Hommage á Nemes Nagy Ágnes

saját

Az első reggel készakarva
ébredsz, mintha volna ma -
akarná alvó, rozsdabarna
éhét tudni mind a fa -

hová karcolnak csont igények
halma közt az éleik -
ne lásd, ne halld növényi élet
mondhatatlan tetteit!

Magadtól

Kovács Tímea képe

...nem fénylesz. Nem képesség. Hanem
helyzeti energiák szörnyeteg találkozása
a boncasztalba csapódás előtt.
Nevezzük légellenállásnak, amely
felforrósítja a köpenyed és kómát alkot
köréd a kidörzsölt anyagból. Mert
magadtól nem fénylesz, csak ha zuhansz,
kedves meteor - a becsapódásig,
mert onnantól meteoritnak hívnák
a maradványaid. vagy porból lett,
porrá lesznek. Bár leginkább elfogysz
addigra, elégsz a légkörben, amit
a többi zuhanó liheg köréd, sűrű,
fájdalmas, lassú égést provokáló közeggé.
Úgyhogy magadtól fényleni nem –
az a látszat: vagy megvilágít valami, vagy
kidörzsölődsz a zuhanástól, amiben
mindannyian kapaszkodunk.

Tüdőlövés

Zdzislaw Beksinski

A célra tartás már félig találat.
A benzingőz feleződési idejében gurulva
az oldalszél áldás, mert eltéríti
a lövedéket.

Növendék lövedék. A helyszínelés tart,
oda, ahol abbamaradt
a lihegés, szirénázva siet,
mintha nem volna mindegy.

Adj utat neki.

Célra tart az összes, körülötted
elterülő ösvény. Kiszámíthatatlan ütemben
következnek egymásra a csattanások.
Adj utat nekik. Embertelen, vagy sem:
itt a babakocsiból kisandító
szempár is célozni tanul.

Adj utat a félig találatoknak,
hogy egészen odaérjenek, az
aszfaltra festett kontúrokig. Mert
nem hagyhatod abba, amíg
körbe nem rajzoltak -

a benzingőz oszlik, kitakarja a szél
előérzetektől libabőrös
célszerűségeink.

James szeme

Messzire látás, és a múltba nézés
egyszerre, képzeld el, ahogy Isten
manduláját bámulod - miközben
kiárad a körülötte rezgő, frissen
kifújt terekbe hogy Legyen!

Vagy képzeld azt, messzire látás,
és múltba nézés egyszerre, ahol
az energiák sajátos csomósodása
evolválja az anyagot - létrehozza
a mag növekményt termő fúzióját.

Láss James szemével, mi bűvöltük,
a felfoghatatlanul parány - láss, és
lásd be: amit nézel, még mindig a
gondolat és hit szerint lesz ez
vagy az - vagy mind a kettő. Ha féled.

Névtelen (-né válik)

Alexander Jansson: Untitled

Nem tehetünk. Róla. Avagy

most úgy látom, a pad formájú

ugródeszkáról, szóval róla

csak ugrást. Tehetünk. 

Tehetünk rá. Hogy én erre és

te arra. Bocs, ne haragudj, vagyok, aki -

én sem: nem haragszom, hogy. Az vagy.

Nekem, mint. Testnek a teljesen

kikékült véraláfutás.

Mint a szégyen: nem érem fel. 

Sem ésszel. Sem a lufidat.

Te nekem túl magas vagy.

Tehettünk róla, de ha egyszer 

két teljesen másképp

megúszható anyagú óceán. 

Az értelemből nézve

a meséd bohócság. 

A mesédből nézve

az értelmem hagymáz.

Tehetünk róla, hogy mást lélegzünk be?

Másnak viszem az elcsomagolt

tiszta lapokat. Nem nyitnám ki,

ne haragudj. Nincs értelme köztük

ennél kevésbé fájó

búcsúszavakat keresgélni.

Névtelen

Alexander Jansson: Unnamed

Kettőnk között a neve sincs talánya.

Én ráció fia - te mese lánya.

Vagy én mesémben ahogy nincs a lom

úgy megbecsülve ahogy luftballon

a te kezedben; mintha volna dolga -

világvidámabb, hogyha krumpliorrba

ütközik az észérvek szaga?

Ez távolság, oly nagy. Te, vagy Maga -

még ezt se tudná itt felérni ész:

egyik túl hideg. Másik merész.

Kettőnk között a neve nincs. A táska,

hová utazna, és mi oktatásra -

kinyílna. Bárcsak! Mint a szorgalom.

Padkontinensnyi távolság rokon

és idegen közt. Hol tanulható,

hogyan szülessen kettőnk közt a szó,

ami bohóc és mégis ésszerű -

értelemmel megformált derű?

Lehetnénk ketten másik valaki:

egy értelemlány. Vagy egy mesefi.

 

Madárjós

Watanabe Seitei metszete

Ahogy letámasztottam a kerékpárt
a kávézó elé, hogy magamhoz vegyem
a megkívánt kívánságod, egyből
az égi áldás.

Hat galamb egyszerre ürített
időzavarban toporgó életemre,
a stukkók és párkányok levegőt
támasztó magasából.

Egyenként néztem meg őket.
Téged tépjen szét a macska.
Te szorulj be egy tetőrésbe és
ott dögölj éhen.
Téged vigyen el kór, tollat
éj sűrű tintájába mártó fertőzés.
Te kerülj kerék alá
az úton totyorgó sofőrbosszantás közben.
Te is túl későn rebbenj fel, 

kenődj a reflektorra.
Te még annál is később, alváz
törje nyakad.

Közben a nedves törlőkendő is járt
a kezemben, tehát beléphettem végre
a kávé posztmodern templomába a
rendelésedért.

           Azóta napok potyogtak,
           elvágott zsinórú gyöngyfüzér –
           de tegnap megláttam az egyiket,
           szétterítve, mint
           anatómiai ábrát, csak
           nem annyira sterilen.

           Tudom, hogy ő a hatodik.
           Felismertem a zsigerekből.

Szóval ez a neked vitt latte
időben kihajtogatott, teljes története,
némi múltbéli jövőbe látás
karamell-szirupjával a tetején.