Vacsorahitel

Majd, édesem. Most nem ér rá
a szellem világossága fényeskedni,
a jótét lelkeknek sem, nemhogy az
efféle paradicsmos káposztáknak
fasírttal és kenyérrel.

Burgerek meg pizzaszeletek
lakják a meg nem váltott
resztli álmait. Majd, édesem.
Te még ebben az etapban
sem kerülhetsz sorra.

Helyek vagyunk egy valaha nyüzsgő,
azóta sikerrel irtott bolyban.
Járatok sehonnanból a valahába.
Majd, édesem. Felragyogsz,
ahogy a tárnabontás

helyén az immár nevenincs,
apró, kék virágú gizgazok.
Majd, édesem, megguglizod, hogy
klematisz, vagy szerelemvirág.
De közben se felejtsd el,

hogy itt egykor angyal állt a karddal.
Rég kiverték a kezéből az éhes
megrendelők. Majd, édesem.
Nem ér rád a szeptemberi áhitat.
Jó étvágyat. Legyen szép napod.

alakult időközben, egy szigorúbb, húzott változattá:

Vacsorahitel

Majd, édesem. Most nem ér rá
a szellem világossága fényeskedni,
a jótét lelkeknek sem, nemhogy az
efféle paradicsmos káposztáknak
fasírttal és kenyérrel.

Burgerek meg pizzaszeletek
lakják a meg nem váltott
resztli álmait. Majd, édesem.
Te még ebben az etapban
sem kerülhetsz sorra.

Majd, édesem. Felragyogsz,
ahogy a tárnabontás
helyén az immár nevenincs,
apró, kék virágú gizgazok.

Megguglizod, hogy
klematisz, vagy szerelemvirág -
de közben se felejtsd el,
hogy itt egykor angyal állt a karddal.

Rég kiverték a kezéből
az éhes megrendelők.
Majd, édesem. Nem ér rád
a szeptemberi áhitat.
Jó étvágyat. Legyen szép napod.

Nem jár

Nem jár, csak adható

a társadul szegődő tanösvényen

előled szaladó csend.

A kicsomagolás zizgését, a zacskók

gyűrését követő a szemetesekben.

A társadul szegődő elől nem futó

árnyékfénytáncban lakó.

Meg a szakadozó szívritmusé

az odahagyott kórteremben.

Nem jár, csak adható a város. Ahogy

az automatikusan adott jó étvágyat,

néha akadoznak a gépezetek.

Szakadoznak a szálak, amiken

lóg ez a társul szegődés

a kapaszkodó levelekkel.

Előled nem futó ösvényen

csigamód haladó másik irányok:

választhatnád magad.

Nem jár, csak adható az eltévedés,

ami nélkül sose érnél haza.

A társadul szegődő szakadáson

át kell bújni hozzá.

Hogy megérinthessen az alkony,

ahogy a lepedőn motozó

búcsúzó ujjak csendje.

Nem jár, csak adható, hogy

ebédet vigyél léteink fosztó,

szörnyeteg akaratnak. 

Nem rajtad múlik, 

ha majd csak vacsorára fogy el.

Folyamatos jelen

Az elválasztások hűsége.
Lángoló pallos választ -
kezünkbe adta az angyal.
Olykor meghitt bejáratok
vezetnek kiűzetésbe.
Neked és nekem megadatott
a látás és látomás -
válaszd el, angyalom.
Nem engedhetünk a kísértésnek.

Olykor meghitt kijáratok
nyílnak a beavatásba.
Eljátsszuk újra meg újra:
ősz jön és mi megértünk
a mustrára. Mégis.
Ha a kezedből hulló
penge láng pernyéjét tényleg
őszi szél kavarja, nem engedem.
Ne engedd el a kezem.

Bejegyzés a mérlegfőkönyvben

Hazahozott szagokból fércelt
patchworkba takarózom.
Nincs igazi gyász a temetkező
testérzet redőiben.
Mondjuk, eufória sincs.
Ezek az ajtón behozott dolgok
(ahogy a behozó) csak vannak.

Megnehezítik a kivitelezést.

Üzlet ez is, egy másik nézetből.
Minden hazahozottért otthagytam
cserébe valamit.
Kifújt levegőt, a szőrök borzongását
az alkaromról - menetszélbe rezgek.
Szétszóratásom folyamatos,
bár nem temetkezés, és

nem pollenmód szétszálló öröm.

Mérleg. Egyenlőre egyensúlyban.
Becsukom a tegnapi ajtót,
hogy kinyílhassak a maira.
Az van írva rá, hogy Pantha Rhei -
vagy Bejárat balra
a második ajtó?
Estére úgyis, újra kiderül.