Artikulál

Margaret Atwoodnak, Joy Harjonak, meg a nagymamák eres kezének

Nagy Csend övez. 

Kifogytam belőle -

két lukkal

beljebb húznám az övcsatot,

de ahhoz lukasztani kéne;

mondom,

túl nagy rám ez a Csend.

Olyan mint 

az indián költő néhány lova,

több van belőle,

mint ahányat lecsutakolhatsz.

Olyan mint -

hiába artikulálom, ahogy

az író meséjében a túlélő

a szaporíték új faj

elmeárnyékába.

Szabálykövető volnék, de

nagy Csend övez, amiben

túl sok a szabály, ami

egyenértékű azzal, ha nincs szabály.

A Parancsnok hallgat,

lukasztani kéne ebbe a nagy Csendbe

pár parancsot.

Zaj, az van. Nem attól nagy Csend a

csend, hogy nem zajos.

Kifogytam belőle -

alkalmatlan

alkalmi süket.

Valami csattog a távolban,

madártorok, vonat, a Gólem

szünetet nem tűrő mormogása -

mind a nagy Csend része.

Mit csináljak -

senki meg nem mondja, mit csinálj.

Szaporodnak belül a 

kicsi csendek, mert

nagy Csend övez.

A szférák Zenéje mese és

túl nagy rám ez a Csend -

elrabolta tőlünk a növekedés álmát:

belélegezhetetlen gáz egy

véletlenül elkapott, vékony

műanyag héjú luftballonban.

Írtam egy verset - látod,

ez is az övre alkalmatlan

eszközzel karcolt emlékeztető:

lukak helyett, ahova

csat pöcke illenék.

Nem elég szoros. Még kifüstölögnek

belőle a felmelegedés

tüzében égő csipkebokrok -

simogass meg. Legyen

értelme a hallgatásnak.