Szoboravatás

 Gábor Györgynek

Arculatokban és öltözetekben

ez egy új uniformis-kor.

Nem a mi hibánk, ha nem férünk a kereteitekbe.

Kedves keretlegények, a civilizáció

a terhetekre van, de ez alapjában ilyen:

a legszebb tévutakat is meg kell alapozni.

Viszont a ti útjaitok alaptalanok,

a vezéretek szobor, talpazat nélkül,

nem robbanó gránitgránát, nem

szilárduló bronz. 

Mert uraim, a ti utaitok alaptalanok, ahogy

az úrhatnám szamáré. 

Hangnem, lelkesedés, lobogó indulatok,

dagadó keblek ragadós szavakon lovagolva,

példaadó ötvenes évek az ötveneseknek:

ez az úrhatnám szamár útja, aki a 

tengerszembe indul Holdat zabálni.

Mert megteheti. Kár, hogy egy ország

lovagol a hátán, csobban és merül -

merülünk naggyá lenni. 

Példa leszünk, örökös dicsőségben:

a rossz példa.

Kedves keretlegények, a foci nem 

élet-halál kérdése, több annál: egy társadalom

feszkó-szabadító fingjából, Rákosi pajtás

grundbulijából Stadion-lobogássá felfújt

főlufi lett. Ezer okból. Ez a hold-íz, amit

a szamár előre érez, mielőtt ellepi a

feneketlen, józanító víz. Ez is keret, legények,

ahogy a tengerszem partja

keretezi a szamárdögöt. 

Ezt tessék bronzba önteni, márványba faragni.

A dögből kipárolgó dicső gázokat.

Kár, hogy egy ország bűzlik benne.

Pedig amúgy a Hold tényleg finom,

közös esszencia és szubsztancia tényleg,

hiszen mindenkinek egyformán

elérhetetlen.