Verőfény

Kép: Kovács Tímea

Minden reggel

a megelőző éjszaka tapasztaltak
szabta módon.

Ha jól aludtál, csak kisimítom
a fejed vetette ráncokat.
Nyomot hagysz a párnacihában. 

Olykor, ha nem vagy itthon, 

és nem látja senki, 

beletemetem az arcom –
nyughelybe temetett nyughely.

(Pardon, életem,
ezt sem kellett volna
közzé tennem. Ugye?)

Más kérdés, ha
ébredtem arra hogy riadtál.
Zaklatott hajnalok ágyát
ököllel szelídítem.
Kiverem belőle a
vergődés emlékeit.

Ki is szoktam tenni, ha ragyog odakint.
Ez a legjobb, a ragyogás
bolygóforgás-lassú püfölése.
De sajnos forgolódásaink után
sincs minden reggel verőfény.

És a kifújt mérgek sűrű párája
nem ágyaz jól a kötelező
vörössel ágyba kísért
esti főhajtásnak.