Picit kiszíneztem a történetet, de közben
az eltömített éhek jegyében
folytonossági hiányokat mosott alá
a jelenlét kíméletlen talajvize.
Most egy színes tintákkal álmodott, de
lukas történetbe bámulsz,
feketén-fehéren látszik rajta
az éhek irgalmatlan magánya.
Lukak vagyunk, ahonnan kibámulnak az éhek.
Picit mindig kiszíneztem, de hidd el,
a lényegük ez a fekete és fehér,
a bukás kitépett angyaltollával kitömött
kőkemény, összeizzadt párna,
az álmok alatt. Párna, hiányból.
Ahová bezuhannak a mitológiáid,
a saját, személyes kiszínezések,
ahogy a magadéként majd tovább meséled.
Pedig ez az én történetem. Épp itt ér véget.
