Az arcotokra, ahogy a szedéstükörre, a
tipográfiára igen -
vagy jobbára, nagyobbára igen.
Van, mikor két éhes kinézetet
összemos bennem az ízemlékezet -
(vagy inkább tapintat? ízlelni ritkán...)
De általában jól elkülönültök.
Viszont a gerincre nyomtatott címeket,
a neveteket túl gyakran elfelejtem.
Visszhangzik valami nevetés
a hallójárataimban, de
nem tudom, hogyan hívtalak.
Milyen hívószóra reagál a néhány
ezer magammal hurcolt nyomdatermék,
ami beltartalmával bútorozott belém.
Valamikor fontos voltál. Ahogy
a műnyomópapír a sikerlistának.
Ti lehetnétek az igazi könyveim.
Elővennélek, lapozgatnálak.
Hogy ne üszkösödjön a feledésben -
ahogy elhagyott könyvtár szagában
az összeragadt paginák.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése