Manóutak

Alexander Jansson képeivel

Már megint éhenhalunk!

Mondta az alsó hangon lakó Manó,

akinek alkalomadtán a juti bünti.

Tönkretettél mindent! Érted! Mindent!

Mondta az alsó hangon lakó Manó,

akinek minden juti bünti.

Mániaaaa, mániaaa!

Mondta az alsó hangon lakó Manó,

akinek a juti olykor bünti.

Khm. Átküldtem valamit, nézd meg!

Mondta az alsó hangon lakó Manó,

akinek a nagynéha a juti inkább bünti.

*

Jut is, marad is. Mondta a rezes orrú Kisnagyöreg.

Nézd csak! Ezt nem. Mondta a Nagykisöreg.

Egészségünkre! Mondta a rezes orrú Kisnagyöreg.

Rendeld meg, Manócska. Mondta a Nagykisöreg.

*

szigorúan véve telve telik

ürülve ürül -

lassú lépésekkel táncolnánk

végtelenül -

ahogyan nyelvvé válik a lépés

tágul ige -

ahogyan hamuharagok főnix

láng szelide -

valahány csepp, ahogyan fáról

szürkül az ősz -

levelén szineződő üzenetben

még levegőz -

szigorúan véve telve telik

ürülve ürül -

szárnysuhogás-szavakat táncol

végtelenül.

Kifutó modellek

Először is nem fut ki, hanem kilejt

akárcsak a pálya egésze -

bár gyorsul, de időben és nem térben.

Tervezetten avul

úgy is, hogy összevagdossák.

Van egy általam rajongott, 

híres öregasszony, aki olykor

a tükörbe nézve úgy látja, 

egy összegyűrt nejlonzacsó 

néz vissza rá.

Pedig egy porcikája se műanyag

és csak az ideje vagdosta össze.

*

Szeretem a ráncaid a szemed körül.

Éleven bizonyítéka mind a 

kirobbanó nevetésnek.

Az együtt megélt, nehéz sírásoknak.

Kifutó modellek vagyunk, Pirinyó -

de némi kíméletes pedálkezeléssel

még egészen tűrhetően gyorsulunk.

Bár időben, nem térben,

de majd eljön az is. A gázra lépsz,

én meg kapaszkodom

a tekinteted majrévasába.

Tapintat

Egy érvre maradtál, egy érvnyire a csendben.

Még épp időben meglátva a szemében

összegyűlő önvád szüremlő csillogását.

Olyan kevés választ el és

annyi minden köt össze, többek között

szemrehányás sikátorának boldog tagadása.

Ott sincs. Ahogy az aszfaltrajz félig elmosott

napocskája mellett a sáros lábnyom, 

kerekek nedves rajza. 

A rajzolt Nap benned rámosolyog.

Még időben megláttad a csendek 

érintésig érő, gyöngéd erejét -

rátok ereszkedett. Ápol. Eltakar.

Behallatszik egy régi apás hétvége

állatkerti kirándulása a csendbe, de 

még épp időben hagytad töretlenül.

Ne nyúlj  a másik annyit mantrázott,

időtől kifent emlékéhez. Biciklikormány

koszolta kézzel az életetek zacskó ételébe,

hogy megigazítsd rajta a fedőt -

egy érvre maradtál tőle, hogy levedd.

Pedig a gyermekkor óta érlelt

penészszagára neki most végképp

semmi szüksége nincs:

nem baj, ha kevésbé kifinomult módon,

sterilebben vádolja magát.

(-)

Prolihisztori

Aztán minden finomkodás nélkül közölte,

hogy értlemetlen ez a prolihisztor lét,

mert úgyse fejezek be semmit -

ebben a fejetlenségben

ezerfelé kapkodva.

Mondhatni, nyersen a tudtomra adta,

hogy szokjak le a prolihisztériáról -

nem vagyok én olyan fontos,

és nincs annyi karom amennyi

Sívának, vagy Kálinak.

Az én proli hiszterézis-görbém

olvadáspontok helyett a fagyási

sérülések állapotrajza.

Legyek olyan kedves és szokjak

le az állapotváltozásról.

Már rég benőhetett volna a

fejem lágya, ahelyett, hogy 

kinőnek belőle ilyen gizgazok,

mint ez itt: gyúlékony pipacs,

eltaposás előtt egyben.

Szóval hagyjam már abba az 

ön-prolírozást, mert az értékrendem

remdbetétele nélkül bármilyen

rend kísérlete csak egy újabb

kaotikus útszél-porörvény lesz.

*

Tudom - igaza

van, de mása sincs, csak én,

meg az igaza.

Arlequin

Senkinek nincs ereje
kiszállni a szerepből.
Valami valódiba.

Pont azzal szennyezem be,
hogy értem, amit élek -
de csak úgy éled,
ha mutatvány.

 
Gyengéd, értetlen szeretettel
szeretem, amit nem értek -
az áldozatuknak tudva,
tekintve magam.

Holott ezek a nevek és dolgok
tényleg feláldozták magukat
értem.

Bár ne tették volna.
Hiszen csak egy attrakciót
fialtak.

Nyomolvasás

A határkő azzal, hogy ott van, ahol,
azt mondja, "itt jársz".
A véset rajta névvel és dátummal
azt mondja: "itt jártam".

Világ vándora, mondd,
miért olyan fontos
összefirkálni a lépteddel
a mérföldeket?

*

Tudás szüleménye, a szavak
fűződése itt, ahol -
azt mondja: itt jársz.
amikor olvasod, láthatod:
tényleg jártam itt.

De se te, se más nem látja,
hol tartok most. Milyen
határkövek oldalába faragom:
Voltam itt. De már elmúlt.

Világ virága, az orromban még
mindig méz az illatod.

Mese (eseményhorizonttal)

Az Elképzelt Tragédiák Levélhullása és
a Zsákutcába Tévedt Szélroham egyszer
együtt tévedtek el a mesében,
amit a Mindenség Kertésznadrágos
Mindenese mesélt,

 
de olyan ügyesen
voltak ügyetlenek, hogy
jó ideig a mesélő se
lelte őket sehol.

Ez a lehetetlen alkalom akár precedenst
is teremthetett volna, de Jézus mosolygott,
és intett: Hagyd őket, hadd menjenek
a kertbe ahol mindig ősz van, mert ott
mindig az ősz a legszebb.
Hadd menjenek, senki sem fogja őket követni,
hiszen magukat se tudnák -
mire megy ezzel bárki aszfaltszelet
kíváncsisága? Hadd jarjanak, nevet adva a
Járatlan Utaknak, amíg a Nagy Koi Ponty
kívánságközpontú birodalmában
fel nem bukkannak újra.

Tudod, az aranyhalnál.
Ahogy a fény a reggel felhőlukában.

Könnyen beszélsz, te hippi vagy, nem adsz
a formaságokra, szűrte a foga közt a mesélő;
de én mihez kezdjek ezzel a téridőbe szakított
fekete lyukkal a történet közepén? Mi van
akkor, ha beleszédül valaki,
átbucskázik az eseményhorizontján,
es ímé, mondom néked,
ki es sül vala?

Legfeljebb olyanok lesznek mint amott az
Eső Utáni Szivárvány,
meg a Rézzel Futtatott Iranytű,
a Nagy Koi Ponttyal való találkozás után.

Rá se ismersz a mesehőseidre?

Kertésznadrágos cimborám!
Olyan nincs, hogy valaki elvesszen egy
mesében, és ugyanolyan elveszetten
bukkanjon elő.