Pünkösdfalat

A város összement, túlhordott létkeret,
gyakran mosott zokni. Megalvadunk,
a nejlonszálak rugalma vesztett szakadozása
ízetlen tréfa, anyagfáradás - vagy
pusztán a megszokott utak rézkarcmagánya.
Holott akármelyik kanyar után
szembe jöhet az angyal, nem fakuló
tollainak botrány tapostatása
a kerekek alatt, a galambdögség
őrzi és fel is mutatja a repülés óvatlanságát.
Kiárad és kiárad. Tollból vetkező
szent lélegzet almacsutka verdesése.

Kívántál galambhalált már*, így érzed
tarkódon a pallos élét. Immár ötvennyolc éve -
vagy majdnem annyi? Holott akármelyik
utca végén kinyílhat valami ismeretlen
térképetáj, eltévedésed tény és vágyálom
egyszerre, mert elgurulsz mellettem,
aki a pillanatba fagytam, alvadó tetem,
zoknilukadás, városmakett a vértelen,
ismétlődő seholban. Most megint
melyik vagyunk? Ki érzi úgy hidak szabdalta
romtestét magára csavarodni,
mint egy istenverte csigaházat, amit

egész súlyával hozni, vinni kell?

*A vers, amelyben galambhalált kívántam.