Elbeszélő költemény

Legszorosabb kapcsolatot

(ha úgy vélem, csak második a szeretet és

első a hatalmi ösztön)

a bántalmazóval teremtünk.

Oda és vissza. Ráhúztam a nadrágom, 

ő meg rám kiabált: fáj!

A jajszava csípés. Onnantól 

fájtunk egymásnak, hiszen odakaptam, ahogy

kisodortam a tapadós biciklis ruciból.

A legszorosabb kapcsolatot

(ha úgy vélem, Pálnak volt igaza:

mégiscsak a szeretet a legnagyobb)

a bántalmazónkkal teremtjük.

Odatartottam a másik orcám helyett

az ujjam. A nyilvános WC viseltes

padlójához, ahova fájni esett.

Felkapaszkodott rá és 

mászkált a kezemen.  

Átballagtam a Pizza Forte

átvevőpultjáig a rendelésemért,

(fogarasi Tesco - hétköznap, üzem)

és fél kézzel beügyetlenkedtem

 a táskámba a más ennivalóját. 

Legszorosabb kapcsolatot

(ha mégiscsak a hatalom 

nyelve a nyertes)

a bántalmazóval teremtünk.

Türelmesen elbabrált a felület, 

a bőrömből kiálló szálak,

a biciklis kesztyű és a belőle kiálló szálak

elmélyült tanulmányozásával,

a bántalmazóját tapogatta

amíg a pultos kislányok megcsodálták,

jé, milyen helyes, milyen 

kis fiatal, fiatal dongó!

A legszorosabb kapcsolat

(ha legnagyobb a szeretet)

a bántalmazókkal alakul ki.

Mert a szabad levegőn aztán

elengedtük egymást. Mert ez a szeretet,

a legnagyobb. Bántalom érte,

és engem is bántalom ért - sejtelmem sincs,

milyen kiváncsiság vitte a nyilvános WC

hipószagába, de kihoztuk egymást - 

kihoztuk egymást a szituból.

A legszorosabb kapcsolatot

felszámolta a légmozgásba göngyölt

pollenek üzenete. Úgy néztem utána, 

hogy lám, belecsomagolt

a világba, ahonnan 

(ha mégiscsak a hatalom akarása a nyertes)

kiemelkednék, minden igémmel külön álló

uralomnak -

A legszorosabb kapcsolatot

göngyölte körém, ahogy az avulni

épített romból visszatalált a szelekbe -

úgy néztem utána, hogy lám, a legnagyobb:

szabadon szerethetünk. 

Felszámolva a bántást, amit aztán

kifizet a világ.

(-)

Aranykapu

A rejtekút nyilvános, csak bújjatok rajta,

amíg nem rázódnak szét az eresztékek -

bár minden áthúzó métered zenélik

a téltől elpattant szegecsek híján

bizonytalan tartású fedlapok.

Szólnak, hol nincs alatta fém,

már szinte rozsda se.

Az idő megette, az elhanyagolás

művészetét tanulhatjuk rajta,

miközben guruljuk. Fojtott, fulladó,

tüdőbeteg beszéd ez, szájodva-szag,

csak utólag esik le, hogy áthúzva rajta

mi is másképp vettünk levegőt.

Igen. Pedig a levegő itt szinte tiszta -

az elhagyott ipartelep fémforgács szagát

elhordták az utolsó,

még használható szöggel.

A rejtekút nyilvános, sokan járnak rajta,

az erre dolgozók és erre lakók,

önzések időluk foltjai.

Mind azt reméli, hogy majd nem alatta -

hogy húrja másik alatt pattan el.

De kuss. Jobb, ha nem figyel hatóság,

karbantartó, volt tulajdonos - 

elejtették rég, és jobb, ha nem figyelnek:

csak lezárnák. És ungot-berket kéne

kerülni nélküle.

Hát. Jobb ez így. Gyerekdalt dúdolok.

Pedig az a szexről szól. Ugye.

(-)

A legjobb barátod

Rudinak

A rendeleti kormányzás újabb áldása:
törvényben köteleznek,
hogy legyen egy képzeletbeli barátod -
mépedig ugyanaz, mint az övék.

Ezzel együtt diszkrét és kedves,
nálad jobban kezeli az adataidat,
jót akar neked, hihetsz neki,
az érdekedben jelent.

Minden értelemben az érdekedben
áll, hogy legyen, nemcsak azért,
mert büntetik, ha nincs:

hiszen egyedül vagy. Mint az ujjad,
egy buborékban egymást zavaró zaj
lájkbajnokaként, szétesett
család zárványa, egymást firtató
figyelmek hiátusában.

 
Legalább lesz, aki tényleg meghallgat
eztán, legalább nem magadban beszélsz.

BúraDerű

A nyelvében élő nemzetközi nemzet
(rés a résben, munkagödör-bástya,
kifordítom-befordítom, nem tömődik el)
Fertő úti kalandjában pont az volt a szép,
hogy nem volt kaland. Szokott rutin,
abált szalonna, hagyma és kenyér volt,
akkor is ha gőzgombóc, vagy gyóza,
illatos-omlós, édes-savanyú
honlakás a vaskos vereségben.

Idejöttök és megtanultok tőlünk
(vendég és munkás, családtag és bébi,
pocaklakásból másodikszülött)
nagyon hamar pont úgy magyarogni,
ahogy mi szoktuk. Szokott rutin:
panaszhangolt búbánatos búbán
géplován vélt elégtételt keresve
előz, üvölt ki, töri, de így is értem -
az akcentusa megröhögtetett.

Testvéreim az Urbán gügyögésben!
(Apák, fiúk, leányok és anyák,
repeta-taták és repeta-nyanyák)
Legyünk már egy picit szabadabban
felszakadó egymást röhögések,
tortakrém, tejszínhab, gesztenyepüré,

baklava-bülbül, bubble tea -
ürítsük fenékig, hátha elfogy egyszer
a rossebette belebútt-a-gyász.

Sale

 

A sorban előtte, neki háttal.

Mert minden sorban van, aki elöl.

Makettnadrágok plázahűvöse

kedvéért tovább fűtött utcák

forgalmi helyzetében dobozlakók,

makettjárművek terepasztalon -

ne nézd ennyire felülről! Neki háttal

áll, aki előtte állt be. A dolgos élet

kényszerszünete. A várakozás,

hogy elkészüljön, aki előtte

ért ide. Meg aki még. Majd sorra

kerül. Amikor rákerül a sor.

A sorban előtte, neki háttal

ugyanúgy elárult életek

gyakorlatias türelmetlensége.

Makettnadrágok, terapeuták,

asztronauták, üres szemű ufók -

ne nézd ennyire felülről, angyal!

A dolgos élet dologtalanul 

töltött percét is őrizni kéne!

A kényszerszünetet. Bár most

tényleg soká tart. Mi van ott elöl?

Mi a toszért nem halad előre

a nekünk rendelt sorra kerülés?

Mozgókönyvtár

Az összes felfelé cipelt módosítása -
szortírozni a fejben teli zsákot. A katalógus
nem felejtett resztlijét. A nehézkedés
felszámolása jönne. Tornyosul a feladat:
letenni a fel nem emelőt.

A nem felejthetőt. Pedig igyekszel egyre
komolyabb hézagokban keresni, az
elmozduló polcok közti résben
a rövidebb utat. Liftet, hiszen a grádicson
fölfelé lehúz az olvasat.

Könyvtárak vannak a fejedben, szekrényeik
közt hűvös, távolságtartó hallgatás.
Kimerült csönd, a nagy viták után.
Mert meggyőzhetetlen a másik kiművelt,
világot akaró meggyőződése.

Felfelé mozgó - értelemszerűen el
kellene engedned a meg nem győzhetőket,
mert a csendjeik közti szelephézagokban
egyre vastagabb rétegben ül
a por a porhoz kétségbeesése.

Varázslóinas

Kivagyiság és pökhendiség és
kihaénnem számos alkalommal
vezettek keservest énekelni
kísérőzene szembeszelek
szánalomszoknyája mögé.

Még ilyenkor is mögé - nem te
voltál a városkoncertterem
jégbe hűtött koktél szólistája.*
A kórus voltál. Összefoglaltad
a mások által légbe rezgetett
feszültséget kottázó szólamot.

Vidd mélyebbre a hangod -
ez még nem a korodhoz illő
mesteri tónus. Az inasa játssza
el így mindenki szemében
a gazdája nehezen megszerzett
drága hitelét.

Kivagyiság, versenyszellem és
a startkőnél ragadtak gyávasága -
idén sem hívtak a Ringbe
a titkon remélt szerepben
igazi színpadon a lényed
szivárványát kiénekelni.

*Igyekszem úgy intézni, hogy a mellőzöttség alaptónusa ne akarjon ennél is újabb verset - legyen ez az utolsó ilyen. Ennek a (csúfolódjunk) alműfajnak az általam írt legjobb példánya Farkasnémaság címmel 2020 áprilisa óta díszeleg e blogon.

A hadjárat végén

Győzelmi jelentésünkben túlzás
nélkül állíthatjuk, hogy a
rugalmas elszakadás a valóság
fenyegető nyomulásától
teljes sikerrel zárult -
akár egy elviselhető veszteséggel
zsírozott bunkerajtó.

A végső közel, ez a harc lesz, és
győzelem, már gyakorolják
hadaink a diadalmenetet,
fegyelmezett, tömött oszlopokban
kiteljesül a tartós béke:
örök világosság fényeskedik neki.

Szórhatják ránk a mémek
fizetett propagandáját,
a kiporszívózott szőnyeg
bombázása a besározót
sározza össze - legalábbis
a hadak állását kirajzoló
térképetájainkon.

Hiszünk a teljes és végső -
de ezt már mondtam. Most
harcosokra van szükség,
törvényt bont, de eljön még a
narancssárga minapunk,
kiteljesül a jóslatok
dodonai tartalma:

aki lámpást gyújt, az
sötétséget is teremt körülötte.

Arctalanság

 Kertész Imrének (oda, ahova)

Bárki lehetnél. Ez a bomlasztó
alapállapot amúgy üzleti érdek -
tényleg bárki odaképzelheti magára
azt a párducmintát.

Ez a felszámolás amúgy hatalmi
alapgesztus - bárki
képzelheti úgy, izomból is
azt a vicsorgó ösztönt viseli.

Odaülhet a bárki, odaállhat
a diorámák egy pillanatába,
legalább a képzeletében. A térben,
ahol a vágyaid időbe csomagolnak.

Konzumbolylakó -
tömegcikk-istenségek
völgyében járok.*

Ha kiszabadulok valaha, ezt hirdetem
filippieknek és korinthosziaknak.

A kirakatok és léteink babáinak
éhek töltésén túl is arctalan,
fényektől ékes boldogságát.

*A beillesztett haiku eredetileg Birtalan Zsolt egy képe alá született haiku-füzérből való - egy szűkebb formája ennek bekerült anno a Shizoo-kötetbe is.

Munkálkodások

Bontásból törmelék jutányos áron,

ostrom vagy prosperáló érdek omlasztása,

Isten az atyám, még a Szent Tereink is -

a márványborítás egyben leszedett

újrafelhasználható reményei:

hogy az öröklétnek. Vagy legalábbis

egy újabb hetet kibír még a hitetlen tűz alatt

tartott erőd, ha kevés oroszlán

bújik kazamatába a szakadatlan,

megafonba üvöltött puskaporszagban. 

Bontásból származó egérnyi érdek:

bennünket is csak a megmenekülés izgat,

csak az el innen, ugyan hova -

bár még tart a szentmise, ne fészkelődj,

énekeld, hogy szent vagy, uram, szent vagy,

ne hagyd szét híveid a bajban.

Hogy az öröklétnek szóló munkálkodások

az Ötödik Birodalom vereségének évében

befoglalják a hit vidámait

az összevont szemöldökű, golgotai keretekbe.

Bontásból rakott új paloták

fészkes fenéi gyűlnek, akár a megadás

a Második Ostrom zsoldos szégyenébe.

Kevés oroszlán, vagy szétfutó egér-

had bomlik téglapor rakaszokba így,

beszennyezett egek. Ne kukacoskodj,

nem képvisel értéket a túrás.

Hogy az öröklétnek képzelsz, természetes,

de pillanatnak élsz. Legyen áldott emlékű

áldozattá, súgod, megint valaki más.

Átirat (harmadik félidő)

Velem vagytok a gyávaságban,
megszólalásokra göngyölt hangfogók
tétova gyermekei -
de most annyi harsány és öntudatlan
öntökönlövő harsogja magát
rekedtre, hogy szinte
lázadásnak tűnik csöndben észrevenni

a lepukkant kanyar után az
ottfelejtett, míves házioltárt.
Kertek robbannak a gangok
gyalogsági négyszögeibe,
függőkertek sorozzák a függést -
miközben ez a tavasz is túl hamar érik
kiürült szemű anyává. Páratlan

 
és még páratlanabb lényegünk
kivagyi templomtorony kiállás
szeretne lenni, égölbe tolt fütyi.
Mert vetkőznek a lények, a köldökök
alatti alhasív és finom csontú hátak
ifjúsága nyaldossa körül
a megszokásra göngyölt hangfogást.

Meg kell dolgozni a tisztes gyávaság
megadásáért. Hisz tartozunk vele
a felszámolásban kiürült szemeknek -
olyan öregnek érzik önmaguk,
magára hagyott, kárhozatra szánt
fél pár lakkcipőnek a postaládák
mit keresünk itt mi tetején.

Dúdoló

A mindenféle szürkék közt a színes:
a kis galamb remény a verdesés felett,
mi kivonások! Ekvivalens így ez:
a nem remélt elég, s hasonló összegek -

alighanem mi szédülünk, ha ingyen
alkonyzuhan ma ránk a habzó szédület,
mi fénybe-gurba csíkozás az ingen!
Szabadmadárdög írt, fénylő aszfaltszelet -

az összezördült belbudai házak
alatt a fonnyadás, felett a kényelem -
lázad komám, hát hogyne! Persze! Lázad.
Lényegtelen röhög a sörhab lényegen.

A tükrözött világ viselte fények,
jó kis viseltes ég, amúgy istentelen -
elengedem a tartozásod. Tényleg.
Szevasz tavaszvigasz. Szevasz, kis életem.

Az utolsó szó jogán

A hurcolt vélelmek kilóiban
hergelődő tárgyalóterem -
kegyelmi pillanatok pauzái után,
mikor már majdnem hinnénk,
miért következik?

A város miért hullik darabokra,
a működés szokott rendjébe vonva
az anomáliát? Miért a ragyogásra
gélesen kenődő gajdolás?
Kényszerű séták pótlóbusz helyett,
kőbalták harsány éle, ha mégis,
vélt valókkal veszkődő békeharcosok -

hogy jutunk így haza kegyelemmel,
amit megkaptunk a cirkuszsátorban,
koncertteremben, hetedik sorok
áldozatok árán fenntartott közepén?

Miért vádol mégis minden gesztusuk?
Tényleg csak pillanatokra
száll fölénk műholdakon az angyal?
Vetkeinket nézve, s nem egyházunk hitét
a személytelen végítéletig?
Mivégre akkor a nehezen csikart,
takargatott, melengetett,
halmozottan hátrányos helyzetű öröm?

Vincent van Gogh a Lipótban

Majd a számos hazamenniből,
menni haza, majd valamikor,
egy érkezés a tág dimenzióban
összeforr.

Hazácska kéne hozzá, meg menés,
lépésre a lépés lékhelye,
az érkezés a tág dimenzió élt
kételye.

Szűkös, otthonos, kis tágulat -
zugéhet tömne lépett végtelen,
az érkezés az élt dimenzióban
véghelyem;

majd a képen festek lékeket,
végtelen tömegbe oszlatást,
az érkezésben vélt dimenzió van -
meg ne lásd:

hisz a számos hazamenniből,
(mennyi haza) összeforr, ami -
ha teljes, így fog majd az öntudattal
feloszlani.

Verebek és Galambok

I'm Lovin It - vagy valami hasonló
tésztaszűrővel szaggatott beszéd:
a gyorsétterem légkondijában
gyerekfelnőttek zavaros
csivitelése cirkulál.
Ki, hol, mikor, hogyan veszítette el,
meg mit talált helyette -
elhallgatom. Papírzacskó zörgésére várok.

Aztán pár méterrel és órával odébb
egy másik peremre vágyó zacskó
sürgetése közben szinte
szóról szóra, mégse ugyanaz.
Ezek felnőttebb gyerekek.
Sikamlósabb a burukkolás.

Mintha ott se lennék -
galambok, verebek. Rám nézvést
fekete tollak égsutrálása rémlik -
persze a varjú is csak miabánat.
Burger King menüt -
tűzön grilleznek '67 óta;
és még mindig nem készültem el.

Átirat

Darabonként az egész kicsi várost -
valamikor a paradicsom, de most
ez a töredezett képriport csak,
ahogy zsebre teszed.

Nyomokban még mindig megváltást tartalmaz.

Amikor elég fáradt vagy hozzá,
majdnem sikerül látni, milyen
nyomvonalon kötődik a bezárt macska
kíváncsisága a verebek röptéhez.

Kicsit elméleti, de hidd el,
a zsákmány íze az összefutott nyálban
pontosan jelzi, milyen éhségek
laknak a kivágott oldalú dobozokban.

Állatiasak. Barlangrajz éhek
a gang túloldalán, a tető fölött
idelátszó székház üvegfalán -
nagyban, kicsiben ugyanaz a fullasztó,
otthonos nyeldeklés.

Valami itt pár ezer éve
ugyanúgy nem tud megtörténni.
Átírod, mint a mese végét:
kedves királylány, ma mégsem
vacsorázunk rántott sárkánycombot -

a tűzokádók is kapcsolt részei
az egyetemes, közömbös kegyelemnek.

Vallomás

Tanú jelét adom, tisztelt íróság;
itt állok (meg ott, meg amott,
tovább állok úgymond), mást nem tehetek.
A dolgok látó kényszere okán
(ha tetszik, ha nem) oktalankodom.

Legyen könnyű nekem -
kérem, ezt kívánják, amíg alatta légzem
legyen könnyű az ég.
Hiszen a mérték itt úgy fújódik
körénk: szivárgó levegőből.

Nem kerülhetem el a kerített terek
(ahogy látható, ha van fény,
van mivel) összelátogatott látomását.
A dolgot látás kényszere okán
a hallomásba is ellátogatnék.

Persze ezek csalóka képek,
nyalóka árnyak, tisztelt íróság;
miért is hinnék el.
Hiszen pusztán a lihegés kényszer-

hordaléka a kifújt adás.

Magyarázat mindenre

Brit tudósok bebizonyították,
hogy már a régi rómaiak is.
Egy lehetetlen szám beesési szöge
könnyen lehet, hogy lehetséges.
Ahogy a fény tétováz a kémény mellett
a gangon: átbújjon e.
Teve és tűfok. Valaki egyszer ezt
a kiharapott éjszakát is megálmodta.
Vagy csak úgy lett, ahogy a szomszéd
ház, város, ország - véletlenül, de pont ide.
Vagy létezik, ha elhiszed. Ha látod.

Mesterséges intelligencia által generált
internet népe.
Látod, amit érzel?

Egy emészthetetlen génmódosítás

táncosnője vagy.

Tű és tevefok. Jeget ringató hűség.

Ez is csak úgy lett, ahogy a megkért álmok

a random technikai segítséggel:

vélte volna valaki, csak kispórolta

belőle az aprómunkát.

Létezik, hisz elhiszed. Ha látod.

Ulysses kiszáll a kamionból

Alexander Jansson: Dawn

Nyers változat:

A mesék hőse hazatér.
Leveti magáról önmagát.
Amikor nem látja senki, teljesen olyan.
Mint aki el se ment a hosszú és felesleges útra.

 
Hiszen ami elől, vagy amiért, nem változott,
vagy nem lett meg.
Ne kárhoztasd, amiért kikerekíti.
Hogy guruljon.

A mesék hőse hazatért.
És csillogó szemmel, izgatottan vár a közönsége.

Száradni akasztott, frissen mosott vásznak lengnek az udvaron.
Árnyékot vet a fénybe lógó legenda igazsága.

Steven Crawford, Springfield-i illetőségű kamionos utazó csillagászati felszerelése:
SVbony MK105 - Kodak Pixpro AZ528

Csiszolat:

A bevágott teherautóajtó csattanása 

még sokáig cseng a fülekben.

A hűség szobra elvágott fatörzsre épített ágyon

díszelgő ágyrács.

A vendégséget is mintha elvágták volna.

Tönkbe állított fejsze fokán nyers alkonycsillanás.

A mesék hőse hazatért.

Száradni akasztott, 

frissen mosott vásznak lengnek az udvaron.

Árnyékot vet a fénybe lógó legenda igazsága.

Nyugatvég alkonya

 

saját kép, 2023.02.15.17:36 - a West End elől, Nyugatvégi alkony, bolygókacsintás

Nekünk amúgy is jobban fekszik
a kurta jurta? Nem ott, és így nem ott
lélegezzük egymás indusztriálcsipkés benzinszagát,
hanem a nyugatvég-téren például,
két elrobogó metrópótló között, 

rémlétpótló lihegés, 

pedálember, hátra se nyilazó -

láncos huculménpótlékon.

Nekünk amúgy is jobban fekszik
a nagyvárosi égől pislákoló - ha még
pislákol egyáltalán: hiszen
halkul a szférazene.

Vigaszul hidd el, még nem a nyugvó nyugalom,
csak a vég vége. Utána újból kezdet jön,
nem maradsz ki a körből:
újradobhatsz.

 
Nyugatvégalkony -
hátha nem gurul ki egyik kezünkből se
patadobaj-jaj, kockán kockázatos

végidő-lobogó gépi lovak hátán
három végső hatos.