2025. október 14., kedd

Hazaér

Kedves hűséges olvasóim! Most úgy érzem, tényleg ilyen kiürült doboz vagyok csak, önismétlés, kényszeres magamban mormolás, ami kihallatszik. Ideje ezt kimondani, akkor is, ha ez a befelé pörgés időnként (érzésem, vagy lehet, csak óhajom szerint) teremtett értéket. Nagyon sokáig egy jóízű közönségmag figyelhette, amit művelek, és van, aki azóta is velem maradt, akinek nem lankadt a figyelme. De a kedvetekért sem folytatom, mert úgy tűnik, ez véget ért, talán már hónapok óta - megéreztem a reggeli rituáléimban a halottvirrasztás-szertartás szagot, ideje befejezni.

Itt szeretnék egy téves megítélést teremtő tévhitet eloszlatni. Soha nem publikáltam Hegyi Zoltán néven, az e név alatt megjelent irományok tartalmát (Mandinertől Magyar Nemzetig) nem rajtam kell számon kérni. Az elvi sík aláírást is csak egy azóta teljesen felszámolt blogon, a Hátsóablakban használtam, tizenévekkel ezelőtt. Az a nem túl terjedelmes megjelenés-lista, amivel rendelkezem (elsősorban a Napútban, print és online) Hegyi Zoltán Imre névvel lett szignózva. Ezekért máig vállalom a felelősséget, úgy is, hogy egy markánsan konzervatív felületen díszelegtem velük - egyszerűen ide volt ismerősöm. A könyveim közül az első kettőt szintén ez a kör támogatta (bár jelzi, mennyire álltak mögém, hogy Szondi György Cédrus Művészeti Alapítványa égisze alatt jöttek ki, mintegy a szerkesztő kvázi magánügyeként), a másik kettőt kedves rajongók fizették ki helyettem a Dr. Kotász Kiadónak. Ezeken kívül vannak még a blogok... amelyeket elértek innen az oldalsávból. Blogbejegyzést írok még. Azok az élményeim foglalatai, felejtés ellen. Másik liga...

Erre nem vesztegetnék több szót. Kérdezzétek meg a megítélést gerjesztőket, honnan tájékozódtak, és milyen érdekük fűződik a besározásomhoz. Meg kell mondjam, hogy engem ez egyáltalán nem érdekel. Azt is leszögezném, hogy ez a terjedő pletyka egyáltalán nem játszott szerepet a meghozott döntésben.

Lehet, hogy még elbabrálok a kész anyaggal, lehet, valamikor könyvekké formálom őket, de a csinálás valójában tényleg meghalt bennem. Kívülről nézem magam közben. Kívülről néztem, hogyan írom meg ezt a búcsúverset:








Lassan kiépül a szavaink menhelye bennem.
Már nem akarnak. Felkelnek reggel, van amelyik
rágyújt a kávéhoz, van, aki teát iszik
sok mézzel és citrommal. Mint egy nyugdíjasotthon,
ahol az egymást jól ismerő lakók nem rágódnak
az egymásnak sokszor elmesélt, jól ismert emlékeken.
Kiolvassák egymás tekintetéből a lehetőt, megtartó
lassú egymásra figyelésük minthogyha tényleg
azt lesné, ki lesz a következő - a kiejtések
borzalmas, szembesítő játéka helyett végre
melyikük pihen meg legközelebb, békében nyugvás
feledésében.

Elnézem ezt a sokszor fénylő, árnyékot vető várost,
már nem akarok. Újabb szavakat csomagolni ugyanarról,
az ezertorkú éhség rabszolgájaként.
Mint egy óvoda kerítése, olyan ösztönösen határt
szabok a kerekek alá rohanásnak. Guruló labdák
pöttyös pirosát sem kergetem, hogy visszadobjam.
Legyen másé a terep, ami tényleg sose volt az enyém.
Páran még szeretik ezt a sósperec ízű bánatot,
de a falat kötelme helyett most már jobban esne
egy korty a némaságból. Tekintet nélkül, lehúnyt szemmel
hallgatva a szférazenét.










Viszontlátásra az utakon, 
a csillagos ég alatt, 
az olvasott öröm megosztásaiban! 
Köszönöm a figyelmet!

Hegyi Zoltán Imre

2025. október 9., csütörtök

A legjobb barátod



Rudinak




A rendeleti kormányzás újabb áldása:
törvényben köteleznek,
hogy legyen egy képzeletbeli barátod -
mépedig ugyanaz, mint az övék.

Ezzel együtt diszkrét és kedves,
nálad jobban kezeli az adataidat,
jót akar neked, hihetsz neki,
az érdekedben jelent.

Minden értelemben az érdekedben
áll, hogy legyen, nemcsak azért,
mert büntetik, ha nincs:

hiszen egyedül vagy. Mint az ujjad,
egy buborékban egymást zavaró zaj
lájkbajnokaként, szétesett
család zárványa, egymást firtató
figyelmek hiátusában.
 
Legalább lesz, aki tényleg meghallgat
eztán, legalább nem magadban beszélsz.









2025. október 7., kedd

Előérzet







Lassan összeér szerep, szereplő,
egy lárva hagyja, bábozzanak vele;
a szürke éhes, borzongó eget nő,
alföldszint pendül, lazult küllőzene -

a széllel néha terhes mérge jön
az egymást furdalni ingerlő ősznek.
Helyezkedünk. Majd nagycsütörtökön
sem ül melléd, aki ma előz meg.

Kereszt csak dísznek, megváltás se lesz,
remény és félsz most egyként elereszt:
hogy üdvözülne? Éh, nem pisla lélek -

lassan összeér szereplő, szerep,
az összeférhetetlen mérgek fékezett
reakciói szintúgy összeérnek.