Hommage

Pont az a cédrus fenn a hegyen,
Libanonban, majd két kilométer magasan
tengerszinttől, Tripolisz mellett,
naplementekor.

Bár ez nem cédrus, huszadannyira
van csak a sós víz színe felett,
Budapesten, napnyugta után,
tűzfalak öblén.

Pont az. A magány nem nevezett,
mégis, léttűrést lengő ágboga.
Elszakitás tájtól, társtól, koronák
féltésétől a kőbe.

Pont az a "körben az angyalok ülnek",
galambszárnysusogás, és csíkokban
a száradt tanuságtétel:
a gyűlő guanó;

pont az a hegedűszó, valahonnan,
gyermek gyakorolhat, biccen a dallam,
fals húrhang téboly-felsőn -
éjjé tölti magát.

Lazarus

I. m. David Bowie, Nemes Nagy Ágnes, Tandori Dezső

Nézd. Itt vagyok, megint. Magunk alatt.
Az érkezés mivé amortizált.
Történetem van. De nem különbözik
a mindenki által élt botrányainktól.

Nézz le nyugodtan. Nekem se sikerült.
Nem állok, csak vesztenivalókból.
Hulladék, kisded tekintetében.
Ne óvjátok, úgyis rám feszül.

Mindegy, hol éltem. Ez most ugyanaz. 

Csak mintha kissé
műsorszünet volna.

Dáridóvilág helyett a hangyatánc.
Harlekinarcok. Magukat tapogatják.

És mégis. Most, hogy. Így, vagy úgy.
Egy hordalékos Végső Kékhalálban.
Szia, helló. Vagy valami majd
szétfúj. Pont ilyennek. Pontosan.

Nem a vége

Az elhasználódásod néz körül és
amikor az elhasznált várost rögzíti
magában és magának; vagy épp az
épülés közben lelepleződő vázakat
(hová csupaszul majd teljes egünk)
a közel érzett éjszakára gondol.

Csakhogy a te saját, privát, kiérdemelt,
tehát büntetésül kapott csikorgásod
kereste tükrökben a város torz
karikatúrája látszik - a körmöddel
ingerelt üveg hangját te választottad
a látványhoz háttérzenének.

Megöregedtél, apa, és a kint
összesvilágából most benned ez
a nem túl gyöngéd zajokkal csikorgó
leharcoltság rezonál: a forróságtól
sülő, pöndörödő városszalonnabőr
ipari illatában izzod a magad ízét.

A világ amúgy fiatal, a sejtjeiben
még sok a vendég - békahadak
fuvoláznak, sáskahadak hegedülnek,
de a bóbiták bimbait már nem neked
ringatja az alkony az elpihenő
szillevélen. Csak ennyi a lecke.

Az elhasználódásod néz körül, de ez
olyan, mint egy szemüveg: levethető.
Kortyolj más ízt, amikor tósztot
mondasz a nélküled is kétségtelenül
finisébe forduló (de messze nem a vége)
Holocén Kihalási Eseménynek.

Van egy ősrégen született ellenpontja e hozzáállásnak.

Arctalanság

 Kertész Imrének (oda, ahova)

Bárki lehetnél. Ez a bomlasztó
alapállapot amúgy üzleti érdek -
tényleg bárki odaképzelheti magára
azt a párducmintát.

Ez a felszámolás amúgy hatalmi
alapgesztus - bárki
képzelheti úgy, izomból is
azt a vicsorgó ösztönt viseli.

Odaülhet a bárki, odaállhat
a diorámák egy pillanatába,
legalább a képzeletében. A térben,
ahol a vágyaid időbe csomagolnak.

Konzumbolylakó -
tömegcikk-istenségek
völgyében járok.*

Ha kiszabadulok valaha, ezt hirdetem
filippieknek és korinthosziaknak.

A kirakatok és léteink babáinak
éhek töltésén túl is arctalan,
fényektől ékes boldogságát.

*A beillesztett haiku eredetileg Birtalan Zsolt egy képe alá született haiku-füzérből való - egy szűkebb formája ennek bekerült anno a Shizoo-kötetbe is.

A falfirka apoteózisa

Láttam a boldogságot én -
legalábbis maga a kifejezés fel lett
festve egy málló téglafalra.
Ha hiszed, ha nem, a magamfajta
híveknek ez istenbizonyíték.

Hogy isten bizony van
boldogság - legalábbis a fogalom
kiszakít a tekintetünkből
egy adott térrészt.
Ha hiszed, ha nem, a magamfajta
hülyéket megnyugtatja ez a látvány.

Mint ahogy megnyugtató,
ahogy az Eiffel-torony fényei előtt
is fényképezkedhet a boldogsággal
egy pár altairi dollárért a
galaxis-utazó.

Ott is, ahol égnek mutat fityiszt
az értelmetlen vastraverz,
meg itt is, ahol mintha egy korszakkal
közelebb dobognánk
a szívküldi epicentrumához.

Vigyünk funkciót a feliratba.

"Sok boldogságot" kíván -
de bizony mondom néktek:
abból egy is elég, ha elég hosszú
a feleződési ideje.

Ha hiszed, ha nem, ez itt egy
kócos ima. Ingyen terítve, a hirdetők,
a térítve feleződők

és a várakozásra ítéltek bocsánatára.

Falatozgat a kis drágám

Boldog saláták helyett bíborban született
abált szalonnával köszön a napnak -
zöld teás hummusszal finoman felülütve azért
a hagymahámozó parasztot.

Az élelmiszer-sakkban ritkán jut el
az utolsó, vegán sorig, hogy királynővé lehessen,
némi elkésett nemváltás után.

Vagy legyen vezér? Vágyvezérelt élet
házigazdája - zsírra éhezik, bár megtanulta,
közben a böllérkésre is vetnie kell
egy malacsikoly visszhangozta pillantást.

Ez van, feleim. Nemcsak a házhoz szállított
romlékony bűnnel kell elszámolnia,
a teste fenntartása lehántott hajú hagymák
kísérte zsíros böfögés mögül kukucskál,
mintha ólból -

de erre nevelték és bitangul jól esik.

Különben is, kell a kalória - 

gangok és remízek
hámló bőrén tétován babráló fény:
lágy, szőke, háton cipelt,

másfél mázsa feladat várja.

Hammeln

 Martin McDonagh: A Párnaember

Az a mutatóujj - avagy
a levágott ujjak fétise.
Hogyan fogod a húrokat?
Hogyan veszel cipőt?

Minden kényelmetlen nyikordulás
az izléstelen ízek lakomáján
belőled katonáz.

El mégse fogysz. Ahogyan egy másik
banshee-sikolymesében
sem fogy el tengerpart sós keserűsége.

Hát, édesapa; értem, hogy
a punk halhatatlan, és te ugyan meghalsz,
ahogy minden műsorodban
minden mű,
de az alkotás mégis, ahogy
patkánybűz ketrecedbe zársz és elvisz,
na, az. Na, az tényleg.

Legalábbis, amíg működnek az utalások
a működben, amit körénk fúj
az otthonos diktatúrák vasajtajának
botrányos nyílásain keresztül
az otthonos huzat.
Híd vagy előttünk. Általmegyünk rajtad.

Sztavrogin futárnak áll

 

"Nem gondoltak a rózsakertre,

és elkövették, amit nem szabad."

(Pilinszky János: Sztavrogin visszatér)

Gondoljatok a rózsakertre.
Kövessétek el amit lehet.

Mindig is magányosak voltatok,
technohernyók légkondijában,
bábkorotokban, de lepkeként is.

A méhkasban, a darázsfészekben,
egymásnak ragyogón kiragyogva
vagytok csak igazán egyedül.

Melegem van. Levedleném a bőröm.

A fák felett, a fák alatt

Dzislaw Beksinski

Nemes Nagy Ágnes hangjával

Mozdíthatatlan körkörök,

a dudva térbe tört örök

markos gyökértől fel az ágra -

firkál a földre őr dögöt

a lélegzet geoglifája,

a fák felett, a fák alatt.

Avarhalom igazat szólás,

a nyelv: sav-ágya morzsalék,

artikulál a lég sebén át,

Jancsibohóc avagy Jónás,

elzeng. Boldogok a némák.

Boldogtalan a magos ég.

A térre rajzolt vonalak,

acélos, rozsdás Nazca-firka.

Mozdíthatatlan körkörét

a boldogtalan, magos ég

a talpalatnyi földre írta.

A fák felett, a fák alatt

ha hinnéd, van még mozdulat,

egy markos géppel markolod:

gyökérből tépnéd. Nincs heve,

csak úgy mint ösztön. Állatok

kövült-kihalt csontja a földből.

Kátránylevük ha légbe föltör

sugárhajtómű-lökés -

a fák felett, a fák alatt,

csak firkált Nazca-vonalak.

Sebességgel sincs szökés,

kijárat e bolygógödörből.

Xénia (I. m. Fodor Ákos)

 

Van közös metszetünk.

Én vagyok a felesLEGES,

te meg a LEGESlegszebb.