A szobában nagy szekrény volt, rekeszekre osztva, minden rekesz előtt rács, a rácson cédula, a cédulán név. Havrincourt úr ellenségeit viaszból megcsinálta és rács mögé zárta... A szobában más nem volt? Csak rengeteg papiros. Havrincourt úr ítéleteket írt. Ellendégeit kínzásokra és halálra ítélte, és az ítéleteket felolvasta...* (Hamvas Béla: Karnevál)
A tejesség az elragadó indulatok
forró évadában kényszer-
szivárványvízióvá érleli
a patadobogást.
Tüzet viszel, lángot viszel,
pedig csak felhő vagy, jégszemcse-
szórt gázpáragöb.
De a határrétegen erős, mérhető
elektromos töltéskülönbséget indukál,
hogy nincs és nem lesz
se bosszú, se elégtétel;
hogy nem lesz bocsánatkéréssé soha
senki részéről semmi, amiért
sós lében ázol,
cseppenként hullsz,
az út porzik utánad.
Láttál már lovat vizelni?
Sugárban, maga alá, felhőszakadás-
makett a macskakő
púpozott bazalthátán.
Tüzet viszel, lángot viszel,
de alattad csak a láncolaj csöpögése -
estére leolvad rólatok minden kenet.
Ezt kell megértened:
hogy meg sem aláznak. Csak
lettél, aki vagy, a képzeletbeli
felhőszakadásban valódi ázás -
makett és vízió.
Tényleg legyél szivárvány inkább
a padka mellett, olajfolt szélén,
amit kerülsz (magad saját magad)
hogy ne csusszanjon rajta a kerék.
Mert nem lesz elégtétel, kielégülés
az elherdált útvonalakból -
akárhogy képzeld, a valóságod
nem lehet utólagos:
egyre szerényebb tárgyi támaszhalmaz,
egyre vastagabb virtualitás
segítségével hiába tárgyalod újra
elmepalotádban a vesztett meccseket.
Tüzet viszel, lángot viszel,
de ez csak olyan tökéletlen rend
a hátiputtonyodban, mint a túlrakott
sörös szekér igáslovak háta mögött -
elbírsz vele úgy is, ha a súlyeloszlás
csálé, magadba rejtett, képzelt bikafej,
ha a városlabirintus útvonal-rendje
fonállal is hiába kötözött
vajon honnan vajon hovák világa:
valójában kiúttalan.
(-)
*Magyarázatul, ha valakit érdekel (miért a mottó és hogy kapcsolódik a vershez) kattintsatok erre a bejegyzésre - ha pedig a teljes körülményvilág foglalkoztat, a Karnevál-olvasónaplóra.
