Egy érvre maradtál, egy érvnyire a csendben.
Még épp időben meglátva a szemében
összegyűlő önvád szüremlő csillogását.
Olyan kevés választ el és
annyi minden köt össze, többek között
szemrehányás sikátorának boldog tagadása.
Ott sincs. Ahogy az aszfaltrajz félig elmosott
napocskája mellett a sáros lábnyom,
kerekek nedves rajza.
A rajzolt Nap benned rámosolyog.
Még időben megláttad a csendek
érintésig érő, gyöngéd erejét -
rátok ereszkedett. Ápol. Eltakar.
Behallatszik egy régi apás hétvége
állatkerti kirándulása a csendbe, de
még épp időben hagytad töretlenül.
Ne nyúlj a másik annyit mantrázott,
időtől kifent emlékéhez. Biciklikormány
koszolta kézzel az életetek zacskó ételébe,
hogy megigazítsd rajta a fedőt -
egy érvre maradtál tőle, hogy levedd.
Pedig a gyermekkor óta érlelt
penészszagára neki most végképp
semmi szüksége nincs:
nem baj, ha kevésbé kifinomult módon,
sterilebben vádolja magát.
(-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése