A paradicsom kapujától jobbra
van a bejárat. Jelentéktelen
vasszürke ajtó, zárva sincs.
A kapuzat mintha csak dísze volna
egy elhagyott kor párás, koranyári
tovább foszlásának.
Ki itt belépsz. A paradicsom állt itt,
de belaktuk. Otthonos szemétszag
borzongja körül a kint hagyott kukákat.
Az indusztriális énekel
minden sejtjében egy homunculus
vigyorgó örömével -
mennyei. Kórus. Kiszűrődő zene.
Aztán kilépsz - az elhagyottság
elhagyása megkönnyebbülés,
kilépsz a külső űrbe.
Lesz majd itt sírás, meg
fogak csikorgatása, de
összenevetések is: így sikerült,
légvégül minden az így jártunk
a teremtéssel közönyébe olvad.
Azért van dolgod, a géplovad
láncát megoldva meg kell oldanod
a szétválasztás kínos feladatát,
ki jobbra, ki balra, az irányok okán
némileg eltérő kihalást élve meg -
hogyan válaszd, hogyan különítsd
a gazda nélkül sétáló kutyát
az összes többi kóbor kutyától.
(-)
