Kísérlet

Felhő szemrésén át méricskélt
a Hold hüllőszeme - diktálná valami
elemi félelem előérzete. Ilyen lehet
a zsákmányállat szájíze, mikor
magára ébred.

Érted? Még csak nem is a félelem,
hanem a vele telíthető űr -
a puszta lehetősége. Ilyenkor ki
szoktam menni az arany napba, olvadni
saját levembe, és olvasni az olvadásból.

De úgy döntöttem, hogy ma pihenek.

Ernyedjen el. Az összerándult izmok
és zsigerek helyszűke, ahova
furakodna az előérzet -
ha nem tud mást, hadd furakodjon.

Érted? Holnap kimegyek megint a
a nap aranya alá hamisított
gépi lélegeztetésbe fuldokolni;
hagyom, hogy felhők
szemrésén át fürkésszen a Hold
hüllőszeme. De ma űr. Hadd teljen.

Ha nem tud mással, hát
előérzetek sugallta félelemmel.

Össztársadalmi válasz

Mondjuk úgy, értelemmentes
engedelmesség. A szürreális ez egy pipa
abszurd szára. Az izzadtságszagra
hasonlít, amit az enyhülést nem hozó
éjszaka után enyhe zavarban konstatálsz,
hiszen fürödtél. A szürreális ez egy pipa
távlatában ez egy pipaszurkálás:
értelemmentes. Engedelmesség.

Égett szagot érzel, de hiszen
mondtam: ez egy szürreális ez egy pipa -
azaz minden egyéb. Valahol bakelit
ég, annak van ilyen orrfacsaró bűze.
A szigetelések elégnek, és onnantól
már nem lesz minden ember Sziget;
áram alatti sztyeppe leszünk, kitéve a
keletről fújó szélnek.

Égett szagot érzel, félelemszagot -
legszívesebben ma ki se mennél. Mert
kiszáradás után apróra vágnak, ahogy
a valóság szövetét nyirbálja az összes
reggeli pénelopé. Jelző, kisbetű, ez is
egy szürreális ez egy pipa, megtömték
veled, gyújtsd meg, engedelmeskedj.

Mondjuk úgy, értelemmentes
engedelmesség. Egy költő sír, mert
róka lett, ki ajtó volt, azt mind megette -
és most nem tud kimenni. Innen? Hova?
Magunkban hordozzuk apáink hideg
tundrákra nyíló száműzetettségét.
Ez egy szürreális ez egy pipa szára,
nem szelel. Az istennek nem szelel.

Fundamentum

Miből gondolod,

hogy meggyőződés

birtokában kérdezlek?

Szárán új színnel

hogy nyílhat ugyanaz a

fajtájú virág?

Partközelben

John William Waterhouse: Odüsszeusz és a Szirének, 1891.

A mi hajónkon egy ideje csend van,
bedugtuk egymás fülét viasszal,
húzzuk az evezőt, a megtett útra
sem vetünk pillantást - ne tudjuk,
mennyi van hátra.

Mi, a bátrabbak, akik elöl ülünk, néha
bátortalan pillantást vetünk a kapitányra,
aki az árbochoz köttette magát -
kibomló haja lobog a rossz irányból
fújó szélben, de a hajánál bomlottabb
a tekintete.

Már nem nézünk egymásra, mert ugyan
bedugtuk egymás fülét viasszal,
a szemünkre mégis a kapitány tekintetében
tükröződő eszelős öröm fénye
von árnyékot.

A kapitányunk meg fog törni egy átkot,
a múzsákat sértő énekesekét,
akik nem akarnak több tengerészt, bomló,
keserű húst; szeretnének végre
kicsiny szigetük partján
sziklává változni -

de ez hazugság. A mi izzadt valóságunk, hogy
sosem érünk haza. Ahogy ez az
őrült, aki csak azért is ide vezetett minket,
mert pont ezt a részeg örömmel
csapongó, szélbe vitorlázó albatroszéneket
akarta hallani.

Tisztázzuk

Tegnap este megfogalmaztad, mit
szeretsz bennem és
én is el tudtam mondani,
mit szeretek benned.

A szerelem lényege a titok. Az
egymásnak elmondhatatlan. Az a
fűtőanyag, amitől a fák makacsul
tovább magzanak a
a lábukra terített aszfaltra.

Még szerencse, hogy így sem
beszéltünk róla. Pontosan mit is
szeretünk egymásban.

Mert az valami közös.
Ahogy a mag, a gyerek,
az egymás szájából vett lélegzet.

Nem én, nem te. Hanem egy
évek telésével növekvő,
kicsit szeleburdi, éretlen,
de nagyon szerethető mi -

a tovább érés
ki tudja, milyen fáról szakított
lehetősége.

Szitu

Az a kaján fénytörés csillogott a szemében,
ami csak pontokban ég át a sötétségen.
Ragyogó delünk verőfényében
ritkán látszó csillagok.
Bennük van a hiba. Talán
tényleg sorsot rajzoltak,
mikor szabálytalanul bevágott elém,
satufékre kényszerítve.

Tarra nyírt fején az izzadtságcseppekkel,
csillogtak, akár a nyakába
önként vetett lánc napfényes,
győzedelmes aranya.

Meghalsz, bmeg! Üvöltött
a bömös letekert ablakán át, ezek ilyenek,
kiszólnak. Még be is szólnak,
szeretnek a megalázó szituban
a lehető végletekig alázni.

Te is, bmeg. Mindenkire az vár. Bukott
ki belőlem. Minden indulat nélkül.
Olykor tényleg a megfelelő szavakat adja a számba
a minden gúny nélkül ritmusában tartó,
sztoikus nyugalom.

Felröhögött, kiintett, és nem be.
Néha sikerül a terror éhét a lehetetlen
helyzethez oda nem
illő humorral leszerelni -

tudom, milyen ritka, mikor a lassan, de
szakadatlanul haldokló város árnyékából
születő éjalkatú memento mori-ra
ilyen spontán születik meg a
csillagpor égésére hasonlító,
végső válasz jellegű válasz.

Az Istenek eledele

Jaya Suberg

Belefeledkezünk a kattintással,
fotelben ülve előhívható képekbe -
azaz már nem ülünk a fotelben és
nem nézzük a kimért távolságba
helyezett, komponált külvilágot,
hanem ott lakunk az elképzelt
képzajban, a porszemek összegéből
összeálló labirintusban, ahová
valaki más képzelete rajzol.

És persze ott ülünk, és most is
ott ülünk a valaki más homokba
pörgetett, komponált labirintusában -
pedig most kimegyünk és előadjuk
ezt az improvizáción alapuló
történetet, amit pontokba szedetlen
távolságból, a teremtés kipárnázott
foteljében ülve, gyümölccsel és
borral a kezében néz a valaki más.

Meghívtuk rá. Ez a kettősség,
hogy ott ülünk és mégsem, és most
behatolunk és mégsem, és valaki
más nézi, tán rendezi, olyan ízes
feszültséget teremt, amit csak a
pillanat varázsa old fel: amikor
ez a ki hol ül és vajon mire kattint
mind egy lesz és kétségei között
nem kell kitalálni magunkat.








 

Döngicsélés

Tegnap éjjel a fáradtság töredezett
befelé nézésében kiélesedett a hallás -
először azt hittem, egy éhes szúnyog
döng körülöttem, azon a bőrt rándító
fájdalomelőleg hangon,

de túl egyenletes volt és nem szűnt
és az elektromos szúnyogriasztó
hatókörében töredeztem épp,
lélegzetvételt vegyítve a nap
utolsó cigarettájának füstjébe.

Forgattam a fejem, hátha kitúrható
a fülemből, nem-szeretem hang,
tényleg a bőrt sebző vegyifegyver-hordozó,
rovaralkatú minihelikopter
csapásmérését imitálta,

erősödött, halkult, erősödött, halkult,
erősödött, halkult, ahogy lassú
elforgatásai közben nemet
imitált a koponyám:

a szemközti paneltorony tetejére
szerelt átjátszóállomásra. Ami
most is belesző a láthatatlan pókhálóba,
amin keresztül megpengethettek, ami
sajnos igen és nem nem.

Hallottam az általában
hallásküszöbünk alatt lüktető
virtuális világunk hangját. A
Gólem* hangját. Szúnyog-
döngicsélés.

Érzem, ez a hasonlatosság
bizonyára jelent valamit.








* Eddigi gólemezéseim: a Kimondottan című vers, és lábjegyzetei

Zen-fotók: Sasa Gyökér (60.)

Queen Anne's clouds (August 2020)

habkoronáid

föllebegését

szárak erdeje tartja

a szirom álom

mindent beszövő

gyökerek szuszogása

csak a cicomád,

szirmod, csak az álmod

magozza ki a szél

Az álmok valósága

Amivel mostanában kínáltok
Isteneim és zsigereim - az éjpára
fűszerét, az álmok szakadatlan
bőségét köszönöm és elfogadom.

Látom, feleim, szemeimmel a
perspektívákat, ahol nyílhat az
életnek nevezett tanulmányi kirándulás
következő napja a létem kihunyása után,
létem éjszakája után a következő reggel -
milyen terepen milyen munkát
sóz a nyakamba a hol tartok.

Elfogadom a sóját és a kenyerét -
habár az éji rácsodálkozások bő fele
nehéz kenyér, rághatatlan, rémséges
héjjal, keletlen béllel, olyan
fájdalom felkelése, amit
most az éberségem alá nyomtam.

De ekkora perspektívából legyen út
a következő születés reggelében, ekkora
spektrumból simogassátok rám az
érés következő fázisát, ha majd a
Magvető újra kikelni vet magamból.



Csak lássátok, a képzeletemben nőnek a 
létmérő álmok, és bennük fel-le simul a
növényi, 
szellemi kerted érett aranyában
élném szellemi kertek érett aranyéltét,

öntözhetnétek a valóság éhszeme-sűrű
esőjével az elmepalántát,
álmodozás lassú szövetét, amit ébren
sző meg az elme, pedig álom,

az egészen bokros, mást is belevonva növekvő
álmot, ami életté lenne a képzelet éhe nyomán,
lássátok feleim, ez bennem a porrá zúzott
kőből kikacsintó magzás, 

nőhetnék oda is, ahová vágyom, ahogy
mag hull, nem ahova vágyik, csak ahova
elhordja a szél.



Amivel mostanában kínáltok
Isteneim és zsigereim, azt
minden húrtépő elemével is
megköszönöm -

Az álom, mint egy filmelőzetes, ahol
bele kell állni az elnyert szerepekbe -
ha álnok, hát eddig nőtt benned a
léted Pénelopé-szőtt takarója,

felfejti a reggel, de ha jól ébredsz,
emlékezhetsz szövetén nyílt feleletre, bár
olykor már nem tudod, az a válasz
amit ébredsz, mire jött: mit hímzett
kételynek zsigeredből az a mítoszi kéz -

hogy mi a kérdés. De tényleg
ekkora perspektívámból legyen út,
békét fűbe simító, vagy csillagtaposó,
amire érettnek lát a Magvető, mikor
újra kikelni vet magamból.

A szükséges minimum

Latin Műveltségi 

Iskolát alapítanék:

LMI-t. 

Katasztrófaturisták

Körülbelül pont akkor, mikor a Titanic
jéghegynek ütközött,
egy termálfürdő medencéjében ernyedtem,
jópofa, felfújható fejpárnán mentve ki az élvezetből
a trombózisos lábam.

Nagyjából atájt, mikor elsüllyedt a Titanic,
egy pohár alakú bódéban vettem neked
alkoholmentes kék Mojito koktélt,
szívecskés szívószállal és
kásává zúzott jéggel.

A Titanic elsüllyedésének idején
éjszaka volt, és
mi pont szeretkeztünk - öröm párája
lepte a szemed és nem érdekelt bennünket,
milyen visszahűlt éjszaka hallja a
sikkantásaid.

Pont, amikor léket kapott a Titanic
a közösségi oldal frissítette a megjelenését -
körül se nézve állítottam vissza
az eredeti nézetet; jobban szerettem, ha
nem a jégéles képek, hanem a betűk
érintkezésmentes óceánja ringat.

Nekünk sem jutott mentőcsónak, amikor
a Titanic elsüllyedt -
de azért lőttünk magunkról egy
elfogadható nyaralásos szelfit,
kalapban állunk rajta az épített kultúra
merülni készülő fedélzetén.

Pontosabban mikor a Titanic elsüllyedt
mi még nem is éltünk;
azaz úgy éreztük, hogy még nem is
éltünk - pedig ezek voltak, avagy
pont ennyi volt, éppen ennyi
az élet: jelentéktelen magánügyek,

cseppek egy mérhetetlen
óceán locsogó közönyébe olvadva.

Ostobaság

Már lehet tudni,
de a gyökerek hinni akarnak a
mibe kapaszkodásban -
ahogy én benned,
vízen járó,
kiábrándulás felcsapó
hullámai közt is.

Kinyílt a tudás,
sőt, hervadt is azóta ligete,
díszei hulltanak -
megkopaszodó ágak nem
kapaszkodnak a szélbe,
letöretés előtt
még hinni akarnak.

A mibe kapaszkodás
ringatja a termést -
aztán megérik és hull,
ez a megélhető mámor
amikor nem kapaszkodsz tovább,
megfeszített, amikor
a létezést elengeded.

De mindez ihletett
ostobaság -
bár ugyanabban a fában
tényleg lakhat egyszerre
kétely és tudás, hit és
hitetlenség. Gyökérben, törzsben,
ágban, termésben, levelek élén,
a virágban az illat költészete:
a feltámadásod.

Látszatvilágom

Egy maszk szállt fel tegnap a négyeshatosra,
pedig nem is járt, vágányfelújítás miatt -
a pótlóbusz sírva fakadt szégyenében,
de ha egyszer vonzóbb a kötött pálya,
udvarán kotkodácsolnak és kapirgálnak a
vonatra várók. Mindjárt átlépjük a Duna
vonalát, súgta magába a maszk, csak
el kell indulni előbb. A felújíttásra váró
hidak vágánnyzárja felcsikordul és kinyílik
a nyugati mennyország kapuja. Odavágyást
dobog a maszk alatt a honszíve, vinné a
keleten termett kikelést magából, a hacsak
meg az úgy nem steril papírba lihegését,
jöhetne ellenőr is tőlem, van nálam örök
bérlet, érvényes erre a járatra itt a szabad
ságotok hátsó udvarában, egye bassza felszáll
hat akár a kiskokas is, lábán a lerázhatatlan
sarkantyúra akadt szemétdombbal, dísz,
magyarban, ha már a több kevesebbség
többé kevésbé őt akarja. Vagy legalább még
egy maszk. Egy másik. Szívecskés, vagy mikiegeres,
enyhe parfümillattal a maszkabálunk megrekedt
hónaljszagában, kapirgálás után festett körömmel,
szintén kötött pálya-függő. És akkor elnyomná
a dekket a villamosvezető maszk, felszállna
ő is, megcsikordulnának a köztéri szobrok és
megindulna az egész. Micsoda földindulás!
Még nem remíz, de így is oly finom, csak úgy
látszik a villamos még aluszik kicsit, a pótlóbusz
könnye megtölti a vasúti felüljáró alatt az
aluljárást, végállomás, kérjük hagyják el a
szerelvényt és erre figyelmeztessék
utastársaikat is.

Tamás

nem veszel részt a rólad elképzelt történetekben.
mesélték, hogy akkor éjjel, amikor az a furcsa
számotokra ismeretlen madár sikoltozott
például ember voltál, volt két lábad s kezed,
füled és szemeid a beszélőkre függesztve, és
volt szád is és hangok is kijöttek rajta, egészen
emberi hangok. nem tudni pontosan, de úgy
mesélték, hogy ez már a sebződés után esett és
esett is aznap éjjel, amikor meglátogattad a
kételybeliek gyászoló gyülekezetét és ugyan a
kételyt nem enyhítetted, pedig megint ember
voltál, volt két lábad és két szintén sebzett kezed
és szemed a beszélőre függesztve, sőt, szád is volt,
és hangok is kijöttek rajta, de a kétely makacs
jelenség a szívben. szerintem te mégsem vettél
részt abban a történetben, nem veszel részt, aki
egész, az általában erre képtelen, a rólad elképzelt
történetek erejét pont a részvételed hiánya adja,
mert ha tényleg te kopogtattál volna, léptél
volna be, a sarud a szokott mozdulattal a
küszöbünkbe törülve, akkor nem elképzelt
történet volnál, tanúsíthatnálak, ahogy a
sebbe dugott ujj, ahogy a valószínűtlenben, saját
bátorsága szégyenében mégiscsak körbetapogat.

Józan hitvallás

Szeretem az árnyékot.
És a nagy lét- és társadalomelméleti versek
árnyékában tényleg hűvös van -
a fű még délben is enyhén nedves.

Szeretem az árnyékotokat.
Hálás vagyok a Kánonbélieknek, mert
megszűrik a figyelmes, makacs esőt -
hibbant egy nyár ez, és nincs nálam ernyő.

A Kánonbéliek árnyékába ritkán
süt be az éles fényű, vakító figyelem
minősiítő kritikája - aki a nyaraláson is
szobanövény, becsülje meg magát,

hogy odatelepedhet. Ragyogás és pára
kellő arányába, egy viszonylagos szélcsend
lélegzetébe. Érlelni a megvetésre méltó
magvetést.

Hátha kinő, és
egyszer csak levet -
viseltes cserépruhát.

nem félted

kellett az ürügy, hogy a fűben összecsavart
jó minőségű, vízálló aljú plédbe göngyölt
cuccok eláznak, elfújja a szél a horgászszéket,
a könyved, a holmit, amit a kényelmes
pihenéshez, napfürdőhöz, víz gyógyízéhez
a tapasztalat csomagolt - azért egy tócsában
ülve hamar csupa kár érte lesz, haszáltuk volna 
még azért lesz - vagy már az is, felhőzte a szemed
a rutinos, veszteségeken edződött aggodalom;
otthagytuk hát a ponyva alatt gyülemlő pánikot,
ami aztán kitört, anyósom elmesélte: amikor
nagy erővel csak behordta a az oldalról támadó
szél a jeges vizet, még asztalt is burogattak -
kellett az ürügy hogy céltudatos léptekkel
kivonuljunk a mások és magunk tényleg
korbácsolással felérő erejű félelmébe, két
egymás kezébe kapaszkodó saját félelem;
jó volt látni, ahogy lefoszlott rólad, a mozgás
ütemes nyugalma, lépésre a lépés, egymás
kezébe helyezett bizalom, a víz lemosta rólad
főleg mert tényleg semmink sem ázott el,
időben érkeztünk az időbe, amikor ráéreztél,
sem engem, sem magad nem félted a zivatarban,
jó volt érezni, nem kell magadtól féltselek.

Nyaralás

"és a hülye pasim, ahelyett, hogy 

segítene csomagolni, verset ír reggel... 

(jelzem, minden be van...)"

A hajnal ellenszenves és varázslatos
nyílásában kukucskál az egész mai nap
téged les, ugrásra készen.

Álmos vagy és mogorva
mintha nem az örömre keltél volna -
még ha kényszeredetten is. Órára
ahogy a munkába sietők. A panelárnyak
közt céltudatosan közlekedő árnyak.

Egy nyomokban még felfedezhető
éjszakát hurcolsz a szemedben.
Olyan befejezetlen álmot ami
napokig benne ül. A várakozás árnyékában -
mintha nem az örömre keltél volna.

Vigyázz ne vessen árnyékot arra,
amit vártál hogy látsz és arra,
amit nem vártál de látni fogsz.
Hiszen csak korán indulunk hogy végre
legyen időnk nyugodtan pihenni.

Kérdés és válasz

szia uram, mit parancsolsz?
kérek szépen...

köszönöm szépen

a tál fölött

áldozat-világom teljesének
ipari méretben terméket terméketlen
húshaladvánnyá zabáló kannibáljaként
szégyelljem magam

amiért nem én
szúrok zsigerlek töltök főzök sütök
csak a folyamat végén támasztom
tátott szájjal gyorséttermi asztalok
felületesen letörölt lapjait

ez a tátott száj szájal
itt és most nektek
bámuljatok foghíjas hitelébe
bámuljátok foghíjas lapjait

mert folyamatosan bong bennem
hogy áldozat-világom teljének áldozom

disznó szentostya húsát
vagy gabonaszemek nekem rendelt
porrá tört kelesztett kemencés hőben
ropogósra sütött zúzalékát -

e nézőpontból húsimádó vagy vegán az
szinte mindegy

énértem vagy világom
hogy hízzak és hízzak
létszámomban természettestben
burján daganat

legalább ölnék
az tisztább viszony az elfogyasztott
áldozat utolsó hörgő magánya
kitépett növény illatkönnye gyümölcs
magva szakadása lennék egy az egyben

szent áldozás egy kannibál isten
futószalag-éhét tömendő
férgeknek hajított hús-vér áldozás
lennék a körforgásban
amit teljesen
összes kigöngyölt székletével
szégyellünk megvallani

(egy pasas azt tanította egyszer
szent titok-mentes józan pillanatában
hogy amikor eszel
kérj bocsánatot

mert te vagy a kenyér és te a bor
te vagy az összes érted adatott
megváltás bűnök bocsánatára)

Ferdítés a fényfestőnő tollán

kép: Sasa Gyökér

Sasa:

Sea of summer grass

Only birds lay down in it

taking a moon-bath

shizoo:

nyár fűtengere

madárcsicsergés ágya -

holdfürdőt veszek

csomagolás

most odahagyjuk a mesekertet a házat
ahol aprólékos gond és becsületkassza bizalma
gondozta pár napon át a magunkkal hozott
nyugtalanságot

megtölthettük örömmel mert helyén való
volt benne az ébredés
minden reggel illatárban született és
egyik sem kért magáért felárat

amit elviszünk nem fér a bőröndbe
hogy jóízűen nem fértünk a bőrünkbe
a tágabbra nyitott komfortzónát
a szemed csillogásában

jó hogy megtehettük és jó hogy
jól választottál otthonos keretet
az otthontól távolodáshoz -
megnőtt vele az életünk kiterjedése

most odahagyjuk hogy mások is
tapasztalhassák figyelmes békéjét
helyén való helyünk a szállás mámorában
mosolyod alá csiklandozó szeleket

gyere édes - amit itt felejtünk
furcsa mód amit véletlenül itt hagyunk
attól lesz több
a puszta pénzért megvehető pihenésnél.

Keszthely

A mesteri rendben szervezett
múlt árnya úri élet csábítása
a nagyobb felelősség a
nagyobb hatalomban
az ős szerezte származás jogán
a szükség szülte élni kell vele.

A park illendőn újraszűrt tavában
tükröződő kastélyépület
a bővítménnyel tágas kötelezvény
meg kell életeddel tölteni
ahogy a pálmaház megőrző melegében
virágzik hozott egzotikum.

Meg kell tölteni zenével és
vendégsereggel a tükörterem
csillárai alatt múlandó ünnep
tánclépéseivel a széles és
ameddig ellátsz birtokod világ
éjén fároszt csillagot ragyogjon.

Minden szobában egy vagy több
írószekrény szekreter cartonnier
almárium bonheur do jour vargueno
minden szobában kabinet gyomrában
megülő hírek szállongó világból
a fiókokban megőrzött levelek
és válaszolni szárnyas gondolatra.

Álomkönyvtárad terem ahová
feltétetett tudás szentelt egésze
mintaszerűen szabott polc-sorok
evidens rendjébe sorakoztatott
számos sor praktikum a hogyan
gyakorlati értelmes jegyében
s néhány mámortól éhes sor miért.

A méltósághoz ácsolt istálló ménese
gigantikus major udvarain
asztali minden jóra tartott jószág
pompád árnyékában az ameddig ellátsz
birtokod világ vályog kis élete
munkába szűkült jobbágy és cseléd
lávakő lábán a sorakozó tőkék
őszbe csorduló napfény-aranya
a tóra éhelt praktikus vitorla.

Látom és csodálom. Így kellene
somolyogja bennem a kívánás
de méretemben születés jogán
nem ez szabatott. S ha rám zuhanna
ajándékképp egy ilyen hatalom
csak mint torz utódok hullanék
közönybe és felelőtlenségbe
mesteri rendet rommá szabotálni.

Véghely volnék.
Ahogy a nevem, úgy 
hívnák a puszta önkényt.

üzenet katának (kielégülés után)

az egyáltalán nem háttér
hatalom szenvedélye a függés
csüggesztő függés a belőlük
kiterjedő erjedésből
sodort kötélen.

ezért bontaná vissza a
szabadrabságot - mi által
egyszerűsítve fizetjük a kurvát
akihez havonta egyszer elzarándoklunk
egységes tarifával ürülni.

drága katám nemsokára
eljárás indul ellenünk
üzletszerű kéjelgésnek minősül a
kifizetésed pedig amúgy
végre gyakorlottan nyalunk és
megtanultál tőlünk
kielégítően szopni -

ellep bennünket az együtt működ
és téged is berántanak a teljes
foglalkoztatottság nemzeti bordélyába
ahol csak ugyanígy
betömhető likak testképzete leszel

de a jognak asztalánál
ott ül majd a madám és
az ügyfeleid is alaposabban megválogatják
az árpádsávos nemzeti kidobók

csocsi katám félek már csak
néhány alkalommal találkozunk
ideje bevallanom hogy
ahogyan a sztereotipiákban
írva vagyon

kicsit
szerelmes is voltam beléd.

Hajnali hangok

Harangszó közelében távol
kikong a harang a világból
hang teste fülcimpán rezeg.

S te élvezed.

Ezt tanultad összesen: az élvet,
kikong belőled is a lélek,
bolygónyi kérget szemetel

méregnyi férged.

Harangszó közelítő teste
csak úgy a végletekig mehet el,
ahogy a te fajtád menetel

jajpuszta estbe.

Hang teste mérgedig rezeg -
oldódik távolérzeted,
elfúl tőle, elfúl benned is

a mind hamis?

Reggel van, élted nyarán telt
zengés hangjával kupán vert
ébredésbe árnyaló

hiába szó -

az istened kiábrándult belőled.
Harangzengés, jámborló előleg,
elnyom hangok habzó felszínén a

jajgó sziréna.

Zen-fotók: Stekovics Gáspár (81.)

kalász és kereszt

miértünk vetett,

magzó, szél fújt élet -

imád-e téged?

recenzi ó

kétség nem fér hozzá
hogy perfekt lételem
jelentőségű költő
könyvének légtelen
terében engem furdal
(hatvanhetedik oldal)
pár sort szentelt nekem
talán kétségtelen
vagy kétség nem fér hozzá
hogy én így képzelem
s e tisztes bélbelosztály
szerint elégtelen

*

begurultam a kórtermébe
biciklivel hogy jaj mi kéne
ál mában csengetek kicsit
egy nővért egy klasszik dokit
minek ma szépelegni
pöszögni érzelegni
pumpát szentelni jajnak
befordított a falnak

*

sebaj legalább láta
vagy látni képzele
a jelre jel használta el
szegény yorick ha kérdezel
csontnak minek saláta
se dob se szűrt maláta
bár nem vagyok se itt se ott
se trónbitor se trombitás
se szendergés se szundítás
se lét se lót se állapot
se költő éjfele

jól kitörölt vele

Egy reklámra

"olvasni menő"

olvasni sose

volt menő. ülő volt,

fekvő, olykor álló.

Megőriz

Mindenféle nyákozás

szeleiben is a reggelek semmihez

nem fogható íze. 

Meg ahogy

egy végigpörgetett kocka nap

után lapjára dőlve mindegy,

milyen szám.

Elneveted magad, mert

el kell - kell ez az el, a

ki tudja hová, a csak úgy fújjon

ebből a nyákszagból a szél -,

a végén (ha akarod, ha nem)

ébred a nyugalom, a

meghajlás; 

vagy van taps, vagy nincs, de 

mivel ott idő sincs, se az ünneplés,

se a közöny nem tart 

semeddig.

De most még tartasz,

fütyöréssz dallamot a 

kockadobáshoz.

Azt úgyis csak a kezed.

Mert a szádban a reggel, a délelőtt,

a dél, a délután semmihez sem

fogható íze. 

A világ rajtad fuvolázik,

és mindegy, melyik istennek:

imádkozik a dobogásod. 

 

Benne

Semmi különös. Azaz megint minden egyben.
Van ez az egy. Amiben nem különbözik az
artikuláció az ásítástól. Lomb karolta levegő
vagyok, levélizgató fuvallat, levegő karolta
lomb. Csivitelés és szemeteskukák engedetlen
zörömbölése. Alapzaj, erősödő városmormogás
és a bele hulló csend, ahogy kidobtad, de
mégis megtalálom. Egy és egy és egy és egy-
szerre mind egy. Semmi különös, csak ez a
mindegy. Hogy olvasod-e. Hallod-e, nézed-e.

Mert felnevetnek bennem a hiába ejtett
szavak, hiszen visszhang mind, visszatalál
és megül az elhagyott helyén. Préselt lapokból
gyűrt tornyaink alatt a saját céljaik a gazdik
lépteihez simogatják a kutyák. Lehet, hogy
neked nem szól semmiről, nekem ez egyre
inkább a minden, egyben. Mert van ez az egy,
amiben a különbözés sem különbözik
össze, magával. Nincs, ami bántson, van, ami
bánt - ez mind egy. Anyagában azonos.

Semmi különös. Mondhatnám, hogy a
szokásos csoda. Felkeltem, felkeltél, bögrébe
forraltam a fekete levest, de látod, ahogy
megiszom, a szívem kifehéredik tőle. Van ez az
egy, amiben a tántorítás csak a következő,
szükséges lépés. Szükséges lépés a hangokhoz,
amik jelentenek. Ezt a napot ajándékba adom
az isteneinknek, ahogy az összes többit és
ezt a napot sem tőled veszem el. Látod a
tenyeremen? Sebaj. Köszönöm a figyelmed.

Ferdítés köszönetnyilvánításból - Figyelők

Ferdítés köszönetnyilvánításból

Sasa Gyökér képe
June 2020

i thank You God for most this amazing
day:for the leaping greenly spirits of trees
and a blue true dream of sky;and for everything
which is natural which is infinite which is yes

(i who have died am alive again today,
and this is the sun’s birthday; this is the birth
day of life and of love and wings:and of the gay
great happening illimitably earth)

how should tasting touching hearing seeing
breathing any—lifted from the no
of all nothing—human merely being
doubt unimaginable You?

(now the ears of my ears awake and
now the eyes of my eyes are opened)

E. E. Cummings: Xaipe (részlet)




köszönöm, én Uram, ezt a csodákkal rakott
napot: a fák szellemét zöld ághegyen,
az ég valódi, kék álmát; hogy csodálatod
természetes, végtelen, hogy minden igen

(én meghalok, de most ismét érzem, élek,
ez a nap születésnapja, az élet, a szeretet,
a szárnyak születésnapja, meleg üdvösséged
úgy is, ha földem vissza nem tapintja egedet)

hogy máshogy kéne hallanom szavad, és látva
hogy lássam lélegzeted - vezérelj,
s bármi nő a semmiből - képzelt világba
hogy nőhet semmi bennünk, belőlünk a kétely?

(rájöttem, hallva hallak,
szememmel látva látlak)

shizoo ferdítése




Figyelők


amikor megülök a nyugalmad szélén, ahol
a fű, az ág, a bimbó, a lélegzet neked,
és felhőfoszlányaiddal játszik az elme:
szemed látja, minthogyha tényleg a
te halhatatlan tekinteted figyelne

amikor elcsitul - persze könnyű, mert
könnyű hallani az elcsitulásban,
ahogy nő a fű, az ág, a bimbó, ahogy
kifújja a levegőt világ és
fürdik más a másban

könnyű a figyelőket, ha látást játszva
nyugalmak az örök nyugalomban, ami
persze kavargó, zavart
párák golyónk-forgástól pördülése,
ilyenkor könnyű téged hallani -

add, hogy megtanuljam zivatarban,
ködben, csöndtépő zajoktól terhes
sötétben, gyáván hazug haragban
elhinni: neked élem, mert
itt csak a figyelmed valami.

Pihenőnapi program.

Ha nem lehet különbséget tenni, és mégis
kell. Kert és fűszerkert. Szükséged volna a
gyomok kitéphetetlenségére. És kellenek
az ízek is mert a távlatba vesző monokultúra
csak úgy telít, ahogy a látványa: hogy nem
különbözöl.

Valami kell. Legyen a sajt például levendulás.
A kenyér sokmagvas. A vaj házi, a húsnemű
ma reggel maradjon a bőrében. Vegyél levegőt,
mielőtt füstöt veszel magadhoz. Ha nem lehet
különbséget tenni, és mégis kell, akkor csókkal
ébreszd.

Mert valahogy még mindig különösnek lát,
különbözőnek. Fogjátok egymást és vigyétek
el egy gyermekkor pónira ültetett rítusának
gyökerében változatlan helyszínére. Ha nem
lehet különbséget tenni, akkor legyen erős
ami azonos.

Ügyelj az ízetekre -
ma készre főz a
rátok tűző nap.

Ha nem lehet különbséget tenni, és mégis
kell. Kert és virágoskert. Akár a gyökerek
a gyermekkorotokban - vezessenek ma
apró, örömet szerző haszontalanságok. Mert
nem különböztök. A tekintetben, ami a
kertben felragyog.







utóirat:

Pihenőm, édes
pihe nőm - ma elfújjuk,
szálljon a pitypang!