Tárgyiasítás

 

Hajnalban. Túlteng a lélek a levegőben.

A távlat ma párszázas ajánlat.

Az a két lány jár az eszemben, akik

mintegy harminc éve telepedtek a kvázi

kávéházi asztalomhoz és megkérték a kezem,

tárja fel titkait.

Jósnő és tanítványa? Több, mint fél órán át

vizslatták a tenyerem, egy szó nélkül, az egyik

a másiknak mutogatta a vonalakat, a rücsköket -

a tenyerem, mint szemléltető eszköz,

szertári tárgy fityegett a tenyerükben.

Egyszer kérdeztem volna, de

belém fojtották a szót. Kiszolgáltatott

moll fazon voltam, aki időnként

dúrban röhög.

Aztán évekkel később mintha tényleg láttam volna az

idősebbet, azaz feltűnt, hogy mintha ő

nézne rám, úgy, mint aki kísértetet lát. Hogy

ez még életben van. Miért él még ez.

Miért izeg-mozog a személtető tenyér -  

amivel azóta is mindent összefogdosok, hogyhogy

tapogathat.

Az a két lány jár az eszemben, a higgadt,

klinikai távolságtartásuk. Mintha láttam volna

az egyiket, amint szembetalálkozott a

tudománya határaival. Lehet, hogy

nem ő volt. Gondolom úgy, hogy

aznap este egyszerűen csak szívattak.

Olykor túlteng a lélek a levegőben, ilyenkor

felértékelődik a kézzelfogható.