A másik önmagához

ott és akkor

Akinek a tükörképe, a ki tudja, hol

eszmélő entitás most pont ennyire lát.

Kitakarja a szomszéd tűzfal, vagy 

a világegyetem végtelensége.

És mégis, tudtok egymásról, mert

egymás mozdulatát utánozva éltek -

a saját nézőpontból mindig a másik

a balkezes. A balfasz.

Hiszen te vágyakozva az összes

szoknya összes rejtekébe - mégis 

egy boldog otthon nyűgében

lettél bociszemű igavonó állat.

A tükörben az a csélcsap, csapodár,

csacska madár, akár a szél, a bárki

combja közt - a máséból mindig, így 

élné, ahogy téged szeretnek.

A foncsor ez a kettős, egymást kizáró,

kiszáradt repkény vágy - lehet,

ott, túl a tűzfalon, vagy a világ világán,

talán szintén ép szavakat tördel.

Akinek a tülörképe így, ki tudja hol,

nem önmaga. Elolvasnám, miféle 

verset ír. De itt a síküveg kettőnk között. 

Nézlek. Csúnyán öregszel.