher, 

tekintet, hogy sose éri meg - 

ennyi, meg ennyi. Én így számolok el. 

Megkérném: fizessen.)

A magister részeg

 

Egy. És osztott. És önmagával

ezért mégsem azonos. Tudod, a sejtek

sejtelmének szintjén az Egy hozzávetőleges.

Tölts még. Nincs két egyforma Egy. Az atomok

számunkra ismert szintjén sem. Ki vannak

téve egymás hangulatának. A számok

az egyetlen igazság. De a számok

igazsága számtalan.

Te - mégis - Egy vagy. Ha ezt megérted,

nemcsak a magzást, de a világ

kőben rezgő, izzó szívét is megsimogattad.

Még egy pohárkával. Építő. Minden nincs két 

egyforma Egyből az egyik. Ne felejtsd el:

a Gólem soha nem válik Egyé.

Amit építesz, mindig számtalan.

Testté és elmévé lett általad. De

nem Egy. Nem osztott. Az ellentétes művelet

gyermeke. Ha ezt megérted, soha

nem nevezed istenednek. Az atomok

számunkra ismert szintjén sem. Fenékig. Ki van 

téve a teremtő hangulatának. Soha nem magzik.

A Gólemnek hatalma lehet, de

soha nincs igaza.

(számos pohárral később:

Merengj el az egy

és nulla viszonyáról

a Gólemfejben.)

A bűnevésről (megint)

 

Amikor átvágok előtted és te

azt kívánod, bár törne le, lukadna ki, akkor

nekem törik, kilukad.

Kívánságérzékeny vagyok, szolgálatkész,

megesik velem, ami általam

neked terhes.

Ezt jelenti a bűnevés - hogy

megtestesül bennem a bűnöd. 

Lévén én rosszakarat teste. 

Olykor nem segít, ha észreveszem és

nem kérem a bűnt - ha rágondolok, hogy

nem kérem: közöm vagy, a köztes állapot,

ahol így is, úgy is

közösködünk.

Nem rés, hanem erős bástya, amit

viszonylag gyakran leütnek.

Vigyázz, mit kívánsz. Sajnos én

akaratlanul beteljesítem.

Ez a bűnevő végzete. Kérlek, kívánj nekem

lelket a közös, nagy ködök idején.

Másképp nem tudom ezt a közös

bűncselekményt elviselni. 

Fényképész kolera idején

 

Kawase Hasui (1883-1957) Daimotsu, Agamasaki, 1940

Megpróbálnálak eladni egy képen, amit

a tudtod nélkül - gyümölcs vagy rajta,

még ki sem nemesített, jövőből lopott illat, íz,

de elfakultál. Nem sikerült. Előhívás közben -

pedig tényleg kenyérre kellenél.

Úgyhogy megpróbállak árulni így is.

Jövőből lopott múlt, elfakulóban. Mint egy izgalmat,

ami visszafelé lejátszott rügyfakadásra -

a végén csak mag, ahogy a magvető

markába felhull.

Tényleg kenyérre kellenél. De közben

tényleg szeretném. Hogy így,

minden indiszkréciómmal így:

a tudtod nélkül, visszavont időben.

Amire már úgysem emlékszel.

Vegyétek, és egyétek.

Ez nem az én testem. És

tényleg kenyérre kell.

haiku a képhez:

telihold-csíkot

kormoz víz tükrén

vacsoratűz füstcsíkja

Szoboravatás

 Gábor Györgynek

Arculatokban és öltözetekben

ez egy új uniformis-kor.

Nem a mi hibánk, ha nem férünk a kereteitekbe.

Kedves keretlegények, a civilizáció

a terhetekre van, de ez alapjában ilyen:

a legszebb tévutakat is meg kell alapozni.

Viszont a ti útjaitok alaptalanok,

a vezéretek szobor, talpazat nélkül,

nem robbanó gránitgránát, nem

szilárduló bronz. 

Mert uraim, a ti utaitok alaptalanok, ahogy

az úrhatnám szamáré. 

Hangnem, lelkesedés, lobogó indulatok,

dagadó keblek ragadós szavakon lovagolva,

példaadó ötvenes évek az ötveneseknek:

ez az úrhatnám szamár útja, aki a 

tengerszembe indul Holdat zabálni.

Mert megteheti. Kár, hogy egy ország

lovagol a hátán, csobban és merül -

merülünk naggyá lenni. 

Példa leszünk, örökös dicsőségben:

a rossz példa.

Kedves keretlegények, a foci nem 

élet-halál kérdése, több annál: egy társadalom

feszkó-szabadító fingjából, Rákosi pajtás

grundbulijából Stadion-lobogássá felfújt

főlufi lett. Ezer okból. Ez a hold-íz, amit

a szamár előre érez, mielőtt ellepi a

feneketlen, józanító víz. Ez is keret, legények,

ahogy a tengerszem partja

keretezi a szamárdögöt. 

Ezt tessék bronzba önteni, márványba faragni.

A dögből kipárolgó dicső gázokat.

Kár, hogy egy ország bűzlik benne.

Pedig amúgy a Hold tényleg finom,

közös esszencia és szubsztancia tényleg,

hiszen mindenkinek egyformán

elérhetetlen.

Doktor Boromeus

 Hamvas Béla: Karnevál

Én fiatal és tapasztalatlan lélek vagyok.

Megértettem, végre, miért ezzel kezdted.

Megszokni. A bőr alatt sugárzó sejteket.

A sejtelmeket, amik ragyognak. Hogy

bennünk milyen léthez hajló vágyak és

milyen egymáshoz hajló létek. Hogy

a tárgyaknak szintén lelke van, 

fiatal és öreg - és bármelyik lehet

a vágyaink tárgya.

Megszokni a másikat. A másikban a

szakadatlan, hűtlen változást. Ahogy

megérik a másikban az éh és 

megtanulja a csalódást - mert

csalni ebben a játékban csak az

öreg lelkeknek van joga, avagy

lehetősége.

Mellettem öregedni. Az majdnem 

pontosan ugyanaz, mint öregedni bennem.

A megszokás segít hogy elviseljem

a nem egészen pontos találatok

céltáblányi gyülekezését. Hogy

legfeljebb véletlenül, ha nem figyelek,

vagy rosszul figyelek. 

Hogy elmúlni nem választás dolga, 

hanem kényszer. Én fiatal és

tapasztalatlan lélek vagyok. Nincs

rutinom az elmúlásban. Ezért mulatok,

nemcsak azon, ami tényleg mulatságos -

pedig csak az öreg lelkeknek érik,

nő barack. 

Meglepnek az ízek. Tudod, milyen

íze van a fiatal levegőnek? Leginkább

télen érezni, tél elején, hajnalban, 

elkésett bimbók között a

lehetetlen tornyának erkélyén.

Kóstold meg. A levegő is akkor fiatal,

amikor harapni lehet belőle.

Tisztelgés Petri Györgynek

 Ha már Petrit olvasok...

A vásárlók egy része hülye fasz.

Ez evidens, mivel a honfitársaim egy része

mindig is hülye fasz volt, és

az étel kiszállítása csak egy merítés

a nagy közös levesestálból, jut

bele elfásult zöldség, rághatatlan zeller, 

egyszóval: gyökér.

Ha kiviszek egy nap harmincöt ételt, 

átlag három-öt eszehagyottat is

sikerrel jóllakatok. Köszönés és hálamentes

kiszolgáltak gyűrögetik a

kiszolgáltatottságom.

Nemcsak a vacsorát, engem is kóstolgatnak.

Egy részem estére elfogy bele. 

A társadalmi csirkecsont, amit

kitolsz a tányérod szélére.

Összegyűrt kólásdoboz, amit

a sötétben recsegtet a kerekem, ahogy

átgurulok rajta.

Ne legyél szemét az ételfutárral.

Nem ő. Te köpsz a mások

gonddal főzött, ízesített,

kiporciózott levesébe.

Holott erről szól az egész. Hogy

nemcsak munka közben, evés közben

megjött étvágy rabszolgájaként, hanem

bármikor. Próbáljunk meg

egymásnak ízleni.

Nyílt levél egy fiatalembernek

 

Ennek a szaga pont ugyanolyan.

A gyermekkorom zászlólengetés-szaga.

Hittem benne ahogy a magas

mítoszigényű alacsonyak szoktak -

fémes íz a szájban. Megzokogtat,

ha hagyom, hogy ellepjen. Szennyes

csőtöréslé. 

Ennek a szaga pont ugyanolyan.

A gerincroppantó megtöretésé.

A szájam íze. Az a fémes

fogtömés-íz. Na az

pontosan ugyanaz.

Mert felállt az előszezoni erőszak

szerve, ahogy pornóra a fasz.

Hittem benne, ahogy a magas

mítoszigényű alacsonyak hisznek,

de ha megnézed, hitbéli romokon

az ízre tikkelő szerv pont ugyanolyan -

agyban pont ott tart, ahol az OMON.

Ti alig várjátok, hogy üthesseTEK.

Szennyes csőtöréslé a szemetekben

minden utcára csorgó pampogás.

Libernyák hiszti. Még lefogja a

kezetek a nyálas lóvé, amit a száraz

nyugattól kapva köpködtök össze,

hogy"apád, anyád idejöjjön"

kösz, te idióta pénz és prosztóosztó,

kösz, de

ne szólj bele a kultúránkba.

Az erő és szakismeret kötözte

összekötő-tartó tisztesek kultúrájába.

Van ez az óhaj és sajog bele

a történelmi folytonosság fogamgyökere.

Szóval én értem, hogy hinnél

benne hogy egy kör közepén -

de csak ahogy az elkurvult, zálogház-

tulajdonos dalnok:

ez a kör rabosít. Ez a kör akarnok,

hamis, és önmagát térkövezné a tájba.

Ez hamis druidák embert áldozó,

kőre vért igéző kultúrája.

Ennek a szaga pont ugyanolyan.

Ennek pont ugyanúgy 

vereségszaga van.

Vesztőhely, télen. Még pár emberöltő

sehonnan a sehovába.

Ennek pont ugyanolyan a sehonnaisága.

Ezt a zászlót hiába lőtte ki

egy hamis címert kivágó akarat.

Ha hiszel benne, apránként megesz.

Falatonként adod magad

fel, meg. 

Erről, neked ennyit. Köszönöm a figyelmet.

 

Ingókövek

Petri-zárlattal

Mi értelme van ennek az egésznek?

kérdezed. A félelmed ingókövek.

Ha van ennek, akkor van annak, meg amannak, 

akkor nem egész -

ironizálok. Rengés idején két helyiség

közt az ajtófélfába kell kapaszkodni. És

ott állni, amíg állhatsz, míg tornyod

nem növi túl az omolhatnéka.

Ironizálok, igen, szavakkal játszom, mint

aki nem vesz komolyan. Félelmed

ingó kövedben elbizonytalanodó

státuszú repedés. Félemelet.

Ironizálok. Rémképek ingatnak engem is. Hogy

temetetlen holléteteket kell azonosítanom és

ételfutárként jelentenem, ha megcsap 

a jellegzetes, garatra tapadó szag. 

Vagy hazahozom. És el kell temesselek.

A szeretteim. Dőlt kövek alá. 

Közben indokolatlan 

reménnyel csüngök magunkon, hogy 

fel tudunk nőni. Félemeletből egész,

kilátással az ecetfára. Tavasz, ahol

majd a virágzás illatbotránya rendít egyensúlyt.

Mi van akkor, ha? kérdezed és 

onnantól neked akkor van. Ez a félemeleti félelem-

ingókő omolhatnéka. Beleéli magát az élhetetlenbe. 

Ironizálok, dühöngök, érvelek és

kinevetlek - ha renget, nincs eszközöm az ingást

csillapítani.

Mert hogyan győzöd meg a talajt, hogy

ne inogjon? Csak téged győzködhetlek, 

hogy ingókövek. El kellene hitetnem veled,

hogy lebegsz. Lebegsz és minden forró rengés

hidegen hagyhat. Száraz, hideg lélegzet vagy,

mi vagyunk, akkor, nem rángathat sehova a 

virulens páracsomókat böfögő földrengés. 

Kegyetlen ősz van.

De hinni kell benne, hogy az

ecetfa

kecses, zöld ujjaival

új dallamot improvizál a

szél billentyűin.

Digitálisztán

 egy miniszterelnöki megosztás margójára

Ahogy ígértük, ellátogatunk a Fe

kete tengerig,

amióta a kulik felszaggatták a kárpit

Kárpátokat.

Képletesen szólva ánégyzetszerbénégyzet

vonj belőle szabad gyököket és

tedd ki őket a hullámok képe fölé a

derengő képládákra feliratnak.

Mi betartjuk az ígéreteink. Senkit nem

hagyunk az út szélén

békén.

Mindenkit megfogunk.

Ülsz a magánzárkádban, mindenki

érdekében mindenki a maga zárkájának kovácsa,

cárnak cárzárka, pórnak porzárka.

Összefogdossuk. Ujj

lenyomatoktól fertőző kód. Is.

Hajlék és telen didergő talan. 

Kijár neki is a korlátozás.

Vedd le a maszkod, Peti, digi

tálisan nem fertőzöl.

Ahogy ígértük, ellátogattunk

a tengerig és még tovább.

Űrügynökségünk tanyát vert a fejekben.

Vert tanyában otthonos vé

raláfutások. 

Mi betartjuk az ígéreteink. Aki

mást gondol, azt ellenségképek fizetik.

Ahogy e sorok íróját, görnyedt gerincű hát

térhatalmak ide

genszívű ügynökét, akit

valami eszelős názáreti nem hagy

az út szélén hallgatni.

Hallgatni, hogy csörög

a telizsákban a harminchárom

ezüstpapírba csomagolt,

csokibevonóból fröccsöntött Mi

kulás.

 

Sugallat, suttogás

 

Egy belső hang azt súgja, hogy

nem belső hang.

Méricskélnéd a kiterjedésed, de

nincsen horizontja.

Minden ember sziget, vagy kontinens, vagy

mégis inkább bolygó -

vagy mit tudom én.

Egy biztos, messzire látunk, de 

soha messzebb a határainknál.

Te megérintettél engem és én 

megérintettelek.

Úgy vélem, nem egymás

határait tapogattuk.

Nedvben borzongó alvó fák alatt

sáros levelekből taposott álomszőnyeg.

Ha csak egy csicsergés volnál, akkor

sem csak az én fülembe -

Elénekelhetnéd magunkat.

Minden éjjel kitakaródzol és a

vállgödrömbe takargatlak.

De nem kizárólag téged, és

nem azt, ami egészen te, ami Te.

Egymásba érünk. A tömeg

középpontunk által kijelölt közös

pont körül mégis

kívül kering egy rajtunk kívül álló dallam.

Ha egyszer tényleg sikerül

a határátlépés, talán.

Addig csak érintelek, de

hazudnék, ha azt mondanám, értelek.

Ezen a Tejúton nem ülepednek le a kavicsok.

Csikorduló folyó -

Nem is értem, hogy férünk el benne:

két éhség. Egymásba gabalyodott

álmok szakadatlan, súrlódó lihegése.

A felelősség hárítása

 

Ebben a ködben a reggel 

különösen aljas színezetet ölt.

Riasztó élességgel álmodom

cserbenhagyásos szerelmi gázolásról.

Szia. Repedezett szélvédőn

kirajzolódó ütött csillag.

Szia, Kiscsillag. Mit óhajtanál?

Ebben a ködben a reggel

óhajok hídja. Ne essél, úgy. Hogy

hangtalan remegsz. Míg

kimarjul belőled a pára.

Hogy csak varjak, hogy a dögevők

el és visszarebbenése. Ne.

Felkeltél. És. Ezt óhajtanám.

Ebben a ködben a reggel

következmények nélküli csattanás.

Lehetne. Ebben a ködben

a reggel mintha. Meg se történt. Volna.

Szia. Repedezett szélvédőn

árválkodó ütött csillag.

Felkeltettél. Lenyugodhatnál.

Ebben a ködben a reggel

egy kettős látás. A folytonossági

hiány az üvegen. Az okozója remélt

hiánya a szemetes útszélről.

Útszéli vágy ez, Kiscsillag. Kurva vágy.

Remélem, az összes folyománnyal 

együtt csak álmodtalak. 

Ateizmus

 

A megfelelő gondolatok a megfelelő

méretű fejekben. 

Valaki lemaradt a csoportképről.

Semmi konkrét, csak egy

hiányérzet, ahogy nézegeted.

Megfelelő méretű fejek. Elfért

bennük a világ személyes,

kiműthetetlen nézete.

Amúgy csak egy iskolai tabló, ahol

összesen egy arc ismerős. A feje

épp megfelelő méretű, bár

látványosan elállnak a fülei. 

Nem tudhatod, hogy

ki kicsoda. Mert az a megfelelő

méretű fej is elenyészett már, 

akit a képről és azon túl ismerni véltél.

Nincs kit megkérdezni, hogy hiányozhatott 

aznap a csoportképről pont az, akit 

kizárólag a hiánya által érzékelsz.

Tárgyiasítás

 

Hajnalban. Túlteng a lélek a levegőben.

A távlat ma párszázas ajánlat.

Az a két lány jár az eszemben, akik

mintegy harminc éve telepedtek a kvázi

kávéházi asztalomhoz és megkérték a kezem,

tárja fel titkait.

Jósnő és tanítványa? Több, mint fél órán át

vizslatták a tenyerem, egy szó nélkül, az egyik

a másiknak mutogatta a vonalakat, a rücsköket -

a tenyerem, mint szemléltető eszköz,

szertári tárgy fityegett a tenyerükben.

Egyszer kérdeztem volna, de

belém fojtották a szót. Kiszolgáltatott

moll fazon voltam, aki időnként

dúrban röhög.

Aztán évekkel később mintha tényleg láttam volna az

idősebbet, azaz feltűnt, hogy mintha ő

nézne rám, úgy, mint aki kísértetet lát. Hogy

ez még életben van. Miért él még ez.

Miért izeg-mozog a személtető tenyér -  

amivel azóta is mindent összefogdosok, hogyhogy

tapogathat.

Az a két lány jár az eszemben, a higgadt,

klinikai távolságtartásuk. Mintha láttam volna

az egyiket, amint szembetalálkozott a

tudománya határaival. Lehet, hogy

nem ő volt. Gondolom úgy, hogy

aznap este egyszerűen csak szívattak.

Olykor túlteng a lélek a levegőben, ilyenkor

felértékelődik a kézzelfogható.