Az Elképzelt Tragédiák Levélhullása és
a Zsákutcába Tévedt Szélroham egyszer
együtt tévedtek el a mesében,
amit a Mindenség Kertésznadrágos
Mindenese mesélt,
de olyan ügyesen
voltak ügyetlenek, hogy
jó ideig a mesélő se
lelte őket sehol.
Ez a lehetetlen alkalom akár precedenst
is teremthetett volna, de Jézus mosolygott,
és intett: Hagyd őket, hadd menjenek
a kertbe ahol mindig ősz van, mert ott
mindig az ősz a legszebb.
Hadd menjenek, senki sem fogja őket követni,
hiszen magukat se tudnák -
mire megy ezzel bárki aszfaltszelet
kíváncsisága? Hadd jarjanak, nevet adva a
Járatlan Utaknak, amíg a Nagy Koi Ponty
kívánságközpontú birodalmában
fel nem bukkannak újra.
Tudod, az aranyhalnál.
Ahogy a fény a reggel felhőlukában.
Könnyen beszélsz, te hippi vagy, nem adsz
a formaságokra, szűrte a foga közt a mesélő;
de én mihez kezdjek ezzel a téridőbe szakított
fekete lyukkal a történet közepén? Mi van
akkor, ha beleszédül valaki,
átbucskázik az eseményhorizontján,
es ímé, mondom néked,
ki es sül vala?
Legfeljebb olyanok lesznek mint amott az
Eső Utáni Szivárvány,
meg a Rézzel Futtatott Iranytű,
a Nagy Koi Ponttyal való találkozás után.
Rá se ismersz a mesehőseidre?
Kertésznadrágos cimborám!
Olyan nincs, hogy valaki elvesszen egy
mesében, és ugyanolyan elveszetten
bukkanjon elő.
