Úr - az űrből

Tőkés Hédinek

a külső űr látszik, hogy nem látszik, hogy
fényszegek ütnek a sötét holt közönyébe, ami
üres; nem látjuk mibe ütnek lukakat a fény-
szegek, ez a nincs, ez a nem látszik, ez a
külső űr a nyitott szem előtt éjjel, amikor
meztelenek a kilőtt és szemlére fektetett
angyalok; a nappal kilégzett párafröcsögés-
től habzó irizát labradoritja alatt is bújó
sehol, nézed, nem néz vissza a külső űr,
látszik, úgy hívod: a semmi, körülveszi ezt
a jelentéktelen testet, amin egy hozzá képest
is jelentéktelen méretű porszem akar, tud
tükröződni a végtelenben, a külső űr lát-
szik, hisz látod, hogy nem látszik, általad
betölthetetlen -

a belső űr ezzel szemben az anyagban, a
szemfenék sejtjei közt üt lukakat, amikor
a nézésed csak a lusta vegetáció közönyös 
pillantása, hogy se préda, se fenyegetés, se-
hol a csillantó értelem, az angyalok vértől
lucskos szennyes tollait se tépi a nézésed,
se most, se máskor, a belső űrnek se ideje 
se tere, a hiányzó értelemtől elérhetetlen, 
hogy nem mos beléd a kint, és elkövetkezett
a lélek sötét éjszakája a sejtek testedhez ké-
pest mérhetetlenül jelentéktelen méretében
mély kút, ahová nem szüremlik a képmás
és pont mert látszólag tele van, bár sehol,
hiszen hol laknak bennem ezek a szavak,
látod, nem látszik, általad telerakva is 
betölthetetlen -

pedig Úr van a
külső űrben, csak most túl
messzire látod

pedig Úr van a 
belső űrben, csak most túl
közelről nézed

Zen-fotók: Stekovics Gáspár (80.)

05
30

Éber - mámoros

A felhő lélek.

A víz a lélek ágya.

Köztük vagy ébren.

*

vékony csík kóla

várja vizek asztalán

a felszippantót 

Nap mint nap

Amikor kötéllel kell fogni a szavakat, erőszakot
kell tenni rajtuk, hogy álljanak be a sorba,
mert zavarodott vagy, hiszen exponáltad magad, de
nem látszol mégsem a képen,
csak valami kulimász egy másmilyen
ornamentikájú háttér előterében,
hogy most akkor van-e ez a fenyegetés, vagy
csak a fenyegetéssel való fenyegetés van, egy
pedagógiával nem igazolható össztársadalmi
pofon, amit kihasználnak, és mivel ki-,
ezért használhatatlan minden egyébre, nem
ad támpontot, mert kiürül, mert talán
üres volt az első pillanattól, csak a
tudjukkiknek jól jött, kapóra jött, azaz
beállított egy sorba, egy alakzatba a
másféle ornamentikájú háttér előtt, ami
nem emlékeztet egy fűvel benőtt domboldalon
véletlenül kinőtt árva fára, hanem
csak a fűnyírásra emlékeztet, a kések éles
zajára, ahogy egy fűvel benőtt domboldalon nő ki
a tarvágás, holott nem is nőttek rajta fák, tehát
nincs is mit tarra vágni -

pacsirtasírást
próbál magára a
felhőhabos égbolt

amikor a kötél felhorzsolja az összefogdosott
szavakat, tenyérnyomok a szavak arcán, ennyi
hatalmat követel a család összetartó ereje, ahogy
ajtót nyit a szégyen az ebédje átvételéhez, mindkét
szeme alatt lila duzzanatokkal és te tapintatosan
félrenézel, mert mit mást tehetnél, bent nyilván a
rabiátus rabtartó, aki nyilván szeretetből, mert
kettest hozott haza a gyerek, mert túl forró, vagy
túl hideg volt a leves, mert a vasalásra se jutott
ideje, összevasalja a szánalom arcát, ebben a
társadalmi érdekből elrendelt összezártságban nem is
csoda, hogy előjött belőle, nem pusztán a lehetőség,
akivel él, meg kell értened, direkt küldte őt,
hogy vegye át, az arcán a szégyen befalazott
szemeivel, te mit tettél volna a helyedben, ez
a járványból az egyetlen kézzel fogható tapasztalat,
zavarodott vagy, exponálod magad, nem állsz bele,
beleállsz, az ajtókeretbe, egy beszélőre engedett
rab veled szemben, nem beszél, egy szó nélkül veszi át az
amúgy szintén büntetésszámba menő menüt, ami
tele van dínószarral, hogy kellően tartós legyen, nem
abban az öt-húsz percben, amíg szájba tömik, hanem
a méretlen időben, amit a zacskóban félkészen tölt,
félkészétel egy teljesen kész életnek -

asszonyom, a te kovid egy verőlegény, ezt a
legnehezebb tudomásul venni, hogy a verő-
legényeknek is van családja, laknak valahol és
mind lakva ismerszik
meg.

Space Invader

Az elhalasztott történelmi pillanat napját
megelőző napon még senki nem sejtette, hogy
ez mekkora elhalasztott történelmi pillanat -
pedig elhalasztásban jók vagyunk, sejthető
lett volna, hogy ez lesz:

nedves halogatóink, a mai forradalom az
az időjárási körülmények alakulása miatt elmarad.

Ipari forradalom. Szakipari. Az ismert
világegyetem ismeretlenjébe hatoló ember
minden elismerést megérdemel. Meglesz, és akkor
lássanak csudát. A csuda természetéből
fakadóan az élő közvetítés sajnos ma haló -
de eljön a pillanat, ami történelmi lesz,
mert azt tesszük, amit szoktunk, csak
másképp, máshogyan, más, sokkal inkább
a futurisztikus jövőképeknek megfelelő ruhában,
ami végre úgy néz ki, mint a filmeken.

Szurkoljunk együtt a szebb jövőnek, amit
ugyan ma elhalasztottunk, de eljön, mert
ez a természete. Nedves hallgatóink, természetesen
onnantól senki nem lesz egészen ugyanaz.

Elismerésünk. Addig is kérem őrizzék meg
örök nyugalmukat.

Kietlen-Kies

A tegnapi napívben valami szánalom,
meg a barátod, aki jött és kisegített,
amikor megint kifogyott a levegő a
hátsó belsőből. Szánalom. Éles volt.
Nem gyakorlat.

Igen, a túl sok élmény agyonnyomja. Csak
a lány maradt, a mosolya a kietlenségbe oltott
irodaház földszintjén. Akivel tisztáztátok,
hogy az idegen hangzású férjezett neve
utolsó q-ja ká-nak ejtendő. Bár most
elbizonytalanodtál, hogy az a kietlen
valójában nem kies e inkább.

A többi kifújt. Csaknem mind kifújt.

Igen, az éjszakában, felhőrésen át,
tökéletesen látszik a tömegesen felbocsátott
műholdak maszkja. Végképp
eltakarja az amúgy is rommá
fényszennyezett égbolt mosolyát.

Igen, az ott az információ további,
szakadatlan áradása, az ember percenként
hatvan tükörben nézi magát, hogyan
sikerült a következő, szisszenő szelfi.
A lájkvadászat utolsó q-ja
továbbra sem kurvának ejtendő.

Csak a lány lett Másik? Meg a
szállító srác a Pipiben, aki allergiás a
futárokra. A mentőautó vezetője, aki
csaknem kibogozhatatlan közlekedési
csomóba bogozott. Meg a járdán bicikliző,
gyalogosokat anyázó fasz, akit indulatból,
ellentmondás lehetőségét se hagyva
leoltottál.

Város-elvadult
megfélemlítő - megfélt.
Megemlítetted.

És persze. Hazafelé a nyestek. Hogy él
a városban, domesztikálatlan, és alig
távolságtartó módon az egykori hely
helyiértéke. A kerítés mögött, alig három
lépés távolságból szemez veled. Megfertőz
a vadsággal, a tavasszal, a kergetőzéssel,
ahogy átfut az úton - a közlekedőedények
szabálya-fénye nem köti, ahogy a süniket. Jó
biciklis futár lenne a nyest, megtalálja a
forgalmi réseket.

És hogy a macskák is képesek volnának erre -
mondja a barátod, ahogy a kihalt, végre
léphető léptékű, kertes otthonosság
belébe gurultok. Javított úton. Műtéti hegeken.
De valami szánalom, hogy a cicvarek milyen
gyakran megy a maga makacs, akár
ösztönöket is felülíró feje után -
kutyaszájba. Eltapostatásba.

Az egykori helyiértékek helyén,
élmény képömlő áramától felszámolt
önreflexiók tükrében észrevétlenül
tovább gördült alattatok egy töredék
fordulattal a Kietlen-Kies
Labilis Labirintus.

Két attitűd

Amikor új gondolatok támadnak a régi fejben
a szervezet a beidegződésekkel védekezik. Előbb
gyújts rá, igyál hozzá egy kávét, menj ki WC-re, moss
kezet, kapj be egy kekszet, ettél, rágyújthatsz megint,
szomjas vagy, igyál, csukd be az erkélyajtót, nyisd ki
az ablakot, húzd le a szúnyoghálót, tedd az ablakot
bukóra, kell még egy fülhallgató, bedugod, legyen a
szokásos, kicsit mélázol a kezdő taktusokon, de még
előbb adj inni a virágoknak az erkélyen, csukd be
az ablakot, nyisd ki az erkélyajtót, hol a locsoló,
kicsit melléfolyt, hozd ki a felmosórongyot, csavard
ki, pakolj el, erkélyajtó becsuk, ablak kinyit, moss kezet,
törölközz meg, körmöt se ártana vágni, de inkább leülsz -
ha mindezek után is ott motoszkál az új gondolat
a régi fejben, sóhajts és írd le. Kiállta a próbát.


Eszedbe jutó -
kommandós módra hozd ki
belőle magad.


Az elragadtatás ezzel szemben inkább egy túszejtésre
hajaz. Ragadtatod magad. Egy kereszteződés kellős
közepén akár, teljesen belefeledkezve az elragadó
érzésbe. Benne ragadtál. Odaragadsz hozzá, és ugyan
láthatóan haladsz tovább a megkezdett pályán, de
a lényed a légypapíron. Elragadó ragadozó, te a
zsákmánya. Kizárt dolog, hogy beidegződésekkel
kezelhető volna. Automatizmusok vihetnek tovább,
amíg ki nem esel a játékból végképp, de nincs esély
a halogatásra. Semmi tudatos fék, vagy szívdobogással
babráló ön- és egyéb reflexió. Csak a nyers vágy, hogy
éld, éld amíg tart, és gyászold, amikor elmúlt. Olykor
sikerül megragadni, róka fogta csuka, nem ereszt, amíg
le nem ülsz és ki nem szakad belőled - az a darab,
amit magával ragadott. Ha leírod, kiálltad a próbát.


Elragadtatott -
ha letett, nézz körül, hogy
hova hozott. Be.

Pengő cimbalom

Megfosztottad magad az éjszakától -
azaz mély átéléssel fájtál a behúzott izmok mentén.
Az izomgörcs iszonyú lecke, elmossa az álmot
amit pendültél, pedig
valami lényeges - csak arra emlékszel, hogy
valami dallam.

Tegnap valaki megmakacsolta magát,
hogy megmutatja. Leginkább persze saját magának,
hogy bírja még a táncot. Azt az össznépi
kergetődzést, amit
keréken és lábakon űzünk, időfogócskát
az odaéréssel.

Úgyhogy ma reggel csak ez a foszlás -
nincs más mutogatni valód, zárványos, tépett erek
a besavasodott izmokban. Keserű ostya
jutott a vasárnapi
úrfelmutatáshoz. Gyónása nélkül
ízelítő.

Heves szél tépi
égnek hajított varjak
kócos tollait.

A tested templomában ülő Úr álmos,
fáradt és ingerült, hiszen megint a halogatással,
az odázással köszönöd a megidézést.
Barlangod mélyén az
álmod harangja kong - elzeng, pedig az
angyalok nyelvén.

reggeli méla

tisztázhatatlan
mit keresek itt - ha
tudnám, nem keresném

Esti válasz

A nyúl üres üregében ücsörgő társadalom
miután bevette a piros (és a kék) bogyót (is,
mert a választás képtelenségében nevelkedett),
nem (élet)igenli magát, mert túl sötét van a
igéhez, de a nemhez meg túl Világos, a kezében
a fegyvertelenség mentségeivel hadonászva
tárja szét, amit a lejárt zárlatok jellegzetes
összes gesztusával, maszkban és meztelenül.

Megérkeztem haza. Csak ott van, hol jog is,
meg kiskapu is, csak bújjatok rajta, kiskatonák
készülődnek a szokott kielégülésre. Fegyvert
és vitézt énekelnek a hogy a vérbe (ne),
túlzó ez a panoptikumi csendre szabott egyen-
ruhás a többi nézi bakancstalpra magyar térzene.

Egy társadalom akkor épít a zombira, ha
a tagság legnagyobb hányada életképtelen
(mondanám, de folyton a sarkamra lépnek a
sorban); még jó, hogy nekem már nem fáj semmi -
suttogja a nyúl üregét körülölelő földhá-
nyások ásónyomain ácsorgó gyászoló rokonság,
Európa kemping pong a a sötétben amely
világosabb, mint az elérhető, akciós, Vuhanban
gyártott és onnan transzportált kegyelem.

Megérkeztem haza. Kitámasztom a letámasztót,
ez ma az egyetlen kapható attak, fel, támadunk,
készülődjünk a szokott választásra. Piros és kék
bogyók, csésze emésztést elősegítő teák (egy
öregség emlékszik még adybandi-szeszek hars
ízére), aztán feküdj le és nyugodj békében.

Konvenció

Az egyik szelídebb ornamentikájú
rémálmom, hogy jön felém a mi
niszterelnökünk és kézfogásra
nyújtja - és

nekem akkor és ott kell a kul
túra mentén döntenem hogy elfog
adom-e - azaz

létemben egyfelől buborgó nyílt ellen
szenvekkel élve dugom el a hát
am mögé a praclim avagy
nyújtom - és

összemarkol a legkevésbé sem em
beri érzés, hogy Ennek a légi
onistája lettem egy szimpla konven
ió ció ráció által
amiben életnek - ők, akik
mi vagyunk igazából, megej
tett szokásos kézfogások - a

leküzdött elemi undor attól, aki
rohamosítja a sétát, attak
kukaccá nevelné a legtiszt
ább szolid
aritásom.

Kloroform

Az altatásban az a rémületes, hogy
pont ugyanazzal a gáz ízzel a szádban
ébredsz - ha nem aludnál el, akkor a beszippantása
pillanatában hánynád el magad tőle;

azaz, mondjuk, úgy, én kiengedtem az
ólból róka komát.

Az altatásban az is rémületes, hogy
abban a pillanatodban ébredsz, amikor
eltépték az eszméleted, úgyhogy ez a
beavatkozás nem veled, csak a testeddel történt -

azaz, mondjuk úgy, ezt a disznóvágást a
disznó nem vette észre.

Az altatásban még az is rémisztő, hogy
sose teljes - amikor meglátogat
utána a sebészed, olyan ellenszenvet
érzel, mintha poénkodott  volna a zsírtartalmadon;

azaz, mondjuk úgy, rémlik valami
undok, disznómód rókabőr szavakból.

Az altatásban mégis a legszörnyűbb, hogy
a kieső idő összekuszálja a hullámverésed
amplitúdóját, mintha nem is te volnál te, hanem egy
teljesen máshol tarajt vető, elrajzolt változat.

Azaz, mondjuk úgy nem leszel időszerű, akár egy
műtéti anesztéziából felriadó társadalom.

Közjáték (12.)

"Szóval a játékot Jónás Tamástól loptam, és nehéz lesz! 

Fogd egy saját versedet, és írd át azt. 

Más formába - ez a hasznos gyakorlat. 

Vagy költsd át - ez a nézőpontváltást segíti. 

Nem lesz jó érzés! Illetve jó, csak nem kellemes!"

Kiss Judit Ágnes a közjáték csoportból

Feliratkozás egy nyilvános WC-ben

a keresztnevem anomália
avagy hogy máshogy lehetne egy keresztnév pogány

jöttem Duna-partról déli leverten

nyughatatlan fővárosiak nyugatra mentek
az én Nyugatim pályaudvar

van az a pénz
nekem soha nem fizettek annyit
kis zsé kis foci
zsé kategóriás

pénzért szopok

ősi jussot integettek busz ablakán át
a benzint izzadó óriások
de én mindig a szomszédban laktam

a keresztnevem anomália
ez a paraszt sose válik vezérré
a sakktábláján

*

gyökérkezelésre járok
így hívják, mikor kitépik a gyökereim
pátosszal érzéstelenített
tágra tátott pofával

plakátköpenyes doktor konzultál a számban
nyelvem rátapint a keletkezett lukakra
szuvas fémízű kiejtett mondatok
irgalom anyja, ne,
hagyj el.

öblítsen
köpjön

fülembe forró ólomzenét
csöpögtet a bedugott hallgató
ne kelljen utazó
elektromos ízében közönség

ezt az emberséget
ha kenyér volna se szegd meg

*

egyik kávé a másik után
de szép is volt Istenem!
azok a nemalvások a mások
bőréből áradó csendbe

mellévizelni bárki tud

hisz bűnösök vagyunk, akár a többi nép
ha hiszed, ha nem: ez ima
összegyűjtöttem ebbe a turkálót hirdető
könnyen gyűrődő nejlonzacskóba

jaj nézd kész ez a vers is
ez teljesen kész

Eposzi kellékek egy nyilvános WC-ben

Férfiuról szólj nékem múzsa ki épp kiokádja -

földúlván testes televényt, kikukázza a magvat! 

Hát, Leleményes Odüsszeusz ezt most buktad, a csónak

hol, fasz tudja milyen habvízen inog bele nélkül -

nélküled, ember. Szép. Kiürültél. Szkülla? Kharibdisz?

Kurva fajansz viharos kőpadló-vízen, a nyilvá-

nos WC iszamós-hugyos alján, dűlsz bele, szédülsz,

szép. Kiürülnél, ja. De a mérgek a véred, örök-

séged mámorigézett kútjaiban kuporognak,

porló kólabeteg, ezt nem tudod így kiokádni. 

Buktad a csatlakozást, tökfej. Ez a Bárka ma elment.

Nincs. Csak a mérges kút, ahová - meg persze ahonnan.

Fel, nyugatabbra, azaz nyugalomba, naná, ez örök vágy.

Hirdeti firkák filctollas, karcolt, belevésett,

falra, a tört csempére betűzött, mennyezetig rótt

össztömege: ma dögölj meg. Látod? Még ma dögölj meg!

Nem vár Pénelopé. Kirkéd is csak haverodnak

térdel - tán pont most a Tilosban. Lásd, fasza támpont,

már majdnem nem szédülsz, tengeri vándor a fülkéd

trójai rossz falovában - lásd, fasza támasz az undor...

Térdelsz. Ez van. Walkman-dugta füledben a Kontroll,

drótját összeizélted, nem gond, ezt se ragozd túl -

széttépett Dionüsszosz! Tedd, hogy még ma dögöljek

ebbe. Bele. Blöh. Pfúj. Félig teli, félig üres zacs-

kó féléletem érje el ebben a szennyben a végét.

Nincs haza. Nincs a gyerek, sem a szürcsölt reggeli kávé,

hogy kimosódjon a szájból, hogy kiürüljön a felnőtt

roncs, akivé buditok talajára lerogyva igézett

sors? Választás? Kurva hiánya? Blöh. A faszom sem

tudja. Anyu! Lásd... Kész ez a vers is. Kész ez a vers is.

Catan telepesei

Innen messzire látni. Ez jó.

Bár nehéz kivenni az apró részleteket.

És még nehezebb ugyanoda visszarakni.

Azon a hintán valaki leng -

színes gyerekpaca. Nincs annyira messze

hogy ne hallatsszon fel a nevetése.

De a többit csak következteted, 

hogy inkább lány és nem fiú,

és most nem nőni tanul.

Hanem oldódni. A kötésekből is,

amibe a távlat kényszeredett

látásmódja önkéntelenül helyezi.

Lehet, hogy ez az észrevett

nevetés nem része a közösen játszott

stratégiai társasjátéknak.

Innen messzire látni? Mégsem

látsz mást, csak az állóképek

fejben összerakódó játéktáblára vetülését.

Oda kell lépni uram. Hogy

megérezhesd, mit talált, bábulétében

milyen nyílást - milyen nevetnivalót.

Beszélgetés egymásnak (csaknem) háttal

Billy Collins:

Bevezetés a költészetbe

Kérem tőlük, végy egy verset,
tartsd aztán a fény iránt
úgy, mint egy diát,

vagy tartsd füledhez méhkasát.

Mondom, dobj a versbe egy egeret,
és figyeld míg kitalál,

vagy lépj a versszobába te,
s keresd a villanykapcsolót.

Azt akarom tőlük én,
hogy vízisízzenek a vers színén
intve a part s szerző neve felé.

De ők csak azt lesik,
hogyan kötözhetnék meg a verset,
hogy amit tud, belőle kiszedjék.

Ütni kezdik egy gumicsővel,
Hogy vallja be jelentését.

(Fordította: Krusovszky Dénes)

shizoo:

Versfény iránt

Nagyobbára ajándékba 

kapod, ahogy a csukott szemen 

át a zöld napfoltokat,

vagy a fülcsengést, a durranás után.

hogy egyszerre kint és bent

sem egeret, sem macskát, se be-

se kitalációt.

Nem mentség. Pont olyan, mint a gégecsöves

lámpa a vallatószobában,

beléd hallatszik, és ha akarnád

se tudod kikapcsolni.

Nem a színe, hanem az elmerülés, a

fuldoklás meg a jé, mégis élek.

Az a vers, ami ha akarod, ha nem

bevégez, de nem végez ki téged.

Süni

Markodban a meleg hasával -
már a tény, hogy hagyta
felvenni magát, semmi kiugrási
kísérlet, a szabadulásvágy egy
fikarcnyi gesztusa se -
hagyta felvenni magát, esély
sincs dermedtségben állat;

alig szúrtak a tüskék, ahogy
alányúltál a rémületének, hogy
átvidd az úttesten a taposás
veszélyének nap mint nap
magát kitevő betevő testet -
nem érted, hogy hagyhatta
ilyen könnyen felmarkolni magát.

Így néz ki egy szem 
napi jó cselekedet:
sündörgést dajkálsz.

Vajon van napi-, vagy inkább
éji rendje? Jó volna, ha minden
este akkor érkeznél, amikor ő
(mert Ő lett ettől a felvételtől -
vagy ettől a visszajátszástól),
és hagyná felvenni magát, sőt,
belemászna a tenyeredbe;

de lásd, ez a valóság-szelídítés
alapjában hamis, minden este
nem ez a kivételes felvétel -
a sebességben észre sem vett
eltaposás vagy, vagyunk, vagyok;
reflektor-világ sündörgést szüntető prése:
aszfalt és gumiabroncs. Út és kerék.

Rémhír

Hazánkban kratikus jogrend
uralkodik, enyhe keleti
égáramlás, néhol
csengőfrásszal, ázkutatási
paranccsal, lefog
lalással.

Hazánkban azámhazám
uralkodik, özszolgadolga,
betűhiányos jogrend, előfordulhat
átvonulás, vonuljon bét is
tenem.

Valaki végre, a zánkban
fütyülő szájszagú szelek
fingszag, seggszáj, elszórtan
szervilis ólogató Jánosok
trollszólók kialakulása vár
ható.

Hazángban farizmatikus
összhangzat, helyenként
többfelé délen, délkeleten -
ajánlatos, félnetek nem kell
emetlen.

Valaki égre, ezt a stadion
kertitörpe tusamalackát elül
tette talpig koronában
rémhír gyanánt a kettős frontha
tás alá.

Hazánk ban, ben, ból, ből,
felerősödik a fel
hősödés, vegyél es
őkabátot.

Szimfónia

Sarolta Sasa Gyökér: A szél dala

Jó volna hallani a fákat, de ennyi erővel
kívánhatnám, hogy halljam az érzést.
Mint a muzsikát. Nem azt, amit a súrlódó
levegő ingerel a levelekre, az a szél beszéde -
ahol a növény csak a hangszer. Hanem
a gyökértől termésig borzongó, mély
és léptéken túli érzést, ahogy nő.
Ahogy eléri, kilázad belőle az érés,
maggá, jövővé.

A fákat lélegezzük be. A füveket. Jó volna,
ha a belégzésünk is dallammá alakulna,
nemcsak a kilégzés. Amit aztán ők
énekelnek magukba egekbe nyitott tüdejükkel -
jó volna hallani azt a muzsikát, amit
a zöld óceán sóhajt. A hullámverést,
aminek a tajtékán lebegünk. Nem a szelet,
mert abban összhangzat a minden, abban
minden lélegzet egyszerre énekel.

Jó volna hallani a fákat, hallani az érzést,
kifelé hallgatózni, oda, ahol nem
lüktet az állat szívdobogása, nem súrol
lélegző gélt a kitin, nem az éhség
örök csámcsogását, ahogy bennünk is
rág a féreg. Hanem az adakozó
bőséget, amit rág. Talán elhiggadna bennünk
a tőlünk síró világ áldozat voltában
hiába hulló magánya. Előbb csak esne,
aztán elállna az eső.







- pár nappal ezelőtt írtam valamit, amihez a megosztón már odaloptam ezt a képet... együtt a kettő.

After life

Újabb regényt visznek filmre - jó eséllyel
ez is könyvégetés lesz, oldalanként ég el
a szégyentől az eredeti szándék, a mögöttes
kiürül, csak a saját talpa alá vet árnyékot;
lusta és rohanó társam a képernyő elé
zuhan és néz és nem érti, mit ettek ezen
annyian, egy halom klisé a panelban ahogy
egymáshoz koccannak lakóparkom és
favellám, ahogy szülő és gyerek és szere-
tő szeretetlen, vagy csak szenved, mű,
vészfilm, egy árnyaktól túl árnyalatlan
fröcsögő vértől vértelen adaptáció, most
akkor elolvassam vagy ne olvassam el?

Tegnap este befejeztük egy pofátlanul vicces,
puha angol faszi minisorozatának első
évadát, azaz befejezte nekünk, ezt tényleg
sikerült úgy befejezni, hogy könnyesre
röhögjem magam és röhögésig sírjam -
szóval keserédes hepiendig csavargatta az
addig kiválóan hangban tartott gyásztól
hitelesen tapló nincs egy kumma vesztenivalót,
te, komolyan megérintett, mintha valaki
lapozgatta volna az életemet és rohadtul
indiszkrét módon eljátszott vele, gombolyag
macska ahogy a szokott egérrel, eljátszott
magával és velünk, hogy minden klisés kis
csavarja ellenére megédesültünk tőle.

Valaki megírhatná könyvben. Ez a faszi.
Megírhatná könyvben. Aztán adaptálhatná
különböző stílusokban, egyszerű történet
vessző cseh újhullám-változat, csak hogy
estéről estére ringasson és lökjön ki a
bölcsőből ugyanazzal a kedélytelenül
kedélyes mozdulattal, ahogy egészen
kevésen múlik, hogy az életünk nem pont
olyan, mint ebben a sitcomban, alig
néhány őszinteségnyi különbség, meg
az, hogy te még élsz, és én is még élek -
ne felejts el használati utasítást írni, vagy
ne felejtsem el a halálom esetére, hogy tényleg
legalább forogjunk, mint ez a minisorozat.

Karantén

Lassú időben. Elcsorog.
Szívdobbanások mérik.
A reggel észrevétlenül
elvánszorog a délig.
Kiengedett palackjaid
űrében szellemárnyak -
kőzetréteget terem
ez a tavasz a nyárnak.

Lassú időben. Elfolyik.
Mozdulnál és kiiktat.
Az óra észrevétlenül
ütögeti, hogy tiktak.
Szellemek ha foszlanak
az ürülő palackból -
a délelőtt egy rég kihalt,
kövült velociraptor.

Lassú időben. Füstölög
a még egy cigaretta.
Még egy kávé. Ezt valaki
időközben kiitta.
Nem éhezel. Nem éhezik
a benned csorgó űre -
paleontológiád
találgat a betűre.

A halogatás törvénye

Képzeld, a saját mocskos bőrömben
tapasztaltam meg, mit jelent a maffia.
A szervezethez való hűség.
Ahogy egyre mélyebben süllyedek
a mocsarába.
Ahogy szembe kell köpnöm az
erkölcsi alapelveim,
hogy a végén ne maradjon más,
mint a hűség a szervezethez -
azaz egy szenvedélyhez, ami gyorsabban
öl meg, mint ahogy természetem
szerint elfogynék.

A szervezetem alapértelmezett
része a hozzám tartozó gyilok -
amikor kizárólag az ad értelmet
a létezésemnek, hogy evés,
ivás, szeretkezés, munkavégzés,
úgyszólván bármi előtt és után
rágyújthassak a következő szálra.

Lassan csak ez a szégyenbe
csomagolt, egyen-kiszereléses
mámor keleszt és nyugtat -
a ráérek, a majd, a de előbb;
nem is tudjátok, milyen nehéz
megtörni a halogatás törvényét.

Kilátás

Van mintegy két négyzetméter teljességünk
a paneloldalra függesztve, amit
mind a ketten másra használunk.
Te lélegezni jársz ki oda, én
pedig bűzölögni.

Felelősséggel gondozott kis kertjében
gondozatlanabbak a szavak.

Innen nézek. Le. Ez a lenézés
teljes egészében jogtalan - mert
ennél aligha van lejjebb. Ahogy
ápolatlan füsttel lélegzem tele a
kora reggel kibomló illatát.


*

Van mintegy pár ezer négyzetkilométer
ahol ezeket a szavakat elvileg kikódolja
a befogadás.
Te egyre inkább ügyet se vetsz rá, én
még kicsit fújnám.

Felelőtlenül fütyörészek. Egyre
inkább úgy érzem: nincs semmi közöm.

Innen nézem le. Ez a lenézés
is jogtalan - bármelyik nyelven, amit
nem tanultam meg, ugyanilyen
könnyű volna értelmes elemekből
értelmetlen igézést füstölögni.

*

Van egy végtelen felettünk, amit
eltakar a virradattól alkonyatig nyíló
fénylés által átrezgetett, kifújt légkör.
Te lélegezni jársz bele, én
leginkább bűzölögni.

Nem a seolban lakik, bennünk
vert szomorú tanyát az Isten.

Innen nézem. Bárhonnan
nézhetném - de ez itt az otthonom, ahol
továbbra sem szólítom meg, hisz
mit mondhatnék. Kifújom.
Sajnos. Úgyis tudva tudja.

A cigaretta mitológiája

Füst távlatában
satnyulnak a fokokon
tornázó léptek -

liftet követelnél a
"benned a létra" helyett

*

A kifújt lélegzetnek testet

adó anyag áramlása - látod a másik

tüdejéből kiörvénylő önmagát -

felöltözteti a foghatatlant.

Persze ezt a ruhát ugyanúgy 

képtelen vagy megragadni, mint a

napfény és hangulatok együttes

játékát a szembogarán.

Ilyen egyszerű, ami ennyire

bonyolult: a csontba zárt sötét

kell a tükrözéshez, füst nélkül

észrevétlen marad a kiáradás.

Ahogy sötétséggel összekent

üveglapra szorulunk - de

így sem ismerjük fel azt, amit

nem is tudnánk nem felismerni.

Karrier tanácsadás

Gurulva a város garatjába
a gyomra iránt - többek közt nekem
jutott a tisztség, hogy jóllakassam -
arra gondolok:
a karriervággyal úgy kéne bánni, ahogy
a paraszt bánt a maggal.

Elveted, amikor bogarat ültetsz
a főnök fülébe, amikor frappáns
kiállással véteted észre magad a tulajdonossal,
aztán meg is fogalmazod, részletesen, valamilyen
mentoralkatú főfasznak -
ez a szántás, a boronálás és a
magvetés.

Aztán eljön a karriervágy tele. Amikor
nem tehetsz érte semmit. Nap mint nap
nem tehetsz érte, bár egyre inkább nyűg,
a kukoricamorzsolás, a bála szénát
berángatni a paták alá, miután
a szart kihordtad - mindig az tart a
legtovább egy munkanapban, amikor kiganézod a
kollégák szirszarát, a
figyelmetlenségből és fegyelmezetlenségből
megesett elbaszásokat az elvégzett
de kudarcnak ítélt melók
veszteséges trágyadombjára -, szóval
eljön a karrier rosszkedvű tele, amikor
moccanatlannak és moccanthatatlannak látszik
az is, ami amúgy gurul.

Sziszifuszkukackarrierlétrapontkom.
Ezt nem kibírni kell, hanem szeretni. Furcsa
mód a hiteled ezek a gyalázatig unt, redvás rutinok
vajazzák.

Amíg aztán kikeletkor értelemszerűen
nem is juthat más a management eszébe -
bár onnan még hosszú, keserves, időjárásnak:
borzongató szél- és gazdasági környezetjárásnak
kitett hónapok következnek az első,
reményeid szerint bőséges aratásig.

Ami amúgy szintén munka. És
akkor jársz jól, ha minden porcikája,
az egész folyamata a helyén ül a fejedben, és
nemcsak a vége, de az egésze
esik jól.

Ez egyfajta földműves-zen -
benne maradni a flow-ban, bármennyire is
undorító leveket ereszt a csizmád alá
az indusztriális trágya.

Ent (2.)

Először mindig az ágak hegyén
tűnik fel néhány fénytény -
pedig igazából egyszerre borzong,
nyílván, a gyökérig.

Lenyűgöz ez a másféleképpen
nevelődő, kötéseiben oldott
víz-földes, levegős tűz járta
életforma.

Mostanra teljesen beborította a
panelok hónalját ez a makacsul
kinövő-kibomló szőr -
Egy napot rá szeretnék szánni arra, hogy
mindegyikhez külön közel megyek.



Persze pont elég volna megint
kiválasztani egyet.
Kiválasztódni egytől.

Fényevő. Esőevő. Földevő.
Kifújt tüdőszagom belélegző -
kérge alól áramló aurája
borzongásnyelven
sugdosson verset a tenyerembe.






- Hogy miért volna elég egy, egyetlenegy fa, arról meséljen e címen az első 
- s hogy mit jelentenek nekem a fák (és mint jelent Borges) arról a gondolatok
- végül megmutatom ezt a töredéket

Rohad moovie

Felépülünk lassan, akár egy
filmes díszlet - bizonyos szögből
lakhatónak látszik, de
maga az építő is tudja:
elsősorban elégni épült az
elégikus zárójelenetben,
ahol a tűz kiégeti a nézőből a
filmidőben belé hordott sarat.

Egy olyan betegségből, amit
nem kaptunk el - észre sem vettük, hogy
tényleg felénk hajították-e, de
az biztos, hogy megnyúló tagokkal
nem nyúltunk utána, az a
jelenet ahogy kivédjük, egy
jól komponált, tükrös
trükkfelvétel.

Már nem hiszek neked, mert
a felépülésünk leépülés - egy
időjelek által összevizelt díszletház,
ahonnan szirénázva szállíttatnak el
az ellustult szirének.

Stúdióban, eltolható falakból
hanyagul egymáshoz tolt kórterem
gyógyszerszekrényében
elbomlani képtelen műanyag labdacsok
koccannak egymáshoz.

Felépülünk lassan
a betegségből, ami
meg se történt.

Avagy legalábbis nem itt, nem most,
nem velünk - mi csak
egyre kényelmetlenebbül feszengünk
az odapörkölődött popcorn szagában,
az egyébként ergonomikusra tervezett, de
valahogy mégsem sikerült
hetedik sorok közepén.

Kegyelmi pillanatok

Olykor elvetkőzöl a megérintő
tisztaságig, mintha zuhany,
áztat a többi szavából ömlő értelem, és
hagyod lemosni magadról a bőröd
felszínére tapadt meggyőződéseket;
csimbókos, összeragadt krém,
gyógyítani kented magadra, de
felszívódott belőle a hatóanyag -
csak a hordozója, csak a zsír,
testből kiolvasztott zsír a testen kívül.

Ez az eszmélés
higiéniája. Mosd
le rólad magad.

Mennyiféle ruhát vettél
magadra, egyenruhától munkaruháig,
jellemzőjük a megülő testszag
a mosópor-propaganda maradvány-
egyen-illata alatt, ami a tiéd, mintha
állat-módra megjelölnénk a ránk
erőszakolt mesterséges bőröket;
mind olajos törlőrongyként végzi,
bicikliszereléskor, elhasznált
jelszavakat dobsz aztán a szemétbe,
amikor már tényleg kimoshatatlanok.

Olykor elvetkőzöl a megérintő
tisztaságig, reszketsz meztelenül,
szemérmetlen pöcs - hagyd lemosni
magadról a szemérmet is, a Jóisten
elviseli a teremtménye intim
zónáinak látványát, minden szerved
ugyanazzal a szelíd közönnyel
nézi, ahogy lelkiismerettel
kenődő szerek mesterséges
ritmusában vergődő szívedet.

Csodálkozó szarvas

Fekete Annának, köszönettel az ihletért

Chiara Bautista

Miért ne lehetne rend. Egy rend ruhában.
A szirom is felöltözteti a napsugarakat.
A benned nyíló szakadékban megülő szélcsend
felett felelőtlenül rohangáló felhők.
Voltál mindenféle. Leszel mindenféle.
Miért ne lehetne rend. Levetkőzteted.

Sejtek. Sejtelmek. Növekedő zöld.
Hajnalban a hegykaréj is színes.
Jártál már arra. Maradvány liget
egy rend ruhában. Amit ráadott a tavasz.
Levetkőzteted. A beszívott levegőt.
Szemedben védtelen ünő csodálkozik:

nem akart széppé
válni - csak inni jött
ide, a patakhoz.

Nem ettek meg. Se a tanultak, se a tanulhatók.
Ha megesznek az már úgyse te.
Másféle íz. Összekeveredik
benne a nyers idő. És a mankók, botok, csontok
makacs, napsütötte kopogása.
A felöltöztetett, vetkőző sziromba rejtett sugarak.

Miért ne lehetne rend. A rendben.
Számok és ABC-k végtelenje - hiszen
annyiféle nyelven lehet kimondani.
A reggel sem tudja, mi a rendeltetése -
csak utólag. Ahogy fűrész alól
sír fel az évgyűrűkbe rejtett muzsika.

Dúdoló

Felettem lassan kiderül -
mert minden, mindig kiderül
előbb-utóbb;

alkalmazások futtatott
rendjében élni baktatok:
előd, utód.

Megoszlanék, de élni tart
fölém borít és égi kart
vezényel itt,

felhők közül az Egybe szűrt -
és hurcolom zsebembe gyűrt
reményeit.

Megtart a föld, be nem szakad
a könnyű léptű talp alatt
csak úgy, lazán -

folyóra vert sereg hidak
viszik köszönni egy fiad
fogyó hazám.

Csodálkozás szelíd csodán:
gyerek lekváros pracliján
a kósza méh -

Nem szól világra, nem siker,
magából nyílik, múlik el -
ne még. Ne még.

Távolodások

Beengedtem az éjszakát.
Eső veri ki a virágládákból a földet.
Ami mozdulatlannak látszik -
az erkély korlátjával együtt keringnek
a napelemes fényfüzér műholdjai.
Ma reggel nem látogatott meg minket
egyetlen dongó sem.
Borsószem méretű cseppek esnek
a keréknyomokba.
Aludj, Nyomkereső.
Nem erre. Az indiánok nem erre
távolodnak.

Kénytelen leszek kimenni, pedig
ma egyetlen porcikám sem.
Teli vannak a Beengedett Éjszaka
sugdosott neveivel.
Egyre kevésbé tudom, amit
mindig is sejtettünk -
ezt a világot nem lehet csak úgy,
abbahagyni.
Világos és sötét, egyik reggel világos,
a másik csukott szemmel ér.
Nem erre. Tegnap én sem erre
távolodtam.

Pedig az iránytévesztések nem egyszer
mutattak ennél rövidebb útvonalat.
Beszegem, mintha anyag
volna, és benne a
bogárláb-érintés: minta.
Tegnap megbocsátottam a
mai perújrafelvételt.
El tudunk távolodni a
hiába kiabáló tükörképektől -
de a bezárt gömbön nincs annyi irány, hogy
ennyi távolodásból ne

érintés szülessen.