Lényeink és szeretve tisztelt városunk
árnyékos felében az elnyelődés csarnoka
Gladsheim romjai meredeznek.
Valhalla - ahogy a divat felékszerezné a
jobban csengéssel. Itt álltak a taglók
lemoshatatlan mészáros-trónusai.
A sok kis odin, éheink isteni rabszolgái,
meg a tudás terhétől fátyolos disznószemek -
minden állat mindig előre tudja.
Csak nem hiszi el. Ahogy mi sem, hogy
félelemből gyúrt isteneink majd
számon kérik rajtunk a romlás gyalázatát:
előre tudjuk, csak nem hisszük el.
Ezt a szeretetlenséget is vértől iszamós
fejünkre olvassa egyszer valaki.
(2023.12.29)
Valami árnyék motoz a palotában.
Rugdalózó hörgések emlékezete.
Gladsheim mulató örömének harsány
hangjai alól, a szúrás nyomán előlüktető vér.
A városunk legszívesebben megfeledkezne róla.
Előre tudja: így romlik el, így foszlik el,
mikor a funkcióját vesztett hitek árnya-
vérét eresztik. Motoz a palotában.
Minden állat, mindig, előre tudja -
csak nem hiszi el. Az éhek alól
nem hiszik nézni a kést, a böllér
kihűlt, távolságtartó tekintetét.
Ölni sokadszorra ugyanúgy csak egy munka.
A sok kis odin, éheink isteni rabszolgái,
meg a tudás terhétől fátyolos disznószemek.
Számon kérik rajtunk a romlás gyalázatát:
Előre tudjuk, csak nem hisszük el.
Városunk árnyékterében az elnyelődés csarnoka -
ezt a hanyagolást is vértől iszamós
sebeinkre olvassák majd az éhes istenek.
(2023.12.30
