Azon az egy lépésen hidd el,
nem múlik. Még épp besüt. Még odaég
a megfelelő tekervénybe az árnyak
ünnepén ez a renitens, reményre okot adó
látvány. Még épp besüt, a két ház
között hanyagul ottfelejtett résen.
Ha vallatótiszt lenne, bevallanám. Ha
verőember, ütnie se kéne. Csak egy
csík napfény. Felszívom. Köszönöm.
Ha szerelem volna - ebbe most nem is
gondolok bele. Szakítópróbának épp
elég a szürkére vetülő szürke elől való
közös bujdoklás színt keresése. Színt vallása,
mondanám, de nem hit. Hanem prizma.
Bármelyik lépésből szivárványt csinál.
Azon a két lépésen semmi nem múlik,
hidd el, a jelenségnek akkor is véget vet
a kérlelhetetlen pörgés magunk körül,
az állandó, keserves szelfikényszer,
ha csak állsz ott, hogy ne még.
Ne múljon el.
Öregség
Szűrt variáció, Nemes Nagy Ágnesnek
Nem múlik rajta. Még épp besüt.
Az ablak mentén egy csíkban a padó
valószínűtlen ízzel felragyog -
fejből idéz egy másik ablakot
ahonnan hársfa, aranyló kevelek,
mikor az ősz még lélegzik neked
vagy pontosabban: szinte bárkinek.
Csak egy csík napfény. Felszívható,
mámoros öröm, egy csíkban a padló
szegletén, pászmás fénytócsa csend
az elfogyó, elfonnyadó időben.
Esőcsepp-bontott fény elégiája -
a szélén enyhén színárnyék dereng,
a nincs is ott, csak képzeled, szivárvány -
Az ősz, akár egy leselkedő járvány:
hát lépni kell. Mert sem az odafent,
sem ez nem áll. Nem múlik rajta, végül.
Elmúlik-e. Vagy nélkülünk egészül.
