Elbeszélő költemény

Legszorosabb kapcsolatot

(ha úgy vélem, csak második a szeretet és

első a hatalmi ösztön)

a bántalmazóval teremtünk.

Oda és vissza. Ráhúztam a nadrágom, 

ő meg rám kiabált: fáj!

A jajszava csípés. Onnantól 

fájtunk egymásnak, hiszen odakaptam, ahogy

kisodortam a tapadós biciklis ruciból.

A legszorosabb kapcsolatot

(ha úgy vélem, Pálnak volt igaza:

mégiscsak a szeretet a legnagyobb)

a bántalmazónkkal teremtjük.

Odatartottam a másik orcám helyett

az ujjam. A nyilvános WC viseltes

padlójához, ahova fájni esett.

Felkapaszkodott rá és 

mászkált a kezemen.  

Átballagtam a Pizza Forte

átvevőpultjáig a rendelésemért,

(fogarasi Tesco - hétköznap, üzem)

és fél kézzel beügyetlenkedtem

 a táskámba a más ennivalóját. 

Legszorosabb kapcsolatot

(ha mégiscsak a hatalom 

nyelve a nyertes)

a bántalmazóval teremtünk.

Türelmesen elbabrált a felület, 

a bőrömből kiálló szálak,

a biciklis kesztyű és a belőle kiálló szálak

elmélyült tanulmányozásával,

a bántalmazóját tapogatta

amíg a pultos kislányok megcsodálták,

jé, milyen helyes, milyen 

kis fiatal, fiatal dongó!

A legszorosabb kapcsolat

(ha legnagyobb a szeretet)

a bántalmazókkal alakul ki.

Mert a szabad levegőn aztán

elengedtük egymást. Mert ez a szeretet,

a legnagyobb. Bántalom érte,

és engem is bántalom ért - sejtelmem sincs,

milyen kiváncsiság vitte a nyilvános WC

hipószagába, de kihoztuk egymást - 

kihoztuk egymást a szituból.

A legszorosabb kapcsolatot

felszámolta a légmozgásba göngyölt

pollenek üzenete. Úgy néztem utána, 

hogy lám, belecsomagolt

a világba, ahonnan 

(ha mégiscsak a hatalom akarása a nyertes)

kiemelkednék, minden igémmel külön álló

uralomnak -

A legszorosabb kapcsolatot

göngyölte körém, ahogy az avulni

épített romból visszatalált a szelekbe -

úgy néztem utána, hogy lám, a legnagyobb:

szabadon szerethetünk. 

Felszámolva a bántást, amit aztán

kifizet a világ.

(-)

Az Ezüst Uszizó

szoboravatás, belecsomagolt kritikával

Szuperhősévad alól
kiliheg a tény: csak dísz
a luk körül.

 
Kamaszéh etetése.
Ennyi a versenyző nő?
Lábak túlfinomult
vonalából felfoszló vaginakeret?

Égvízbe fejest
csak ez ugrik: a vágyad
tárgyiasított, végképp minimál
öl-monumentje?

Delfin! Ugyan már!

Tárgyiasítás nyilván -
az egész iparág tárgyiasít.
Ennyire meztelenül mégis ritkán látszik:
lelketlen kell.

Üzleties tisztán
kalkulusok egyenlege kell.
A többi: dísz a luk körül.
Erről szól az egész -

tekintet nélkül.
A tekintet mély kútja nélkül,
ahova nem hull, s onnan
nem csillan vissza a tiszta igézet.

Lelketlen ívek alól kiliheg a tény:
ennyit akarnánk. Az összes, amúgy
létet fénybe szövő bonyodalmak nélkül.
Dísztelenül.

(-)

Hazatűrés

Én az a mese lettem, aki el sem ment. 

Ithakám mint a najádot, aki Zeuszöleléstől szökve 

sarjadt üde fává: ide zaboláz.

Itt körözök, mintegy szigmoidokba felcsavarodva; 

s nem, nem pattan a fesz,

tart ama függvény, függeszt -

ez a nehezebb.

Mert nézd: aki ment, az a mese lett,

aki majd hazajön. Hazatérésben 

kiegészül, távolságszámlálóját

nullázva a végén, mintegy 

kijelent és ő maga is tékozló

kijelentéssé válik.

Én bejelentek. A lakhelymódosulások

nálam amolyan nyughelykereséssé emanálódtak. 

Szkülla, Kharübdisz közt csak egy ágyat, 

csak a hálószobaablak egyik

keretéből másik, keretezve egünk ékköveit

párává fosztó éjbe hajózom.

Én az a mese lettem, aki el sem ment.

Hazatérésem folyamatosan pár

méterrel ide-oda cincált, ide-oda

helyezett hazatűrés. Nincs mit

sajnálni a gyáván? Nekem ez a 

bátorság az igém: 

hazatűröm

zsoldos hadak, ó hitek és újra-

konfigurált barbárok ki-be járkálását

szentélyek söprögetett romjaiban.

Máshonnan jöttek, hazatérők lesznek -

hogy basznák meg. Akkor 

békélnénk meg a tükörképünk 

keserű görbületével, ha végre

mindenki megülne a seggén.

Mese nélkül. Kirkék ölelése helyett

Pénelopéinkkal. Hogy emlékezni

se kelljen, felfejteni se a szőttest -

ez a nehezebb. 

Ez a héroszi, nem a kódorgás! 

Én bejelentek, látod, most pont ezt: 

röhelyesnek tartom túros-csatakos 

hazatérők bosszú-ricsajos 

baz'meg vége legyen már 

ki ha én nem lakomáját.

(-)

Sztélé a Lapidáriumban

A várossztélé szélén hangyalábnyom-
mélységig erodálom tovább a vésetek
faragott gyanakvását.
Ez az emlékkő egy gyűjtőfogalom.
A kristályos rendbe szervezett
atomi szerkezetekig (bár
elvileg csak mészváz, faragható)
különbözik ege és Istene.
Két utcányival arrébb a Hínajána,
de itt Mária kendőjének szélét
sároznád össze, hogyha
lenne sár.

Itt is vagy, meg ott is -
estél. Felszáradtál.
Az emlékkő nem tudja magáról
hogy emlékeztetni rakták. Belakta a
burján éhek özönnövény magánya.
Azt hisszük, törvények szabta léte van,
a túlszaporulat is törvényszerű:
egekbe nyúló emeletéletek,
égbolt-préselt fosszilia.

 
Itt járok. Ez a bejárható
önismeret utcahossznyi, mégis
végenincs "vagy és vagyok"-világa.
Jártam már erre, gondolhatnád,
de hidd el, nincs szebb a hangya
rémületénél: hogy eltévedt utak
és Istenek véseteiben. A kupola alatt,
amit végtelenre nyit a véges
illúziók bejárhatósága:
elliptikus pályáin végtelen.

A hangya érzi bennem: egyszer szembejön
majd önmagával. Nem tudni, mi lesz -
de úgy simul a tükörlapra majd,
ahonnan kilázadt, mint aki hazaért.
A város-sztélé szélén hangyalábnyom -
gurultam erre. Tudom. Mindjárt jövök.

(-)

Kóruspróba

I.

A helyváltoztatás normális rendje,
Istenek élvteli szintjét a csömör veri
le a sárba, majd a folyón át
fák árnya közé.

De legyen nálad tartalék érme,
ez a pantheon-összes, feltámad
még minapunk, jön még
eszmélésre kivégzés -

felzuhanás az egekbe.
Csak kövesd a megfelelő ösvényt
szárnyas saruban tipegő
kekec alak mögött.

II.

Mint mindenhol, itt is vannak
eretnek nézetek: hogy a
hely-változtatás romépítés.
Ne higgy a méricskélő papoknak,

A félrelibbenő függöny mögötti
indusztriális rozsdája is isteni munka -
csak a gyerek épít homokvárat,
a felnőtt eltapossa.

Mert semmi nem tartós, csak
a hely változtatása - ha átmeditálod,
feletted akkor is utazik a
rozsdás égbolt.

III.

Minden mozog, csak a mozgás
nem. Bármennyire furcsa,
a helyváltoztatás rendjében
ha a mozgás maga

vagy, akkor telhet egyhelyben
rútkiskacsaságod.
Az Istenek persze így is
úgy is jóllaknak veled -

neked nem mindegy, milyen
ízed érik a tálra terült
mannában a borral bőven
fröcsögő lakomán.

(-)

Terror Háza

Olyan mély csend ül egykori cellák
sikolyterében, amit csak a
vezetőszáron tartott vágóállatok
lélekfoszlása tud teremteni.

Ahogy kiüríti kavargó aurád
hiába menekülsz, hiába futsz
sorsot termő jövőíz képzetek
kívül csukódtak, beteljesült -
neked még mentő kommandók terepszín
illúziói röpködnek a fejedben,
de a lehetőségek maradék húsát
már nyársra húzták az Erünniszek.

Az anya, a szűz, meg az öregasszony.
Kígyóhajú ölek. A vénasszony ribanc-
tetkóján megereszkedett
jövőtlenséged árkol ráncokat.
Védszellemeid, a nemzetség java
helyett csak ők. A kéjes nevetésük,
a csitri ajkába szúrt piercingmosoly,
és anyu. Ahogy rákészül a szerepre.
A gyászra - hiszen elfúlni nevelt.

Olyan mély csend. A város ricsajos
vetélkedése nem hallatszik át.
Ide be. Ahol magad maradtál:
vágóállat lélekfoszlatása,
ítéletét előre tudó,
vágóhídi ízt a szájban érző
áldozat. De közben feszült
szívdobogásod üsse ritmusába:

ezért vagy itt. Akár ha tétován,
véletlenül, akarva-akaratlan,
de elkövetted.

                        Vegyél levegőt.

(-)

Marszüasz

Béres Norbertnek és a Walk My World csapatának

Voltunk tiszteletlen vendégek, persze -
ez megúszhatatlan. De csak úgy csináltunk
mintha. Nem a vereségből, bekerítésből,
vérkútba tettek, onnan is kivettekből
érkeztünk a kantin viszonylagos hűvösébe.

Nem reklamáltunk, hogy morzsák, hogy
bundapálinka, vizezett sör.
Nem vertük össze csak úgy,

brahiból a kantinost. Olyan vállvonást se
érdemel, nem járta meg a poklot, legalább
kapott az ívből ízelítőt módon.

Szerényen ültünk, dédelgetve valami
érzékeny, civil békét, elnéztük ahogy
a jóember az üres üvegek, tányérok, tálak
feladott állásai között kotorász,
és jó szívvel ad a neki se elég
nyomorult maradékból.

De máskor, máshol voltunk tiszteletlen
vendégek, persze - ez vele jár.
Úgyhogy összerándult gyomorral néztük,
csontrejtekükbe húzódó herékkel,
a lányok erőszak égő dörgölését
előérezve lágyabb részeikben,

amikor a kantin ajtaját
belökték a megmenekült katonák.