Béla szerint

Nem tudom, melyik a rosszabb. Ha meggyőződésből,
vagy ha a nyers szükségszerűség diktálja. Béla szerint
Channan a hibás, ez a parfümös, szerény, de
igen befolyásos öregember, aki már rég
nem tölt be semmiféle pozíciót a Szinhedrionban,
úgy mondanánk most, nyugdíjas nemzetvezető,
aki hátralépett egy lépést és előre kettőt:
a megkerülhetetlenségbe. Mert nem ő mossa a kezeit,
még akkor sem, amikor a kézmosást amúgy
oktató jellegű kisfilmeken propagálják.
Ő csak bizonyos fontos folyosók bizonyos
fontos népének ad bölcs és iránymutató tanácsokat.
Irányt mutat, úgymond a felismert szükségszerűség
nevében - nem tehet róla, hogy arra a Golgota esik,
hogy abba az irányba. Pont. Nem ő mossa a kezeit, mert
nem koszolja össze őket. Csak megfontolt,
megválogatott szavakkal körülírja, hogy ez a
vándortanító veszélyes, és általa kell példát statuálni,
hogy okuljanak a népek. Béla szerint ez a
kifinomult, zene- és színházszerető, kedvesen
mosolygó, minden gesztusában kulturált nagypapa
a hibás. Mert hideg számítás és valaha volt
sérelmek őrizgetett melege keveredik illatos ajka
mögött a szájüregben, egyfajta enyhe, alig zavaró
gyomorszag azért megüli körülötte a levegőt,
miközben paskolja ápolt kezével a Főpap szintúgy
munkát sose látott, gyűrűs jobbját: nincs más 
választásotok. Feszíttessétek meg. A rómaiakkal.

Minden egyszerű

Minden egyszerű napban ott rejlik
sejlő nyugalmad istentisztelete -
a legaktívabb, széttekert percekben
is ülepedik:
minden mozdulatoddal imádkozol
a lehetőséget adó verőfényhez,
a szembe-szélbe suttogott virágillathoz,
egyre kevésbé vered vissza
az arcod verő esőt.

Történettelen
folyik át rajtad tavasz
vágyokozása.

Még a végén tényleg megérkezel.

Minden egyszerű napban elér
a hírek partod mosó hullámverése -
ellustult reggelekben
borzalmak ízeit görgeted:
de nem borzongat, csak fűt, ahogy
részvétből részvétel
leszel az élet múlékony betegségében,
egyre kevésbé vered vissza
a szíved ütemét szorító híreket.

Mert minden nap egyszerű, és
mindig elér -
ha sötéten látsz, ha világosan,
látó létedre érzed:
a látvány vagy. Minden porcikáddal
a körénk dadogott őrületeké is,
de részvétből részvétel
lettél, elengedett kézzel
kihúzott kötélen önfeledt
sétálás, a ledőlt tornyok
felett, ahol álltak.

Farkasnémaság

kép: https://ntamarit.tumblr.com/

Azt hittem, a farkasvakság olyan
elhagyatott állapot, mikor a
nem látogatott nagymama minden egyebet lát,
de vak lesz a farkasra.
De csak annyit jelent, hogy
szürkületben, félhomályban nem
látod, csak a szürkületet,
meg a  félhomályt.

Azaz a nagymama mindenben
csak farkast lát.

Farkasnémaság. Azt hittem, ennek
a rendeltetés-vesztésnek, a saját
játékon kívül-kerülésemnek
nincs neve, de lám.
Hiszen csak annyit tesz: a
szürkületben és félhomályban nem
kiáltok egyebet,
csak farkast. Úgy,

mintha már megevett volna és
a gyomrából kiabálnék.

Beszélgetés (majdnem vita)

Csoóri Sándor:
Idegszálaival a szél

Itt kékül meg a kezed
s cintányér-arcod itt csattan a földhöz.

Nincs másik idő, mely befogadna,
másik ország, mely nevet adna:
ideköt
idegszálaival a szél,
pamutszálaival a köd
s a végső türelem is ideötvöz.

Elsüllyedt szekértengelyek
forgatják ezt a földet
tavaszba,
nyárba.
A szőlőkarókkal kivert hegy:
Szent István ittmaradt koronája.

Hallgasd,
a tolongó űri zaj:
csikónyerítés, patadobaj.
S a cseréptányérok repedése, mint a csontoké.
Ezer esztendő törik szét velük:
Hunyadi László nyakszirtje, válla –
Futhatsz a szeplőtelen Notre Dame elé,
vonagló sátán-torkaiból is az ömlik, az a szennylé,
földed nyomorúsága.

Mint húsba vándorló szilánkot,
hordod magadban romjait;
s ha sebesülésed ideköt,
ideköt gyógyulásod is.
Feküdj bele a sárba,
borona-rücskös tüske-ágyba,
nevess vagy vicsorogj – –
Ölelni másutt is ölelhetsz,
de ölni csak itt maradt jogod.

shizoo:

Fénykaréjnyi nap

Ó. Hát semmi különös.
A csattanás nyoma beheged.

Nincs más idő, és ez se gyűrdel,
ereje fosztott Wi-Fi ez, szűrt jel:
nem kötöz
virágporlepte aszfalt
mellett a heges-rögös
földből kiálló gyökered.

Csak forgatom a kereket
alattam forgó föld felett
a télből
őszbe.
A gyűlő pára mintha füst: ha
Isten könnye hull - nem köt meg ő se.

Csaba királyfi,
meg a többi ludas
csillagrúgó külön-utas?
Csak halánték mögött egyfajta lüktetés:
hagyjam végre földön, ami tört.
ragasztgatni minek a gyötört
Szent Jobbot, mintha port a porhoz -
nem mondhatod, hisz nem kenődöm úgy
fénykaréjnyi nap-térkőre húgy,
az én vizem sehova bokros.

Minden elejtett és mindent ejtek,
hordom magamban romjait?
Kifoszlanak mindétig a sejtek
kirajzolt határaimig.
Hiszen tudom, hogy jogtalan,
ölben, tükörben,
magvából váló szóval itt s ezt
már én is öltem.

műanyagpalack-posta

elpiszmogtam itt a nyelvi síkon
a szemétszedéssel - hogy irgalmatlan
elhanyagoltság helyett a természet
ölbéli bozontja fogadjon

amikor ismét pislogok

de a nyelv: maga a szemét
ahogy előre gyártott elemekből traverz-
szerkezeteket konstruál az
érzés növényi ornamentikájából

ijesztő, de egyre jobban vonz
a sivatag poros, elemi tisztasága -
vagy az óceán gördülő
elképzelt hullámaiban egymáson gördülő
amorf érzetek

igétlen igézet
névtelen fő - elnyelődés
a kiemelkedés
minden kényszere nélkül

ijesztő, de egyre jobban szeretnék
mintha lehetne
szeretni jobban vagy rosszabbul -
az olyan vagy igen, vagy nem

ha már nem kapok levegőt
kifújni is az artikuláció
gázolgó léggömbjei nélkül -

szóval nélkületek
hiábavaló szavaim

Equus inanis (II.*)

Elfulladt bennem a szó -
kiutat kutat. Nem talál.
Befelé benn némán üvölt
mit hallgatásnak mondanál.

Megütött hangvilla, ami csak
az atomok szintjén rezeg.
Istennek látszó tárgyba búgó
atomi ima-felezet:

igéje nélkül. Mint a sötétbe
zümmögő csend. Tükre-csend.
Egy úr kifújt, nem sikerültem,
most két kudarc közt megpihent.

Tényleg tükör. Tényleg. Tudod -
befelé nyíló látszat-távlat.
Ha távolodsz úgy közeledsz.
Befelé mennék. Nem talállak.

Megütött foncsor. Úgy reped
fogcsikorgáshoz ajak.
Bent vagy és mégis kiürültél -
látod. Hiába mondalak.








Egyszer már belenyugodtam a lassú láng felfelé kúszásába, az volt az első ló, lovasa nélkül.

Közgyógy

Fajsúlytalansági állapotba kerül a lakosság.
Azaz bevezetjük az amerikai modellt,
némi sztyeppei rásegítéssel.
Kiebrudalás után egyben egykor
karcsú és csinos ellátatlanság
keres jutányos áron magánkórházat.
Közgyógy nénit kitették a
rehabilitációból, mert lejárt az ideje.
Közgyógy néni járókerettel
sem járt - mától nem jár neki
az ágytálazás, meg az ágy/tál gríz.
Ki fognak számlázni, úgyhogy
köss Közgyógy nénire egészségbiztosítást,
ami biztosítja a betegségét.

Fajsújtalansági állapotba kerül a
nyomorult. Útszéli modorban
megejtett haldoklások alanya -
csináld halkabban, zavarod a
zavarodottságot.
A magára hagyás rutinja
átveszi a helyed. Átvételi
elismervényt tölt ki a halálokok
rubrikájában a légyzümmögésre gyűlő
hatóság. A magányos halottakból
kelő peték szárnyra kelő
előkelősége jelzi majd: a bűz
forrását melyik ajtó mögött keresd.

Fajsújtalansági állapotba kerül:
Közgyógy néni szociális temetést kap.
Fertőzés nélkül is. Rondabugyrod arcú
Armaniba göngyölt férfiak és kosztümös hölgyeik
hessegetik az arcuk elől a belőlünk
kikelő hártyás szárnyakat.
Ha püffedt testből kiáradó élet
gombafelhője eljut a
hatalomnak elzárt
kényelmes insulákig.
A magára hagyás rutinja
átveszi a helyem. Szia, Részvétnek hívnak,
maffiamódra, élve temettek el.

Messenger

Az édesanyám magánytanuló,
szerencsére nem érinti az érettségi - de
egyre jobban fáj neki, hogy nem érintett.
Az anyósom intézménye intézményes
kiürítés aknájára lépett az ágytálazási
gyakorlaton - anyósom áldozatos.
A feleségem itthon dolgozik azaz
szédeleg a karrierlétra maligánfokán:
munka-alkoholista.
Jómagam elküldtem karanténba, mert
hatékonyabban szállítja a rossz-magam
az érintkezés-mentes ajtók elé éhelt flamót.
Hiányzik. Gennyesre keresem - de
nem találom.

Szóval mi tékápé jól vagyunk, itt,
Bezárabazáriában. Várjuk a nyitást.
Időnként kívülről megszemlélem a Keletit.
Lekésem a Nyugati előtt
a zöldet. De most annyiféleképpen
lehet szívni, hogy nem is baj.
Ki hogy van vele, nekem hiányzik, a Kelet népének,
egy kis halk beszédű, kulturált Nyugat.
Hogy vagytok ott kint, bent? Négy fal között,
gondolom, de tényleg érdekel:
lakik-e még egyensúlyérzet
a kitántorgásban?

Majd hívlak. Beszéljünk. Írjatok!

Demencia

Nekem időben meghalt szegény nagyanyám, akit
muszáj volt, pedig szégyellte anyu, cserbenhagyásnak
érezte és ebbe a szégyenbe csomagolta a
vihetőt, amikor csak bementünk látogatni
Várpalotára - olykor megismert, máskor nem, az
összes emberi vonás maradékát kerestem az
arcán, és olykor találtam; szegény időben
meghalt, mert most haza kellene hozni, az
egész embert követelő feladatba, idős
szülők még idősebb szülőjét.

Most úgy viselkedtek, mintha háború volna, mintha
parancsszegés volna az emberség. Most úgy
csináltok, mintha csinálnátok valamit. Most
most van, akkor meg akkor volt - de már
akkor is protekció kellett ahhoz az ágyhoz, és
ebben a borzalmas közegben most is,
nyilván most is kijárható, hogy azt az emberhez
méltó gesztusoktól fosztott szeretetted ne
tolják a kijárathoz.

Nekem időben, nektek most - nem is tudom,
hol élek. Ez itt valami helyett írt valami. Pont
olyan, mint az intézkedés helyett az intézkedés,
amit minden jóérzésű ember - kivéve
azokat, akik még mindig hisznek, az egykori
kócos forradalmárnak, aki azóta megfésülködött,
vagy a frissen gründolt nemzeti apafigurának,
akit bennem valaki üvöltve megkoronázna.

Nekem időben - ezt így bűn leírni, és
ennek a valami helyett írt valaminek a végén
szokás szerint megint
én szégyellhetem magam.

Kiszárad

Most az előérzetekkel dolgozol,
a részletek megtalálhatók
ki nem adott összes verseidben.

Csalóka dolog saját kútfőből, ha
épp a figyelmen kívül hagyást gyakorlod -
ez is lehetne utolsó éberség,
ha vennéd a fáradságot és
merítenél.

Észak csókjában fürdeni
indulsz délelőtt -
legalábbis ez volt a levetített előzetesben.
Amolyan Júdás-csók -
elárulja a bontakozó rügyeket.
Júdás-csók? Ugyan. Senki
hatalom nem fizet érte.

Te megfizetsz majd -
de ez a dolgok szokott,
fordított rendje.

Zsebedben ott csörög
a fordított rendben nem kapott talentumok
hiánya.
Fizess ki belőlük egy napfénnyel
mélyített délutánt.
Amikor egyedül vagy várakozás
ablaktalan cellában, de
tudod, hogy odakint kisütött.

Csalóka dolog saját kútfőből, ha
a figyelmen kívül hagyást gyakorlod -
előérzetek patadobaja
a szívdobogásod -
a kiszáradó koszorúerek
oda se engednek a kúthoz.

Az olvasó részvétele

Budapest főváros tájékozási tervrajza -
gyönyörű név egy térképnek.
Mérték és tájolás, egy a tizenötezerhez,
az akkori Soroksári út ma Lónyay utca
csak egy példa az idő szemen ütő
változásaiból.

Felnőttként ott laktam huzamosabban először ebben
az ország-sportszívben, ami túlnőtt
azon a térképen rögzített méreten,
bár akkor éppen Szamuely utcának hívták,
amikor ott laktam, átmenetileg,
az egyik öröknek szánt átmenetben.

Érdekes módon nem találom a bibliográfiákban:
rajzolta Benedict J. 1890, ez hasonlít, de nem az;
Jauernig Nándor, 1877, Stadler nyomás, talán,
de nincs kép róla az adatbázisban;
viszont kép alapján csak művészpapír, az emag.hu-n,
meg a Meet Bomo Art Budapest-en.
Szép név. Művészpapír.
máshol nem lelem: dokumentált múlt
mégiscsak csonkolt végtagja.

             Az akkori Soroksári út ma Lónyay utca?
             Itt valami zavar van. Ez nem lehet.
             Nyúl utca volt, a Két Nyúlhoz nevű
             kocsmáról - finom, húsvéti koincidencia,
             kis easter egg -
             de sehol szó nincs róla, hogy...
                                                               avagy
             rosszul látom? Ezt benéztem?
             Összekeverem a Ráday utcával?
             az ér ki a Bakátsra - és jé! Azt tényleg nevezték
             Schorokscharergasse-nak, látod...

             Még a végén kiderül, hogy nem tudok

             se múltat, se térképet olvasni.

Mindezzel együtt: tényleg belélegeztem azt

a környéket. Ahol az első este sikolyig fajuló 

családi perpatvart adtak a szemközti házból,

ugyanakkor kigyulladt a szomszéd, 18. számú

épület pincéje - ez a város két, rendőrökkel és

tűzoltókkal leforgatott valóságsóval köszöntött,

mint kedves nézőt.

Járok arra. Nézem azóta is.

A Név mitológiája

Az isten neve fontos.
Nézzük például a sebesség istenét -
kisisten, egy a pantheonból, de
kurva sokan áldoznak neki.

Tudod, ez aktuális isten.
Van, akinek a sapkáján virít
vörös alapon fehér betűkkel: Vettel.
vagy kéken fehérrel: Fernando Alonso.
Aktuális - hibázol, ha benned
él, akkor is, mikor halott. Hibázol
ha úgy úgy hívod ma is:
Ayrton Senna.
Hibázol, ha nyugdíjba vonult,
ám váltás közben
a kezeddel ma is Schumacherhez, vagy
Niki Laudához imádkozol -
ők már nem istenek
már mindegyik legenda.

Az isten neve fontos.
Hogy megszólíthasd, amikor fohászt
formál szavak nélkül a
kigyorsításod:
három-egész-öttized másodperc alatt
száztízről kétszázig.

Tudod, ez aktuális isten -
mindenkinek más, de
ugyanazt értik alatta
hiszen évről évre meg kell koronázni, így
ez is egy ezernevű isten:
Carlos Saintz, Vatanen, Peterhansen,
bármelyik szakágban ott fenekedhet
a másodpercekre, aszfalton vagy a sivatagban.

Az isten neve fontos, mert
csak a kiejtésével szádba költöző
áhítat számít -
akkor is, ha amúgy utálod és másért rajongtál:
az íz számít, amivel megtiszteled és
megtisztítod a magad számára ezt
a sikoltó gumikon kanyaríven
kicsúszás nélkül tapadó valóságot.

Tudod, ez aktuális isten -
millió neve volt és szakadatlan
születik ma is ez a név;
csak ne felejtsd el két bazdmeg között
a gázadáskor időnként kiejteni,
mert aki istentelen, azt
előbb-utóbb elviszi az ördög.

Tavaszi nagytakarítás

csak azok a hangok férnek a fülemhez
amiben tavaszi illatok -
minden egyebet összesöpörtem
mert vág ha széthagyott:
ne lépjek véletlenül bele
a véleménybe
inkább legyek vevő a
szélbe göngyölt létreményre.

csak azok a képek, amihez
nem kell szemüveg
amin nem sejlenek át a
bajt sejtéseitek:
tavasz nyakig a bajban húsvétban
költészetnapban -
ahogy kamasz magam
csak úgy olvasni hagytam
úgy járjon át
behunyt szemmel is ízleljem
a felelőtlen percek mámorát.

csak a tegnapi sonkasütés
halványuló szagízére ülő sülő kalács -
intés és őrzők és
parancs és jó tanács
most csak egy fohászba férő törek:
végre befelé pörgetem
amerre nyílik úgy hagyok
imát reményt hitéletet.

sok nincs ebből a mából
lehet holnap törő lélekre reccsen -
mégis nyílik majd ég ragyog
a nappalt őrző csillagod
felettem
ha bűnös ácsolat és szög
marcangol jajgatsz
van valami a levegőben
ami nem a fájdalmaink ízétől
aggodalmas.

csak azok a hangok férnek
mellém amik simogatnak
nem fenek élet jövőt feszengő
karcos szavaknak -
csak ami mit se kezd se nélkülem
se velem
ami a természeténél fogva
kegyelem.

Beszélgetés lapszélen, ceruzával

Szaniszló Judit

Lapszélen, ceruzával

Midőn ezt írtam, tiszta volt
az ég és én
sem voltam némi felületi sebhajlandóságot
leszámítva túl koszos -
jobbára csak elgurulok a padok mellett
ahova leülhetnék, a
két méteres távolságot szigorúan betartva
de mégse melléd,
hogy ne révedj fegyverbe a
vándor vidékitől,
aki éhes is, szomjas is, de főleg
vizelnie kell, már vagy harminc perce, sajnos
a legtöbb étteremben nem boldogok a gondolattól:
élni
szeretnének a távolságtartás WC-t bezáró
elővigyázatosságával, pedig akár
le is fertőtleníteném magam után;
hiszen nem keltem
bajos szél zaját, a kerékpárom
jól karban tartott testét lovagolva,
a két hete megejtett ambuláns beavatkozás sikerült,
kicseréltük a kopó alkatrészeit,
hajlandó volna incselegni -
frissen ültetett, friss levelet bontó,
karcsú, koronás
facsemetéket kerülgetek, és megint
nem álltam meg a padod mellett, ételfutárként
egyfolytában siettet a mások várakozása,
pedig fertőz engem is a tavasz pofátlan pandémiája -
tegnap 17.45-kor, ma, 11 tájban,
mégsem voltam, nem vagyok, talán nem is leszek
boldogtalan.

(megint) Tükör

Teliholdmérésben az erkélyen
kiürített cigarettás dobozzal a balodban
ez a tavasz, rémlik, már megtörtént egyszer, csak
egyáltalán nem biztos, hogy veled.

Hold nyugszik, nap kel - a horizonton néhány
ismétlődő pillanatig a szemed láttára
nézi önmagát valaki a tükörben.


Adj esélyt a szerelmes mámorban
csapongó karvalyoknak.
Adj esélyt a tekintetnek, ami kifényesedett tőlük.
Adj esélyt a változásnak, ami
kikövetelődik.

Hold nyugszik, nap kel - és kellesz
ebbe az önkényesen kijelölt
szánalmas origóba.


A szélcsengőnkből kikelt fiatal dongó
otthon érzi magát a térdeden.
A szárnyak rendezgetése sem
emeli négyzetre a szavakat.

Hold nyugszik, nap kel - a horizonton
néhány toronnyal odébb
a másik éned is égig röpteti a szembogarát.

fohász

ebben a haszonelvűségben
ami időközben kitavaszodott
csak remélem - nem jut eszetekbe
ezt a helyzetet irányított halál
módjára mintegy kertészeként
a nemzetségtörzseknek
a saját szájízetek szerint
terjedni hagyni.

tudom hogy nektek megy a matek.

ebben az egyenletben
ami időközben rügyfakadást
virágzást delirál - mert ez a dolga
olyan jó volna ha
nem egymásra meztelen
halált lihegő tényezők lennénk.

egy hibahatárok közt kalkulált
vezetett borzalom hatalomtechnikailag
kellően kifinomult levezetésében
a behelyettesíthető számok -
hiszen szemlátomást a
termőre forduló világ
fellélegzése légkörében is gátlás
és egyéb érzelmek nélkül építenétek
be agyongyötört ligetünkbe
az óhajtott eredményt.

Rácsodálkozás: Szilágyi János (10)

Szilágyi János: Jegyzet ' / Szél /

az általatok kilehelt levegő
torlódása teszi -
elfújja az aurát.

ezt számtalanszor megtapasztalom.

mint a kifinomult szaglás, csak
nem köthető egyetlen érzékszervhez -
úgy érzem
két imbolygó keréken, a
megfelelő tempó elérése után:
suhanás közben
ha nem fúj erős szél
érezlek benneteket.

végignyal belőled
ahogy az áram a nyelvet -
bőrön bizserget az indulatod
és már azelőtt lassítok
mielőtt a szemem sarkában
megjelenik a jobbkéz szabályra
fittyet hányó, ösztönből
ideg diktálta tempóban
vezetett halálosztód.

az általatok kilehelt levegő torlódása teszi
ha ezt a körém boruló
magnetikus bőrt szaggatja, cibálja
szélárnyékot vetek.

ahonnan odalopózhat
csattanás erejéig - amit
porcikáimban évek óta
szellőcsókból és hajat tépő
süvöltő dühödből ugyanúgy érzek:

a pillanat
amikor eltrafál a vadász.

Az új pápa

Az izgalom helyett érzett izgalom:
kutyasétáltatást nézni az ingyenessé tett
fizetős csatornán.

Se kutyád, se macskád - évekkel ezelőtt elaludt -
de van feleséged és itthon van, ahol
te is lábadozni ragadtál a kezeddel.

Nézitek, ahogy a pápa kutyája
keresztülrohan Szent Péter bazilikáján, a
robbanás előtti pillanatban.

Ültök és egymás kezét szorongatva
nézitek egy kultúra reménykiáltásait.
A végén mindig bürokraták
ülnek a próféták trónjára?

Megegyeztek benne, hogy ez a kettős
túlnőtte a felejthetőséget - hacsak
nem az egész ejtődik fel, ahogy
a hullámokból előbukó fej a levegőre.

Az izgalom helyett érzett izgalom:
pár hónap, pár év, évtized
kollektív ejtődése után jelentenek-e majd
bármit bárkinek a meséről
mesélt mondatok.

Ami éltet, kómába került - most
karanténnek hívják. És az
ingyenes hozzáférés ellenére tudod,
fizetni fogtok.