Nem a vége

Az elhasználódásod néz körül és
amikor az elhasznált várost rögzíti
magában és magának; vagy épp az
épülés közben lelepleződő vázakat
(hová csupaszul majd teljes egünk)
a közel érzett éjszakára gondol.

Csakhogy a te saját, privát, kiérdemelt,
tehát büntetésül kapott csikorgásod
kereste tükrökben a város torz
karikatúrája látszik - a körmöddel
ingerelt üveg hangját te választottad
a látványhoz háttérzenének.

Megöregedtél, apa, és a kint
összesvilágából most benned ez
a nem túl gyöngéd zajokkal csikorgó
leharcoltság rezonál: a forróságtól
sülő, pöndörödő városszalonnabőr
ipari illatában izzod a magad ízét.

A világ amúgy fiatal, a sejtjeiben
még sok a vendég - békahadak
fuvoláznak, sáskahadak hegedülnek,
de a bóbiták bimbait már nem neked
ringatja az alkony az elpihenő
szillevélen. Csak ennyi a lecke.

Az elhasználódásod néz körül, de ez
olyan, mint egy szemüveg: levethető.
Kortyolj más ízt, amikor tósztot
mondasz a nélküled is kétségtelenül
finisébe forduló (de messze nem a vége)
Holocén Kihalási Eseménynek.

Van egy ősrégen született ellenpontja e hozzáállásnak.