Ulysses kiszáll a kamionból

Alexander Jansson: Dawn

Nyers változat:

A mesék hőse hazatér.
Leveti magáról önmagát.
Amikor nem látja senki, teljesen olyan.
Mint aki el se ment a hosszú és felesleges útra.

 
Hiszen ami elől, vagy amiért, nem változott,
vagy nem lett meg.
Ne kárhoztasd, amiért kikerekíti.
Hogy guruljon.

A mesék hőse hazatért.
És csillogó szemmel, izgatottan vár a közönsége.

Száradni akasztott, frissen mosott vásznak lengnek az udvaron.
Árnyékot vet a fénybe lógó legenda igazsága.

Steven Crawford, Springfield-i illetőségű kamionos utazó csillagászati felszerelése:
SVbony MK105 - Kodak Pixpro AZ528

Csiszolat:

A bevágott teherautóajtó csattanása 

még sokáig cseng a fülekben.

A hűség szobra elvágott fatörzsre épített ágyon

díszelgő ágyrács.

A vendégséget is mintha elvágták volna.

Tönkbe állított fejsze fokán nyers alkonycsillanás.

A mesék hőse hazatért.

Száradni akasztott, 

frissen mosott vásznak lengnek az udvaron.

Árnyékot vet a fénybe lógó legenda igazsága.

Szembe kerül

Alexander Jansson festménye

Tudod, hogy csak azért kérdezem,
mert ez is egy módja a fütyörészésnek.
Hogy elhiggyem: történjen bármi,
úgy lesz majd rendben.
De amikor így nézetsz szembe a sötétséggel,
az kinek az érdekét szolgálja, Uram?

Tudod, hogy csak azért kérdezem.
Hogy elhihessem, téged kérdezlek.
A meggyulladó csipkebokor az
óceánon anakronizmus volna.
Amúgy is. Tudom: a másik neved,
a másik arcod Fényhozó.

Tudod, hogy tudom. Nem az a kérdés,
amit feltennék. Csak a sötétség itt
szembe kerül. Ha így nézetsz vele szembe,
eltévednek az irányok. Még lebegünk.
Még lebegünk. A szívdobogásunk
dédelgeti a ringás ütemét.

Tudod, hogy tudom. A ringás ütemére
rezonál a szívdobogásunk.
De soha nem felejtem el neked,
hogy így nézetsz szembe a sötétséggel.
Meg tudom-e majd bocsátani
valaha neked, hogy így hitettél?

Úrvacsora

Alexander Jansson

A felhallatszó nyikorgás, a kenetlen kerék kelletlensége,
a büntetésük töltő, ketrecbe zárt kukák cellái közt,
bennük a lejárt szavatosságú ennivaló, meg
a minek őrzöd, mire jó, minek ez –

menthető, eladható, vagy eltüzelhető.
A nyikorgás idegen lehet, a más terepén, mert 

ez is birtoklás, határok és határátlépők,

zsákmánytalanság migrációra késztető
hordalékhiánya, meg az így képződő hordák –

a guberálás területfoglalása,

aztán villanás,
erkély magasából,
ahonnan lenézed.

A feje felett. Fénycsík felsuhanóban, egyetlen
fehér szárnycsapás. Egyetlen fénytoll egy repülésből.
Aztán dörrenés – hát persze. Valaki nem tudta
kivárni Szilveszter-éj felét. Csak a zabolátlan öröm,
űzne ősi minták mentén őrdögöt.

Egy tüzijáték, mindössze. Meg egy hajléktalan –
aki, láttad, mégsem elhagyott. Mert
ezt kell értened először, látást és látomást:
hogy mindkettő igaz.

Mégsem elhagyott, mert egy szárnycsapásig
látszó őrangyala van, és te
láthattad, ebből a szögből csak te –
na látod. Így köszön önkényes ritmusoknak,
kinek-kinek a maga
megtapasztalható, elhessegethető
személyes Istene.

Neked köszönt.

Köszönj vissza. Ez a minimum.

Névtelen (-né válik)

Alexander Jansson: Untitled

Nem tehetünk. Róla. Avagy

most úgy látom, a pad formájú

ugródeszkáról, szóval róla

csak ugrást. Tehetünk. 

Tehetünk rá. Hogy én erre és

te arra. Bocs, ne haragudj, vagyok, aki -

én sem: nem haragszom, hogy. Az vagy.

Nekem, mint. Testnek a teljesen

kikékült véraláfutás.

Mint a szégyen: nem érem fel. 

Sem ésszel. Sem a lufidat.

Te nekem túl magas vagy.

Tehettünk róla, de ha egyszer 

két teljesen másképp

megúszható anyagú óceán. 

Az értelemből nézve

a meséd bohócság. 

A mesédből nézve

az értelmem hagymáz.

Tehetünk róla, hogy mást lélegzünk be?

Másnak viszem az elcsomagolt

tiszta lapokat. Nem nyitnám ki,

ne haragudj. Nincs értelme köztük

ennél kevésbé fájó

búcsúszavakat keresgélni.

Névtelen

Alexander Jansson: Unnamed

Kettőnk között a neve sincs talánya.

Én ráció fia - te mese lánya.

Vagy én mesémben ahogy nincs a lom

úgy megbecsülve ahogy luftballon

a te kezedben; mintha volna dolga -

világvidámabb, hogyha krumpliorrba

ütközik az észérvek szaga?

Ez távolság, oly nagy. Te, vagy Maga -

még ezt se tudná itt felérni ész:

egyik túl hideg. Másik merész.

Kettőnk között a neve nincs. A táska,

hová utazna, és mi oktatásra -

kinyílna. Bárcsak! Mint a szorgalom.

Padkontinensnyi távolság rokon

és idegen közt. Hol tanulható,

hogyan szülessen kettőnk közt a szó,

ami bohóc és mégis ésszerű -

értelemmel megformált derű?

Lehetnénk ketten másik valaki:

egy értelemlány. Vagy egy mesefi.