Elbeszélő költemény

Legszorosabb kapcsolatot

(ha úgy vélem, csak második a szeretet és

első a hatalmi ösztön)

a bántalmazóval teremtünk.

Oda és vissza. Ráhúztam a nadrágom, 

ő meg rám kiabált: fáj!

A jajszava csípés. Onnantól 

fájtunk egymásnak, hiszen odakaptam, ahogy

kisodortam a tapadós biciklis ruciból.

A legszorosabb kapcsolatot

(ha úgy vélem, Pálnak volt igaza:

mégiscsak a szeretet a legnagyobb)

a bántalmazónkkal teremtjük.

Odatartottam a másik orcám helyett

az ujjam. A nyilvános WC viseltes

padlójához, ahova fájni esett.

Felkapaszkodott rá és 

mászkált a kezemen.  

Átballagtam a Pizza Forte

átvevőpultjáig a rendelésemért,

(fogarasi Tesco - hétköznap, üzem)

és fél kézzel beügyetlenkedtem

 a táskámba a más ennivalóját. 

Legszorosabb kapcsolatot

(ha mégiscsak a hatalom 

nyelve a nyertes)

a bántalmazóval teremtünk.

Türelmesen elbabrált a felület, 

a bőrömből kiálló szálak,

a biciklis kesztyű és a belőle kiálló szálak

elmélyült tanulmányozásával,

a bántalmazóját tapogatta

amíg a pultos kislányok megcsodálták,

jé, milyen helyes, milyen 

kis fiatal, fiatal dongó!

A legszorosabb kapcsolat

(ha legnagyobb a szeretet)

a bántalmazókkal alakul ki.

Mert a szabad levegőn aztán

elengedtük egymást. Mert ez a szeretet,

a legnagyobb. Bántalom érte,

és engem is bántalom ért - sejtelmem sincs,

milyen kiváncsiság vitte a nyilvános WC

hipószagába, de kihoztuk egymást - 

kihoztuk egymást a szituból.

A legszorosabb kapcsolatot

felszámolta a légmozgásba göngyölt

pollenek üzenete. Úgy néztem utána, 

hogy lám, belecsomagolt

a világba, ahonnan 

(ha mégiscsak a hatalom akarása a nyertes)

kiemelkednék, minden igémmel külön álló

uralomnak -

A legszorosabb kapcsolatot

göngyölte körém, ahogy az avulni

épített romból visszatalált a szelekbe -

úgy néztem utána, hogy lám, a legnagyobb:

szabadon szerethetünk. 

Felszámolva a bántást, amit aztán

kifizet a világ.

(-)

A legjobb barátod

Rudinak

A rendeleti kormányzás újabb áldása:
törvényben köteleznek,
hogy legyen egy képzeletbeli barátod -
mépedig ugyanaz, mint az övék.

Ezzel együtt diszkrét és kedves,
nálad jobban kezeli az adataidat,
jót akar neked, hihetsz neki,
az érdekedben jelent.

Minden értelemben az érdekedben
áll, hogy legyen, nemcsak azért,
mert büntetik, ha nincs:

hiszen egyedül vagy. Mint az ujjad,
egy buborékban egymást zavaró zaj
lájkbajnokaként, szétesett
család zárványa, egymást firtató
figyelmek hiátusában.

 
Legalább lesz, aki tényleg meghallgat
eztán, legalább nem magadban beszélsz.

Természetrajz, Nárcisz álmodik

Természetrajz

Ebben a tükörben a legjobb szándékkal
is csak a felnőtt tartalom. Áttűnnél a foncsorig,
és tovább. De lóg rajtad a zsákban
és nem szüremlik át. Torkodon akad
a fénnyel nyelés.

Vannak napok, mikor felakasztott ernyő
maradsz kollégium közös mosdójában.
Nem leng, csak lóg. Ahogy a zsákban
otthonról felejtett, egymás fájdalmából
csöpögő méreg.

Tényleg megfigyel és nehezebbé tenné
a rád párálló felettes világ? Miféle föld fölötti
arc. A figyelme szégyell. Látod, megint
nem állod. Nem állod meg. Elásnád.
Hogy kinőjön.

Mert hátha élet. Vagy legalábbis
kicsit kevésbé fuldoklásig fénytelen
tükröződés. Nem állod a tekintetét.
Pedig ő te lennél. Vagy legalábbis
majdnem, mintha te.

A legjobb szándékkal vannak napok, de
elmosódnak a megvalósításban.
Szégyell, feledne. Az álma látszó téglák,
romépítés és szöszsötét, szelíd közönnyel
hiányzó üvegek.

Nárcisz álmodik

Szerves kietlenségben meglapuló
ugrásra kész párák.
A hajnalomba kúszott egy verzióm
teljes, nyilvános megszégyenülése -
és hiába a tükrök másik oldalán
(a liftbe lépve nekik-
magamnak mindig köszönök),
a leszállító érzés iránya bélyegem:
nincs béke a bolygóm magszívében.

A lehelt lelkek szégyenen röhögnek.
Ágyékba lőtt billiárdgolyó a
párasóhajban tolongó
milliárd halott.
El kéne engednem önmagam,
a kietlenségbe tölthető
napfalatra várva.
Holnap kisüt. Vagy holnapután.
De addig verziókat átitató szégyen
lefullasztó frontátvonulása.

Háborús versek

Simon Mártonon kívül bárkinek

A megvilágítás lényegében nem változtatja meg

az áthaladást, alatta, vagy fölötte.

Pontosan ugyanúgy veszel levegőt.

Mindegy, ha bohóc. A napnyugat utáni

nyugtalanság nem meséli másképp,

hogy kell-e a lufi. Egy vagon lufi,

alászállás előtt.

Vele szemben egy manipulátorkar

biofüggeléke épp ilyen viszonyokat rendez át

egy távolból szálló robbanással.

Szomszédból málló minden. Messzebb van,

elfárad, egyre hátrébb szorul

a hírszerkesztők értékítéletében.

Pedig a megvilágítás lényegében nem változtatja

meg. Ügyetlenül megírt, rosszul előadott

közepes színvonalú kurzusdráma.

Vagy nem. Egy közelkép, ahol

merev tekintettel tapogatnál

egy rögök közül kiálló, ernyedt kislánykezet.

Veled szemben a manipulátor. Szar,

hogy az üvegen át nem látod a szemét.

Mindegy, milyen pozíciót foglal 

az értékítéletedben. Mindegy, hogy éppen

vesztésre, vagy győzelemre áll.

Kihűlt ujjbegy végén köröm alá szorult föld -

visszavonhatatlan a részvételed.

Áthaladsz, alatta, vagy fölötte. Rajta át csak

ha majd idáig ér. Ha mégse, akkor is

homlokodra vési rögéhű bélyegét 

az úgy éled meg, mintha mese volna.

Nem jár

Nem jár, csak adható

a társadul szegődő tanösvényen

előled szaladó csend.

A kicsomagolás zizgését, a zacskók

gyűrését követő a szemetesekben.

A társadul szegődő elől nem futó

árnyékfénytáncban lakó.

Meg a szakadozó szívritmusé

az odahagyott kórteremben.

Nem jár, csak adható a város. Ahogy

az automatikusan adott jó étvágyat,

néha akadoznak a gépezetek.

Szakadoznak a szálak, amiken

lóg ez a társul szegődés

a kapaszkodó levelekkel.

Előled nem futó ösvényen

csigamód haladó másik irányok:

választhatnád magad.

Nem jár, csak adható az eltévedés,

ami nélkül sose érnél haza.

A társadul szegődő szakadáson

át kell bújni hozzá.

Hogy megérinthessen az alkony,

ahogy a lepedőn motozó

búcsúzó ujjak csendje.

Nem jár, csak adható, hogy

ebédet vigyél léteink fosztó,

szörnyeteg akaratnak. 

Nem rajtad múlik, 

ha majd csak vacsorára fogy el.

Verebek és Galambok

I'm Lovin It - vagy valami hasonló
tésztaszűrővel szaggatott beszéd:
a gyorsétterem légkondijában
gyerekfelnőttek zavaros
csivitelése cirkulál.
Ki, hol, mikor, hogyan veszítette el,
meg mit talált helyette -
elhallgatom. Papírzacskó zörgésére várok.

Aztán pár méterrel és órával odébb
egy másik peremre vágyó zacskó
sürgetése közben szinte
szóról szóra, mégse ugyanaz.
Ezek felnőttebb gyerekek.
Sikamlósabb a burukkolás.

Mintha ott se lennék -
galambok, verebek. Rám nézvést
fekete tollak égsutrálása rémlik -
persze a varjú is csak miabánat.
Burger King menüt -
tűzön grilleznek '67 óta;
és még mindig nem készültem el.

Város utca ötvenhat

A megjegyzés rovatban ott a kód, tehát 

az időutazó csengetés nélkül hatol be,

nem is először, de ennyire későn még soha -

annak a két asszonynak mindenképp

szorongást keltően későn, akik

a lifttel épp leérnek, hogy megsétáltassák

a félsötétben az öreg kutyát.

Az időutazó már félig 

nyitná a liftajtót nekik, amikor 

a fiatalabb öregasszony: nenenenene!

köti az ebet, kapkodástól lassan,

létük őszes pofájú őrét, aztán

maga nyit magának -

akihez hozzáöregedett, a bottal 

az időutazó fémparipájának pislogni hagyott

lámpája felé int: fél tőle, nagyon, nagyon

fél tőle, nem jó ez így, fél tőle -

kopog a szóhoz a bot,

bothoz a zsolozsma, bár az eb,

a vén, fogatlan bolhazsák az időutazóra

s a vaslovára ügyet se vet;

félig nyitott ajtón surran utána 

a másik, aki hozzáöregedett,

vakolathoz málló vakolatpor, 

kikerülve az időutazó auráját -

a további szép estét-re ugyet se vetnek.

Fenn, a hatodikon az időutazó

kényszerűen a földre tálal,

mert az éhek ajtaja összevont

szemöldökfával zárva marad -

érintkezésmentesen próbál

visszaszállni ő is az antik,

nyikorgó liftbe, kijutás közben 

nyitva hagyva az ajtót egy másik lakónak,

szintén biciklis, itt, ebben lakik,

komolyan meglepi az udvariasság,

Itt minden időugrásnak ára van:

kijutás ára, testvéráldozat,

legyen szép estéd... jó munkát... -

az időutazó emlékezni fog

az arcán összefagyó érzelmekre,

ahogy hazaérve elnyelte a múlt: 

éjébe fordult, idekövült

házforma rettegés.

Alkalmi vers Galló Áginak

Macska a forró bádogereszben

— ∪ ∪ / — — / — ∪ ∪ / — — (— ∪)

Galló Ágnes

(zoozoo.hu)

Macska a forró bádogereszben:
vén a cserép, ám őrzi az álmát,
szunnyad az apró, karmos egérvész,
járja az álomtelje világ át -

járta az álmot, sokbirodalmas
nagyhatalom jár így tova-szerte,
macska a forró bádogereszben -

míg a világ fel nem csiripelte.

Suzon dala

 

Éduárd Manet: Un bar aux Folies Bergère

Nem, monsieur. Nem végzek ma sem korábban. 

Pitymallat előtt nem. És este se 

akarjon engem festeni. 

Ne vetkőztessen a tekintete. 

Méghogy itt! Hogy rajtam nevessen 

az egész abszintpárás, mámoros terem! 

Hiába kínál többet. Megbocsásson 

monsieur, de nem. 

(Mögöttem az tükör? És én és ön látszunk 

egy mögöttes, elcsalt rajzolatban? 

Meglátott tényleg valamit a szememben, amit nem egy 

pult előtt könyöklő alaknak tartogattam? 

A kiszolgálót, ahogy kiszolgáltatott? 

Mellünkre tűzött virággal, amíg a párlatok 

az üvegekben tovább erjednek, érnek - 

céllövöldében agyagbáb ragyogásunk, 

amit csak festék öltöztet fehérnek, 

hisz tépázzák magvas találatok; 

hisz úgy engedünk egy sötét kapualjban 

a vágynak, ahogy a bagzó állatok?) 

Nem kéretem magam. Láttam, amit. 

Ön is csak elküldene. 

Ne akarjon engem festeni. 

Ne vetkőztessen a tekintete. 

Lehántaná rólam azt a keveset, 

mit meghagyott viseltes szégyenem? 

Bármennyit kínál. Megbocsásson 

monsieur, de nem. 

(Szép vagyok. Igen. Ahogy a pír 

elönt és felragyog. A veszteség, amin tűnődöm. 

Meglátott tényleg valamit, 

ami a szememben túlnőtt az időmön? 

Most már örökre férfiszemek 

betevője? Előre érzett bánat? 

Ugyan melyik szép leány ne akarna 

öröklétnyi bámulót magának? 

Elkészültünk, monsieur. Magára vessen. 

Elvett ártatlanság és felvett teher, 

tekintet, hogy sose éri meg - 

ennyi, meg ennyi. Én így számolok el. 

Megkérném: fizessen.)

Közjáték (13.)

"A hívószó legyen a nyár, de mindenképp rakjátok bele a mennykő 

(esetleg ménkű) és a hungarocell szavakat! 

Komolyabb kihívásként rímhelyzetben!"

Kiss Judit Ágnes, a Közjáték csoportból

wakį́yą


Látod, Mennydörgésmadár,
hogy megint mit csináltál?
Tornyunkba fészket ég a kár,
komor dühöt vet égre nyár -
keserves aratás vár!

Hungarocell - ég, ellobog,
a szigetelés lángol -
Tornyunk szegény recseg-ropog,
alaptól csúcsig tántorog,
kibillen a világból!

Felmászom én te Églakó,
vízpára lepte tolladig,
tornyunkba fészke nem való,
hol énekes harang a szó,
fel én, ha fényed elvakít -

mert szíved éhe érdekel,
a szíved, Messzezengő!
Mert nemcsak éhet énekel.
Nem érem el? Hát égjek el!
Úgyis kitéplek, Mennykő!

(Nem elengedhetetlen, de az értelmezésben segít, ha valaki szereti Neil Gaimantól az Amerikai istenek c. regényt)

Közjáték (12.)

"Szóval a játékot Jónás Tamástól loptam, és nehéz lesz! 

Fogd egy saját versedet, és írd át azt. 

Más formába - ez a hasznos gyakorlat. 

Vagy költsd át - ez a nézőpontváltást segíti. 

Nem lesz jó érzés! Illetve jó, csak nem kellemes!"

Kiss Judit Ágnes a közjáték csoportból

Feliratkozás egy nyilvános WC-ben

a keresztnevem anomália
avagy hogy máshogy lehetne egy keresztnév pogány

jöttem Duna-partról déli leverten

nyughatatlan fővárosiak nyugatra mentek
az én Nyugatim pályaudvar

van az a pénz
nekem soha nem fizettek annyit
kis zsé kis foci
zsé kategóriás

pénzért szopok

ősi jussot integettek busz ablakán át
a benzint izzadó óriások
de én mindig a szomszédban laktam

a keresztnevem anomália
ez a paraszt sose válik vezérré
a sakktábláján

*

gyökérkezelésre járok
így hívják, mikor kitépik a gyökereim
pátosszal érzéstelenített
tágra tátott pofával

plakátköpenyes doktor konzultál a számban
nyelvem rátapint a keletkezett lukakra
szuvas fémízű kiejtett mondatok
irgalom anyja, ne,
hagyj el.

öblítsen
köpjön

fülembe forró ólomzenét
csöpögtet a bedugott hallgató
ne kelljen utazó
elektromos ízében közönség

ezt az emberséget
ha kenyér volna se szegd meg

*

egyik kávé a másik után
de szép is volt Istenem!
azok a nemalvások a mások
bőréből áradó csendbe

mellévizelni bárki tud

hisz bűnösök vagyunk, akár a többi nép
ha hiszed, ha nem: ez ima
összegyűjtöttem ebbe a turkálót hirdető
könnyen gyűrődő nejlonzacskóba

jaj nézd kész ez a vers is
ez teljesen kész

Eposzi kellékek egy nyilvános WC-ben

Férfiuról szólj nékem múzsa ki épp kiokádja -

földúlván testes televényt, kikukázza a magvat! 

Hát, Leleményes Odüsszeusz ezt most buktad, a csónak

hol, fasz tudja milyen habvízen inog bele nélkül -

nélküled, ember. Szép. Kiürültél. Szkülla? Kharibdisz?

Kurva fajansz viharos kőpadló-vízen, a nyilvá-

nos WC iszamós-hugyos alján, dűlsz bele, szédülsz,

szép. Kiürülnél, ja. De a mérgek a véred, örök-

séged mámorigézett kútjaiban kuporognak,

porló kólabeteg, ezt nem tudod így kiokádni. 

Buktad a csatlakozást, tökfej. Ez a Bárka ma elment.

Nincs. Csak a mérges kút, ahová - meg persze ahonnan.

Fel, nyugatabbra, azaz nyugalomba, naná, ez örök vágy.

Hirdeti firkák filctollas, karcolt, belevésett,

falra, a tört csempére betűzött, mennyezetig rótt

össztömege: ma dögölj meg. Látod? Még ma dögölj meg!

Nem vár Pénelopé. Kirkéd is csak haverodnak

térdel - tán pont most a Tilosban. Lásd, fasza támpont,

már majdnem nem szédülsz, tengeri vándor a fülkéd

trójai rossz falovában - lásd, fasza támasz az undor...

Térdelsz. Ez van. Walkman-dugta füledben a Kontroll,

drótját összeizélted, nem gond, ezt se ragozd túl -

széttépett Dionüsszosz! Tedd, hogy még ma dögöljek

ebbe. Bele. Blöh. Pfúj. Félig teli, félig üres zacs-

kó féléletem érje el ebben a szennyben a végét.

Nincs haza. Nincs a gyerek, sem a szürcsölt reggeli kávé,

hogy kimosódjon a szájból, hogy kiürüljön a felnőtt

roncs, akivé buditok talajára lerogyva igézett

sors? Választás? Kurva hiánya? Blöh. A faszom sem

tudja. Anyu! Lásd... Kész ez a vers is. Kész ez a vers is.

Karrier tanácsadás

Gurulva a város garatjába
a gyomra iránt - többek közt nekem
jutott a tisztség, hogy jóllakassam -
arra gondolok:
a karriervággyal úgy kéne bánni, ahogy
a paraszt bánt a maggal.

Elveted, amikor bogarat ültetsz
a főnök fülébe, amikor frappáns
kiállással véteted észre magad a tulajdonossal,
aztán meg is fogalmazod, részletesen, valamilyen
mentoralkatú főfasznak -
ez a szántás, a boronálás és a
magvetés.

Aztán eljön a karriervágy tele. Amikor
nem tehetsz érte semmit. Nap mint nap
nem tehetsz érte, bár egyre inkább nyűg,
a kukoricamorzsolás, a bála szénát
berángatni a paták alá, miután
a szart kihordtad - mindig az tart a
legtovább egy munkanapban, amikor kiganézod a
kollégák szirszarát, a
figyelmetlenségből és fegyelmezetlenségből
megesett elbaszásokat az elvégzett
de kudarcnak ítélt melók
veszteséges trágyadombjára -, szóval
eljön a karrier rosszkedvű tele, amikor
moccanatlannak és moccanthatatlannak látszik
az is, ami amúgy gurul.

Sziszifuszkukackarrierlétrapontkom.
Ezt nem kibírni kell, hanem szeretni. Furcsa
mód a hiteled ezek a gyalázatig unt, redvás rutinok
vajazzák.

Amíg aztán kikeletkor értelemszerűen
nem is juthat más a management eszébe -
bár onnan még hosszú, keserves, időjárásnak:
borzongató szél- és gazdasági környezetjárásnak
kitett hónapok következnek az első,
reményeid szerint bőséges aratásig.

Ami amúgy szintén munka. És
akkor jársz jól, ha minden porcikája,
az egész folyamata a helyén ül a fejedben, és
nemcsak a vége, de az egésze
esik jól.

Ez egyfajta földműves-zen -
benne maradni a flow-ban, bármennyire is
undorító leveket ereszt a csizmád alá
az indusztriális trágya.

Kiszárad

Most az előérzetekkel dolgozol,
a részletek megtalálhatók
ki nem adott összes verseidben.

Csalóka dolog saját kútfőből, ha
épp a figyelmen kívül hagyást gyakorlod -
ez is lehetne utolsó éberség,
ha vennéd a fáradságot és
merítenél.

Észak csókjában fürdeni
indulsz délelőtt -
legalábbis ez volt a levetített előzetesben.
Amolyan Júdás-csók -
elárulja a bontakozó rügyeket.
Júdás-csók? Ugyan. Senki
hatalom nem fizet érte.

Te megfizetsz majd -
de ez a dolgok szokott,
fordított rendje.

Zsebedben ott csörög
a fordított rendben nem kapott talentumok
hiánya.
Fizess ki belőlük egy napfénnyel
mélyített délutánt.
Amikor egyedül vagy várakozás
ablaktalan cellában, de
tudod, hogy odakint kisütött.

Csalóka dolog saját kútfőből, ha
a figyelmen kívül hagyást gyakorlod -
előérzetek patadobaja
a szívdobogásod -
a kiszáradó koszorúerek
oda se engednek a kúthoz.

Közjáték (10.)

Egy régi japán haiku:

Könnyes az arca.

A gyermek az égről

A holdat akarja.

Ha egybeolvasom, kis prozódiai engedménnyel hexameter.

Tehát haiku-hexametereket kérek, ahol a tördelésen múlik, minek olvassuk.

Kiss Judit Ágnes, a Közjáték csoportban

tündevilági
eged csak a szívdobo-
gás tapogatja

*

Kis renitens,
rügyező szederág, te bohó,
hova kapkodsz?

*

Hold, nyomorult -
pofidon nyomokat ta-
posott az az Armstrong...

*

más kötelék, se-
regély kavarog bele,
hull a galambraj

*

létre-merült Du-
racell-nyuszi, kűzdj, nosza,
fuss neki: légvár.

Az Olasz

Hármunk közül

valakinek meg kell nyomorodni

az országúton.

Öt bikaborjúból egynek

be kell mutatni a

legyőzetés áldozatát.

Hogy odakerülhessen a nyolchoz

aki fél.

Naiv hitek és az élet csodája

másképp nem érnek képpé.

A film elsősorban mozgó kép.

Kép és zene. Párok és beszédek.

Csak ha félsz, úgy

válik az egész páratlanná.

Hogy elfojtsák a pillanatnyi örömök.

Az édes élet. Hogy nevet kapjon a

leselkedés. Elkapott pillanatok a

beleegyezésed nélkül.

Még ha nem is kattintasz, lehetsz

paparazzi?

Csak úgy lehetsz magad lesője,

ha eljátszatod magad egy baráttal.

Vagy ha lefújod a régen várt forgatást.

Felöltözve is érezheti magát

az ember fia-lánya meztelennek.

Porörvényt vet a bohóc cipője -

aztán egy törpe apáca lecsalogat a fáról.

Mennyi félelmet kellett

elfelejtened,

hogy lecsalogathasd az estébe

a hold hangját?

 

Naptárazás

Játék a Kalamáris-csoportban, a heti feladat: Naptár

Nálunk naptárkultusz van. Az asztalomon
heti tervező. Kézügyben a félbőrbe kötött
notesz. Egy jegyzettömb a határidőknek. A
falamon cuki cicás fali. Kaptam. A szeretteim
születés- és névnapjával. Az előszoba falán
a közös fali. Elegáns, artisztikus. A közös
dátumoknak. Nálunk naptárkultusz van, és
az év első hete a naptárazásé. Mindent
beírunk. Előre eltervezzük az év bizonyos
kiemelt szakait. Megszületik az éves
szertartásrend, ahogy aztán majd havonta
a havi, hetente a heti. Beírtuk az évet, a
januárt, beírtam a jövő hetet. Most már
nincs más dolgom, mint írás szerint. Mindent
az írás szerint. Ez egy teljesen kiforrott, évről
évre pontosan betartott liturgia. A véletlennek
esélye sincs. Így részünkről apokalipszist
már megbocsáss, de idén sem tervezünk.