Pietà

Hogy majdnem otthon. Lépcsőkanyar. 

Feszített léptek éhes üteme.

Akár az ág, a láb izmai fel-

vagy leemelik, test föltámadását.

De nem keresztről. Keresztútról

talán, a szomszéd utca vert, repedt kövén

hevert a sárból ékülni tapasztott

romlékony test. Fakó amfóraforma.

És majdnem otthon. A fény csinálja

meg, vagy a tér szép árnyat árulása?

Szinte mindegy. Hogy hártya, avagy

toll. Valami hulló. Perzselt. Perzselő.

Húsvéti nyár. Hogy majdnem otthon.

Mégis. Miféle bocsánat, ha hullt

szárnyak anyagán ott borzong a mindegy? 

Hogyan nevezd a vége nincs világ

ölében gyászolt majdnem-hazaérést?

Keresztút, hegymenetben

Ahogy kienged a fáradtság, az izmok 

szinte elfelejtett állapotba merülnek.

Az ellazulás meglep, mintha 

most foganna csak az érzés.

Mindenki azt hiszi, beszélgettek, ha már -

pedig lyukas zsebek. Mit mondhatna 

mindenki keresztjét kőnek támasztó

mindenki kövét keresztre feszítőnek?

Egyesültök a lihegésben.

Ebben a zajban amúgy sem hallanátok. 

Az építkezés a hegylábra is terjed,

rákos daganat a sziklahátak

klinikai fényében -

kitárulkozó adathalmazok hullámai

nyaldossák a soha nem alvó,

fennen tartó traverzek

burjánzásait.

Ahogy kienged a fáradtság, minden

úgy születik, mint kegyelem 

a keresztúttúra végén -

bár az is örök ismétlődés:

minden templomban, minden áldozás 

fölé újra odafeszül.

Szöget csikordul a fa, a mozdulatlanság

meglepetésében szóhoz jut a kő is:

élvez legörögni. Csak azt éli -

ahogy nektek örök

mindörökkönörökké örök

a kínba taposott hegymenet.

Lejárt a pihenő. Ki ki a maga terhét.

Mozgókönyvtár

Az összes felfelé cipelt módosítása -
szortírozni a fejben teli zsákot. A katalógus
nem felejtett resztlijét. A nehézkedés
felszámolása jönne. Tornyosul a feladat:
letenni a fel nem emelőt.

A nem felejthetőt. Pedig igyekszel egyre
komolyabb hézagokban keresni, az
elmozduló polcok közti résben
a rövidebb utat. Liftet, hiszen a grádicson
fölfelé lehúz az olvasat.

Könyvtárak vannak a fejedben, szekrényeik
közt hűvös, távolságtartó hallgatás.
Kimerült csönd, a nagy viták után.
Mert meggyőzhetetlen a másik kiművelt,
világot akaró meggyőződése.

Felfelé mozgó - értelemszerűen el
kellene engedned a meg nem győzhetőket,
mert a csendjeik közti szelephézagokban
egyre vastagabb rétegben ül
a por a porhoz kétségbeesése.