Panolárma

 

Az áradás tetőzik. Valaki benned

úgyis lehetetlen útvonalat választ.

Csak a lépő képes oda is, vissza is,

ugyanott, ugyanúgy botlani.

A tégla és cserép megbomló és 

újra felrakott káosza, rendje.

Tetőzött áradás. Nincsen benne 

egymás, de maga iránt sincsen

tisztelet.

Ez tiszteletlen város. Folyvást 

vésnek, munkálkodnak benne.

A felhőtakarója is szakadozott.

Daru csipeget a lent hagyott,

de fel vágyó anyagokból.

Agyaggólem. Látod, milyen

összevissza sejtekből épül?

Kihasznált, ráncos kinézetek -

nem mindenhonnan látni a napot.

Vakult, simulékony,befelé néző

magukba révedt talpazatai

egymásba nyílnak, átjáró szagok -

átjárhatatlanul. Nincsen bennük 

egymás, de maguk iránt sincs

bennük tisztelet.

Egy éhség szuszogja, dédelgeti itt

a lélegzet olcsó kiáradásait.

Valami ennél kevésbé csálé utca

megragadó mivolta. Lépő,

lefelé majd ugyanott, ugyanúgy

botlasz. De jó lesz, hidd el -

magához édesget az egyébről

minek is mit sem tudása.