Semmi művészet

 Varró Dániel: Minden olyan, mint minden c. versére

Amúgy nincs bajom az oda nem
figyeléssel. Még mindig érdekel,
hogyan mondhatnám ennél
pontosabban; pontosabban
érdekemben áll a pontosság,
a pályaudvarok és menetrendek
ideális esete vonz, ezért élek
magamra szabott menetrendet,
pontosabban igyekszem keveset
késni magamhoz képest.

Úgyhogy a VarróDaninak egyáltalán
nincs igaza, azaz igaza van, csak
egy másik versében, minden nem
olyan, mint minden, mert például
az anyukám demenciára hasonlító
szókratizmusa csak önmagára hasonlít;
egyszersmindenkorra leszögezném,
de azt is ejti, fel, valahol van, a
Jóisten szerverein ez a rengeteg
felejtett szó, emlék, varázslat,
a kíméletlen tapasztalattól kizsigerelt,
jólnevelt gyerekkorom.

Bár az izé, mint arspoética
nekem is tetszik, az összeszorított,
pengforma ajkak formálta
keserűség helyett - nem annyira láva,
inkább sár, pontosabban talán
kelt tészta. Mert olykor kisül valami
belőle. Amikor az anyukám mégis
rácsodálkozik, találgatás helyett rátalál
a kiejtett szavakra és összenevetünk;
ha majd emlék és varázslat lesz,
mert mindig ez a vége, erre emlékezzünk,
erre, ne másra: a semmire nem hasonlító,

felszabadult összenevetésre.