Szürke árnyékot fázik

Haller Szabinak

Az ember képes árnyékot fázni, ez

szürke érzés, fűszer benne az odasült

sajtok és húsok feketébe hajló

barnájának illata.

Állj odébb, ha más

óvatlanul árnyékot fázik neked -

vagy légy oly jó, és keverj bele

némi ajakpirosítót, zöld szemfestéket,

hajvégek lázadó liláját, azaz

játssz el a paletta kínálta

bőrlégzéssel.

Csinálj úgy, mitha a hét szín

világa tényleg jelentene - nem csak 

egy hellyel-közzel körülárkolt érzést, 

ahogy némelyek érzik a csirkehúsban a

vörösbarna toll-ízt.

Az ember képes árnyékot fázni a

másik embernek. Ez szürke érzés. Jó

volna, ha fehérebb szürke volna, a

fehérben bontatlanul elfér

az összes szín.

Az ember, ha képes árnyékot fázni, akkor

épp prizma. Ez egy fikció, ami

teljes joggal kötődik a valósághoz, mert

a fehér egy szürke, ami több, mint szürke.

Vannak fényevő prizmák, és

vannak fénytelenek.

Az ember, aki képes

árnyékot fázni, ilyen fénytelen prizma.

Egy párapaplanba göngyölt

lázcibálta beteg nap 

fénytelen prizmája.

Akire vetül, az önkéntelen

legyen kénytelen - döntse el a saját 

szín-esztéziája, 

alákerül-e. Tényleg. Ahogy

rókadög a reflektorokat suhanásban tartó

abroncsok alá.

Színnek. Parányi,

eltaposott reménysugárnak.