Pápalátogatás utca 16.

 

Az idelátogató most innen lát. 

A kordon mögé úgy kellett beimádkozza magát.

Elképzelhető meztelenül. 

Biztos kicsi a pöcse.

Gangjainkon terjeszkedő gipsz szobor -

egy tehetség lakott itt. Lakik itt.

Az idelátogató most 

innen szemléli a szemérmetlenségét.

Hinni nem racionális dolog, 

hanem egy érzés: valaki (nem teljesen 

közömbösen) figyel. 

Ennyi a részvétele: ez a részvét.

Mint lettünk ilyen csorba fülű,

jelentéstelen antik váza -

nem neki kell megbocsátani.

Hinni, akár a táblalopás 

bűnének bocsánatában.

Ilyesmin is csak az járatja, akinek

szintén kicsi a pöcse.

A hit érzés, a megvallása ilyetén

blaszfémia. Amikor úgy vágyik, 

oly módon volna érdekes,

hogy valami módon, mégis üdvözüljön.

Hellóka

4h 54 km

Szervusztok, megint én jelentkezem.
Narratíva vagyok, amely mentén
ez a város egy betegségjelenség.
Vagy csak nem szólítottam öreganyámnak:
amíg ő a vacsoráját, engem az ő mérge esz.
Még mindig egy algoritmus rabszolgájaként,
bár most egyfajta szabadságon:
a mi szabadságunk is betegségjelenség.
Nem értem a szavakat, én már régen
nem hagynám magam kiejteni.
Szervusztok, megint én jelenkezem.
A napokban többször is öregembernek szólítottak -
vihogja bennem egy továbbra is éretlen kamasz.
De ez a dolog sem tűr halasztást,
valakinek el kell végeznie a végtelent.

Város körút 7.

Leszaggatott plakátokon őrizzük a sárkányokat.

Agyagba formázott romlékony arcokban.

Szódafröccsenésben, ahogy meghígul a bor.

Fehér teában összerezgő fiatal társaságban.

A félrefésült ősz hajban, amit napfény ér,

de soha nem ért hajfesték.

A viszonyokban, amik hiányoznak a

lépteidtől üres lépcsőházban.

Embertelen döntésekben, ezeket ember 

formájú éhségek döntik.

Fegyverdörgésben. Ami nem hallatszik ide.

Szabadtéri koncerten lábdob ütemes

dumdumjában. Ez idehallatszik.

A reggelben, ami nem ígér könnyű estét.

Fésületlen ősz hajban, amit 

soha nem ért festék.

Szaggatott iszonyokban. Nincs béke

ebben az önzésben. Amióta viszonzatlan.

Mióta a sárkányok minden könyörgés ellenére

sem őriznek minket.

Sugárút 79. (Őnagysága)

Nincs kétség felőle, hogy ártatlannak vallod majd magad.

Te csak ott, csak úgy, ahogy mindig. 

Bár egy alkalommal azt álmodtad, nem szobroztál

tovább a valamire várva, hanem egy pedálos léghajóval 

szoktad a magasságvesztést.

Azaz mutattad a példát, és látod:

pont ez a példamutatás a felróható.

Ez itt csak a szokásos keretek közül egy mívesebb

kivitelű, nem annyira elhanyagolt változat.

Bár bűncselekmény, de a megvetésre méltó, sőt,

undort keltő variációk helyett

amolyan reggeli kávézás, a gangon.

Hisz nem csináltunk semmi rosszat, biztos úr.

Igaz, elmúlt már dél is, sőt, nemsokára alkonyt imitál

a keletről ideszivárgó felhőzet. Nincs kétség felőle,

hogy ártatlannak vallod majd magad, holott

posztoltad a terhelő bizonyítékokat. 

A megosztón nagyot futott.

Azaz mutattad a példát. Kár, hogy a szokásos keretek 

között nincs egész számra kerekíthető megoldása.

Nevelde utca 43.

Tökéletes átadás, mondhatni: gólpassz.

Először anyunak a szendvicsét, a kólát.

Aztán a csillogó szempárba nézve:

"...ugye tudod, hogy már nem szép dobozban, 

hanem zacsiban jön a boldogkajcsimenü?

Olyanban mint a felnőtteké..."

Legszívesebben barackot nyomnál az

okosan bólogató buksira.

De tényleg! Amikor felnőttszámba veszik.

Sőt, emberszámba. Berúghatja a gólt,

ahogy komoly képpel megköszöni.

Kezében a rabszolgaságaink egyik

új-sárkori szimbólumával. 

Tökéletes átadás volt, szívet melengető.

A kapuban álló angyal mezét 

sározó találat. De tudod mit?

Hagyjuk el a gyönge hadovát!

Hagyjuk a nyekergő, kritizáló libsit!

Adjunk helyet inkább a létezésünk 

alapjával szemben közösen

végrehajtott akció után

a nyers, tiszta gólörömnek.

Világörökség utca 19.

Az apukám életének következő lépcsőfoka.

Nézem az elrontott liftet, ami mégis

felvonszol a végén a harmadikra.

Mégis leszokik a füstbe pácolt éjszakák

hova is tett sörnyitóinak kereséséről.

Mégis felvonszol a végén, bár

bennem a létra, de a mámor 

tényleg lift. Nézed a megélnivalót,

mint egy filmen, ahogy elsuhan.

Alattad a város egy szolid, halkonzervszerű

egymáshoz préselés. Hova is tetted

a konzervnyitót. Ezek a nyitások, 

a megszokhatatlan. Ahogy füstbe,

sörhabba, olajba, szögbe, keresztfára.

Fel kéne szögezni egy templomkapura,

hogy ez az apukám életének következő

pillanata, amit helyette én. Ahogy a 

gyereked életébe álmodod, amit te nem

vihettél véghez, mert véghez vittek

szög és olaj, sörhab és egyéb utolsó

vacsoramenti mámorok. Az apukám

álmodik engem. Vagy legalábbis jó volna,

ha mégsem kizárólag én volnék

a hibás. Amiért megint konzerv olaja,

keresztfa szöge, ahogy elvágólagos

a kenyérrel, meg a borral. Ahogy a

kenyér, a bor, a csók, az árulás.

Mi más volnék, ha nem az évről évre

megélt botrány lassan unalmassá váló, mégis,

közkívánatra leforgatott ismétlése?

Nézem az elrontott liftet. Jobb, ha 

lefelé menet a lépcsőt használom.

Város utca 36.

 

Leginkább megbízhatónak szeretnék

látszani. Hogy aki rám néz, a tekintetébe

becsületes megtalálót vegyen.

Aki visszahozta. És nem is kér érte

csak egy tekintetbe vételt.

Látszani így szeretnék, belvárosi

belmagasság, instant galériával.

Üveges tekintetű veranda mögött

a hiányzó hátsó szándék.

Egy tény, ami mégiscsak egy 

nézet inkább, de jól esik, ha

megkapaszkodsz a korlátaiban.

Szeretnék így, és jó volna, ha 

ez a vágyam nem feltűnően fűzné

ornamentikába az összképért

felelős apró elemek felelőtlenségét.

Ne lógjon ki a lóláb, akkor sem,

ha leszállok a kedvedért a földre.

Ez egy ilyen környék, itt

az udvari lakások vendégei is

díjazzák a megbízhatóságot.

A becsületes megtalálást - ami 

persze egy másik nézetből 

a lúzerek önfényező, ócska dicsősége.

Szembe kerül

Alexander Jansson festménye

Tudod, hogy csak azért kérdezem,
mert ez is egy módja a fütyörészésnek.
Hogy elhiggyem: történjen bármi,
úgy lesz majd rendben.
De amikor így nézetsz szembe a sötétséggel,
az kinek az érdekét szolgálja, Uram?

Tudod, hogy csak azért kérdezem.
Hogy elhihessem, téged kérdezlek.
A meggyulladó csipkebokor az
óceánon anakronizmus volna.
Amúgy is. Tudom: a másik neved,
a másik arcod Fényhozó.

Tudod, hogy tudom. Nem az a kérdés,
amit feltennék. Csak a sötétség itt
szembe kerül. Ha így nézetsz vele szembe,
eltévednek az irányok. Még lebegünk.
Még lebegünk. A szívdobogásunk
dédelgeti a ringás ütemét.

Tudod, hogy tudom. A ringás ütemére
rezonál a szívdobogásunk.
De soha nem felejtem el neked,
hogy így nézetsz szembe a sötétséggel.
Meg tudom-e majd bocsátani
valaha neked, hogy így hitettél?