Sztavrogin futárnak áll

 

"Nem gondoltak a rózsakertre,

és elkövették, amit nem szabad."

(Pilinszky János: Sztavrogin visszatér)

Gondoljatok a rózsakertre.
Kövessétek el amit lehet.

Mindig is magányosak voltatok,
technohernyók légkondijában,
bábkorotokban, de lepkeként is.

A méhkasban, a darázsfészekben,
egymásnak ragyogón kiragyogva
vagytok csak igazán egyedül.

Melegem van. Levedleném a bőröm.

Vadonjaink

Ha nem csinálnád itt,
körülöttünk a világot, akkor is.
Nem tehetek róla. Ha a szemedben
így válok a mindenséged koldusává.
Kéregetni, fosztogatni, szemetesből szedni a
kihajított részed -
az eltakarítás bajnokaiként.

Ha nem csinálnád itt,
körülöttünk a világot, akkor is.
Bekényszerült az életteredbe az életterem,
amióta csak kultúrtáj van,
meg a parlag.
A vadon mese. Ahogy a dzsungel
törvényei a szabályaid lettek.

Kimész az erdőbe, amit szépapád telepített,
a csúf hanyagolt el, és úgy véled:
ez a természet.
És természetben
a koldulásom nem természetes.
Tanult viselkedés. Ahogy
megkötöm veled a szerződéseket.

Ha nem csinálnád itt,
körülöttünk a világod, akkor is.
Ott rekedne a torkomban
magzó maradékban az ének,
nevezzük így: az éned károgása.

Cézár Ház

Pont ott. Ahol.

Elmondhatatlanul érdekes távlat
fejben egyben-látni ezt a kaput.

 
Mögötte a félbehagyott építkezés mellett
megdermedt maffiacsereberét,
ami mellett eltekertem a túloldalon -
mozgófilm az állókép mellett.

Mögötte az építtetőt vegzáló évek alatt
a kiásott munkagödröt. Romkapu, gödöralap,
belakták a hajléktalanok. Barlangot vájtak,
tüzet is raktak benne télen - ott ingott
vörhenyes fénye a kapuboltban.

Szemkörnyékfeszesítő gél
fáradt karikás szemre
mögötte az egykori üzem -
működni nem láttam ugyan, de
a csarnokokat állni még igen.

Szerintem már nem él itt olyan, aki
mögötte látja a szálas nyárfasort,
a búzamezőket. Mögötte a ligetet,
a mocsaras zsombékos partján,
ahol egy bajuszos legényke itatta
mokány lovát.

Mögötte. Ha nem kellene fel ejtenem
imát, életet, ezzel a módszerrel
ellátnék egészen a teremtésig.

Hiány utca 31.

Kállay Kotász Zoltán készülő regényéhez, szeretettel.

Ha nem volna a cetli, csak az űrt

látná a fényképező. Üres teret, ami betölthető.

A hiány egy riasztóan üres helyiségben 

onnantól működik,

ha felrémlik, aki itthagyta ezt az űrt.

Rémlik, rémlátomás, szellemkép a

portálra vetülve.

Pedig nem ismerted, csak a fazont. A kivágott

alak helyén a saját, jellegében azonos

veszteségeid hiányoznak.

Egy idős cipész, a trafikos, a cukrász -

néhány szakértelem és tanítványok hiján 

ugyanígy hamvába holt hagyaték.

Ha nem volna a cetli, meg sem állít

a város lassú kiürülése - 

ahogy frissen gründolt mammon-templomok

is egyre több üreget rejtenek 

plázagyomraikban.

Ez még nem a hiány gazdagsága -

azt a gyerekkorod tízfilléres mivolta 

most is felismertetné.

Ez itt csak egy folytathatatlan történet

jelentését vesztett szabásmintája.

Egyfajta térkép. Ahogy öregszel,

meg kell tanulnod eligazodni rajta.

Másképp eltévedsz. És nem találsz. Haza.

Két majdnem haiku

pont ott.

Éggel határos -
de milyen éggel, Uram!
Elhagytál minket.


*


Éggel határos -
porból való enyésző.
Itt állsz, mellettem.

Irgalom utca 6/A

Pár házzal odébb

Nyugodtan lehetsz hülye.

Ebben a bátorságban osztozunk, ahogy beleél

a jámbor számítás a kitevők tömegével,

közelítésekkel pontosított, állandókkal terhelt

sokismeretlenes egyenletbe.

A lényeg, hol húzod meg a

hülyeséged határait, avagy meddig akarsz 

ellátni abban az önkényesen izolált térben,

ahol elfér ez a hülyeség.

Bátorságod kisimult fókuszára lelsz, ha

nem lóg ki, és nem lötyög.

Ahogyan otthonosan nem veszel tudomást

a hozzáépítésekről. 

Nevezzük elhanyagolhatónak

a tízamittudodtehanyadikon

lakó ellentmondásokat.

Ebben a bátorságban osztozunk, a különbséget

mindig a hanyagolás természete adja.

Ki az anyját, ki a fiát, ki a 

kötelességét - a toldozások és foldozások

által felírt képletet nem győzöd

egyszerűsíteni.

Pedig a kifejezett érték csak

a tény: nyugodtan lehetsz hülye.

A végén egy jó közelítő érték

birtokában, plusz-minusz pár tized,

század, évezred elviselt tűréssel. 

Majdnem pontosan annyi, hogy

nyugodtan, és lehetsz, és

leginkább hülye.

Elboríthat a megnyugtató kivágatok

traverzektől alig szabdalt

látványának foldozott otthonossága.

elhanyagolható különbségek

A szorosban

 

pont ott

A szörny, aki beszívja és kifújja,

meg a másik, aki leharapja, ha bedugod.

Egymással szemben a légkondícionáló

és a lift, templomtorony és 

gangba korlátoltság.

A zivatar, amint használhatatlanná

áztatja az elektronikád.

Meg a másik, a férfi-félelem:

a vízszoknya alatt az útnak 

kátyú-kutyafoga van.

Egykor elmesélték őket, ezért vannak.

Most is: jelen. 

A saját, epizódokra szabdalt mitológiád

imbolyog a kiáradás Kharübdisze,

és Szkülla harapta sajgó hiány között.

Légkondícionáló, amitől

távolságot tartva elhaladsz

egy ízléssel felújított gangon. 

Lift, ami csak hat pajzsos pillanatod

emészti el a hosszabb út lépcsős

biztonsága helyett.

Míves Istened-háza. Ünnep,

amitől távolságot tartasz. 

Hat elnyelődő, ázott

hétköznap az ára.

Költő utca 11.

In memoriam R. M.

Egy tisztább fényű elvakultságról álmodik,

mikor a csukott szemhéj alatt villódzó pontok

kirajzolják a legjobban szóródó kék fény alól

nem látszó, csillagos eget.

Egy hangról, ami nem szirénahang, vagy

petárdarobbanás, sem borgőzös indulókat

üvöltő Quasimodo-muzikalitás -

csak van, ahogy levél élén surranó szelek.

Pásztori hangról az eseményzivatarban,

ahol se menet, se járkálj csak, halálraítélt -

nem egy testnedves noteszből derül ki,

kit rejt a porhüvely.

Egy tisztább fényű elvakultságról -

ami nem drukkol, az izgalma inkább

a jól eső várakozásra emlékeztet

a gőzölgő tálak mellett, tányér előtt.

Egy hangról, ami nem az egyhangú,

szürke napokat végre vörösre festő indulat.

Amikor Európát nem rabolja el

paták dübörgő tonnáinak lőcse, baszdühe.

Ez az udvar a csillagai alatt van délben is, 

mert ha elvakult is, a gyönyörűségtől. 

Ahogy a gyerek élvez csukott szemhéj alatt

táncikáló, csilló pontokat.