Madárjós

Watanabe Seitei metszete

Ahogy letámasztottam a kerékpárt
a kávézó elé, hogy magamhoz vegyem
a megkívánt kívánságod, egyből
az égi áldás.

Hat galamb egyszerre ürített
időzavarban toporgó életemre,
a stukkók és párkányok levegőt
támasztó magasából.

Egyenként néztem meg őket.
Téged tépjen szét a macska.
Te szorulj be egy tetőrésbe és
ott dögölj éhen.
Téged vigyen el kór, tollat
éj sűrű tintájába mártó fertőzés.
Te kerülj kerék alá
az úton totyorgó sofőrbosszantás közben.
Te is túl későn rebbenj fel, 

kenődj a reflektorra.
Te még annál is később, alváz
törje nyakad.

Közben a nedves törlőkendő is járt
a kezemben, tehát beléphettem végre
a kávé posztmodern templomába a
rendelésedért.

           Azóta napok potyogtak,
           elvágott zsinórú gyöngyfüzér –
           de tegnap megláttam az egyiket,
           szétterítve, mint
           anatómiai ábrát, csak
           nem annyira sterilen.

           Tudom, hogy ő a hatodik.
           Felismertem a zsigerekből.

Szóval ez a neked vitt latte
időben kihajtogatott, teljes története,
némi múltbéli jövőbe látás
karamell-szirupjával a tetején.