Elvanási

Elvan a gyerek ha játszik.

Elvanási tüneteim vannak.

Te egyre felnőttebb vagy -

ha netalán elhagysz majd, ezért

hagysz el, ahogy süllyedő hajót

a menekülők.

Úgy csinálok, mintha érdekelne

a komolyan vétel - holott vételek

tekintetében másra hangolt,

amolyan rosszul beállított rádió:

nem fogja, csak a vészjelzéseket.

Eljátszom a felnőtt léteddel,

nyomot hagyási szándékkal, hiszen

az eltelt évek nyomot hagytak benned,

nyomjelző lövedékek, soha

nem a célra tartva - 

rossz tengerészgyalogos volnék, csupa

figyelmeztető lövés, katasztrófális

találati aránnyal.

Ha elhagysz, hát ezért, 

hiszen nem találok.

És lehet, nem lesz elég a te

találataid megtapsikolni.

Elvagyok. hogy ez az el

mikor lesz neked indulóvá, azt

nem tudom.

Közösen szoktunk a kimenetelbe menetelni,

de te egy ideje másik ritmusra lépsz.

Megcsinálom a reggelid.

Összetapogatom az estéd.

A vállam a párnád.

De közben látom, ahogy 

becsomagolod a tárgyak

vesző rajzait egy számomra elérhetetlen

megmenekülésbe.

Elvanási tüneteim vannak, és

ez már így marad -

rajtad áll, melyik hetedik hullámtól

lesz ez a vereség gyógyíthatatlan.