Névtelen

Alexander Jansson: Unnamed

Kettőnk között a neve sincs talánya.

Én ráció fia - te mese lánya.

Vagy én mesémben ahogy nincs a lom

úgy megbecsülve ahogy luftballon

a te kezedben; mintha volna dolga -

világvidámabb, hogyha krumpliorrba

ütközik az észérvek szaga?

Ez távolság, oly nagy. Te, vagy Maga -

még ezt se tudná itt felérni ész:

egyik túl hideg. Másik merész.

Kettőnk között a neve nincs. A táska,

hová utazna, és mi oktatásra -

kinyílna. Bárcsak! Mint a szorgalom.

Padkontinensnyi távolság rokon

és idegen közt. Hol tanulható,

hogyan szülessen kettőnk közt a szó,

ami bohóc és mégis ésszerű -

értelemmel megformált derű?

Lehetnénk ketten másik valaki:

egy értelemlány. Vagy egy mesefi.

 

Madárjós

Watanabe Seitei metszete

Ahogy letámasztottam a kerékpárt
a kávézó elé, hogy magamhoz vegyem
a megkívánt kívánságod, egyből
az égi áldás.

Hat galamb egyszerre ürített
időzavarban toporgó életemre,
a stukkók és párkányok levegőt
támasztó magasából.

Egyenként néztem meg őket.
Téged tépjen szét a macska.
Te szorulj be egy tetőrésbe és
ott dögölj éhen.
Téged vigyen el kór, tollat
éj sűrű tintájába mártó fertőzés.
Te kerülj kerék alá
az úton totyorgó sofőrbosszantás közben.
Te is túl későn rebbenj fel, 

kenődj a reflektorra.
Te még annál is később, alváz
törje nyakad.

Közben a nedves törlőkendő is járt
a kezemben, tehát beléphettem végre
a kávé posztmodern templomába a
rendelésedért.

           Azóta napok potyogtak,
           elvágott zsinórú gyöngyfüzér –
           de tegnap megláttam az egyiket,
           szétterítve, mint
           anatómiai ábrát, csak
           nem annyira sterilen.

           Tudom, hogy ő a hatodik.
           Felismertem a zsigerekből.

Szóval ez a neked vitt latte
időben kihajtogatott, teljes története,
némi múltbéli jövőbe látás
karamell-szirupjával a tetején.