Vershelyzet utca 67

Kertváros, Apokrif

A megfelelő formájú magány
márványsimaságú hátát
nyalja körül a menetszél.

 
Külön került az egeké, és
a világvégi esett átadások
mélyen emberi rendetlensége -
útszélre kinőtt pipacs
sérülékeny kudarca, senkié.

Megint külön a kutyaólak
behatároltsága. A megfelelő
formájú magány belelefetyel a tálba -
ügyet se vet a kerítésen túl
rökönyödött futár zaravára.

Ekkora állat nincs, és mégis van.

Két nagy csomag étel - ünnepre számít a rutin,
kihallatszó nagycsalád egymás szavába
vágó zavaros ricsajára, de
a megfelelő formájú magány veszi át.
Költőmód vézna szegény. Úgy tűnik,
a teljes heti adagot.

A kertváros visszafojtja a lélegzetét -
de külön kerültetek: a vadállat szeme, a
déli nap átnéz az általatok
árnyékká formált relativitás
párhuzamos sosem találkozásán.

Tükörhelyzet. Talán ha megkínált volna
vizzel, mit a háromgyerekes anyuka,
vagy a gyerekkórház unatkozó portása -
de nem. Ott sem volt:
az égben menekülő csókacsapat
módján szabadultok a leadásból.

Pittyen a következő feladat -
jó volna, ha inkább Weöres
rongyszőnyegére hevertetne
a következő etetett -

Pilinszkyvel vigyázni kell. Mert
úgy éled, ahogy az ítélet hiányzik
a mintázatainkból - parányi golyón
űréjmély fényben remegő
firka maradtok:
megfelelő formájú magány.

Hektór kamaszkora

Nem az idő

foszt, hanem ahogyan megéled
a benne sajduló hiány helyén
a cigarettafüst:
alakokat rajzol a levegőbe.

Kasszandra, kedves, légy oly jó,
és tévedj el velem.
Az én időm még nem jött el, bár
már elkéstem - oda kellene
érnem a kicsengetésre.

Ezek a vasúti romok egy iskolának
nyitottak anno teret, de
okafogyottá vált a bennük
megörökölt tanórák unalma -

húgom a vereségben!
Légy oly jó, és mutasd nekem,
merre zakatoljak, szívből
áldozva a rozsdaette
ipari rommezőnek.

Segíts, hiszen leszoktam.
Magamtól már nem megy a ködösítés,
csak a szavakkal, ahogy látod.
Jósolj nekem még egy
nulladik órát, ahol várom,
a többiek mikor, és honnan -

a helyemen ülve,
a tudás bázisán, amit
még nem uralt az enyészet -
mikor még nem toltuk gazlepte
udvarunkba az idővonal
unottan reels-videókat görgető
trójai falovát.

(-)

Terror Háza

Olyan mély csend ül egykori cellák
sikolyterében, amit csak a
vezetőszáron tartott vágóállatok
lélekfoszlása tud teremteni.

Ahogy kiüríti kavargó aurád
hiába menekülsz, hiába futsz
sorsot termő jövőíz képzetek
kívül csukódtak, beteljesült -
neked még mentő kommandók terepszín
illúziói röpködnek a fejedben,
de a lehetőségek maradék húsát
már nyársra húzták az Erünniszek.

Az anya, a szűz, meg az öregasszony.
Kígyóhajú ölek. A vénasszony ribanc-
tetkóján megereszkedett
jövőtlenséged árkol ráncokat.
Védszellemeid, a nemzetség java
helyett csak ők. A kéjes nevetésük,
a csitri ajkába szúrt piercingmosoly,
és anyu. Ahogy rákészül a szerepre.
A gyászra - hiszen elfúlni nevelt.

Olyan mély csend. A város ricsajos
vetélkedése nem hallatszik át.
Ide be. Ahol magad maradtál:
vágóállat lélekfoszlatása,
ítéletét előre tudó,
vágóhídi ízt a szájban érző
áldozat. De közben feszült
szívdobogásod üsse ritmusába:

ezért vagy itt. Akár ha tétován,
véletlenül, akarva-akaratlan,
de elkövetted.

                        Vegyél levegőt.

(-)

Marszüasz

Béres Norbertnek és a Walk My World csapatának

Voltunk tiszteletlen vendégek, persze -
ez megúszhatatlan. De csak úgy csináltunk
mintha. Nem a vereségből, bekerítésből,
vérkútba tettek, onnan is kivettekből
érkeztünk a kantin viszonylagos hűvösébe.

Nem reklamáltunk, hogy morzsák, hogy
bundapálinka, vizezett sör.
Nem vertük össze csak úgy,

brahiból a kantinost. Olyan vállvonást se
érdemel, nem járta meg a poklot, legalább
kapott az ívből ízelítőt módon.

Szerényen ültünk, dédelgetve valami
érzékeny, civil békét, elnéztük ahogy
a jóember az üres üvegek, tányérok, tálak
feladott állásai között kotorász,
és jó szívvel ad a neki se elég
nyomorult maradékból.

De máskor, máshol voltunk tiszteletlen
vendégek, persze - ez vele jár.
Úgyhogy összerándult gyomorral néztük,
csontrejtekükbe húzódó herékkel,
a lányok erőszak égő dörgölését
előérezve lágyabb részeikben,

amikor a kantin ajtaját
belökték a megmenekült katonák.

Makett, és vízió

A szobában nagy szekrény volt, rekeszekre osztva, minden rekesz előtt rács, a rácson cédula, a cédulán név. Havrincourt úr ellenségeit viaszból megcsinálta és rács mögé zárta... A szobában más nem volt? Csak rengeteg papiros. Havrincourt úr ítéleteket írt.  Ellendégeit kínzásokra és halálra ítélte, és az ítéleteket felolvasta...* (Hamvas Béla: Karnevál)

A tejesség az elragadó indulatok

forró évadában kényszer-

szivárványvízióvá érleli

a patadobogást.

Tüzet viszel, lángot viszel, 

pedig csak felhő vagy, jégszemcse-

szórt gázpáragöb.

De a határrétegen erős, mérhető

elektromos töltéskülönbséget indukál,

hogy nincs és nem lesz

se bosszú, se elégtétel;

hogy nem lesz bocsánatkéréssé soha

senki részéről semmi, amiért

sós lében ázol,

cseppenként hullsz, 

az út porzik utánad.

Láttál már lovat vizelni?

Sugárban, maga alá, felhőszakadás-

makett a macskakő

púpozott bazalthátán.

Tüzet viszel, lángot viszel,

de alattad csak a láncolaj csöpögése -

estére leolvad rólatok minden kenet.

Ezt kell megértened:

hogy meg sem aláznak. Csak 

lettél, aki vagy, a képzeletbeli

felhőszakadásban valódi ázás -

makett és vízió.

Tényleg legyél szivárvány inkább

a padka mellett, olajfolt szélén,

amit kerülsz (magad saját magad)

hogy ne csusszanjon rajta a kerék.

Mert nem lesz elégtétel, kielégülés

az elherdált útvonalakból -

akárhogy képzeld, a valóságod 

nem lehet utólagos:

egyre szerényebb tárgyi támaszhalmaz,

egyre vastagabb virtualitás

segítségével hiába tárgyalod újra

elmepalotádban a vesztett meccseket.

Tüzet viszel, lángot viszel, 

de ez csak olyan tökéletlen rend

a hátiputtonyodban, mint a túlrakott

sörös szekér igáslovak háta mögött -

elbírsz vele úgy is, ha a súlyeloszlás

csálé, magadba rejtett, képzelt bikafej,

ha a városlabirintus útvonal-rendje

fonállal is hiába kötözött 

vajon honnan vajon hovák világa:

valójában kiúttalan.

(-)

*Magyarázatul, ha valakit érdekel (miért a mottó és hogy kapcsolódik a vershez) kattintsatok erre a bejegyzésre - ha pedig a teljes körülményvilág foglalkoztat, a Karnevál-olvasónaplóra.

Szellemképesség

A tarthatatlan tartogat 

pár meglepetést még: a bejártnak

tűnő helyeken tűnő időt

(eltűnő magad helyett)

a szemsarokablakba kúszó árnyék

nevesíti.

Mintha nagyanyád szörnyülködne

a magaddal vonszolt éhezés

hátsó traktusában,

amolyan nyárikonyha füstje -

a két keréken megtett kilométerek 

rajzát ködli össze.

Egy hely, ahol féltett.

Nem érti, hogy veszed és

miféle bátorságot, hogy

kividd tartogatni ezt

a tarthatatlan tempót a forgalomba -

szia, Mama.

Nincs semmi baj. Jól érzem magam.

Majd megyek felétek, leközelebb

biztosan megyek, hiszen

megígértem a papnak. Meg azt is,

hogy életben hagyom alig viselhető

vacogásunk elemi gyávaságát.

A tarthatatlan tartogat, többek között

a te makacs ragaszkodásod:

fejbiccenésbe, grübedlis mosolyba,

hárító mozdulatba -

elengedésre képtelen szellemképesség.

De már nem ülök az öledben.

A szabadság nyergében

vagyok rabszolga. Mégis, tkp. jól esik,

ha körülaggódik valami tehetetlen

de csak itt, az utcában, ugye? érzés,

emlékeztet az érés,

az odaérés a bárhol

csak itt az utcában

füllentésének ifjúkorára.

Nyugodjatok. 

Ha tudtok.

(-)

Pietà

Hogy majdnem otthon. Lépcsőkanyar. 

Feszített léptek éhes üteme.

Akár az ág, a láb izmai fel-

vagy leemelik, test föltámadását.

De nem keresztről. Keresztútról

talán, a szomszéd utca vert, repedt kövén

hevert a sárból ékülni tapasztott

romlékony test. Fakó amfóraforma.

És majdnem otthon. A fény csinálja

meg, vagy a tér szép árnyat árulása?

Szinte mindegy. Hogy hártya, avagy

toll. Valami hulló. Perzselt. Perzselő.

Húsvéti nyár. Hogy majdnem otthon.

Mégis. Miféle bocsánat, ha hullt

szárnyak anyagán ott borzong a mindegy? 

Hogyan nevezd a vége nincs világ

ölében gyászolt majdnem-hazaérést?

Keresztút, hegymenetben

Ahogy kienged a fáradtság, az izmok 

szinte elfelejtett állapotba merülnek.

Az ellazulás meglep, mintha 

most foganna csak az érzés.

Mindenki azt hiszi, beszélgettek, ha már -

pedig lyukas zsebek. Mit mondhatna 

mindenki keresztjét kőnek támasztó

mindenki kövét keresztre feszítőnek?

Egyesültök a lihegésben.

Ebben a zajban amúgy sem hallanátok. 

Az építkezés a hegylábra is terjed,

rákos daganat a sziklahátak

klinikai fényében -

kitárulkozó adathalmazok hullámai

nyaldossák a soha nem alvó,

fennen tartó traverzek

burjánzásait.

Ahogy kienged a fáradtság, minden

úgy születik, mint kegyelem 

a keresztúttúra végén -

bár az is örök ismétlődés:

minden templomban, minden áldozás 

fölé újra odafeszül.

Szöget csikordul a fa, a mozdulatlanság

meglepetésében szóhoz jut a kő is:

élvez legörögni. Csak azt éli -

ahogy nektek örök

mindörökkönörökké örök

a kínba taposott hegymenet.

Lejárt a pihenő. Ki ki a maga terhét.

Mozgókönyvtár

Az összes felfelé cipelt módosítása -
szortírozni a fejben teli zsákot. A katalógus
nem felejtett resztlijét. A nehézkedés
felszámolása jönne. Tornyosul a feladat:
letenni a fel nem emelőt.

A nem felejthetőt. Pedig igyekszel egyre
komolyabb hézagokban keresni, az
elmozduló polcok közti résben
a rövidebb utat. Liftet, hiszen a grádicson
fölfelé lehúz az olvasat.

Könyvtárak vannak a fejedben, szekrényeik
közt hűvös, távolságtartó hallgatás.
Kimerült csönd, a nagy viták után.
Mert meggyőzhetetlen a másik kiművelt,
világot akaró meggyőződése.

Felfelé mozgó - értelemszerűen el
kellene engedned a meg nem győzhetőket,
mert a csendjeik közti szelephézagokban
egyre vastagabb rétegben ül
a por a porhoz kétségbeesése.

Varázslóinas

Kivagyiság és pökhendiség és
kihaénnem számos alkalommal
vezettek keservest énekelni
kísérőzene szembeszelek
szánalomszoknyája mögé.

Még ilyenkor is mögé - nem te
voltál a városkoncertterem
jégbe hűtött koktél szólistája.*
A kórus voltál. Összefoglaltad
a mások által légbe rezgetett
feszültséget kottázó szólamot.

Vidd mélyebbre a hangod -
ez még nem a korodhoz illő
mesteri tónus. Az inasa játssza
el így mindenki szemében
a gazdája nehezen megszerzett
drága hitelét.

Kivagyiság, versenyszellem és
a startkőnél ragadtak gyávasága -
idén sem hívtak a Ringbe
a titkon remélt szerepben
igazi színpadon a lényed
szivárványát kiénekelni.

*Igyekszem úgy intézni, hogy a mellőzöttség alaptónusa ne akarjon ennél is újabb verset - legyen ez az utolsó ilyen. Ennek a (csúfolódjunk) alműfajnak az általam írt legjobb példánya Farkasnémaság címmel 2020 áprilisa óta díszeleg e blogon.

Nem a vége

Az elhasználódásod néz körül és
amikor az elhasznált várost rögzíti
magában és magának; vagy épp az
épülés közben lelepleződő vázakat
(hová csupaszul majd teljes egünk)
a közel érzett éjszakára gondol.

Csakhogy a te saját, privát, kiérdemelt,
tehát büntetésül kapott csikorgásod
kereste tükrökben a város torz
karikatúrája látszik - a körmöddel
ingerelt üveg hangját te választottad
a látványhoz háttérzenének.

Megöregedtél, apa, és a kint
összesvilágából most benned ez
a nem túl gyöngéd zajokkal csikorgó
leharcoltság rezonál: a forróságtól
sülő, pöndörödő városszalonnabőr
ipari illatában izzod a magad ízét.

A világ amúgy fiatal, a sejtjeiben
még sok a vendég - békahadak
fuvoláznak, sáskahadak hegedülnek,
de a bóbiták bimbait már nem neked
ringatja az alkony az elpihenő
szillevélen. Csak ennyi a lecke.

Az elhasználódásod néz körül, de ez
olyan, mint egy szemüveg: levethető.
Kortyolj más ízt, amikor tósztot
mondasz a nélküled is kétségtelenül
finisébe forduló (de messze nem a vége)
Holocén Kihalási Eseménynek.

Van egy ősrégen született ellenpontja e hozzáállásnak.

Arctalanság

 Kertész Imrének (oda, ahova)

Bárki lehetnél. Ez a bomlasztó
alapállapot amúgy üzleti érdek -
tényleg bárki odaképzelheti magára
azt a párducmintát.

Ez a felszámolás amúgy hatalmi
alapgesztus - bárki
képzelheti úgy, izomból is
azt a vicsorgó ösztönt viseli.

Odaülhet a bárki, odaállhat
a diorámák egy pillanatába,
legalább a képzeletében. A térben,
ahol a vágyaid időbe csomagolnak.

Konzumbolylakó -
tömegcikk-istenségek
völgyében járok.*

Ha kiszabadulok valaha, ezt hirdetem
filippieknek és korinthosziaknak.

A kirakatok és léteink babáinak
éhek töltésén túl is arctalan,
fényektől ékes boldogságát.

*A beillesztett haiku eredetileg Birtalan Zsolt egy képe alá született haiku-füzérből való - egy szűkebb formája ennek bekerült anno a Shizoo-kötetbe is.

Munkálkodások

Bontásból törmelék jutányos áron,

ostrom vagy prosperáló érdek omlasztása,

Isten az atyám, még a Szent Tereink is -

a márványborítás egyben leszedett

újrafelhasználható reményei:

hogy az öröklétnek. Vagy legalábbis

egy újabb hetet kibír még a hitetlen tűz alatt

tartott erőd, ha kevés oroszlán

bújik kazamatába a szakadatlan,

megafonba üvöltött puskaporszagban. 

Bontásból származó egérnyi érdek:

bennünket is csak a megmenekülés izgat,

csak az el innen, ugyan hova -

bár még tart a szentmise, ne fészkelődj,

énekeld, hogy szent vagy, uram, szent vagy,

ne hagyd szét híveid a bajban.

Hogy az öröklétnek szóló munkálkodások

az Ötödik Birodalom vereségének évében

befoglalják a hit vidámait

az összevont szemöldökű, golgotai keretekbe.

Bontásból rakott új paloták

fészkes fenéi gyűlnek, akár a megadás

a Második Ostrom zsoldos szégyenébe.

Kevés oroszlán, vagy szétfutó egér-

had bomlik téglapor rakaszokba így,

beszennyezett egek. Ne kukacoskodj,

nem képvisel értéket a túrás.

Hogy az öröklétnek képzelsz, természetes,

de pillanatnak élsz. Legyen áldott emlékű

áldozattá, súgod, megint valaki más.

Canossajárás

A Tebenned Bíztunk Eleitől Fogva
Biztosítóvállalat székhelyével szemben
ott az Erős Vár A Mi Istenünk
Rt. fiókja is - a választék teljes,
mégsem simogatja egyik se
a vasút menti tájsebek kietlenségét.
Ott a bukottak istensége dolgozik,
a rozsdaövezeti angyal.

A választék az elválasztás mellett
az ítéletre vár. Bár várakozás közben
sem tartanak a bacchánsnők szünetet -
biztosítanak róla, hogy tényleg
az élvezet a legutolsó,
az elharapott sikolyok előtt.
Valaki bennünk lehetetlen
útvonalat választ. Nem megvallásunk,
de hitünk szerint.

Falatozgat a kis drágám

Boldog saláták helyett bíborban született
abált szalonnával köszön a napnak -
zöld teás hummusszal finoman felülütve azért
a hagymahámozó parasztot.

Az élelmiszer-sakkban ritkán jut el
az utolsó, vegán sorig, hogy királynővé lehessen,
némi elkésett nemváltás után.

Vagy legyen vezér? Vágyvezérelt élet
házigazdája - zsírra éhezik, bár megtanulta,
közben a böllérkésre is vetnie kell
egy malacsikoly visszhangozta pillantást.

Ez van, feleim. Nemcsak a házhoz szállított
romlékony bűnnel kell elszámolnia,
a teste fenntartása lehántott hajú hagymák
kísérte zsíros böfögés mögül kukucskál,
mintha ólból -

de erre nevelték és bitangul jól esik.

Különben is, kell a kalória - 

gangok és remízek
hámló bőrén tétován babráló fény:
lágy, szőke, háton cipelt,

másfél mázsa feladat várja.

Kihallgatás

Ha vallatnának, elmondanám.
Erőszak hatására, nyilván,
elmondanám és aláírnám
hogy - igen.

Kifiléztem az éjszakáink.
Sírássá metélt éjszakák
halforma testét.

Elmondanám,
kútmély hidegérzet torkán
gyömöszöl le a szégyen.

Szülém szüremlő nyomorát
filézem ki türelmetlenséggel.
Éber, boldogtalan alvással.
Éjfél partján bomlanak
a szövetségek.

Vegyél fel, anyu! Emeld
magunkat! 

Vegyél fel. Ez így

kibírhatatlan.

Nem maradt -

nincs íze a szájban,

még véríze sincs
a kihallgatásnak.

(-)

Peremvidék

A képi hordalékon ahogy
átlábol a reggel.
Napok lepergő gyöngye -
vagy tényleg uszadék, amit
méltatlan volna számba venni.

Mindig izgatott, a kincseidből
hogyan fonnyad szemét.

Vigyázz. Az élet, javát tekintve, ilyen
megkülönböztetések mentén réteges
tektonikákból áll.
Leülepedik. Eljárkálsz rajta.
Ösvényt taposnak kincsed rétegén
az "arra járok" megszokásai.

Felejtés ellen tartod lenn,
mert nem volna való a légbe sivatag,
gyöngyforma sarad?

A lélegzeten kívül belőlünk
tényleg nincs, ami
büntetlenül járhatna levegőt.

Az utolsó szó jogán

A hurcolt vélelmek kilóiban
hergelődő tárgyalóterem -
kegyelmi pillanatok pauzái után,
mikor már majdnem hinnénk,
miért következik?

A város miért hullik darabokra,
a működés szokott rendjébe vonva
az anomáliát? Miért a ragyogásra
gélesen kenődő gajdolás?
Kényszerű séták pótlóbusz helyett,
kőbalták harsány éle, ha mégis,
vélt valókkal veszkődő békeharcosok -

hogy jutunk így haza kegyelemmel,
amit megkaptunk a cirkuszsátorban,
koncertteremben, hetedik sorok
áldozatok árán fenntartott közepén?

Miért vádol mégis minden gesztusuk?
Tényleg csak pillanatokra
száll fölénk műholdakon az angyal?
Vetkeinket nézve, s nem egyházunk hitét
a személytelen végítéletig?
Mivégre akkor a nehezen csikart,
takargatott, melengetett,
halmozottan hátrányos helyzetű öröm?

Vacsorahitel

Majd, édesem. Most nem ér rá
a szellem világossága fényeskedni,
a jótét lelkeknek sem, nemhogy az
efféle paradicsmos káposztáknak
fasírttal és kenyérrel.

Burgerek meg pizzaszeletek
lakják a meg nem váltott
resztli álmait. Majd, édesem.
Te még ebben az etapban
sem kerülhetsz sorra.

Helyek vagyunk egy valaha nyüzsgő,
azóta sikerrel irtott bolyban.
Járatok sehonnanból a valahába.
Majd, édesem. Felragyogsz,
ahogy a tárnabontás

helyén az immár nevenincs,
apró, kék virágú gizgazok.
Majd, édesem, megguglizod, hogy
klematisz, vagy szerelemvirág.
De közben se felejtsd el,

hogy itt egykor angyal állt a karddal.
Rég kiverték a kezéből az éhes
megrendelők. Majd, édesem.
Nem ér rád a szeptemberi áhitat.
Jó étvágyat. Legyen szép napod.

alakult időközben, egy szigorúbb, húzott változattá:

Vacsorahitel

Majd, édesem. Most nem ér rá
a szellem világossága fényeskedni,
a jótét lelkeknek sem, nemhogy az
efféle paradicsmos káposztáknak
fasírttal és kenyérrel.

Burgerek meg pizzaszeletek
lakják a meg nem váltott
resztli álmait. Majd, édesem.
Te még ebben az etapban
sem kerülhetsz sorra.

Majd, édesem. Felragyogsz,
ahogy a tárnabontás
helyén az immár nevenincs,
apró, kék virágú gizgazok.

Megguglizod, hogy
klematisz, vagy szerelemvirág -
de közben se felejtsd el,
hogy itt egykor angyal állt a karddal.

Rég kiverték a kezéből
az éhes megrendelők.
Majd, édesem. Nem ér rád
a szeptemberi áhitat.
Jó étvágyat. Legyen szép napod.

Verebek és Galambok

I'm Lovin It - vagy valami hasonló
tésztaszűrővel szaggatott beszéd:
a gyorsétterem légkondijában
gyerekfelnőttek zavaros
csivitelése cirkulál.
Ki, hol, mikor, hogyan veszítette el,
meg mit talált helyette -
elhallgatom. Papírzacskó zörgésére várok.

Aztán pár méterrel és órával odébb
egy másik peremre vágyó zacskó
sürgetése közben szinte
szóról szóra, mégse ugyanaz.
Ezek felnőttebb gyerekek.
Sikamlósabb a burukkolás.

Mintha ott se lennék -
galambok, verebek. Rám nézvést
fekete tollak égsutrálása rémlik -
persze a varjú is csak miabánat.
Burger King menüt -
tűzön grilleznek '67 óta;
és még mindig nem készültem el.