Időszerűtlen

 

Sasa Gyökér képe

Behunyom az ajtót és

mégis jár a levegő -

nincs huzat, csak meztelen

szalmalányok illata:

lekaszált füvek száradoznak a

közösen fújt levegőre teregetve.

Időszerűtlen magzás ónos esőben -

behunyom az ablakot és

berepül rajta a trilla:

bordakalickamadár,

verdesés közben fütyörész.

Az orrunk, fülünk nem tudjuk

összecsukni, ahogy emlékezetből

megjárt térképetájak közelijeit

fénybőr-kötésű könyvben. 

Ki be jár rajtunk a tavasz,

időszerűtlenül -

nincs huzat, meztelen 

szalmalány vagy a szemhéjam mögött:

lepucoltad magadról a rád

nyálazott ruhákat.

Majd felöltözünk, ha hó esik,

félig olvadt szürke sárba -

de addig mezítlábas angyal,

karácsonyfadísz,

borzongj valamit. Szeretlek

rezonálni.

mérhetetlent

Bokor Krisztiánnak

Jun Kumaori

asztrolábiumon 

párátlan ég terhét

csillagszögek lyukakat ütnek

csillagluk szia

napkitörésed

megérinthetném de

fájna szemgolyódnak

fáj a szemgolyómnak

mérhetetlen távlat

súlyát tekintetbe

látod: félrenézek

amúgy holdbéli csónakom körül hetek óta szürke

egykedvű köd van

egykedvű félre

néz sokkedvű játék fény-

sodrában egész

úgy távcsövön át

megosztások gépi

biztonságegén

napok alszanak ki

és a csillagok -

hetek óta nincs lehetőség csillagászati navigációra

anélkül loccsan

hallgass a nevem ha

nincs amit hallgass

szférák zenéjének 

elakadt a lejátszása

szia szia szellem

majd ha szabad szemmel

segédletek nélkül -

elnyel csendre int

kifújt belélegzett

mentsétek lelkeink

Helyrebillen

Futárjárás sújtotta környék

(Peer Krisztián)

Az átadások java részének nincs története.

Semmi kaland. Udvariasság, tekintetbe

vétel, összefutó nyál a szájban. Frázisok?

Olykor valódi hála, köszönet - 

helyén való viselkedés. A helyén.

A leadások java eltalált hangok

repetitív zeneműve. Semmi különös, mindenki

teszi a dolgát. Összhangzat, elviselhető

mértékű disszonanciával. Ahol 

a konvenció a karmester.

A legtöbb helyen meg sem fordul a fejedben

hogy bárki lehetne a helyedben, ugyanígy 

történne. Történet nélkül - töretlenül.

Bolyongásod vonalvezetésén a legtöbb

kiszolgált nem kuszál.

A legtöbb helyen nem tornyosul futársitt,

testépítési törmelék a célszemély bejárata mellett.

A legtöbb esetben nem kvízjátékban: 

a telefonos segítséget már elhasználtad, 

a közönséget kell megkérdezned -

a gang őrző-védő nénijét.  

Naná, hogy útba igazít.

Azokhoz, akik kizárólag rendelni szoktak.

A legtöbb esetben semmi rendetlenség -

nincs mit mesélni róla. Pedig ez a legtöbb:

a legtöbb nem is eset. Nincs külön,

a helyzethez szabott leírása. Jó étvágyat!

Köszönöm. További szép napot.

Ne csaljon meg a látszat. Az élet

tényleg akkor a legélhetőbb, a maga 

ritmusában, amikor

egyáltalán nem érdekes.

Három provokált haiku

Erdős Virág

Futártempó

Érintés nélkül

rakom ajtód elé az

apokalipszist.

***

 

Mindig meglepődök (pontosan: kiábrándulok), amikor nem hétköznapi alkotók nagyon is hétköznapi, néven nevezve középszerű, nyárspolgári oldalát ismerem meg: az akkurátus könyvelés és Radnóti?! Hogy hozható ez össze? Kereskedőcsalád... kereskedelmi iskola? Megtették volna a hatásukat? (Tőkés Hédi)

Áll, a karddal

Sose lepődj meg,

ha angyal tollán

tintafoltokat észlelsz.

***

Andrej Tarkovszkij: Nosztalgia

Szituációs vakság

Elsőre sosem

tudom, hogy pontosan hol

a fal - addig megyek.

Házimozi

 Andrej Tarkovszkij tempójában

A főcím után nem sokkal egy immár

soha el nem induló lift belsejét addig

közelítjük a távolból, míg rá nem lelünk.

A szemmagasságban éktelenkedő 

Jatt felirat mögül

lekopott a kérdőjel. 

Ráközelítés közben, a törmeléken át 

megbillen a kamera. Az illúzió.

Nem én írtam oda. Soha nem 

követeltem külön jutalmat 

a jussomon kívül, mert kiszolgáltalak.

De ebben a filmben ez a firka. Mégis

ez a firka vagyok én.

Azonosulni azzal, amit látsz.

Szegény mozigépész! Remélem,

rá nem vonatkozik. 

Megmutatjátok. Ahogy egy 

lerágott körmű ujj

ujjatlan kesztyűben megérinti a betűket.

Alig tapintható, eltűnésre ítélt

alkoholos tinta.

Ez voltam én. Mindig borzongok,

ha simogatnak.

Kert

Egymással ölelkező, test alakját öltő, 

vagy szálegyenes, jellegtelen répák. 

Nincs egyformaság

mag korban sem. 

Sorban, akár a kiskatonák -

a fejükben gomolygó dolgok csak akkor

látszanak, ha kitéped őket.

Földszennyes, kinőtt egyenruhában.

A java tárul, ha 

császármetszést ejtesz

föld-édesanyán.

Persze. Nem csak gyökerek. A levendula

például. Ahogy szintén nem ugyanolyan.

Miért rajongnak a méhek az egyikért, miért

ignorálják a másikat? 

Megdörzsölöd - bármelyik

egyformán illatos.

Ha nincs éhség, kert és fűszerkert

felesleges luxus. Álmodozás,

ébren ejtett sehova se nézés. Annyi gondozást 

igényel! Belefeccölt munkát. Elhanyagolt

kertből torzabb alakok kelnek -

csak ezért? Gépies gyomlálás, egyelés,

igazgatás - öntöznöd is kéne, késik az eső.

Mindig másképp álmodod ugyanazt.

A hagyma például elégtételmese. Nyersen

szembántó levet ereget.

Van növény, ami mérgez, ami gyógyít.

Ültesd el. Hogy alig különböző, mégis

más alakban keljen ellentmondás kényszere,

lehetősége. Valamelyik tápláló

alakban születhessen meg az éhség

a konyhaművészetre.

 

Az üvegház

 

A beültetett egzotikum hazugság.

Kellene tudnod, ennek az orchideának

honnan kerítetted a magvát? Élősködik,

az ágtő égnek fordított hóna alól

nő ki. A levegőből szerzi. Megtestesült illat.

Nincs talaja. Elég neki az odahullott, megakadt

morzsalék. Némi tőzegesedett eredeti tartalom,

elég neki a pára, ami körülveszi. Ugye,

milyen gyönyörű? 

A hazugság gyönyörű, mikor virágot bont. 

A szabályos üveglapokkal lekerített

térség hazugság-táj. Ami itt megél, a 

szelíden tükröződő dermedt lapokon túl

elpusztulna. Klímaigényes. Gondozást követel:

bármilyen ízt, hatást, bódító

levegőt termel, látszatra akármennyire

szerves, önfenntartó, fülledt trópusokat képez,

nem felejthető el. Így is szaporodnak az

elkorhadt hullák. A hazugság, ha

nem kap elegendő figyelmet, saját 

mementójává fonnyad.

A homokból égetett vékony, amorf

védőréteg lappokká feszített könyvében

lapozva egy kényszer metszőollóval olvas. Kis,

kézbe illő ültetőkapája nyelét is innen

nyeste, egy egzotikus, antik torzóból.

Komposztál. Éget, a hamujával trágyáz.

Hívhatná méhesnek. Ugye, a rovarok.

Hiába ügyel, hogy ne jussanak ki az egzotikumból.

Potrohukon a meg se történt hímporával.

A palotában

A tető bomoljon el. A

szél pofozza le az elhagyatottság

tiszteletlen, fenn felejtett kalapját.

Roskadjon a mennyezet. A padló

mintázott kövein táj-bonsai -

gyűrt hegygerincek közt kanyarogjon

patak esővíz. A legmélyebb ponton 

érjen apró, tiszta vizű tóvá.

Legyenek benne elvadult aranyhalak.

Betelepülő emigráns magvak,

füvek és gyomok, cserjék és facsemeték -

széndioxid módjára kösse meg

zöldjük a szentségtelen imák

falak közt bongó visszhangját.

Fusson borostyán az azték, vagy maja

kérlelhetetlenségre emlékeztető 

faragványokra. Körbe, a falakon. 

Szívja vissza a kő a víz, a gyökerek 

rontása révén a belevésett szentségtörést.

Ne látsszon, csak az: valaha

véset díszlett a kápolna minden

porcikáján. Kivehetetlen alakok, 

értelmezhetetlen pózokban. De

ne tűnjön el nyom nélkül. 

Emlékeztessen.

Ahogy az érintetlen falfülkében felejtett

vasalt utazóláda.

A gondozatlanságot lakja be

a gondos erdő. Szárnyak surranó zaja,

csicsergés. Ágroppanás a szuszogó

sündörgés alatt. Fészkek és tojások,

rókabunda valószínűtlen villanása.

Születés, halál. Elhullott tollak,

egérkoponyák, Csak amit az élet

bősége ad. Járjon ki-be rajta őszi

felhők szomorúsága és déli

verőfényben táncoló pollenek.

Mozaikjait koptassák ösvényt

taposó lábak. Ha az első

levetett agancs is feltűnik a 

gyökerét villantó, szemérmetlen

fruska tölgy lábainál - minden veszély 

nélkül visszatalálhatsz.

Ha sikerül és kiülsz a tóból

félszigetként türemkedő, tört

talpazatra, érezd:

ez a romlás az épülésedre szolgál.

Profilkép macskával

kép: Vidákovich István

 

Vadász és futár.

Két létezés magával

gyógyítja egymást.

Rácsodálkozás: M. C. Escher (1.)

 

M.C.Escher: Puddle

Tükörkép. Milyen

nyomot szeretne

feltárni, eltakarni?

Tükörkép. Mi tett

nyomát szeretné

feltárni, eltakarni?

Escher egy másikára játszott az Öt rémálometűd... van összefüggés.

Meginog

A fogalmi világ setét éjszakáján, amikor

a tudat mélyebb rétegeiben tektonikus

szinten inognak meg a jelentések, 

a meggyújtott lámpás körül termő sötétségben

születik meg a Jézuska.

Ma reggel, vajúdás közben Mária letépte

a karácsonyi fényfüzér egyik öntapadós

tartóelemét - azt hiszem, a meghittség 

megidézése idén

fokozott erőfeszítést igényel.

Elfelé igyekszem. A sivatagba.

El Betlehemből. Bocsáss meg uram, de

a világért sem akarnám a 

megszülető kisdedet (fel) jelenteni.

Nem tudom megítélni, hol kezdődik az

ítélet, és meddig ér a kegyelem. Csak 

megrémít, hogy mekkora sötétséget 

teremtenek az égő csipkebokrok.

Hol lépjük át a határt, amit egész évben

legyintve bagatellizálunk? Setét éjszaka van.

Ne gyújtsunk lámpást. Idevonzza a 

kárhozatot. Idén a kárhozat az egyetlen

meghatározó hatalmi tényező.

Ha a Jézuska sötétségben születik, a

futás előle az egyetlen imádás. 

Betlehemi csillag vagyok, a

napomtól távolodó pályán. Bocsáss meg,

de inkább semmit sem jelentenék.

 

Szemelvények a hazaszeretet verseiből

 

A hazának szüksége van rám.

Nem mint. Nem úgy. Csak ahogy a bélbolyhokra

van elemi szüksége a szervezetnek. A gyomorsavra

például. A vérre. Szóval valami elemi szükséglet, amit

beleszőnek egy társadalomba, egy funkció, amit

be kell tölteni. Rajtam kívül számos

elem ugyanígy e szükséglet kiskatonája. De

engem is oda szólít a szükség. Betölt,

és ha elfáradtam benne, majd kilő.

Mindannyian töltények. Töltődés

fegyverszünet idején. Nem mint. Nem úgy.

Belőlem például kiégették a puskaport.

Nincs bennem spiritusz. Ütőszeg, szia,

ütőszeg - úgy üdvözlöm, ahogy egy régi

ismerőst. Tudja, hogy kisültem, már

a seggemre vert. 

Egyfelől. Mert másfelől túltengek. Lengek.

Felböfögök, kibuborékolok a szájon. Tudom, hogy

gáz. Szóval valami elemi szükséglet, amit

le kell szabályozni, mert különben kihabzik

a sava. Rajtam kívül számos elemet ugyanígy

töltöttek túl. Savanyú tőlünk a társadalmi

szájíz, miközben bizsergetünk.

Az őseim letelepedtek itt, és ez a döntés

messzemenőkig meghatározza, hogy például

miért nem hordtam messze. Nem megyek 

tovább a gyomornál. Csak ahogy látod,

nem tudom eldönteni, hogy az események 

után, ezen a hordágyon fekve melyik:

hogy melyik is vagyok valójában én.

A bélbolyhok, vagy a sav, frissen csapolt erhá-

pozitív nedűvel keverve, a bizsergető

elektromos íz a szájban, a gerincoszlophoz

tapasztott forró fém, ami már nem kúp, hiszen

szétnyomódott, a hasfalhoz szorított csőben

füstölgő hüvely. Nem vindikálnám a 

jogot, hogy én lehessek az egész haslövés.

Semmi front - ez csak egy

fegyverbaleset, békeidőben.

Valaki mintha kínjában sikoltozna.

Lehet, hogy csak az a sikoltozás vagyok én.

Xénia (I. m. Fodor Ákos)

 

Van közös metszetünk.

Én vagyok a felesLEGES,

te meg a LEGESlegszebb.

Pandémia

 

Köz betegségéből

mindenki magánúton

lel gyógyulást?

Ne értékeld alul

a naplementék

magánklinikáit.

Fenn (költ)

Adjak hálát, hogy még ébredek.

A működést nem unja a testem.

A kávé ízéért. Hogy még meleg.

Hogy szabadnap, akármire resten.

Az éj köréből előbújó házak

lakóinak megszokott zajáért.

Hogy nem veri egekbe a lázat

forgolódó páromra a rámért.

A csiporgó kis tollas életek

surranásáért az etetőre.

Hogy élhetnek. Hogy én is élhetek

a szavakkal. Akármilyen dőre,

fals eredmény. Ha csak az ó divat.

Átlépi így is borzongó bőr jelölte,

éh jelölte határaimat -

megnézem a telefont, hogy tölt-e...

Szerelmes vers

 

Az egymás szennyesében turkálás penetráns légkörében

lassúzunk. Fogom a derekad, ahogy madárkarom az 

etető szélét - nem hagy észrevehető nyomot. Mi nem

vagyunk se célpont, se beszédtéma, a csapból is csorgó

szennyes léhez képest szinte tiszták. Az ablakom vagy

és én a bőröd. Immár csaknem húsz éve. A horizonton

emelkedő felhők egy hegygerincre hasonlítanak - de

te is tudod: mi leheltük ki őket. Nincs semmi akadálya,

hogy újra beszívjam, és neked is a tegnap eltett

holnapi ebéd a harapható, tiszta levegő. Illat, vagy

szag - a nyelv nem ismeri az egymás szájából vett

lélegzet aromájának összes, megszentelt nevét.

Nem az van körülöttünk, ami körülöttünk van az

egymás szennyesében turkálás penetráns légkörében.

Soha nem kérném, hogy a kedvemért tartsd vissza

a levegőt. Fogom a derekad, ahogy a madáretető széle

a madárkarmot - ujjlenyomat vagyok a bőröd ablakán.

Mi nem vagyunk se célpont, se beszédtéma. Tudod,

a beteljesült szerelmeknek nincs története. Boldogan

éltek, míg. Ez az éltek, míg - ezek vagyunk. Nincs

semmi akadálya, hogy a tegnap eltett holnap is ilyen

ízekkel teljen. Még a végén elhiszem, hogy tényleg

mi ketten voltunk itt a normális emberek. Madár és

etető. Illat és szag. Veled jóformán minden jól esik. 

Ikarosz bukása

W. H. Audennek

(kattints rá...)

 

Pieter Bruegel: Ikarosz bukása

Hogy egy pojáca már megint -

nem vettem észre.

Kis ideig mesélhetném, hogy nagy idők

tanúja - de hamar kiderülne. Nem láttam, mert 

a saját kizökkenő ekém

foglalkoztatott. Ez a parcella itt, a kikötőre néző

dombon túlságosan kövecses.

Nem láttam, mert pislogtam épp.

Tudod mit? Vegyük úgy, hogy ott se voltam.

Sorsfordító és örök példa. Szimbólum. Csak

a legtöbbünknek semmit nem jelent.

A napot nem megérinteni,

túlélni kell.

Bámulni kell az egyenletes léptű vén

gebém farát. Ahogy a mozgás

hullámzik az izmain. Hogy közben

másféle hullámok? Loccsanás?

Hihetsz mást. De ezen a szálkás vidéken

- talán az összesen, a láthatáron túl is -

mindenki vízbe pottyantott kavics.

A nap nyugszik. A munkám

felével se. Nem érdekel

senki más csobbanása.

Bónusz: Carol Ann Duffy szemszögéből

Egzekúció

 

A barátom túlságosan szívére vett 

egy vásárlót - azaz egy kiborító,

kattant alak több epizódban előadott,

képtelen helyzetek sorozatából álló

szőrszálhasogatását. 

Most rá kell venni a szívét, 

hogy ezt ne tegye.

Képzeljetek el egy alternatív

művészeti projektet, kandi

kamerát: rejtve vett, idegbajt ingerlő

felelőtlen fogyasztói magatartást, ahol

a gyanútlan felelősségtudat 

epizódonként hatvanhatszor próbára tétetik.

Képzeljétek el, hogy áldozatául estek

ennek a sorozatban mérgező

ótvar céltalanságnak. Akár úgy,

hogy nem is rögzítette. Hogy kizárólag 

magánfogyasztásra rendezett egy

horrorisztikus bábszínházat az

abúzusra hajlamos 

főszereplő-rendező.

Művészeti projektet, ahol

megkérdezésed nélkül te leszel a csetlő-botló

nevetség tárgya. Fluxus, happening,

performansz, koncept és body art - ahol

a performer a saját teste helyett

a reakcióid használja témaként.

A barátom túlságosan szívére vette

hogy valaki ekkora féreg volt vele.

Csökkenteni kell az empátiaszintjét,

lehet, hogy szívműtéttel.

Mert úgy nyúlkálunk egymásba, mintha

nem volna határ a bőr, a szemgolyó

felületi hártyája. Ez a faszkalap

a puszta létezésével a barátom 

szívét markolászta.

Nem akarok hasonlítani rá. Úgyhogy

mégse írom le: bár

dögölne meg az ilyen.

Áthallások

 

Tudtátok, hogy a teljes kiőrlésű

mesekönyv minden elemét megemészti a szervezet?

Hogy Hablaty úr mondatait komoly szakértők

elemzik a színfalak vajszínű árnyalatra festése közben?

Hogy a kiegyensúlyozott táplálkozás elengedhetetlen

a megragadó falfelülethez?

Egyétek és vegyétek, ez a mesekönyv teste, ami

értetek daráltatott a falra festők bocsánatára.

Egyetlen varázslat sem boncolható élve. 

A szavak egymáshoz kapcsolásának varázslatában

is ott lakozik a penetráns hullaszag.

Mert a gondolat kristály, amit

csak összetörsz, ha. Ilyen körülmények között

a falra festett ördög: a vajszínű árnyalat alól

kiütő penész az egyetlen valóság.

Úgymond a legjobb szándék vezet, 

és minden mást körhátrányba kényszerít.

Ezt a versenyt borítékolhatóan megnyerte az 

értelemmel szemben a darálás. Mert ez a legjobb 

szándék a tüdődben megragadó penész. Amit

nem lehet elsíbolni a tisztasági festéssel.

Vegyétek és egyétek. Az íze megszokhatatlan, de

kizárólag ennek van ma tápértéke.

Fekete-fehér

 

Egy régi képen mintha én -

pedig nem voltam ott soha

és töpörödvén, feketén,

csipája mintha éj szemén -

törölném onnan, ostoba

reménnyel, mintha én sose

lebegtem volna képeken -

bimbó se, íves szára se,

ha lettem volna részese,

mást kéne most jelentenem!

Egy régi képen - nem lehelt

e test, amelybe inhalált

a születéstől pára-telt,

haragból, önzésből emelt

időnövény, nem ily halált

lihegne mintha-múlt leső,

de lelkem legmélyén azon

a régi képen lásd, vesző

magamra hull a hűlt eső -

itt sem maradtam szárazon.

Egy régi képen meztelen

nyíltsággal nyílik, nézhető

az aktuális életem -

hisz így is értelmezhetem,

hogy fagyba dermedt rózsatő,

csipája mintha - törleném

az éj szeméről, mindörök-

re letagadva, hogy nem én,

hogy töpörödve, feketén

nem én török. Nem én. Nem én.

Forgalmi helyzet

 Kiss Zsuzsi szavaiból

Besorolsz mögé, mert úgy tűnik a jármű

testbeszéde alapján, hogy kanyarodni vágyik -

illetve kinézed belőle, hogy kilő a kanyarodósávból, 

a többiek elé.

Itt járatja a motort előtted az apokalipszis.

Itt sétál minden sarkon. A komplementer ruhája

a teljes testet takaró szkafander, mintagyűjtő

készlet van a kezében, decens kék hűtőtatyóban,

de öltönyben és nyakkendőben elegánsabban mutat

valamerre, amerre nem fog indexelni.

Besorolsz mögé, mert láthatólag

arra megy majd, amerre csak akar -

és jelentősége lesz, ha a célod követve

te is követed.

Itt járatja a motort előtted az apokalipszis

valahanyadik lovasa. Lehet, hogy ugyanarra mentek,

figyelj, mert arra van a szakadék. Egészség-

ügyi vagy egészségtelen; ahogy a pirosnál

mégis megáll, az a remény utolsó, leghalványabb jele

ebben a karanténba göngyölt óvodában.

Besorolsz mögé, igyekszel a holtterében

maradni, ahogy a lényeg marad a szemsarok

ablakán kívül: ahogy a megérzésekkel vert vad bújna a

vadász árnyékába.

Szürke koszcsík vagy a frissen mosatott

elit gépjármű hiányzó szirénahangján, amit

még nem távolítanak el vegyszerek és vakcinák,

pedig mindig méreggel gyógyítjuk a mérget és

anabázissal az apokalipszist -

zöldre váltott. Most dől el minden. 

A tárgyalás szünetében

 

Nem baj, ha a tündérmese befejezése nem életszerű.

Mert nagyon nehéz együtt élni a tudattal, hogy

az ölemből hiányzó szőrös szeretet- és önzésgombóc

megkóstolná a világodba függesztett madáretetőről

hiányzó kis tollas önzésgombócokat, ha tehetné. 

Hiánynak hiánya!

Mélyéből szólok hozzád,

és tudva tudlak.

A tanítás, amit nézhetek, olvashatok, hallhatok, ismételgetek,

ilyen nem életszerű tündérmese. Mindegyiknek van eleje, 

van vége, vannak tanulságai. Van bennük közös: mindegyikben

ott vadászik ez a nem közömbös, többszörös hiány.

Mégis, lehetőségem nyílik rá, hogy ezen belátás birtokában

is inkább egy tündérmesében éljek. Ahol a hiányzó

hiányok helyén ölelkezik az oroszlán és a bárány -

csak ez nem ment fel a tanúskodás kötelme alól.

Mert tényleg nehéz tudva tudni, hogy az ölemből hiányzó 

vágyak és meg nem valósult ölelések megkóstolnák egymást. 

Akkor is, ha nem lettem sem faló, se felfalt. Csak a vád 

életszerű, terhelő tanúja.

Suzon dala

 

Éduárd Manet: Un bar aux Folies Bergère

Nem, monsieur. Nem végzek ma sem korábban. 

Pitymallat előtt nem. És este se 

akarjon engem festeni. 

Ne vetkőztessen a tekintete. 

Méghogy itt! Hogy rajtam nevessen 

az egész abszintpárás, mámoros terem! 

Hiába kínál többet. Megbocsásson 

monsieur, de nem. 

(Mögöttem az tükör? És én és ön látszunk 

egy mögöttes, elcsalt rajzolatban? 

Meglátott tényleg valamit a szememben, amit nem egy 

pult előtt könyöklő alaknak tartogattam? 

A kiszolgálót, ahogy kiszolgáltatott? 

Mellünkre tűzött virággal, amíg a párlatok 

az üvegekben tovább erjednek, érnek - 

céllövöldében agyagbáb ragyogásunk, 

amit csak festék öltöztet fehérnek, 

hisz tépázzák magvas találatok; 

hisz úgy engedünk egy sötét kapualjban 

a vágynak, ahogy a bagzó állatok?) 

Nem kéretem magam. Láttam, amit. 

Ön is csak elküldene. 

Ne akarjon engem festeni. 

Ne vetkőztessen a tekintete. 

Lehántaná rólam azt a keveset, 

mit meghagyott viseltes szégyenem? 

Bármennyit kínál. Megbocsásson 

monsieur, de nem. 

(Szép vagyok. Igen. Ahogy a pír 

elönt és felragyog. A veszteség, amin tűnődöm. 

Meglátott tényleg valamit, 

ami a szememben túlnőtt az időmön? 

Most már örökre férfiszemek 

betevője? Előre érzett bánat? 

Ugyan melyik szép leány ne akarna 

öröklétnyi bámulót magának? 

Elkészültünk, monsieur. Magára vessen. 

Elvett ártatlanság és felvett teher, 

tekintet, hogy sose éri meg - 

ennyi, meg ennyi. Én így számolok el. 

Megkérném: fizessen.)

A magister részeg

 

Egy. És osztott. És önmagával

ezért mégsem azonos. Tudod, a sejtek

sejtelmének szintjén az Egy hozzávetőleges.

Tölts még. Nincs két egyforma Egy. Az atomok

számunkra ismert szintjén sem. Ki vannak

téve egymás hangulatának. A számok

az egyetlen igazság. De a számok

igazsága számtalan.

Te - mégis - Egy vagy. Ha ezt megérted,

nemcsak a magzást, de a világ

kőben rezgő, izzó szívét is megsimogattad.

Még egy pohárkával. Építő. Minden nincs két 

egyforma Egyből az egyik. Ne felejtsd el:

a Gólem soha nem válik Egyé.

Amit építesz, mindig számtalan.

Testté és elmévé lett általad. De

nem Egy. Nem osztott. Az ellentétes művelet

gyermeke. Ha ezt megérted, soha

nem nevezed istenednek. Az atomok

számunkra ismert szintjén sem. Fenékig. Ki van 

téve a teremtő hangulatának. Soha nem magzik.

A Gólemnek hatalma lehet, de

soha nincs igaza.

(számos pohárral később:

Merengj el az egy

és nulla viszonyáról

a Gólemfejben.)

A bűnevésről (megint)

 

Amikor átvágok előtted és te

azt kívánod, bár törne le, lukadna ki, akkor

nekem törik, kilukad.

Kívánságérzékeny vagyok, szolgálatkész,

megesik velem, ami általam

neked terhes.

Ezt jelenti a bűnevés - hogy

megtestesül bennem a bűnöd. 

Lévén én rosszakarat teste. 

Olykor nem segít, ha észreveszem és

nem kérem a bűnt - ha rágondolok, hogy

nem kérem: közöm vagy, a köztes állapot,

ahol így is, úgy is

közösködünk.

Nem rés, hanem erős bástya, amit

viszonylag gyakran leütnek.

Vigyázz, mit kívánsz. Sajnos én

akaratlanul beteljesítem.

Ez a bűnevő végzete. Kérlek, kívánj nekem

lelket a közös, nagy ködök idején.

Másképp nem tudom ezt a közös

bűncselekményt elviselni. 

Fényképész kolera idején

 

Kawase Hasui (1883-1957) Daimotsu, Agamasaki, 1940

Megpróbálnálak eladni egy képen, amit

a tudtod nélkül - gyümölcs vagy rajta,

még ki sem nemesített, jövőből lopott illat, íz,

de elfakultál. Nem sikerült. Előhívás közben -

pedig tényleg kenyérre kellenél.

Úgyhogy megpróbállak árulni így is.

Jövőből lopott múlt, elfakulóban. Mint egy izgalmat,

ami visszafelé lejátszott rügyfakadásra -

a végén csak mag, ahogy a magvető

markába felhull.

Tényleg kenyérre kellenél. De közben

tényleg szeretném. Hogy így,

minden indiszkréciómmal így:

a tudtod nélkül, visszavont időben.

Amire már úgysem emlékszel.

Vegyétek, és egyétek.

Ez nem az én testem. És

tényleg kenyérre kell.

haiku a képhez:

telihold-csíkot

kormoz víz tükrén

vacsoratűz füstcsíkja

Szoboravatás

 Gábor Györgynek

Arculatokban és öltözetekben

ez egy új uniformis-kor.

Nem a mi hibánk, ha nem férünk a kereteitekbe.

Kedves keretlegények, a civilizáció

a terhetekre van, de ez alapjában ilyen:

a legszebb tévutakat is meg kell alapozni.

Viszont a ti útjaitok alaptalanok,

a vezéretek szobor, talpazat nélkül,

nem robbanó gránitgránát, nem

szilárduló bronz. 

Mert uraim, a ti utaitok alaptalanok, ahogy

az úrhatnám szamáré. 

Hangnem, lelkesedés, lobogó indulatok,

dagadó keblek ragadós szavakon lovagolva,

példaadó ötvenes évek az ötveneseknek:

ez az úrhatnám szamár útja, aki a 

tengerszembe indul Holdat zabálni.

Mert megteheti. Kár, hogy egy ország

lovagol a hátán, csobban és merül -

merülünk naggyá lenni. 

Példa leszünk, örökös dicsőségben:

a rossz példa.

Kedves keretlegények, a foci nem 

élet-halál kérdése, több annál: egy társadalom

feszkó-szabadító fingjából, Rákosi pajtás

grundbulijából Stadion-lobogássá felfújt

főlufi lett. Ezer okból. Ez a hold-íz, amit

a szamár előre érez, mielőtt ellepi a

feneketlen, józanító víz. Ez is keret, legények,

ahogy a tengerszem partja

keretezi a szamárdögöt. 

Ezt tessék bronzba önteni, márványba faragni.

A dögből kipárolgó dicső gázokat.

Kár, hogy egy ország bűzlik benne.

Pedig amúgy a Hold tényleg finom,

közös esszencia és szubsztancia tényleg,

hiszen mindenkinek egyformán

elérhetetlen.

Doktor Boromeus

 Hamvas Béla: Karnevál

Én fiatal és tapasztalatlan lélek vagyok.

Megértettem, végre, miért ezzel kezdted.

Megszokni. A bőr alatt sugárzó sejteket.

A sejtelmeket, amik ragyognak. Hogy

bennünk milyen léthez hajló vágyak és

milyen egymáshoz hajló létek. Hogy

a tárgyaknak szintén lelke van, 

fiatal és öreg - és bármelyik lehet

a vágyaink tárgya.

Megszokni a másikat. A másikban a

szakadatlan, hűtlen változást. Ahogy

megérik a másikban az éh és 

megtanulja a csalódást - mert

csalni ebben a játékban csak az

öreg lelkeknek van joga, avagy

lehetősége.

Mellettem öregedni. Az majdnem 

pontosan ugyanaz, mint öregedni bennem.

A megszokás segít hogy elviseljem

a nem egészen pontos találatok

céltáblányi gyülekezését. Hogy

legfeljebb véletlenül, ha nem figyelek,

vagy rosszul figyelek. 

Hogy elmúlni nem választás dolga, 

hanem kényszer. Én fiatal és

tapasztalatlan lélek vagyok. Nincs

rutinom az elmúlásban. Ezért mulatok,

nemcsak azon, ami tényleg mulatságos -

pedig csak az öreg lelkeknek érik,

nő barack. 

Meglepnek az ízek. Tudod, milyen

íze van a fiatal levegőnek? Leginkább

télen érezni, tél elején, hajnalban, 

elkésett bimbók között a

lehetetlen tornyának erkélyén.

Kóstold meg. A levegő is akkor fiatal,

amikor harapni lehet belőle.

Tisztelgés Petri Györgynek

 Ha már Petrit olvasok...

A vásárlók egy része hülye fasz.

Ez evidens, mivel a honfitársaim egy része

mindig is hülye fasz volt, és

az étel kiszállítása csak egy merítés

a nagy közös levesestálból, jut

bele elfásult zöldség, rághatatlan zeller, 

egyszóval: gyökér.

Ha kiviszek egy nap harmincöt ételt, 

átlag három-öt eszehagyottat is

sikerrel jóllakatok. Köszönés és hálamentes

kiszolgáltak gyűrögetik a

kiszolgáltatottságom.

Nemcsak a vacsorát, engem is kóstolgatnak.

Egy részem estére elfogy bele. 

A társadalmi csirkecsont, amit

kitolsz a tányérod szélére.

Összegyűrt kólásdoboz, amit

a sötétben recsegtet a kerekem, ahogy

átgurulok rajta.

Ne legyél szemét az ételfutárral.

Nem ő. Te köpsz a mások

gonddal főzött, ízesített,

kiporciózott levesébe.

Holott erről szól az egész. Hogy

nemcsak munka közben, evés közben

megjött étvágy rabszolgájaként, hanem

bármikor. Próbáljunk meg

egymásnak ízleni.

Nyílt levél egy fiatalembernek

 

Ennek a szaga pont ugyanolyan.

A gyermekkorom zászlólengetés-szaga.

Hittem benne ahogy a magas

mítoszigényű alacsonyak szoktak -

fémes íz a szájban. Megzokogtat,

ha hagyom, hogy ellepjen. Szennyes

csőtöréslé. 

Ennek a szaga pont ugyanolyan.

A gerincroppantó megtöretésé.

A szájam íze. Az a fémes

fogtömés-íz. Na az

pontosan ugyanaz.

Mert felállt az előszezoni erőszak

szerve, ahogy pornóra a fasz.

Hittem benne, ahogy a magas

mítoszigényű alacsonyak hisznek,

de ha megnézed, hitbéli romokon

az ízre tikkelő szerv pont ugyanolyan -

agyban pont ott tart, ahol az OMON.

Ti alig várjátok, hogy üthesseTEK.

Szennyes csőtöréslé a szemetekben

minden utcára csorgó pampogás.

Libernyák hiszti. Még lefogja a

kezetek a nyálas lóvé, amit a száraz

nyugattól kapva köpködtök össze,

hogy"apád, anyád idejöjjön"

kösz, te idióta pénz és prosztóosztó,

kösz, de

ne szólj bele a kultúránkba.

Az erő és szakismeret kötözte

összekötő-tartó tisztesek kultúrájába.

Van ez az óhaj és sajog bele

a történelmi folytonosság fogamgyökere.

Szóval én értem, hogy hinnél

benne hogy egy kör közepén -

de csak ahogy az elkurvult, zálogház-

tulajdonos dalnok:

ez a kör rabosít. Ez a kör akarnok,

hamis, és önmagát térkövezné a tájba.

Ez hamis druidák embert áldozó,

kőre vért igéző kultúrája.

Ennek a szaga pont ugyanolyan.

Ennek pont ugyanúgy 

vereségszaga van.

Vesztőhely, télen. Még pár emberöltő

sehonnan a sehovába.

Ennek pont ugyanolyan a sehonnaisága.

Ezt a zászlót hiába lőtte ki

egy hamis címert kivágó akarat.

Ha hiszel benne, apránként megesz.

Falatonként adod magad

fel, meg. 

Erről, neked ennyit. Köszönöm a figyelmet.

 

Ingókövek

Petri-zárlattal

Mi értelme van ennek az egésznek?

kérdezed. A félelmed ingókövek.

Ha van ennek, akkor van annak, meg amannak, 

akkor nem egész -

ironizálok. Rengés idején két helyiség

közt az ajtófélfába kell kapaszkodni. És

ott állni, amíg állhatsz, míg tornyod

nem növi túl az omolhatnéka.

Ironizálok, igen, szavakkal játszom, mint

aki nem vesz komolyan. Félelmed

ingó kövedben elbizonytalanodó

státuszú repedés. Félemelet.

Ironizálok. Rémképek ingatnak engem is. Hogy

temetetlen holléteteket kell azonosítanom és

ételfutárként jelentenem, ha megcsap 

a jellegzetes, garatra tapadó szag. 

Vagy hazahozom. És el kell temesselek.

A szeretteim. Dőlt kövek alá. 

Közben indokolatlan 

reménnyel csüngök magunkon, hogy 

fel tudunk nőni. Félemeletből egész,

kilátással az ecetfára. Tavasz, ahol

majd a virágzás illatbotránya rendít egyensúlyt.

Mi van akkor, ha? kérdezed és 

onnantól neked akkor van. Ez a félemeleti félelem-

ingókő omolhatnéka. Beleéli magát az élhetetlenbe. 

Ironizálok, dühöngök, érvelek és

kinevetlek - ha renget, nincs eszközöm az ingást

csillapítani.

Mert hogyan győzöd meg a talajt, hogy

ne inogjon? Csak téged győzködhetlek, 

hogy ingókövek. El kellene hitetnem veled,

hogy lebegsz. Lebegsz és minden forró rengés

hidegen hagyhat. Száraz, hideg lélegzet vagy,

mi vagyunk, akkor, nem rángathat sehova a 

virulens páracsomókat böfögő földrengés. 

Kegyetlen ősz van.

De hinni kell benne, hogy az

ecetfa

kecses, zöld ujjaival

új dallamot improvizál a

szél billentyűin.

Digitálisztán

 egy miniszterelnöki megosztás margójára

Ahogy ígértük, ellátogatunk a Fe

kete tengerig,

amióta a kulik felszaggatták a kárpit

Kárpátokat.

Képletesen szólva ánégyzetszerbénégyzet

vonj belőle szabad gyököket és

tedd ki őket a hullámok képe fölé a

derengő képládákra feliratnak.

Mi betartjuk az ígéreteink. Senkit nem

hagyunk az út szélén

békén.

Mindenkit megfogunk.

Ülsz a magánzárkádban, mindenki

érdekében mindenki a maga zárkájának kovácsa,

cárnak cárzárka, pórnak porzárka.

Összefogdossuk. Ujj

lenyomatoktól fertőző kód. Is.

Hajlék és telen didergő talan. 

Kijár neki is a korlátozás.

Vedd le a maszkod, Peti, digi

tálisan nem fertőzöl.

Ahogy ígértük, ellátogattunk

a tengerig és még tovább.

Űrügynökségünk tanyát vert a fejekben.

Vert tanyában otthonos vé

raláfutások. 

Mi betartjuk az ígéreteink. Aki

mást gondol, azt ellenségképek fizetik.

Ahogy e sorok íróját, görnyedt gerincű hát

térhatalmak ide

genszívű ügynökét, akit

valami eszelős názáreti nem hagy

az út szélén hallgatni.

Hallgatni, hogy csörög

a telizsákban a harminchárom

ezüstpapírba csomagolt,

csokibevonóból fröccsöntött Mi

kulás.

 

Sugallat, suttogás

 

Egy belső hang azt súgja, hogy

nem belső hang.

Méricskélnéd a kiterjedésed, de

nincsen horizontja.

Minden ember sziget, vagy kontinens, vagy

mégis inkább bolygó -

vagy mit tudom én.

Egy biztos, messzire látunk, de 

soha messzebb a határainknál.

Te megérintettél engem és én 

megérintettelek.

Úgy vélem, nem egymás

határait tapogattuk.

Nedvben borzongó alvó fák alatt

sáros levelekből taposott álomszőnyeg.

Ha csak egy csicsergés volnál, akkor

sem csak az én fülembe -

Elénekelhetnéd magunkat.

Minden éjjel kitakaródzol és a

vállgödrömbe takargatlak.

De nem kizárólag téged, és

nem azt, ami egészen te, ami Te.

Egymásba érünk. A tömeg

középpontunk által kijelölt közös

pont körül mégis

kívül kering egy rajtunk kívül álló dallam.

Ha egyszer tényleg sikerül

a határátlépés, talán.

Addig csak érintelek, de

hazudnék, ha azt mondanám, értelek.

Ezen a Tejúton nem ülepednek le a kavicsok.

Csikorduló folyó -

Nem is értem, hogy férünk el benne:

két éhség. Egymásba gabalyodott

álmok szakadatlan, súrlódó lihegése.

A felelősség hárítása

 

Ebben a ködben a reggel 

különösen aljas színezetet ölt.

Riasztó élességgel álmodom

cserbenhagyásos szerelmi gázolásról.

Szia. Repedezett szélvédőn

kirajzolódó ütött csillag.

Szia, Kiscsillag. Mit óhajtanál?

Ebben a ködben a reggel

óhajok hídja. Ne essél, úgy. Hogy

hangtalan remegsz. Míg

kimarjul belőled a pára.

Hogy csak varjak, hogy a dögevők

el és visszarebbenése. Ne.

Felkeltél. És. Ezt óhajtanám.

Ebben a ködben a reggel

következmények nélküli csattanás.

Lehetne. Ebben a ködben

a reggel mintha. Meg se történt. Volna.

Szia. Repedezett szélvédőn

árválkodó ütött csillag.

Felkeltettél. Lenyugodhatnál.

Ebben a ködben a reggel

egy kettős látás. A folytonossági

hiány az üvegen. Az okozója remélt

hiánya a szemetes útszélről.

Útszéli vágy ez, Kiscsillag. Kurva vágy.

Remélem, az összes folyománnyal 

együtt csak álmodtalak.