Égmély üreg

Nemes Nagy Ágnesnek

Lakik itt valaki, a szálló por
felületének hártyavékony redőiben?
Lakik itt teremtmény? Vagy folyomány?
Valami kőgolyóra rajzolt,
lélegzettől borzolt tévedés?

Eltévedés egy elme képzelgéseit
leképező adathálómodellben?
Honnan és hova tart, a por a porból,
ha itt lakol - ha egyáltalán lakol?

Az értelem gyümölcse virágkorában
fagy észak csókjába - látod?
Árnyékká váló tükörkép, milyen
formákat ölt a formátlanságod?

Valaki bennünk
úgyis lehetetlen
útvonalat választ.

Valaki bennünk, ha ebben lakik,
ha eltéved. Csak úgy talál haza.

Bulgakov utazik

Pontatlan megfogalmazással
élek, mert a mélységélességhez
túl sok a pára, koszosak az üvegek;
túlárazott szeszekkel imbolyog az
étkezőkocsi, az első osztály
pontosan olyan mint a Szadovaján,
mintha tényleg tartana, valaki valahova -
üljünk közelebb a szakadék széléhez.

Velem szemben bikafejű
egyén ül, szeme vérben forog -
Istenek, isteneim,
mérget nekem, mérget!

Holott csaknem kisütött az előbb,
a felragyogó kontúrok a rozsdát is
bearanyozták. Az életeink nem értek
szügségszerű véget a bombariadóval.
Pontatlan a megfogalmazás, mert
folytatódunk, lélegzetvétel után
rózsacsokrokig jutó, összetett
körmondat gyanánt - amelyben kiderül.

Sztavrogin futárnak áll

 

"Nem gondoltak a rózsakertre,

és elkövették, amit nem szabad."

(Pilinszky János: Sztavrogin visszatér)

Gondoljatok a rózsakertre.
Kövessétek el amit lehet.

Mindig is magányosak voltatok,
technohernyók légkondijában,
bábkorotokban, de lepkeként is.

A méhkasban, a darázsfészekben,
egymásnak ragyogón kiragyogva
vagytok csak igazán egyedül.

Melegem van. Levedleném a bőröm.

A fák felett, a fák alatt

Dzislaw Beksinski

Nemes Nagy Ágnes hangjával

Mozdíthatatlan körkörök,

a dudva térbe tört örök

markos gyökértől fel az ágra -

firkál a földre őr dögöt

a lélegzet geoglifája,

a fák felett, a fák alatt.

Avarhalom igazat szólás,

a nyelv: sav-ágya morzsalék,

artikulál a lég sebén át,

Jancsibohóc avagy Jónás,

elzeng. Boldogok a némák.

Boldogtalan a magos ég.

A térre rajzolt vonalak,

acélos, rozsdás Nazca-firka.

Mozdíthatatlan körkörét

a boldogtalan, magos ég

a talpalatnyi földre írta.

A fák felett, a fák alatt

ha hinnéd, van még mozdulat,

egy markos géppel markolod:

gyökérből tépnéd. Nincs heve,

csak úgy mint ösztön. Állatok

kövült-kihalt csontja a földből.

Kátránylevük ha légbe föltör

sugárhajtómű-lökés -

a fák felett, a fák alatt,

csak firkált Nazca-vonalak.

Sebességgel sincs szökés,

kijárat e bolygógödörből.

A Pályaudvar önfelszámolása

A vágányok hallgatnak (Építészfórum)

"A vágányok hallgatnak"

Építészfórum

"Te emlékszel még, ugye, a mozdonyforgató dobra? Terméskő-ellipszisben végződött akkor a pályaudvar, az ellipszis fejében ott volt az acéldob. A mozdony ráállt és megfordult vele, mint egy táncoló elefánt. Még ott a régi, sárga állomásépület, avult, de működő nosztalgiákkal. A gőzbodor mögötti lámpák, esőben a hajnal. És a sínek meg a talpfák éjszaka (ezt fentről nézd, a hídról), ezek a derengő, mennyei lajtorják a vízszintes végtelenbe."

Nemes Nagy Ágnes: Egy pályaudvar átalakítása

Oldozhatatlanul? Oldódik. Vegyszer
fröcskölte műanyag, leveti kötéseit,
és kel és jár. A pályaudvar felszámolása
helyén az átadási ünnepség, helyén a
mozdonyfordító – kioldódik a versből
a belekötött műanyag, és ami marad,
kel és jár. A teremtés titka almaevésig
ez a járás-kelés. Mert valami többletből
oldódik, veti le kötéseit, ahogy
műtét után a harmadik napon, amikor
a legnehezebb. Eltünedezése ilyen.
Járás és kelés.
                        Ahogy a Pályaudvar,
megunva az ácsorgást, az ólmos, villamos üzemű
fáradtságot böfögő hova-tartókat, traverzeket,
felkel és jár. A sínek mentén, megszokásból,
szerviz- és mezőgazdasági utakon. Majd
picit porosan, fáradtan beül egy vidéki
kolléga restijébe, pálinkát kér, ül, és
hallgat. Oldozhatatlanul? Menj oda, és
kérdezz. Válaszolni fog, ahogy a sokat
látott utazók, pedig egész életében egy
helyben állt – de annyian utaztak benne
annyifelé, és a hely, ahol állt, szintén utazott,
a kétség hideg űrébe vetve. Válaszolni fog,
de jól gondold meg: oldódni fogsz tőle,
ahogy a vegyszer fröcskölte műanyag:
kicsurgathatja belőled a kovalens kötéseket
a tudata, hogy kelt és járt. Valami többletből
oldódnak a kérdésre adott válaszai.
Eltünedezése is ilyen kérdésre adott válasz –
úgysem hiszik el, ha elmeséled: beszélgettél
a Pályaudvarral egy vidéki kolléga picit
lepukkant, felszámolás előtt álló restijében.

Hommage á Nemes Nagy Ágnes

saját

Az első reggel készakarva
ébredsz, mintha volna ma -
akarná alvó, rozsdabarna
éhét tudni mind a fa -

hová karcolnak csont igények
halma közt az éleik -
ne lásd, ne halld növényi élet
mondhatatlan tetteit!

Szemelvények a hazaszeretet verseiből

 

A hazának szüksége van rám.

Nem mint. Nem úgy. Csak ahogy a bélbolyhokra

van elemi szüksége a szervezetnek. A gyomorsavra

például. A vérre. Szóval valami elemi szükséglet, amit

beleszőnek egy társadalomba, egy funkció, amit

be kell tölteni. Rajtam kívül számos

elem ugyanígy e szükséglet kiskatonája. De

engem is oda szólít a szükség. Betölt,

és ha elfáradtam benne, majd kilő.

Mindannyian töltények. Töltődés

fegyverszünet idején. Nem mint. Nem úgy.

Belőlem például kiégették a puskaport.

Nincs bennem spiritusz. Ütőszeg, szia,

ütőszeg - úgy üdvözlöm, ahogy egy régi

ismerőst. Tudja, hogy kisültem, már

a seggemre vert. 

Egyfelől. Mert másfelől túltengek. Lengek.

Felböfögök, kibuborékolok a szájon. Tudom, hogy

gáz. Szóval valami elemi szükséglet, amit

le kell szabályozni, mert különben kihabzik

a sava. Rajtam kívül számos elemet ugyanígy

töltöttek túl. Savanyú tőlünk a társadalmi

szájíz, miközben bizsergetünk.

Az őseim letelepedtek itt, és ez a döntés

messzemenőkig meghatározza, hogy például

miért nem hordtam messze. Nem megyek 

tovább a gyomornál. Csak ahogy látod,

nem tudom eldönteni, hogy az események 

után, ezen a hordágyon fekve melyik:

hogy melyik is vagyok valójában én.

A bélbolyhok, vagy a sav, frissen csapolt erhá-

pozitív nedűvel keverve, a bizsergető

elektromos íz a szájban, a gerincoszlophoz

tapasztott forró fém, ami már nem kúp, hiszen

szétnyomódott, a hasfalhoz szorított csőben

füstölgő hüvely. Nem vindikálnám a 

jogot, hogy én lehessek az egész haslövés.

Semmi front - ez csak egy

fegyverbaleset, békeidőben.

Valaki mintha kínjában sikoltozna.

Lehet, hogy csak az a sikoltozás vagyok én.

Tisztelgés Petri Györgynek

 Ha már Petrit olvasok...

A vásárlók egy része hülye fasz.

Ez evidens, mivel a honfitársaim egy része

mindig is hülye fasz volt, és

az étel kiszállítása csak egy merítés

a nagy közös levesestálból, jut

bele elfásult zöldség, rághatatlan zeller, 

egyszóval: gyökér.

Ha kiviszek egy nap harmincöt ételt, 

átlag három-öt eszehagyottat is

sikerrel jóllakatok. Köszönés és hálamentes

kiszolgáltak gyűrögetik a

kiszolgáltatottságom.

Nemcsak a vacsorát, engem is kóstolgatnak.

Egy részem estére elfogy bele. 

A társadalmi csirkecsont, amit

kitolsz a tányérod szélére.

Összegyűrt kólásdoboz, amit

a sötétben recsegtet a kerekem, ahogy

átgurulok rajta.

Ne legyél szemét az ételfutárral.

Nem ő. Te köpsz a mások

gonddal főzött, ízesített,

kiporciózott levesébe.

Holott erről szól az egész. Hogy

nemcsak munka közben, evés közben

megjött étvágy rabszolgájaként, hanem

bármikor. Próbáljunk meg

egymásnak ízleni.

Pupilla

 Pilinszky zárdájában

Sajnos el kell követni a bűnt

és át kell élni és

bűnbánatot kell tartani,

hogy méltó lehess a kegyelemre?

Egy ölelésben, amit

nem értesz, félrenézel;

az érzésben, ami túl kevés és

túl sok -

a fákat nézni, vagy a lenyugvó napot

a megértés leghalványabb kényszere nélkül.

Szívet kihűtő magányban nézni:

alkonyat. Sosem

volt napkelte.

Össztársadalmi válasz

Mondjuk úgy, értelemmentes
engedelmesség. A szürreális ez egy pipa
abszurd szára. Az izzadtságszagra
hasonlít, amit az enyhülést nem hozó
éjszaka után enyhe zavarban konstatálsz,
hiszen fürödtél. A szürreális ez egy pipa
távlatában ez egy pipaszurkálás:
értelemmentes. Engedelmesség.

Égett szagot érzel, de hiszen
mondtam: ez egy szürreális ez egy pipa -
azaz minden egyéb. Valahol bakelit
ég, annak van ilyen orrfacsaró bűze.
A szigetelések elégnek, és onnantól
már nem lesz minden ember Sziget;
áram alatti sztyeppe leszünk, kitéve a
keletről fújó szélnek.

Égett szagot érzel, félelemszagot -
legszívesebben ma ki se mennél. Mert
kiszáradás után apróra vágnak, ahogy
a valóság szövetét nyirbálja az összes
reggeli pénelopé. Jelző, kisbetű, ez is
egy szürreális ez egy pipa, megtömték
veled, gyújtsd meg, engedelmeskedj.

Mondjuk úgy, értelemmentes
engedelmesség. Egy költő sír, mert
róka lett, ki ajtó volt, azt mind megette -
és most nem tud kimenni. Innen? Hova?
Magunkban hordozzuk apáink hideg
tundrákra nyíló száműzetettségét.
Ez egy szürreális ez egy pipa szára,
nem szelel. Az istennek nem szelel.

P. J.

Kuklay Antal Pilinszky-kötetét olvasom - 

a nyelv behúzó ereje tesz epigonná. 

Ez talán a leginkább "János jelenése-vers", amit valaha írtam... 

neki ajánlom.

Kipenderül a kezemből
a hamutartó,
nem ott vagyok, ahol lennem kéne,
mert ott vagyok, ahol lennem kell.


Valahol felettünk
egy fénytől szennyes felhőn
tükröződik a szomorúságod,
meg ahogy seprűvel a kezemben
összesöpörjük.

Fogd le a kezem
mielőtt kiöntenélek.

Beszélgetés kísértésről

Hegedűs Gyöngyinek, szeretettel

Anne Sexton

Téboly

Én nem vagyok lusta.
A lélek amphetaminján élek.
Minden áldott nap
lekopogom az Istent
amelyben az írógépem hisz.
Gyors. Intenzív. Vagyok.
Mintegy farkassal eleven szívemben.
Nem pedig lusta.
Azt mondják, ha egy lusta ember
az égre emeli tekintetét,
az angyalok becsukják az ablakokat.

Ó, angyalok,
tartsátok nyitva az ablakokat,
hogy bemászhassak
és mindent ellophassak,
mindent, ami azt mondja, hogy nem hal meg a tenger,
mindent, ami azt mondja, hogy a szenny élni vágyik,
hogy az a Krisztus aki énértem járt itt,
rögös igazi földön járt,
és hogy ez a téboly,
mely mint darázs csípi a szívemet minden reggel,
tárva fogja tartani az angyalokat
az ablakaikkal együtt,
akkorára tárva mint egy fürdőkád.

(Israel Efraim fordítása)





shizo
Mánia


Hiába ültem ma reggel.
A gondolatsegítő sem gombolyított.
Minden áldott nap, azaz pár napja hiába.
Billentyűzet kopogása nem
hatol át szomszéd cella alapzaján.
Ma meditálni fogok. Lassan,
faltól falig lépkedve, csak a lépés
léptékében. Ha felgyorsítod,
tényleg alig különbözik. Hasonlít rácsok
közé szorult bundák kitaposott útvonalára.
Az angyalok néznek. Az angyalok néznek
kintről. Állatkert-látogatók.

Ó, angyalok. Valahogy bévül,
ahol fel kéne növekedjen az isten, szétesett
a szentelt rutin. Is.
Mindent elloptatok tőlem, a tengert, ami
hallhatatlan, a szennyet,
ami halhatatlan. Krisztus járt itt,
ebben a cellaléptékben érettem,
érettebben, mint ahogy én taposom.
Ez a józanság minden szegmensében
átvilágított mániája. A csend, minden reggel,
ahogy most nem beszéltek hozzám.
Csak néztek. Ahogy a fürdőkád
szélére tett meztelen borotva néz.

A cigaretta mitológiája

Füst távlatában
satnyulnak a fokokon
tornázó léptek -

liftet követelnél a
"benned a létra" helyett

*

A kifújt lélegzetnek testet

adó anyag áramlása - látod a másik

tüdejéből kiörvénylő önmagát -

felöltözteti a foghatatlant.

Persze ezt a ruhát ugyanúgy 

képtelen vagy megragadni, mint a

napfény és hangulatok együttes

játékát a szembogarán.

Ilyen egyszerű, ami ennyire

bonyolult: a csontba zárt sötét

kell a tükrözéshez, füst nélkül

észrevétlen marad a kiáradás.

Ahogy sötétséggel összekent

üveglapra szorulunk - de

így sem ismerjük fel azt, amit

nem is tudnánk nem felismerni.

Erőltetett (három menetben)

para-fázis

Bolond, ki most botorkál -    hírportálok sarát
turkálva gyúrja lába,    minthogyha volna láb,
mi lépésről a lépést    még megtalálja itt,
az értelem világos,    rajzolt ösvényeit;
kifújt ködökbe dúdol,   lélekmintázat eszme
foszló igézetében    kapaszkodót keresne -
hiszen bolond a jámbor,   karantén-otthonok
magánya úgy nyel léptet    ahogy futóhomok,
apró halálok úsznak:   tüsszentés-fellegek,
lázas párák borítják    a létmérő eget,
tilalmak élesednek    rügyrázó fák alatt
és félelemtől bolyhos    az oly szent akarat.
Ó, hogyha hinni tudnám,   hogy nemcsak túlélés van!
Halom vécépapírok    és megrakott éléskam-
rák szabott zárkózása,    hanem társadalom,
hol társ a társ és szolgál    a nem is hatalom!
Azt fertőzik a hírek:     a fél világ beteg
s ez is csak alkalom, hogy      ti szintet lépjetek,
bezárt bazár. Az egykor    vendéghívó verandák
alól a patkány kór rág    alkalmi propagandát,
ez is csak alkalom, hogy     ti szintet lépjetek?
Hány fuldoklásunk méri     a túlélésetek?
Nagy százalékban. Persze.    A test átvészeli.
Az emberség fog itt, most    halomra dögleni...
ne menj tovább! Ne pördülj  nyákos tavaszba már -
Az égre! Írjak? Mit, tesám?   Egünk is tiszta nyál.


*

mediális fázis

Előbb lassú, kimért, értelmes tavasz-szavakkal
nyilatkozzátok: hiszen az autoriter anyabaszók
mennyivel jobban kezelik, mennyivel hamarabb
lábalnak ki - a kezét-lábát tehetetlenül tördelő vita
a válság kezelésére alkalmatlan. Kínai példa. Persze.
Csak közben az irányításban inkább Irán-ítástan
fejetlensége kendőzné az adatok szabad áramlását,
mikroszkóp helyett gépágyúval mentek vírusra,
pedig ez a Venatio Álmoskönyve szerint is
hajtókat söréttel tizedelő rémálom.

Aztán parttalanítjátok a vitát, hogy kikönyököljön
az alkalmatlansága. Szerintetek nincs még elég
próbáj ne mindenhez érteni és ne kommentelni
ha a szükséges alapokkal se eleganciájától zuhanó-
repülésben süllyedő remélem beledöglesz a 
koronaviselésbe ocsmányságáig terjedő
parttalan vitaparódia - ahol az is észosztó
parizernek tűnik, aki az utolsó vesszőig
megőrzi a bér- és önkéntes seregetek által
folyamatosan ingerelt józanságát.

Aztán jönnek a szilárdabbnál Szilárdabb alapokra
terepszínnel mázolt képek, operatív törzs, előre
szegezett tekintetek az egyenruhához méltatlan
sörhasak felett - jön mázas hangú Tusa-malackánk,
a Stadionkertitörpe hangja a hangszóróból,
és az elmebeteg Vis Major Domus, amint a
parlamentben baráti tűzben elesett parlamenterek
felé lenget, csak a Ho-ho-ho horgász ül
valahol vízparton, távcsöves pecabottal, partjelző
által hiába beintett, hosszú méla lesben.

Honvédelmileg fontos tényekről hazudozó
törvényi hatállyal megítélhető szavak? A lényeg:
hogy maradj otthon. Otthon maradunk. Ez most
elemi érdek - azaz én nem maradok otthon, flamót
bazseválok a home oficérek önkéntes
karanténba dugott kurvapecér emésztő-
rendszerébe. Úgyhogy a felkelés virulenciája
most garantáltan elhervad, mielőtt még
szárba szökkenne. Ez van. Hiába maradsz
egészséges, ha a társadalmad felfügesztik.


*

meditatív fázis

Rendszerváltók.

Távkapcsolatban ékeket

vernek - közénk.

Beszélgetés, mögötted lihegéssel

Gutai Magda: Helyett (részlet)

Helyed

Nincs faja. Arca. De követ.
Tarkó felől. Örvényem szélén.
Nem én döntöttem: kell-e. Kell.
Valaki kell - bárcsak beszélnél -.

Előérzet. Hószag. Nem érvény.
Orromon nem ül pehely.

Didereg minden télízű fában.
Leamputált levele-hely.
Hiányt vet minden
lélegzetvétel -

bántani fog. Nem érdekel.

Ne nyugodj, tükör!

Ugyanúgy kutya szülte. Ott a vadállat
ami elől a lányok hozzá menekülnek, a
bőre alatt. Puha húsa alatt. Kutyahűség
szeme árnyékában a szűrt vicsor.

Hörgéssel éled, párát gyűlöl ég,
dermedt a hús és karcol a vidék,
hó nincs, puhája hiánykeszkenő,
sárrá nem gyúrja az elmenő.

Hiába mondja: soha nem bántanálak
ami elől a lányok - mert hát húsz deka
gyilkot ölel az álmaiban. Ráfűznék
a nyakörvet a sintérek bármikor.

Hol is van? Éles szalmaszál, nagyon
törékeny, a fagyott féluton;
kis száraz érzés, igéket szuszog,
növényi csontban velőként buzog.

Hiába mondja. Mert paripája az ösztön,
nem ereszt, nem ereszt, lánc a nyakán
ami hűség. Gyöngék menedéke a
karja, menekültjét szeretettel marja -

De valahol fenn elmét bont a köd.
Ha megéri, majd úgyis leül öt
baj közé és gyógyír, hallhatón
lélegzi, hogy: legyen, vállalom.

Ki kell ugassa magát? Kijózanodásig
kell mámort zabáljon? Hogy a másik,
aki hűség, ébredjen? Amilyen
nehéz, olyan könnyű mondani: nem.

Ne nyugodjon, vér-íze húshegyén,
csók ízel minden vicsorgás helyén,
nyikkanó madár, utat majd koron ás,
csak bírja el, hisz úgyis látomás.

Beszélgetés a reggelizőasztalnál

Nádasdy Ádám: A reggeli

A reggeli

Ezt a bőséget csak szállodában:
ott dől el, mit engedsz meg magadnak,
hogy mi ragad meg. Mert reggel általában
kényszerütemben rágsz, alkalmazkodva a
rád szakadó kényszerüzemhez. Ha tekersz,
szalonna, húsok, hajtóanyag, a müzli csak
láblógató napok reggelének luxusa.
Fényévnyi távolság van az otthoni beosztás
és a sokcsillagos, pazarló bőség közt,
hidegtál, paradicsom, sonkák és szalámik,
jól kitalált falatkák, virsli, sült kolbász,
rántotta és lecsó, müzli, persze, előtte pezsgő,
utána kávé és gyümölcslé - úgyis mindent
megkóstolsz. Beles vagy. És a pihenés
szépen felöltözött, költséges áradása alapból
lakomát ekecsöl a reggeliből. Késsel, villával,
elegánsan, a többi igyekvő vendég közt -
mennyiség. Idő kell hozzá. Türelem.
És egy szintúgy éhesen ébredő feleség.

Beszélgetés fák és rönkök között

forrás: Újholdasok

Nemes Nagy Ágnes:
Fák

Tanulni kell. A téli fákat.
Ahogyan talpig zúzmarásak.
Mozdíthatatlan függönyök.

Meg kell tanulni azt a sávot,
hol a kristály már füstölög,
és ködbe úszik át a fa,
akár a test emlékezetbe.

És a folyót a fák mögött,
vadkacsa néma szárnyait,
s a vakfehér, kék éjszakát,
amelyben csuklyás tárgyak állnak,
meg kell tanulni itt a fák
kimondhatatlan tetteit.

shizoo:

Rönkök

Hogy tükröket láss. Ott, ahol.

Kidöntött törzsben. Téli fában.

Szíjács húsán a fogsorod.

Meg kell tanulni a világon

lukadt parázsábrázatot,

füst és hiány. Ezt szívja be

egymásból itt a test, s a test.

Látvány mögött a foncsoron

karomnyomok. Fűrészporos

holdfény didergő hamva fúl -

a reszketésed cinketoll zaj.

Meg kell tanulni: itt a rost

elég. Kimondhatatlanul.