A kulcs-csikordulás aritmiája,
ki itt belépsz, hagyj itt valami
helyezkedő emléket magadból.
Lépésről lépés. A hosszú udvaron
mosolyog az átjárható enyém.
Oda, hol az egymásra vakolt
álmok ébredő rétegei laknak.
A régi éhek létére vakolt
színek átsejlenek a felső rétegen.
Jó lehet álmodni itt, felhagyva
az ébrenléttel. Réteges pite.
Hagyd itt a helykeresést. Csak
hagyd itt, ejts ki, és helyére talál -
kifújt lélegzet, a többi közt.
Még akkor is, ha csak ezt a követ
ejted múlt-kútba: jó étvágyat.
Megőrzi. Jártál itt. Mintegy a bizony
mondom néked szintjein
helyezkedik, örül a kívánságod.
Legyen szép napod.
Viszed magaddal. A jólesően
sikerült egy réteg ittfelejtést.
A régi környék
szűrt variáció, Nemes Nagy Ágnesnek ajánlva
A kulcs-csikordulás aritmiája.
Ágvégi fényt kifestő levelek.
Az ajtók rendje éh-ritmustalan:
nem zakatol a kint ömlő mi van,
mi van, mi van - itt bent szívdobogás.
Egy mentő ötletnek nőtt itt a ház:
az asztalon kiszóródott cukor
fehér tükrében mosdik a darázs.
Az elválasztás intim paravánja.
Mosolyog, átjárható miénk
térközein a megőrző kié.
Egy pillanatra könnyült senkivé -
az élek éhét nem kulcsolva ágra
egy metszőolló méláz a kövön;
egészen él a ház, lüktetve nő világba
a benne kulcsolt, élhető öröm.
